Memória
Hitoshi X Reader
RixiChumsworth kérésére
- Hello, gyönyörűségem! - kaptál kisebb fangörcsöt a park közepén.
- Mi?
- Nem te - mordultál rá a melletted elsétáló lila, borzas hajú fiúra. - A macskához beszéltem.
Leguggoltál az egyik bokor tövében heverésző állathoz, és cirógatni kezdted, amit dorombolással díjazott. Pár pillanat múlva az előbbi fiú letérdelt melléd, és szintén kényeztetni kezdte a fekete kandúrt.
- Most mi van...? - pislogtál rá. - Annyira nem kell megsértődnöd, hogy tönkretedd a szórakozásom.
- Nem sértődtem meg, csak én is szeretem a macskákat.
Erre morogtál egy sort, majd némán folytattátok a cica simogatását, aki öt perc múlva felpattant a fűből, és elszaladt.
- Meh. Pedig általában tovább hagyja, hogy simizzem - vontad meg a vállad, és a park kijárata felé indultál.
- Hé, várj! - kiáltott utánad a srác.
- Majd ha fagy, haza kell érnem - mielőtt elfelejtem, hol lakom. - tetted hozzá magadban kissé keserűen. Utáltad a költözést.
- Állj meg - mondta parancsoló, nyugodt hangon.
Nem tetted. Hallottad, ahogy döbbenten felnyög, de nem fordultál meg, csak magadban somolyogva kisétáltál a parkból. Szóval ez lehet a képessége.
- Ilyen nincs! - sikítottad, mikor megjött a levél, miszerint felvettek a U.A. támogató tagozatára. Pedig nem sokon múlt, hogy elbuksz az írásbeli felvételin. Vagy hogy elfelejted, hogy egyáltalán jelentkeztél.
- Felvettek, felvettek, felvettek...
Már fél éve jártál az iskolába. A támogató tagozaton csak Hatsume Mei volt olyan őrült mint te, értelemszerűen instant legjobb barátok lettetek az első naptól kezdve. Most is együtt rohantatok a félévi vizsgák eredményeit hirdető táblához, ami előtt számos diák tolongott.
Mikor közelebb kerültél a nagy műanyag laphoz rögtön a nevedet kezdted el keresni, realista módon az utolsó sorban.
- Ötödik lettem - villanyozódott fel Hatsume.
- Utolsó - suttogtad, és rámutattál a nevedre, ami egyedül árválkodott a sor legalján.
- Pont amire számítottunk - karolt át a lány nevetve. - Ne félj, fel fogod találni magad, és a sensei úgyis átenged a papírjaid miatt.
- Örülnék, ha az életben legalább egy dolgot meg tudnék jegyezni lexikálisan - sóhajtottál szomorúan.
- Kicsoda All Might?
- Fogalmam sincs - pislogtál rá. - Talán hős. Ismerősen hangzik.
- Pi ötven tizedesjegyig?
- Három egész tizennégy tizenöt kilencvenkettő hatvanöt harmincöt nyolcvankilenc hetvenkilenc harminckettő harmincnyolc negyvenhat...
- Uh, oké, elég. Ebbe még mindig belefáradok. Hogy bírod ennyi idő alatt kiszámolni?
- Nem tudom - vontad meg a vállad. - Szerintem ha nem érné annyi külső hatás az agyadat, te is simán rávágnád a választ.
- Na persze.
- Hé! - kiáltottál fel sértődötten. - A képességem tesztjén nem állapították meg, hogy szuperzseni lennék.
A nap végéig ezen veszekedtetek, majd mikor búcsút intettetek egymásnak az iskola kapujában, odalépett hozzád az egyik évfolyamtársad.
- Hihetetlen, hogy ilyen hülye vagy. Pedig mikor elsőre találkoztunk, egész okosnak tűntél - vonta fel a szemöldökét a lila hajú fiú.
- Mi? - néztél rá meghökkenve.
- Az eredményedről beszélek. A vizsgán. Hogy lettél utolsó, mikor a te találmányaid a legleleményesebbek az egész iskolában? Mellesleg, nem estél az irányításom alá, amikor válaszoltál nekem.
Egy darabig csak bámultál rá, majd leesett, hogy ki áll előtted.
- Te vagy az, aki a fekete cicát simogatta velem - bárgyún elvigyorodtál.
- Igen. Te eltörlöd a képességeket, mint Aizawa?
- Az meg ki.
- Az 1-A osztályfőnöke - mondta kissé furcsállva.
- Tényleg, mintha lenne olyan osztály is...
- Tehát, te eltörlöd a képességeket?
- Nem - ráztad meg a fejed. - A képességem az Elmeblokk. Semmilyen agyra kiható képesség nem működik rajtam. És nem csak ez. Semmit sem bírok megjegyezni lexikálisan - magyaráztad. - Őszintén szólva, azt sem tudom, milyen évet írunk.
- És ez nem... ez nem zavar? - értetlenkedett a fiú. - Tetejébe olyan, mintha fogyatékos lennél...
- Heh. Ja, olyan. Nem sok mindenre tudok emlékezni, csak olyanra, ami beleivódik a hosszútávú memóriámba. Közeli ismerősök nevei, a világ által jelenleg használt végtelen számsor és a műveletek elvégzésének módja. A legtöbb dolgot kénytelen voltam tapasztalás útján kitanulni, mert hallás után nem bírtam. És mivel nem hat rám túl sok külső dolog, teljesen szabad fantáziával rendelkezem.
- Hát... vannak előnyei és hátrányai. Pont, mint az én képességemnek.
Észre sem vettétek, de együtt indultatok meg ugyanabba az irányba.
- Neked mi a képességed?
- Irányítani tudom az embereket, ha válaszolnak nekem.
- Az menő - suttogtad. - Elmondanád holnap is? Szeretném megjegyezni. Meg a nevedet is.
Erre halványan elmosolyodott, és úgy mondta:
- Hitoshi Shinso.
- Igyekszem nem elfelejteni - csaptál rá az arcodra, hogy felfrissítsd a vérkeringést a fejedben.
Végül is, ha két év után emlékeztél rá, talán a nevét is vissza tudod mondani pár nap múlva.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top