Tamaki X Reader

Otaku-girl33 kérésére

– Biztos, hogy képesség nélküli? – kérdezte Aizawa vagy századszorra.

– Ismtélem: holtbiztos – bólintott az orvos. – Minden bizonnyal a drogot tesztelték rajta, az tette képesség nélkülivé. A bőrén több helyen is elhegesedett tűnyomokat találtunk, rosszul beadott injekciók eredményei lehettek.

– Bármi a családi háttérről? A nevét már kiderítették?

– Miután az Eri nevű kislány magához tért, folyamatosan őutána sírt – sóhajtott az orvos. – Innét tudjuk, hogy (Név)-nek hívják. De semmi több. Az országos DNS adatbázis semmit nem mutat, az ujjlenyomata ismeretlen. Papírokat nem kaptunk, így most láthatatlan gyermekként kezeljük. Erinek legalább van valamennyi családi háttere, és hozzá tudtuk kapcsolni az anyjához, aki lemondott róla.

– Mit jelent az, hogy láthatatlan gyermek? – kérdezte idegesen Mirio.

A szőke fiú azóta frusztráltan viselkedett, hogy kikelt az ágyból, és megtudta: Nem Eri volt az egyetlen elnyomott kiskorú a yakuzán belül. A tizenhét éves lányra a rendőrség egyik egysége akadt rá a földalatti épületrendszer átkutatása alatt. Legalábbis fizikailag tizenhét évesnek tűnt.

– Mikor megszületett, nem anyakönyvezték – magyarázta a doktor. – Ebből kifolyólag az állam szerint nem létezik, nincs jogi státusza. Nincs joga identitáshoz, névhez, nemzetiséghez, oktatáshoz vagy egészségügyi ellátáshoz.

– Akkor hogy-hogy itt van? – tette fel a logikus kérdést Tamaki, aki a kijelentésre remegni kezdett.

– Mint a legtöbb szokatlan, de felmerülő esetre, a gyermekvédelemnek erre is megvan a maga eljárása. Holnap jön az anyakönyvvezető, aki felveszi majd a rendszerbe. Addig ki kell találnunk neki egy fiktív anyát és egy vezetéknevet.

– Mi lesz a születési dátummal?

– Mivel fogalmunk sincs, mikor született, és tizenhét évesnek tűnik a vizsgálatok után, a tizenhét évvel ezelőtti január elsejére jegyeztetjük be – jött a száraz válasz.

Tamaki egyre jobban elszörnyedt, s látszólag Nejire és Mirio is hasonló érzelmekkel küzdöttek.

– És... mi lesz vele innentől? – tette fel végül a kérdést Nejire, ami mindannyiójuk fejében megfordult.

– Egy anyakönyvi kivonattal és személyi igazolvánnyal állami gondozásba kerülhet. Az ellene elkövetett bűncselekményeket nem lehet semmilyen módon számon kérni, hacsak valamelyik gonosztevő önszántából be nem vallja azok elkövetését. Ha szerencséje van, nevelőszülőkhöz kerül, amiben nem nagyon bízok, mivel hamarosan nagykorú lesz. Jövőre pedig csak rajta múlik, mi lesz vele.

Tamaki döbbenten nézett össze Mirioval, Nejire könnyei kicsordultak a dühtől és a csalódottságtól.

– Azt akarja mondani... – suttogta végül elfúló hangon Mirio –, hogy hiába szedtük ki a yakuza markából, nem mentettük meg?

Aizawa kifejezéstelen arccal nézett a nagy hármasra. 

– Nagyon sajnálom – sóhajtott az orvos. – De nem tudunk többet tenni. Eri minden bizonnyal vele megy pszichológiai okokra hivatkozva. Látszólag ő az egyedüli, akihez kötődik. Lehet, hogy holnap testvérekként regisztrálják őket a társadalmi biztonság kedvéért. Ahhoz viszont rá kéne venni, hogy végre megszólaljon.

Mikor elhagyták a fertőtlenítőszagú irodát, Mirioból kibukott a kétségbeesés.

– Nem lehet igaz, valamit csak tehetünk... nem hiszem el, hogy ennyivel megússzák azok a szörnyetegek, és Eri... amíg Erit itt tartják megfigyelésre, addig (Név) is marad, nem?!

– Nem lehetünk semmiben sem biztosak – válaszolt Aizawa. – Ha nem testvérekként regisztrálják őket, a lány magára marad.

Tamaki is dühös volt, habár ő nem is látta még (Név)-et. De mégis, úgy érezte, hogy tennie kell valamit érte. Súlyos szociálfóbiája miatt sok olyan pillanata volt, amikor azt kívánta, bárcsak láthatatlan lenne. Most viszont, hogy megmutatták neki, milyen is az, ha láthatatlan vagy, már nem akart annyira az lenni, és még kevésbé kívánta másoknak.

Viszont kíváncsivá tette a helyzet abszurditása. Milyen lehet a láthatatlan lány?

Mikor a kórház előtt elbúcsúztak Nejirétől, elhatározta, hogy este tesz egy látogatást (Név)-nél. A vacsorát Mirio kórtermében várta ki, evés és esti vizit után pedig nesztelenül kisurrant a folyosóra. A nővérpult előtt csak egy fáradt asszisztens olvasott valamiféle kórlapot, és ő sem figyelt fel rá. Ilyen alkalmaknál örült, hogy sosem figyel fel rá senki, amíg nem használja a képességét.

Tudta, hogy Eri szobája még a kislány ébredése után is karanténnak számított, de ha (Név) ott lehetett képesség nélküliként, akkor ő is bemehet. Túl sok gondolat cikázott a fejében ahhoz, hogy érdekelje a szabályszegés.

Mikor benyitott, csak a két lány volt a szobában. (Név) Eri ágyán ült törökülésben, ölében a kislányt tartotta, és halk altatót énekelt neki.

Azonban amint meglátta a hívatlan vendéget, riadtan elhallgatott. Eri kinyitotta szemeit, hogy megnézze, (Név) miért némult meg oly' hirtelen. Mikor észrevette Tamakit, ijedten (Név)-hez bújt.

Tamaki egy percig némán farkasszemet nézett (Név)-el. Végül beljebb csoszogott, és leült az ágy melletti székre, elég távol a két lánytól ahhoz, hogy ne keltsen fenyegetést.

– Nem kell beszélned – szavait (Név)-hez intézte. – Tudom, milyen nehéz megszólalni mások jelenlétében. Nekem most is nehezen megy – bizonyítékképp felmutatta remegő kezeit. – De muszáj beszélnem, mert úgy látom, hogy ez az egyetlen út, amin keresztül befejezhetem azt, amit elkezdtünk. Meg akarunk menteni. Teljesen. Az, hogy a gyámügy elnyomjon és csak egy darab hiányos papír legyél a társadalomban, nem nevezhető annak.

A lány összepréselte ajkait. Látszott rajta, hogy figyel. (H/Sz) haját narancssárgásra festette az éjjeli szekrényen álló lámpa fénye, karjait Eri köré fonta.

– Holnap az anyakönyvvezetőt meg kell győznöd arról, hogy Eri édesanyja a tied is. Így testvérekként regisztrálnak titeket, és együtt tudtok majd maradni. Ha nem, amint jobban leszel, elszakítanak titeket egymástól. Azt viszont egyikünk se szeretné. A felnőttek már dolgoznak a megoldáson, de ahhoz, hogy segíteni tudjunk, holnap meg kell szólalnod.

A válasz nem meglepő módon néma csend volt. Tamaki végül halkan hozzátette:

– Azt mondják, láthatatlan gyermek vagy. Most, hogy látom mivel jár, én már nem annyira akarok láthatatlan lenni. A barátaim mindennél többet jelentenek nekem. Elfogadnak úgy, ahogy vagyok. Téged is el fogunk fogadni, mindenestül. Tudom, hogy számodra borzasztó nehéz lesz ismét megtanulni bárkiben bízni. De biztosíthatlak, hogy megéri. Hiába hiszed, hogy nem akar senki, valaki mindig tárt karokkal vár majd rád.

Amikor felállt és az ajtó felé indult, (Név) végre megszólalt:

– Köszönöm – suttogta alig hallhatóan.

Tamaki kinyitotta az ajtót, és halványan a lányra mosolygott.

– Igazán nincs mit. Hősként ez a dolgom.

Tíz hónappal később:

(Név) Tamaki karjaiban keresett menedéket. Kettesben voltak a fiú kollégiumi szobájában, a lány Amajiki mellkasába fúrta a fejét, úgy ölelte. Kényelmesen nyúltak végig az ágyon.

Miután a Tomura elleni hajsza elharapódzott, a nagy hármas és az osztályuk nagyjából fele U.A. területén maradt, kiélvezve a gyors információáramlást és a biztosított területet. Minden hősre szükség volt.

– Erit merre hagytad?

– Apával van.

– Melyikkel?

– Hizashi.

– Aizawa-sensei idegbajt fog kapni, ha hazaér – kuncogott a fiú. – Azok ketten bármire képesek.

Nem sokkal Eri felépülése után Aizawa és Yamada mindkettőjüket a nevükre vette. (Név) terápiája során pedig fény derült arra is, hogy a lánynak valóban volt képessége. Az más kérdés volt, hogy egyáltalán nem akarta visszakapni, Eri hiába ajánlotta fel neki, miután Miriot is sikerült helyrehoznia. A hősök ugyan próbálták meggyőzni. Nagy hasznát látták volna egy erőnek, ami (Név) képzeletét alakította valósággá mindenféle határ nélkül. Ritka és erős képesség, (Név) épp ezért nem akarta visszakapni.

Végre boldog lehetett így, Erivel, két új apjával és persze Tamakival, egy világformáló erő nélkül, amit mindenki rajta kérne számon. Az Overhaul okozta traumák persze nem tűntek el csettintésre, de Tamaki és (Név) új családja türelmes volt, s ha szüksége volt rá, mindig meghallgatták, támogatták ahogy csak tőlük kitellett.

Tamakival talán két hónapja vallották be egymásnak romantikus érzelmeiket a másik iránt. A két introvertált tökéletesen összeillett, a néma csenden keresztül is megértették egymást, valamint minden gond nélkül tudtak egymással beszélni. Így kerekedett ki a kapcsolatuk lelkileg rendkívül erőssé rövid időn belül, hiszen kincsként őrizték a másik gondjait, érzéseit és titkait.

És ami talán a legfontosabb volt: Egyikük sem hagyta a másiknak, hogy még egyszer láthatatlanná váljon.