Katsuki X Deku X Reader

zuzu0524 kérésére

Figyelmeztetések: OT3

Az őszi esték addig romantikusak, amíg meg nem jön a november, s be nem köszönt a fagy.

A rideg, szeles éjszakában támolygó alak reszketve ment előre. (H/sz) haja csapzottan ölelte körbe arcát, tompa szemében már csak az utcalámpák fénye ragyogott melegen.

(Név) kezeiben egy-egy bőrönddel, fekete dzsekijében rótta a néptelen utcákat. Emlékezett rá, hogy Katsukiék laknak hozzá közelebb, így a kertváros felé indult, a város gazdagabb negyedébe.

Átszaladt a főúton, s negyed óra múlva elérte az utcát, ahol a Bakugo rezidencia állt. Mikor csengetett, az ujja odatapadt a csengő jeges gombjához. Mindene átfagyott, egész testében remegett.

Pár másodperc múlva nyílt az ajtó, s Katsuki rohant oda a kapuhoz.

– Mi az isten, (Név)?! – rivallt rá a lányra, de rögtön elnémult, mikor közelebbről is meglátta.

Rámeredt a bőröndökre, majd a lány kivörösödött arcára, amire ráfagytak a könnyek.

– Mi történt? – hebegte, és kinyitotta a kovácsoltvas kaput.

(Név) erre keservesen felnyögött, és Katsuki karjába zuhant, akár egy rongybaba. Felszínesen vette a levegőt, a barátja megrezzent a teste jéghideg merevségére.

– Édes faszom! – káromkodott Katsuki, és berángatta (Név)-et a házba. – Anya!

– Tíz éve nem hívsz így, mi ütött beléd, fiam? – mordult rá Mitsuki a konyhából.

– (Név) beesett a kapu elé két bőrönddel, szarrá fagyva!

– Micsoda?!

Mitsuki az edényfogó kesztyűt is magán felejtette, úgy futott ki az előszobába. Ahogy megpillantotta a félájult lányt Katsuki karjában, rögtön a földre rázta a kesztyűjét és a komódra dobta a kötényét.

– Apáddal hozzátok be a holmijait – utasította a fiát, és átvette tőle (Név)-et.

A fiatal látszólag semmit nem fogott fel a körülötte történő dolgokból.

– Hé, Masaru, segíts Katsukinak! – szólt át a nappaliba Mitsuki.

Katsuki az apjával bevitte a bőröndöket, majd azonnal telefonált Izukunak.

– Mmm... Kacchan, éjjel fél egy... mi az? – szólt bele álmosan a fiú. – Tudom, hogy te filmestét tartasz, de én szeretnék aludni...

– (Név) átesett hozzánk öt perce minden cuccával, a hidegtől félholtan – vágott a szavába Katsuki.

Izuku hangjából rögtön kiment az álmosság.

– Fél óra és ott vagyok – mondta, és le is tette a telefont.

Katsuki felvitte a csomagokat a szobájába, majd a lenti fürdőszobába ment, ahonnét vízcsobogást hallott.

(Név) ruhái szertedobálva hevertek a padlón, maga (Név) pedig a fürdőkádban feküdt, mialatt Mitsuki folyamatosan eresztette rá a forró vizet.

– Mi történt vele? – kérdezte Katsuki.

– Ez én is kérdezhetném – válaszolt az anyja. – Amint betettem a kádba, véglegesen elvesztette az eszméletét, a mellkasa, az oldala és a karjai tele vannak kék-zöld foltokkal. Az arca viszont sértetlen.

Katsuki letérdelt a kád mellé, s kisimított egy kósza tincset (Név) arcából.

– Innét átveszem – mondta. – Deku fél óra múlva érkezik.

– Rendben – sóhajtotta Mitsuki, és feltápászkodott a kád mellől. – Melegítek levest, ha magához tér, majd megeheti.

Felkapkodta (Név) ruháit, a szennyesbe dobta őket, majd elhagyta a fürdőt.

Pár perccel később Katsuki elzárta a vizet, s (Név) fejét tartva várta, hogy a lány felmelegedjen. Ujjával végigsimított a bal vállán éktelenkedő zúzódáson. Mi történhetett vele?

(Név) hirtelen felnyögött, és résnyire nyitotta a szemét. Katsuki közelebb hajolt hozzá.

– Hé... (Név), hallod amit mondok?

Válaszként egy bólintást kapott.

– El tudod mondani, mi történt veled?

Erre (Név) összerezzent, majd – a nap folyamán valószínűleg sokadszorra – sírva fakadt.

Vizes kezével teljesen összemaszatolta az arcát, ahogy próbálta letörölni a könnyeit.

– Katsu... Ki... Kidobtak... – zokogott.

– Micsoda?

– Anyám rájött, hogy mindkettőtökkel járok... és szólt apámnak is... – (Név) felült, és úgy folytatta. – Próbálták kiverni belőlem a részleteket, és hogy szakítsak mindkettőtökkel... de mikor azt mondtam, soha nem tennék ilyet, adtak húsz percet, hogy összepakoljak...

A hangja elcsuklott, Katsuki pedig átölelte. (Név) karjaival összevizezte a hátát, ahogy a pólójába kapaszkodott. Csak úgy potyogtak a könnyei.

Katsuki nem tudta, meddig ölelte őt, csupán akkor eszmélt fel, mikor Midoriya is megérkezett.

– (Név), Kacchan, mi folyik itt? – kérdezte riadtan.

Sebtében magára kapkodott ruháiban Katsuki mellé térdelt, és egy gyors csókkal üdvözölte a barátját.

– Miért vagy ilyen állapotban? – fordult (Név) felé.

– A szülei nem voltak elfogadóak a hármasunkkal kapcsolatban – foglalta össze gyorsan Katsuki.

– Nem... – hebegte Izuku. – Ilyet senki se tenne a gyerekével...

– Hát, velem pedig megtették – motyogta rekedten (Név). – Jelenleg nincs hol laknom...

– Egyértelmű, hogy karácsonyig itt maradsz – nyúlt egy törülköző után Katsuki.

– Karácsonyig? – értetlenkedett (Név).

– Meglepetésnek szántuk, de úgy tűnik, változott a terv – mosolyodott el Izuku, és kisegítette barátnőjüket a vízből.

– Vettünk egy házat. Azt, amelyik nyáron annyira megtetszett neked, de nem volt elég rá a megtakarításunk. Viszont Deku a múlt hónapban megkapta az előlépési bónuszát, ami szép kis összeget jelent – jelentette ki Katsuki, és körbetekerte (Név)-et a törülközővel. – A berendezés még nincs kész, de így legalább majd te is besegítesz. Ajándéknak szántuk.

A lány hitetlenül elmosolyodott.

– Köszönöm – suttogta. – Most túl fáradt vagyok nem elhinni.

– Hidd is el! – szólt Izuku. – Ha egyszer igaz... a kulcsot megmutassuk? És a te nevedre is rá fogjuk iratni.

– Hozok neked egy pizsamát – mondta Katsuki, és kisurrant a fürdőből.

Útközben a konyhába is beugrott.

– (Név)-et kidobták otthonról, az apja bántalmazta előtte.

– Mondd neki, hogy mostantól itt lakik, holnapután pedig tegyél feljelentést – nézett fel a levest kavargató Mitsuki. – Ma még ne zaklassátok semmivel, hagyjátok pihenni. Izuku is maradjon.

– Oké.

Katsuki felbaktatott egy hálóingért, és a fiókban turkálva csakis arra tudott gondolni, hogy végre egyiküknek sem kell titkolóznia, és (Név) is biztonságban van. Még szerencse, hogy az ő és Deku szülei elfogadóak.

(Név)-et pedig innentől mindketten meg fogják védeni.