BakuMomo

HuanitaReni kérésére

– Nem láttad az ingruhámat?

– A midet?

– Ingruha.

– Te összekeversz valamit. Van olyan, hogy ing, olyan van nekem is meg neked is, meg van a ruha, ami csak neked van kettőnk közül. Tudod, azt csak nők hordják.

– Nem! Van egy ruhám, ami ing anyagú! Kicsit még hasonlít is egy ing szabásához, csak folytatódik deréktól lefele is...

– Az az én ingem és pizsamának hordod!

– Ez egy ruha!

– Akkor most ing vagy ruha?!

– Ingruha!

– Én felakasztom magam – vetette magát az ágyra Bakugo, és sóhajtva Momora meredt, aki fehérneműben túrta fel a cseppet sem kicsi szekrényét. A rengeteg ruha között csak azért volt rend, mert Katsuki az első látogatása során dühödten kitakarította az egész szobát. Az ő barátnője ne legyen ilyen trehány, még akkor se, ha gazdag.

– Áh, megvan – rántotta elő Momo az említett fehér ruhadarabot.

– Hála égnek...

A lány belebújt a ruhába, majd várakozóan Katsukira nézett.

– Mi van?

– Megcsinálnád a hajam?

A fiú morogva feltápászkodott, és az öltözőasztalhoz lépett, ahol Momo lelkesen helyet foglalt, és a tükörbe nézve gyorsan leellenőrizte az arcát.

– Ha bármifajta sminket fel mersz tenni, nem fogok hozzád érni – mordult fel a barátja, előre kitalálva a gondolatait.

– De...

– Tökéletes bőröd van – hajolt mellé Bakugo, és egy gyors puszit nyomott az arcára. – Ne baszd el mindenféle vegyszeres szeméttel.

Azzal a kezébe vette a fésűt, és nekilátott szétválasztani Momo sötét, selymes haját, nem törődve azzal, hogy a fodrászati tehetségét kiélvező személy arca enyhén elpirult az előbbi aranyos kis gesztustól.

– Mit szeretnél? Megint parkettafonás?

– Csinálj amit szeretnél... – bízta rá Yaoyorozu. – Van még fél óránk.

– Annyi elég lesz.

Momo húsz perccel később ámulva fordult körbe a tükör előtt, az új frizuráját miden szögből megszemlélve.

– Katsuki, ez csodálatos!

– Naná, hogy az! Nincs olyan, hogy elcseszném – vigyorgott rá a megszólított. – Akkor mehetünk végre?

– Várj, még kell a táskám és a cipőm...

– Ha még ebben az évben odaérünk, esküszöm szervezek Dekunak egy meglepetés partit a születésnapjára.

– Mit is ígértél, mit fogsz szervezni Midoriya-sannak? – kuncogott Momo, ahogy beléptek az étterem ajtaján, a megbeszélt időpont előtt öt perccel.

– Egy nap kinyírlak.

– Ha lesz hozzá elég erőd.

– Jaj, maradj már! Mind tudjuk, hogy én vagyok a legerősebb.

– És én erre büszke is vagyok – dőlt a fiú karjához Momo, mire most Katsukin volt a pirulás sora. Gyorsan megrázta szőke fejét, és igyekezett erőt gyűjteni lélekben a vacsorához.

Mikor leültek, idegesen megszorította a zsebében lapuló kis dobozt, és Momora pillantott, aki az étlapot böngészte. Tudta, hogy alig egy hét van a legutolsó napjukig a U.A.-ben, és éppen ezért, úgy szeretett volna kilépni a nagybetűs életbe, hogy a nő, akivel már két éve együtt volt, ott legyen mellette és fogja a kezét. Ahogy ő is az övét. És persze majd azt is Deku orra alá dörgölheti, hogy ő volt a gyorsabb házasodás terén.

Momo mindebből semmit sem vett észre. Végigbeszélgették a vacsorát, és mikor Katsuki kitöltötte nekik a maradék pezsgőt is, csak akkor köszörülte meg a torkát.

– Örülök, hogy egy éve megmutattad ezt a helyet. Életünk végéig ide fogunk járni – ujjaival feszülten dobolt az asztalon.

– Igen, nagyon szép hely – mosolygott Momo, és a táskája után nyúlt.

Katsuki kihasználta szerelme figyelmetlenségét, és mire a lány megfordult, maga előtt találta Bakugot, aki félig letérdelve megállapodott a széke előtt. Már épp szólt volna, hogy tönkreteszi a legszebb nadrágját, mikor rájött, hogy mi is van készülőben. A szája elé kapta a kezét, és pislogni is elfelejtett a sokktól.

– Na ide figyelj, mert csak egyszer mondom el... – sóhajtotta Katsuki, miközben az étteremben lévők mind feléjük fordultak, arcukon egy hatalmas vigyorral. – Szeretlek. És ezt a szót úgy kezeld, hogy a szüleimen és rajtad kívül soha senkinek nem mondtam. És mivel a szüleim már a családom részei, szeretném, ha te is az lennél... Yaoyorozu Momo, hozzám jössz feleségül?

– Édes istenem... – Momo arcát könnyek szántották végig, majd Katsuki nyakába ugrott, ezzel majdnem feldöntve őt. – Igen, Bakugo Katsuki, hozzád megyek feleségül!

– Megfojtasz és fellöksz egyszerre! – hörögte Katsuki, és nagy nehezen felállt, Momoval a karjaiban.

A vendégek és a pincérek tapsa közepette felhúzta az ezüst karikagyűrűt a lány ujjára, aki boldogan vette szemügyre az ékszert.

– Csodálatos – emelte a kezét a szeméhez Momo, majd boldog arca hirtelen elkomorult. – De sose fogom megbocsátani, hogy elrontottad az én nagy pillanatomat – emelte fel a táskáját.

– Miket hordasz itt össze? – kérdezte Katsuki szemöldök ráncolva.

– Én be akartam jelenteni, hogy gyereket várok, erre te megkéred a kezem! A mai férfiakból kihalt az időzítés képessége! – csattant fel Momo, miközben elnevette magát, és előhúzta a retiküljéből a fekete-fehér ultrahang felvételt.

– Várj várj várj... MI VAN?! – bődült el Katsuki.

– Terhes vagyok, te idióta, az van! Ma én akartam bejelenteni, erre lenyúlod az alkalmat! Hát az agyam eldobom!

Katsuki minden teketória nélkül magához rántotta, és szenvedélyesen megcsókolta.

– Egy nap kinyírlak – suttogta.

– Ha lesz hozzá elég erőd.

– Momo, még mindig én vagyok a legerősebb.

– És erre én is, és a gyerekünk is büszke lesz – mosolygott rá a választottja, és olyan szorosan ölelte, mintha soha többet nem akarná elengedni.

Yahho, mindenki! Nos, úgy döntöttem, ideiglenesen lezárom a lehetőséget a kérésekre, amíg be nem pótolom a mostani adagot. Kicsit el vagyok maradva. Ez most egy előrehozás volt, de megvan a magam oka arra, hogy miért teljesítettem egy kérést egy napon belül – nem kell túlgondolni, csak pár fanartot kaptam a BakuDeku sztorimhoz, amiktől enyhén szólva orbitális fangörcsöt kaptam.

Szóval most nagggggyon bele kell húznom, csak a lista egy-két eleméhez még nem jött olyan ötlet, amit ne találnék elcsépeltnek. De írok, írok, írok, és újradolgozom a vázlatokat! A következő részig minden jót!