– and wish me a good day, just for today... wish me a safe way, please just say...

A rádióból szóló tompa dallam alig hallatszott a vízcsobogástól, de (Név) ujja ettől még ütemesen dobolt a locsolócsőn a ritmusra.

– Wish me a fuckin' good day... - dúdolta a saját verzióját.

Átfutott az agyán, hogy talán Katsuki túlságosan is megfertőzte. Vállat vont, és tovább öntözte a kertet.

– Wish me a damn fuckin' good day...

Igen, így jobb. Elvigyorodott, és elzárta a csapot. A bolt külső falára felakasztott óra szerint tíz perc volt nyolcig. Ideje volt kinyitni.

Bebandukolt az üzlethelyiségbe, és kitárta az ajtót, miután megfordította a rajta lógó kis táblát. Nem ártott egy kis szellőztetés.

A kertészetének egész napos, nyüzsgő forgalma szokásosan zajlott le. Az alkalmazottak szorgalmasan segítettek a vevőknek, míg (Név) a növényekkel foglalkozott a leginkább.

Miután elvégezte a középiskolát, megvalósította az álmát. Létrehozott egy meseszép kertészetet, ami a növények jólétére összpontosított. A népszerűsége gyorsan nőtt, és mivel sosem értett annyira a számokhoz, hamarosan felvett öt embert is, akik kisegítették az ügyintézésben.

Így termelt profitot, és élte úgy az életét, ahogy megálmodta. A kert sikerült, habár a békés rész nem jött össze annyira. De ezzel jár az, ha az ember szerelme az első számú hős.

– Üdvözlöm uram, miben se... Á, Bakugo-san, Tetsu-chan!

– Csá, Sui. Hinát nem láttad?

– Hátul van, mint mindig.

Mikor meghallotta a hangokat, (Név) letette a metszőollót, és a kert bejárata felé nézett.

Bakugo lépett ki rajta, oldalán a fiával, aki vidáman rohant oda (Név)-hez, amint megpillantotta.

– Szia anya!

(Név) mosolyogva leguggolt, hogy egy magasságba kerüljön a nyolc évessel, aki lelkesen a karjába vetette magát.

– Ölelj át rendesen!

– De akkor tiszta föld lesz a pulcsid.

– Nem baj!

(Név) magához szorította Tetsut, ezalatt Katsuki is melléjük ért.

– Kacchan, komolyan hősjelmezben mentél érte az iskolába? – pillantott a férjére (Név).

– Úgy tűnök a legmenőbbnek. Tudniuk kell, hogy kivel gyűlik meg a bajuk, ha belekötnek a fiamba.

– Neked meg a rajongókkal gyűlik meg a bajod, jól gondolom?

– Kezdenek hozzászokni. Egy-két anyuka néha kér egy képet, de autogrammot már az első osztályban mindenkinek adtam.

– Szóval a nők még mindig rád másznak – hümmögött (Név), és kissé sértődötten vette le a kesztyűit.

– Tch, mondja ezt az, aki mindenki fejét elcsavarja ha szülői értekezletre megy...

– Én nem fotózkodok idegenekkel.

– A hősi személyem közszereplő. Nyugodtan kérhetnek képet.

– Ne beszéljetek baromságokat! – szólt rájuk Tetsu. – Van már eper? Tegnap még zöldek voltak, de ma már tuti van piros is!

Azzal elszökdécselt az üvegházak felé. Mikor hallótávolságon kívülre ért, (Név) Katsuki felé fordult.

– És ezt mégis hol tanulta?

– A színeket?

– Kacchan, ne tettesd a hülyét! A baromságra gondoltam.

– Párszor kicsúszik a számon...

– Párszor?

– Jó... sokszor.

– Megbeszéltük, hogy Tetsu előtt visszafogod magad.

– Bocsánat, többször nem fordul elő.

– Megyek, odaadom Suinak a kulcsokat, addig te szedd össze Tetsut.

– Ma nem te zársz?

– Izuku és Shoto jönnek vacsorára, haza kell érnünk időben.

– Na látod, nekem ez totál kiment a fejemből.

– Meg kell beszélnem velük, hogy milyen fajta virágokat terveznek rendelni az esküvőre.

– Baromság...

– Bakugo Katsuki, nem szólok többször!

A szőke nevetve elugrott a felé lendülő faág elől, majd Tetsu után futott.

– Ne verd azt akit szeretsz, Hina! – kiáltott vissza.

– Baromság... – motyogta (Név) a fejét csóválva. – Tudod mi a baromság...

Visszaindult a bolthoz, miközben önkéntelenül is a kapcsolatuk elejére gondolt.

– Na, az tényleg nagy baromság volt – értett egyet magával, és előkereste a zsebéből a kulcsokat.