Dabi X Reader

Aurora-senpai kérésére

- Kurogiri, szabadulj meg tőlük - mutatott Shigaraki a két emberre. - Minden amit utálok, egy csomagban érkezett. Egy kölyök és egy kemény legény!

Az egyikük egy lány volt, vidám tekintettel, aranyos iskolai egyenruhában. A másik egy igen érdekes kinézetű, varrott bőrű, fekete hajú, fiatal férfi, aki unottan nézett minden irányba, csak rátok nem.

- Ugyan, Shigaraki Tomura, igazán meghallgathatnád őket, hisz idáig eljöttek csak miattad.

- Toga vagyok! - pattogott a lány. - Toga Himiko! Az élet nehéz! Azt akarom, hogy könnyebb legyen élni ezen a földön! Olyan akarok lenni, mint Stain-sama! Meg akarom ölni Stain-samát!

- Ez őrült? - fordult Giran felé Shigaraki.

- Fogalmam sincs. Alapjáraton normálisan lehet vele beszélni.

- Szerintem vegyük be őket - könyököltél fel a bárpulton. - De legalább a lányt! Olyan magányos vagyok egyedüli nőként.

- Egyedül vagy lány?! - kapta szája elé a kezét Toga. - Szegénykém!

- Át tudod érezni a fájdalmam? - néztél rá szinte könyörögve. - Ha Shigaraki be se vesz, cseréljünk már számot!

Togaval azonnal remekül kijöttetek. A kis hülye pörgése kezelhetőbb volt, ha te is jelen voltál, és remek csapatot alkottatok. Shigaraki ezért szinte mindig párosával küldött el titeket valahova.

Dabival nem beszéltél túl sokat, és nem is igazán érdekelt. Habár idegesítő volt, ahogy párszor rád nézett. Nem tudtad hova tenni, amikor egyszerűen csak rád bámult, és semmi pénzért nem vette le rólad a tekintetét. Mivel nem nagyon tudtál mást csinálni, egyszerűen visszabámultál rá, és ezt percekig tudtátok csinálni.

- Tomura-kun, én ma nem megyek sehovaaa - nyavalygott egyik reggel a szőke lány.

A feje kipirult, nehezen vette a levegőt és folyamatosan szipogott.

- Azt ne mondd, hogy megfáztál - néztél fel rá a szokásos fél liter kávédról. Az egész éjszakád arra ment rá, hogy megszerezd a rendőrség rólatok való információit, és amúgy sem vagy jó alvó.

- De - a lány szőke tincsei ide-oda csapódtak, ahogy bólogatott.

- Akkor menj, és feküdj le! - rivallt rá Shigaraki. - Nincs szükség bacigazdára!

Nagyot sóhajtva visszafordultál a bárpulthoz, és lehúztad a maradék kávét. Ezután fogtad magad, és a lány után mentél, azzal a céllal, hogy te teszel is valamit annak érdekében, hogy estére jobban legyen.

- Köszönöm, (Név)-chan - nyöszörögte Toga, mikor rányomtad a fejére a hideg vizes borogatást, és letettél a kopott éjjeliszekrényetekre egy bögre forró teát. - Sajnálom, hogy aggódnod kell...

- Sajnálhatod is - dorgáltad meg. - Ha nem rohangáltál volna tegnap mezítláb, ez most nem történik meg.

- Olyan vagy, mint az anyukám... jó érzés, hogy törődsz velem.

Halványan elmosolyodtál.

- Legközelebb vigyázz magadra.

- Mondja ezt az aki kávén és dohányon él.

- Kussolsz - mutattál be az ajtófélfának támaszkodó Dabinak anélkül, hogy megfordultál volna. - Nem hallottad? Azt mondta az anyja vagyok.

- Lehetsz a kutyája is felőlem - rántotta meg a vállát.

- Na húzd ki innen a beled, mielőtt én hajítalak ki.

- Ez a lányok szobája - értett egyet veled Toga. - Fiúk nem jöhetnek be.

- Ti elmebetegek vagytok. Mindegy, nem azért jöttem, hogy teapartit tartsak veletek. A kezes marha azt mondta, veled kell dolgozzak, mivel Toga ma nem lehet melletted.

- Egy pillanat. Ezt nem a lányom előtt fogom lerendezni veled.

- Te szent isten...

- Na tehát - álltál Shigaraki elé. - Nem hiszem el, hogy képes voltál beosztani mellém ezt - mutattál Dabira. -Én ezzel nem fogok dolgozni!

- Nem mész egyedül sehova! - rivallt rád. - Nem vagy beszámítható...

- Te nem vagy beszámítható, a dühkezelési problémáddal együtt!

- Te meg pánikbeteg vagy, hülye kurva!

Erre egy pillanatra megdermedtél, majd se szó, se beszéd, kicsörtettél a helyiségből. Lesiettél a lépcsőkön, egy rúgással kinyitottad a bejárati ajtót, és megálltál az épület falának támaszkodva.

Egész testedben remegtél, a kezedet a mellkasodra szorítottad, ami annyira fájt, mintha a szíved ki akarna ugrani a helyéről. Kapkodva vetted a levegőt, és rázott a hideg. Utáltad a pánikrohamaidat.

Minden egyes veszekedésnél és szorult helyzetnél előjött a dolog, és semmit sem tudtál tenni ellene. Folyamatosan rettegtél attól, hogy megőrülsz, vagy elveszted a kontrollt magad felett. A félelmed ettől akkor is ott volt, mikor épp nyugodt voltál, és semmi különöset nem csináltál. Nem tudtál aludni, lassan öt éve nem volt rendes étvágyad, a szervezeted háztartása már nem is létezett. Egyik napról a másikra éltél, és a kávétól kezdve a cigarettáig mindenre rászoktál, ami akár egy kicsit is enyhítette a félelmed akár pár percre is. Ezzel persze csak rontottál a helyzeten.

A fal tövébe roskadva próbáltad lenyugtatni magadat, ahogy mélyeket lélegeztél a friss levegőből.

- Azért tőled nem várná el az ember, hogy csak úgy kirohanj - Dabi teljesen nyugodtan leült melléd, mintha csak tudomást sem venne arról, hogy épp megfulladsz mellette.

- Hagyjál... békén... - mondtad nehézkesen.

- Azt ajánlom, szokj le a kávéról, a dohányról, és arról, hogy éjszakába nyúlóan tolod a hacker világod a képernyő előtt.

- Nem vagy... az... anyám! - sziszegted, mialatt a dolgok összemosódtak körülötted.

- Persze. Én csak tanácsot adok neked, hogy megérd a holnapot.

- Fogd be a pofád! - suttogtad, és belekapaszkodtál.

Erre meghökkenve fordult feléd.

- Mi a fenének fogdosol? - kérdezte. - Most megint-

- Azt mondtam fogd be! - üvöltötted, és úgy szorítottad a karját, mintha az életed függne tőle.

Így ültetek egy jó darabig. Te próbáltál megnyugodni, ő pedig végig figyelte, ahogy a zihálásod és a remegésed egy idő után alábbhagy, és már csak a könnyeid folynak.

- Mindenki tudja, hogy pánikos vagy, de hogy ennyire... - morogta.

- Miért, boldogabb lenne bárki is attól, hogyha ilyen gyengének és sebezhetőnek mutatnám magam? Azon kívül, hogy egy jót poénkodnátok vele...

- Nem szokásom viccelődni a komoly dolgokon.

- Mikor Twice véletlenül levágta az ujját két hónapig élcelődtél rajta.

- Az nem volt komoly dolog.

- Akkor mi neked a komoly dolog? - kaptad felé mérgesen a fejed, mire találkoztál jéghideg, kék szemeivel. Nem számítottál rá, hogy ilyen közel hajolt hozzád.

- Bármi, ami veled kapcsolatos.

- Na persze... - motyogtad, és igyekeztél elfordítani a fejed.

- A rémült nők folyton menekülnek... - megragadta az arcodat, másik kezével pedig az egyik karodat fogta le.

Hirtelen mindenről megfeledkeztél, ahogy egyre közelebb hajolt hozzád. Még a szorongásod is alábbhagyott, ahogy lélegzetvisszafojtva figyelted őt. A homlokotok és az orrotok összeért.

- Az, ami az enyém, komoly dolog - suttogta ajkaidra. - És nem érdekel, hogy mit mondasz vagy akarsz. Ki fogsz gyógyulni ebből a szarból, mert én segíteni fogok.

Azzal elengedett.

Abban a pillanatban, hogy a karod kiszabadult, vagy három métert ugrottál hátra.

- Ne feledd, mit mondtam - feltápászkodott és leporolta magát. - Segíteni fogok. Fokozatosan haladunk. Annyi cigarettát szívhatsz el ma, amennyit megtalálsz. Elrejtettem az összeset.

- Te meg vagy húzatva?! - pattantál fel, és utánarohantál.

- Ó, és este tízkor takarodó - jegyezte meg mellékesen.

- Kerülj csak a kezeim közé!

Yahho! Elnézést a megkésett részért, ehhez nem volt semmi ihletem. Most is úgy érzem, hogy elég suta kis fejezet lett, de hát, ilyen is van a világon. Azért remélem élvezhető és nem a hajatokat tépitek utána... A következő asszem egy Villain Shoto X Reader lesz. Minden jót!