Tsuyu X Reader

DragonZol kérésére

– Nem is tudtam, hogy te is szereted az esőt, (Név)-chan – bökte meg (Név) vállát Tsuyu, mikor meglátta a lányt egy félreeső padon üldögélni az iskola udvarán.

(Név) megugrott a hirtelen hangra és érintésre, kisöpörte vizes tincseit az arcából és Tsuyura mosolygott bánatosan.

– Igen, az eső jó dolog...

– Most elbizonytalanítottál – csóválta a fejét Asui. – Talán mégsem szereted az esőt, vagy nem azért szereted, amiért én.

– Mesélj, te miért szereted? – (Név) megpaskolta a maga melletti helyet, a víz tenyere alól mindenfelé csapódott. – Aztán meglátjuk, ugyanaz-e az indok.

Asui egy pillanatnyi hezitálás után megkerülte a padot, és leült (Név) mellé.

– Nos – kezdett bele tétován –, én azért szeretem az esőt, mert a képességemből adódóan a szervezetem is élvezi. Ilyenkor minden levegővétel olyan, akár egy hűsítő korty víz, amit egy hosszú futás után iszol. Átáramlik rajtam az élet boldogsága. Sosem vagyok olyan eleven, mint egy friss tavaszi esőben.

(Név) egy percig csendben emésztette a mondottakat.

– Akkor neked az eső az otthonod – mosolyodott el végül.

– Neked is? – kérdezte Asui felderülve, mire (Név) kedvetlenül felkacagott.

– Inkább csak hasonló. Nekem az eső búvóhely. Amire mindent ráfoghatok. Elrejt.

– Miért akarsz elbújni az esőben? – értetlenkedett Asui. – Hiszen most is kint vagy. Nem zárkóztál be.

– Az esőre rá tudom fogni a rossz kedvem, egy gyenge dolgozatot, azt, hogy nem akarok senkivel sem beszélni – suttogta (Név). – Ha kint vagyok az esőben, az esőcseppek elrejtik a könnyeimet. Ha egy napsütéses délután találtál volna itt, megkérdezted volna, miért sírok. De nézd, sokkal kényelmesebb így, hogy fel sem tűnt.

– Te sírsz? – kérdezte meglepve Tsuyu, és óvatosan maga felé fordította (Név) arcát. Tényleg nem tudta megkülönböztetni a könnyeket az esőcseppektől. Csupán a vöröslő, ragyogó (Sz/sz) szemek utaltak arra, hogy valami nagyon nincs rendben. – Miért sírsz?

– Sok minden miatt sírok – vont vállat (Név). – Néha már fel sem tűnik. Igyekszem nem törődni vele. Ha hős akarok lenni, nem sírhatok. A sírás annak a jele, hogy nem látok utat a menekülésre, nem látok megoldást, és a szívem így sikolt segítségért. Mert egyedül már kevésnek érzi magát...

A mondat végére (Név) hangja elfúlt, és a kezébe temette arcát. Előre görnyedt, úgy zokogott halkan. Csak a válla rázkódott. Haja ázottan tapadt tarkójára, Tsuyu viszont minden probléma nélkül odébb söpörte, hogy rendesen végig simíthasson (Név) hátán.

– Egyet elmondasz? Az okok közül, amiért sírsz? – kérdezte halkan.

(Név) sírástól összerándult arccal nézett rá.

– Egyből jön szinte az összes – csuklott rekedtesen. – Hiányzik anyukám.

Azzal Tsuyu vállára borult, és végre kibukott belőle rendesen minden elfojtott gyász és keserűség. Asui csitítóan ölelte, szinte el is felejtve, hogy csak azért vetette fel közös témaként az esőt, mert egy randevúban reménykedett. (Név)-nek jelenleg támasz kellett, egy jó barát. Nem terhelhette a szerelmével.

Némán sóhajtott egyet, és felnézett a sötét felhőkre. Már nem szerette annyira az esőt, mert elrejtette előle azt, akit minden fájdalmával és könnyével együtt is látni akart.