Kirishima X Reader

Vam-ter-ga kérésére

– Csak hogy tisztázzuk, azt akarod, hogy a sárkányok királyához menjek el egyedül, és gyógyítsam meg? – kérdezte (Név) hitetlenkedve.

– Igen, mit nem lehet ebből érteni?! – csapott az asztalra Bakugo, majdnem leverve ezzel az ott heverő tárgyak legalább felét.

(Név) hevesen kapott a gyógynövényes üvegcséi után. Fejben megjegyezte, hogy Bakugot ki kell tiltania az üzletből, ha nem akar ismét kéthavi munkát adni a város üvegfúvójának.

– Talán azt, hogy miért engem kérsz meg – morogta, miután visszapakolt mindent a helyére.

– Mert benned bízom meg annyira, hogy elküldjelek a legjobb barátomhoz – mondta nemes egyszerűséggel a mágus.

– Szomorú, ahogy egyszerre kétfajta módon is közlöd velem, hogy kevés barátod van.

– Szerencséd, hogy egy vagy közülük, máskülönben már nem élnél egy ilyen sértés után!

– Ugyan – nevetett (Név) –, csak azért nem csináltál ki, mert én vagyok Izukun kívül az egyetlen barátod, aki nem egy állat.

– Eijiro nem állat!

– Váó, még el is nevezted.

– Nem, egyszerűen így hívják – sziszegte Katsuki. – Hidd már el, hogy a sárkányok tudnak beszélni! Mágikus lények, éppannyira, mint Deku.

– Izuku elf, nem sárkány – rázta a fejét (Név), de azért elkezdett pakolni a táskájába. – Mit mondtál, mekkora az a vágott seb?

– Három és fél kar hosszúságú. Valószínűleg be kell foltoznod, miután leszedted róla a gyógyulásgátló átkot.

– Szent egek, mekkora tű kell ahhoz, hogy be tudjam varrni egy sárkány bőrét? – fogta a fejét (Név).

– A legnagyobbat vidd, ha kérhetem. Ha meg az is kicsi, karddal vagy tőrrel szúrj lyukakat a seb két oldalára, aztán...

– Fúj!

– Csak ötleteket adok! – Katsuki védekezőn emelte fel a kezeit.

– Ezért nem vagy tanácsadó – fintorgott (Név), miközben átvette vállán a táskáját. – Eijiro tudja, hogy megyek?

– Igen. A város mellett van, a hegyaljai barlangnál.

(Név) magában dohogva indult meg a várost északról határoló hegylánc felé. Katsuki ugyan nem pontosított, melyik barlangot is keresse; egyetlenről tudott, ami képes elszállásolni egy kifejlett sárkányt.

Dél is elmúlt, mire a sok kutyagolástól lihegve, izzadtan elérte a barlang bejáratát. Táskája pántját szorítva nézett végig Katsuki legjobb barátján.

A sárkány tényleg nagyon rossz passzban volt. Fejét és hosszú nyaka egy részét be se húzta a barlangba, szájából lógó nyelvvel élvezte a rá eső napfényt. A barlang árnyékában is jól látszott az oldalát átszelő, borzasztó szagú seb, ami az átok miatt még mindig bőségesen vérzett. Szemeire ködös hártya úszott, (Név) azt se tudta megmondani, tudatában van-e a jelenlétének. Nagy valószínűséggel nem, ezért a saját józan eszét sutba vágva köszönt az állatnak:

– Szia, Eijiro...

A sárkány sóhajtásszerű hangot hallatott, orrából füst gomolygott fel, de nem mozdult. (Név) ezt jó jelnek vélte.

– Katsuki barátja vagyok, (Vezetéknév) (Név). Segíteni jöttem a városból. Megpróbállak meggyógyítani, rendben?

Ismét csak egy szusszanás.

(Név) gyakorlatias ember lévén nem teketóriázot többet, nyomban nekilátott feloldani a seben ülő átkot. Halkan mormolta a varázsigéket, keresve a kódot, ami megtöri a gonosz mágiát. Jó negyedórájába került megtörni az átkot, majd nyomban nekiláthatott sebet varrni, hiszen Eijiro így is jelentős mennyiségű vért vesztett. Hatalmas szerencséjükre (Név) legvastagabb tűje nehézkesen, de át tudta ütni Eijiro bőrét, így nem kellett megfogadnia Katsuki tanácsát a tőrről és lyukakról.

– ...és mégis, minek megy idegen földekre igazságosztósat játszani, ha a legjobb barátjára sem képes vigyázni? – zsörtölődött (Név) fennhangon, hogy ne csendben kelljen dolgoznia. – Az ember esze megáll, maradt volna a törzse vezetője, ahogy a szülei akarták... nem kerülne akkor ilyen bajokba, én mondom! Lefogadom, hogy viszonya van Izukuval, tagadhatja felőlem a végtelenségig. Nem mintha baj lenne, de legalább ne hazudja a szemembe az ellenkezőjét... Az ember nem lép le csak úgy a saját országából, csak ha valamit nagyon védeni akar...

– Jó meglátás – jegyezte meg Eijiro, mire (Név) elejtett tűt-cérnát és felsikított döbbenetében.

– Te beszélsz! – hebegte, mikor ismét szóhoz jutott.

Eijiro erre elnevette magát:

– Látszik, hogy ebből az országból való vagy. Nem ismered a sárkányok igaz természetét. Katsuki nem is figyelmeztetett?

– Mondta, hogy tudsz beszélni... – (Név) nyelt egyet, majd szégyenkezve hozzátette: – Nem hittem neki.

– Nincs azzal semmi baj, ha az ember nem hisz el dolgokat – bölcselkedett a sárkány.

– Igen, mindig is bizonyítékot követelő ember voltam – motyogta (Név) és folytatta a sebvarrást. – Akkor Izu és Katsuki tényleg..?

– Bezony! A gerlepár miatt léptünk le a Sárkánytörzstől. Ha őket még keresnék is, engem nem, hiszen a legerősebb sárkányként szabad akaratú vagyok, így szívesen segítettem nekik.

– És nem hiányzik a törzs?

– Dehogynem. Viszont ha maradtam volna, biztos vagyok benne, hogy a két barátom még jobban hiányozna.

– Ebben végül is van logika – értett egyet (Név). – Nemes dolog, hogy velük tartottál. Ééés el is készültél! Ennek ki kell tartania, amíg egészségesen beforr a seb – azzal elharapta a cérnát és végighúzta kezét a seb fölött, még egy gyógyulást segítő igét elmondva.

– Köszönöm! – hálálkodott Eijiro. – Hogy viszonozhatnám a kedvességed?

– Igazán nem kell semmi – legyintett (Név), ahogy szedelőzködni kezdett. – Most azonban vissza kell térnem a városba, még számos teendőm van. Értesíten Katsukiékat arról, hogy jobban vagy.

– Persze, menj csak. Add át nekik, hogy majd valamikor a héten bemegyek a városba!

– Nem felejtem!

*

Igaz, (Név) átadta az üzenetet, de nem fért a fejébe, hogy egy húsz méteres, szárnyas óriásgyík mégis hogyan tudna bejutni a városba bármiféle rombolás nélkül.

Katsukitól megtudta, hogy Eijiro nem érzi jól magát a beépített környezetben, hiányzik neki a sárkányok otthona, ahol a természethez sokkal közelebbi módon éltek mindannyian, ezért maradt a hegyekben.

Talán két is eltelt azóta, de neki még mindig a sárkány járt a fejében.

Egy délután a rendelőben tevékenykedett, mikor hallotta a gyógyszertár ajtaja fetti csengőt megszólalni. Valaki betért az üzletbe.

– Mindjárt jövök! – kiáltott ki hátulról.

– Rendicsek, tudok várni!

(Név)-ben erre megállt az ütő. Azonnal felismerte Eijiro hangját. Csak nem próbálta meg átnyomni az egész fejét a bejáraton?!

Csapot papot mindent felejtve rohant előre, hogy megmentse a gyógyszertárat a teljes pusztulástól. Meghökkenve torpant meg, mikor egy vörös hajú, szárnyas férfit pillantott meg a pultnál.

Egy darabig csak meglepetten pislogott, majd észrevette a fiatal oldalán a saját öltéseit.

– Jöttem varratszedésre – mosolygott rá Eijiro.

(Név) sípolva kapott levegő után és az egyik polcba kapaszkodott.

– Oh... Katsuki nem... egyikük se mondta, hogy minden sárkány alakváltó? – hökkent meg Eijiro.

(Név) fülig vörösödve csattant fel:

– Megölöm mindkettőt!

Yahho, mindenki!
Azt a mindenit, ezt a gyűjteményt is milyen rég folytattam. Vissza kell állnom az írásra, még ha nincs is időm rá olyan sok. Hiányzik, be kell valljam. Meg hát van még jó sok kérésem ehhez a oneshot szekcióhoz! Esküszöm, igyekszem minél jobban.

A következő részig minden jót!