Éppen a padláson keresem egy régebbi szakácskönyvemet, mikor egy érdekes képre találok rá. Egy kép még kiskoromból,mikor elsős voltam a UA-ben. Ez még az akkori karácsonykor készült. Milyen jó volt az a nap. Úgy emlékszek rá mintha csak tegnap lett volna.

"Visszaemlékezés"

Még ajánlással vettek fel a UA-be, később, mint a többieket, ezért kicsit féltem, hogy be tudok-e majd illeszkedni vagy, hogy egyáltalán lesznek-e barátaim. Végül szerencsére nem volt ezzel nagy problémám. Az első napomon eléggé izgultam, de ezt nagyon nem vette észre senki.

Mindenki kifejezetten barátságos volt velem, kiváltképp Izuku-kun. A néha paradicsomképű brokkoli már az első napon nagyon nyitott volt hozzám és hamar összebarátkoztunk egymással. Egyre több időt töltöttünk együtt mikor rájöttem, hogy gyengéd érzelmeket érzek iránta. Először nem foglalkoztam ezzel, mert nem akartam  tönkrevágni a barátságunkat, de később már nem tudtam kiverni őt a fejemből. Mindig csak ő járt az eszemben. Folyton vele akartam lenni vagy akár beszélni. Sőt! Még a brokkolit sem voltam képes megenni, mert mindig az ő cuki arca jutott ilyenkor az eszembe. Ezeken a gondolatokon az sem nagyon segített, hogy mindig körülötem volt, nem nagyon tudtam még elkerülni sem. Na, nem mintha kibírnék egy percet is Midoriya nélkül.

Úgy döntöttem, hogy mert már nem bírom magamban tartani, ezért elmondom Urarakának. Ő meg amint elmondtam neki, azonnal fangörcsölésbe kezdett.
- (T/N) -Chan! Nem hiszem el! Miért nem mondtad el előbb, jaj, annyira cukik lennétek együtt... - ennél a pontnál félbe is szakítottam a barátomat...
- Halkabban! Már csak az hiányzik hogy valaki meghalja. Figyelj, ezt nem mondhatod el senkinek, megértedted?
- Igen, igen. De mikor mondod el Midoriyának? - hirtelen enyhe pír szökött az arcomra.
- Miről beszélsz? Nem fogom elmondani neki.
- De miért? Nem helyes ha csak úgy magadban tartod az érzéseidet -ráncolta meg homlokát .
- Értelek, de mi Izukuval nagyon jóban vagyunk és nem akarom ezt elrontani a hülye érzéseim miatt - Uraraka már kezdte volna velem a szájkaratét, de gyorsan közbe szóltam.
- Köszönöm Ochako, hogy ennyire aggódsz miattam, de meg leszek nyugi.
- Megígéred?
- Megígérem - és meg is öleltük egymást. Persze én mit sem sejtve elmentem, de a barátom fejében csak aféle gondolatok jártak, hogy hogyan hozzon minket össze.

Minden ment a tovább a megszokott kerékvágásban, mikor elkezdtek hullani a levelek a fákról és már-már a hó is esni kezdett. Hamarosan itt volt az ideje az első UA-es karácsonyunknak . A gonosztevők támadásai miatt úgy döntöttek, hogy ebban az évben minden diák a kollégiumban tölti a karácsonyt és a téliszünetet is. Persze ennek sokan nem örültek, de én ennek is csak a pozitív oldalát láttam. "Így több időt tölthetek a cuki brokkolimmal!"

Feldíszítettük a kollégiumot, szereztünk karácsonyfát, amit Ojiro, Hagakure és Todoroki díszített fel és még én a lányokkal sütiket és mézeskalácsot is készítettünk, bár azért Kaminari és Sero is segített a kidekorálásban, ami azért meg is látszott de ezt inkább nem tettük szóvá, inkább örültünk hogy segítenek.

A végére nagyon elfáradtam, de még így is kiszúrtam Uraraka gúnyos vigyorát, mikor csak annyit mondott:
- Holnap lesz karácsony, már alig várom! Remélem a holnapot te is élvezni fogod - bár nem féltém tőle, de azért átjárt a gondolat a fejemben, hogy vajon mit is tervezhet.

Másnap egésznap kajáltunk, megettük a mézeskalácsokat (már pesze azt  amit a fiúk meghagytak), délután Reszkessetek betörők maratont néztünk, ahol egy kisebb történelmi pillanatra is felfigyeltem. Láttam Katsukit normálisan mosolyogni, ami fura volt. Délután végig társasoztunk és kártyáztunk. A legtöbb kört Kirishima nyerte de második lettem Todorokival döntetlennel,a harmadik helyezet pedig Mina lett. Iida is beszállt pár körre de ő még ilyenkor is csak a tanulásra tudott koncentrálni így nagyon nem szált be sajnos túl sok programba.

Nagyon jól szórakoztam, de nekem így is egész nap Izukun és a gyönyörű zöld íriszein járt a szemem, amit egyszer észre is vett és mindketten paradicsom piros képpel vettük le egymásról a szemeinket.

A nap végén, mikor már besötétedett, kimentünk Midoriyával, Tsuyuval valamint Ochakoval sétálni.
Nem beszéltünk lényeges dolgokról, csak aznapról, a suliról meg ilyenekről.
Egyszer csak megállt Uraraka és ránézett Tsuyura. Hirtelen megszólalt:
- Fú, mi Tsuyuval nagyon átfagytunk, inkább visszamegyünk!
De ti nyugodtan mennyetek tovább! - mire bármit mondhattunk volna a két lánynak nyoma is veszett.
- Hát akkor egyedül megyünk tovább -mondta Izuku egy apró mosollyal az arcán. Enyhén elpirultam de szerencsére nem vette észre és tovább folytathattuk utunkat.

Ezután néma csönd lett körülöttünk. Bár furcsa, de mindketten élveztük. Nem kellet azon gondolkoznunk hogy mit mondjunk a másiknak, csak élveztük a csöndet, amit csak néha a kellemes szellő halk hangja zavart meg. Közben gyönyörködhettünk a gyönyörű szép havas tájban és a sötétkék égboltban amin a csillagok csak úgy ragyogtak.

Így mentünk egy darabig mikor én szerencsétlen véletlen megbotlottam valamiben és így megcsodálhattam közelebről is a földet.
- Jól vagy? - kérdezte aggódóan
- Megvagyok. 
- Miben estél el? - kérdezte, aztán felvett egy kissé havas de jó állapotban lévő díszt.
-Ez egy fagyöngy? - furcsálva néztem a tárgyra mikor hirtelen felénk lebegett.
-Mi a...- figyeltünk fel a felettünk lebegő tárgyra. Egymásra néztünk és elpirultunk. Mondhatni olyanok voltunk mind két paradicsom.

Végül ennek a pillanatnak hamar vége lett mert Midoriya azon volt, hogy megtudja hogy ez hogyan történhetett. Nézett minden felé, de nem látott senkit és semmit ami ezt csinálhatta volna. Végül úgy döntöttem, hogy lecsapok az alkalomra és apró puszit nyomok a szájára.
-Ez a szabály - mondtam egy széles mosollyal a fiúnak, aki erre teljesen elpirult. Féltem, hogy mi lesz ebből, mert utána nem csinált mást, mint némán ált előttem elpirosodott arcával  és éppen (Sz/Sz) íriszeimet fürkészte.

Kétségbeesésemben elkezdtem  volna magyarázkodni, de amint beszédre nyitodtam volna a számat már csak a brokkolifejű  gyengéd ajkait éreztem a számon. Akkor kapcsoltam, hogy ő most engem csókol. Ő csak tovább csókol, mikor egyszer csak félbe nem szakítja a fejetekre eső pár pillanattal ez előtt még lebegő fagyöngy.

Akkor hirtelen Izuku visszaváltozott paradicsommá és hadarva kezdett bocsánatot kérni, amiért kérdezés nélkül ilyet tett. Én a beszédre nem hallgatva félbe szakítottam egy rövidke csókkal. Ezután bár nem annyira de még mindig halvány pír volt látható Izuku arcán. Mindketten egymás szemei be néztünk,olyan volt, mintha nem létezne körülettünk semmi csak mi, és csak egymásra tudtunk koncentrálni.
-Izuku, én szeretlek - mondtam halkan, de mégis elég hangosan ahhoz hogy halja.
-Én is -válaszolt ugyanolyan hangerővel, egy apró mosollyal az arcán. Ettől nagyon boldog lettem. El se tudtam hinni, hogy az ember, akit nagyon szeretek, viszont szeret.

Végül kézen fogva sétáltunk vissza a kollégiumhoz. Amint megérkeztünk elakartam volna mondani Urarakának, hogy mi történt velem. Amint megkerestem elmentünk a szobámba és elkezdtem nagy átéléssel mesélni a történetet, mikor észrevettem hogy a lány alig bírja ki röhögés nélkül.
- Mit sunnyogsz? -kérdeztem elkomorodott arcal.
- Be kell vallanom valamit... Tudod, nem véletlenül lebegett az a fagyöngy - mikor meghallodtam tudatosult bennem, hogy ő áll az egész mögött.
Majdnem kinyirtam dühömben, hogy hogy mert beleavatkozni, aztán még azt is említette hogy ez igazából Tsuyu ötlete volt. Ezután még dühösebb lettem, hogy elmondta a titkomat, amit megígért hogy nem ad tovább.

Nagy nehezen, de végül megbocsátottam, hisz bár túl makacs vagyok kimondani, de be kellett hogy lássam, hogy most nem lennék együtt Izukuval, ha nem avatkoznak bele a barátaim.

"Visszaemlékezés" vége...

Most visszagondolva nagyon jó, hogy ilyen jó barátaim vannak.
-Drágám! Kell valami a boltból?
-Hozz légyszi lisztet és cukrot a süteményhez!

Ez elsőre ennyi is lenne, remélem elnyerte a tetszéseteket!

Itt egy Izukus rajz, mert miért is ne.   (*´˘'*)♡