Tsundere Monoma x Reader
Szpisjak    

Beléptem a terem ajtaján és, amikor Monomával találkozott a tekintetünk ő csak egy "Tsh" - vel méltatott, majd elfordította a tekintetét, de az én szívem boldog volt, hiszen észrevett. Leültem a helyemre, ami előtte volt.

- Nocsak, bemersz még jönni? - kérdezte az egyik lány, aki utált. Természetesen a barátai is vele voltak.

Nem ápoltam jó kapcsolatot senkivel, mert nem tudtam. Régen túl sokan kihasználtak és hátba szúrtak, szóval nem bízok senkibe.

A szavaikat elengedtem a fülem mellett és előpakoltam a könyveimet. De ők nem hagyták ezt annyiban, leborították a földre. Egy szó nélkül összeszedtem és nem törődtem a nevetésükkel. De valaki más igen. Lépteket hallottam, majd egy csapódást az asztalomon. Felpillantottam és megláttam a mérges Monoma-kunt.

- Mi lenne, ha nem az én célpontommal szórakoznátok?

- Ne szólj bele Monoma-kun.

- De beleszólok, szóval tűnjetek el rondaságok.

- Csak irigy vagy. - mondta és hátra dobta a haját.

Ezek után Monoma - kun lenézően felnevetett.

- Ilyen ápolatlan bőrre, töredezett hajra és kiéheztetett testre? Soha. Be van esve az arcod és ezt sminkkel próbálod elrejteni.

Erre már nem mondtak semmit csak felháborodva eltrappoltak. Fejet hajtottam Monoma-kun előtt.

- Köszönöm szépen. - mondtam ís amikor felemeltem a fejem láttam, hogy egy halvány mosoly suhant át az arcán. Amit jól az emlékezetembe véstem, hiszen ez nem valami gúnyos mosoly volt. Lágy volt és kedves, amilyet sosem láttam még tőle.

- Nem érted tettem. - mondta és visszaült a helyére.

Ezek után mindenhol itt volt, amikor belém akartak kötni vagy éppen segítség kellett. Például, amikor az egyik tanár rám bízta a könyvek visszavitelét a könyvtárba, segített. 32 db vastag könyvet nem igazán bírtam el, így dülöngélve sétáltam a folyóson. Ezek után valaki leemelte a könyvek többségét. Ez a valaki Monoma-kun volt.
- Ne szerencsétlenkedj már itt előttem. - mondta és egy szó nélkül sétált tovább mellettem. Elmosolyodtam. - Most mit vigyorogsz? - kérdezte.

- Semmit. - válaszoltam, de a mosolyt nem tudtam levakarni az arcomról.

- Mi van? Akkor ne vigyorogj.

Igazából nem tudtam, hogy szándékosan segít, vagy tényleg csak idegesítem. Viszont boldog voltam emiatt. És ahogy teltek a napok, majd a hetek kezdett megerősödni bennem, azaz érzés, hogy elmondom, neki mit érzek. És mivel hamarosan itt van, a Valentin-nap úgy gondoltam ekkor vallom be neki.

Minden nap gyakoroltam, hogy a tökéletes csokit tudjam elkészíteni neki. De amíg én a receptekkel voltam elfoglalva valaki más belépett a képbe. Egy kicsit később indultam haza, ezért megláttam Monoma-kunt az iskola kapujában egy lánnyal. Valentin-nap előtt 1 nappal jártunk. A lányon nem a mi sulink egyen ruhája volt. Viszont vele nem beszélt lekezelően, mint, ahogy velem. És mosolyogott. Felemeltem a fejemet és hatalmas erőt véve magamon elsétáltam mellettük.

- (T/N), várj meg. - hallottam a fiú hangját, de a lábaim nem fogadtak szót. Egyre gyorsabban mentem. Monoma-kun a nyomomban volt.

Ő nem az a fajta, aki rohan valaki után így könnyen leráztam őt és hazamentem. Bebújtam a biztonságos takarom alá és sírtam.

De ez nem gátolt meg abban, hogy oda adjam neki a csokit. Másnap Valentin-nap volt. Mindenki be volt zsongva, de én csak ültem a helyemen és a kezemben tartogattam a kis doboz csokit. A kezeim remegtek. A tegnapi után nem is fog velem szóba állni.

Ebédszünet volt. Oda léptem Monoma-kunhoz, vettem egy mély levegőt, majd felhívtam a tetőre. Már a télnek nyoma sem volt, így a kellemes tavaszi szél simogatott, ami egy kicsit megnyugtatott. Oda nyújtottam neki a kis dobozkát, amiben benne volt egy vallomás is papír alapon.

- Ezt neked készítettem Monoma-kun. Boldog Valentin-napot. - mosolyogtam.

- Te csináltad nekem? Akkor ne számítsak a legjobbra igaz? - kérdezte én, pedig hallottam, amint a szívem elkezd repedezni. - Nem vártam, hogy egy magadfajta lány ilyet fog készíteni. - Reccs. - Talán meg sem eszem, hanem kidobom. - Reccs. - Nos, köszöntem (T/N). Remélem, nem leszek tőle beteg. - mondta én, pedig még mindig mosolyogva pillantottam a fiúra és most először találkozott eddig a tekintetünk. De ennyi elég volt. A könnyeim utat törtek maguknak és egy szánalmas látványt nyújtottam.

- Remélem... Jól.. Sikerült. - mondtam és elindultam az ajtó felé.

Elbújtam a takarító szertárban és komolyan elgondolkoztam azon, hogy keg kellene halnom. A kezemben tartottam a sniccert, amit a varráshoz használok és a bőrömhöz érintettem. Kirázott a hideg pengétől a hideg. Hozzá nyomtam a tárgyat, amitől megszűnt körülöttem a világ. Néztem, amint a vérem a padlóra csepeg, de nem csináltam semmit. A könnyeim folytak, de már olyan voltam, mint egy bábu. Nem hall, nem lát, nem érez, de mégis sír.

Valahogy hazajutottam. Bekötöztem a sebeimet. És végig gondoltam az életem negatív dolgait. Aminek a sora végtelen hosszú volt.

Eltakarva a kötésemet elindultam az iskolába. Senkire sem néztem fel. Folyamatosan csak a padlót néztem. Amikor megállt mellettem valaki nem érdekelt. Monoma-kunt kerültem, a szüneteket a női mosdóban töltöttem az egyik vécé tetején ülve. Nem kellett volna elmondanom neki.

Amikor az utolsó óra előtt elindultam a terembe Monoma-kun ott várt a mosdó előtt. Karba tett kézzel. Elfordultam és próbáltam elkerülni, de elkapta a karomat. Felszisszentem.

- Engedj el.

- Válaszolnom kell egy magad fajtának. - mondta, de nem akartam meghallgatni.

- Nem érdekel. Engedj el.

- Még hogy nem érdekel? Akkor miért írtál 4 oldalas szerelmes levelet? - kérdezte és meglengette előttem a papírt.

- Könyörgöm, ne alázz meg ennél jobban. - töröltem meg a szememet. - Már megtették elegen.

- (T/N). - mondta erőteljesen, de nem tudtam ránézni.
Az első adandó alkalommal elrohantam és meg sem álltam a földszintig gyorsan cipőt váltottam és csapot-papot otthagyva haza rohantam. Viszont a nyomomban ott volt a fiú és még mielőtt rá tudtam volna csukni az ajtót ő már bent volt és megfogta mindkét csuklómat, majd az ajtónak szorított.

- Azt mondtam, hogy válaszolni fogok a leveledre. Ezen mit nem tudsz megérteni?

- Nem akarom hallani.

- Akkor minek vallottad be?

- Mert kezdtem reménykedni, hogy te is érzel irántam valamit, de rájöttem, hogy van valaki az életedben, akire őszintén tudsz mosolyogni. Úgy hogy megelégszem a második hellyel is, de melletted akarok lenni. - sírtam.

- Akkor miért rohantál el?

- Mert tudom, hogy visszautasítasz. És én ezt már nem bírnám ki. Tegnap közel jártam hozzá, hogy végezzek magammal, de nem tudtam megtenni. Mert ott lebegtél a szemeim előtt.

- És miért?

- Mert szeretlek és mindent megadnék azért, hogy melletted lehessek. Ezért sem érdekelt eddig, hogy ki mit mond, de elrontottam azzal a levéllel mindent.

- Miért elég neked a második hely, amikor te vagy a legjobb jelölt az első helyre? - hajolt közelebb, de elfordítottam a fejemet.

- Mert sosem leszek elég jó melléd.

- És ezt ki dönti el? - fordított maga felé és veszélyesen közelről nézett a szemeimben. - Jelenleg én vagyok az egyetlen, aki választhat. És én tégéd választalak. - mondta, de ellöktem magamtól.

- Ne hazudj!

- Mi a faszért hazudnék? Ha nem hiszel a szavaimnak, higgy a tetteimnek. - mondta és megcsókolt.

Megpróbáltam ellökni, de nem volt erő a kezembe. Vöröslő arccal nézett rám én, pedig lehajtottam a fejemet.

- De nem lehetek melletted. - mondtam és levettem a kabátot és elkezdtem kioldozni a kezemet. Elétártam a tegnapi művemet. - Látod? Én nem vagyok melléd való, mert hihetetlenül érzékeny vagyok. Minden a lelkemen koppan, ami a szívemmel együtt romokban hever.

- Akkor, majd én összeragasztom a darabjait, ha ennyire akarod. - mondta és közelebb húzott magához és megölelt.

- Monoma-kun.

- Igen?

- Szeretlek. ❤

Ne haragudjatok, hogy ilyen borús hangulatú lett, de jelenleg nem vagyok toppon, hiszen csodás módon ejtettek. Viszont nem ez a lényeg. Remélem tetszik.