Allmightmylove Remélem tetszik.

Reggel lopakodva sétáltam be a terembe, hiszen, ha Bakugo-kun vagy Kirishima-kun meglát, akkor rögtön belém kötnek. Valahogy sikerült bejutnom. Elfoglaltam a helyemet, ami a legelső padban volt. Gyorsan Kaminari-hoz léptem. A fiú zenét hallgatott.

- Jó reggelt (T/N)-chan. Mizu? - kérdezte és kihúzta a füléből a fülhallgatót.

- Jó reggelt. Meglógtam előlük. - sóhajtottam és leültem vele szembe.

- Nem értem miért nem beszéled meg velük. - rázta a fejét.

- Akkor átadom neked a helyemet és nyugodtan beszélhetsz velük. - mondtam, de elkezdte rázni előttem a kezeit.

- Az lehetetlen. Engem élve megesznek.

- Igazad van. Engem meg is sütnek. - mondtam, amikor Kirishima-kun lépett be a terembe.

Körbe nézett, majd a tekintete megállapodott a tekintete rajtam és Kaminari-n. Összeráncolta a tekintetét, majd elindult felénk. Senki nem vette észre, de villámokat szórtak a szemei.

Meg fogok halni.

Ez volt az egyetlen épkézláb mondat, ami az eszembe jutott. Ledermedtem ültem és figyeltem közeledő alakját. Kaminari már régen elrohant, amint lehetett. Megállt előttem és egyenesen a szemembe nézett. Megállt bennem az ütő. Legalább hat imát elmondtam.

- (T/N) óra után beszélni akarok veled. - mondta él leült a helyére, ami Kaminari mögött volt.

Nagyot nyelve bólintottam, majd visszamentem a helyemre, hiszen becsöngettek. Az egész órán idegesen kattogtattam a tollamat, amit a tanár nem nézett jó szemmel és elvette. Helyette adott egy kupakosat, amivel nem tudok csörögni.

Amikor kicsöngettek a vér is megfagyott bennem. Kirishima-kun elindult az asztalom felé és lágyan megfogva a karomat elindult velem a suli hátsó udvaráig.

- M...Miről akartál velem beszélni Kirishima-kun? - Kérdeztem halkan.

- Szeretlek. Kérlek, legyél a barátnőm! - mondta nekem, pedig leesett az állam.

- De ti mindig piszkáltok...

- Azt csak azért tettem, hogy felfigyelj rám. - Vakarta meg a tarkóját zavartan. - Nos? - Nézett rám.

- Alig ismerlek.

- Akkor ismerj meg. Ma suli után gyere el velem valahova. Ígérem jó lesz. - mondta mosolyogva és faképnél hagyott.

Csak néztem utána. Semmit nem tudtam mondani. Visszamentem a terembe, de nem tudtam a szemébe nézni. Nem mintha olyan sokat beszéltünk volna eddig, de amikor kicsöngettek még szerencsétlenkedtem egy kicsit, így utoljára léptem ki a teremből. Az ajtónak dőlve Kirishima ott állt és, amikor meglátott zavartan félre nézett.

- Nos, akkor induljunk. - mondta én, pedig bólintottam.

Mögötte sétáltam és csak a lábait figyeltem. Nem tudok felnézni rá. Egyenesen a Vidámparkhoz mentünk. Csak akkor emeltem fel a fejemet, amikor sikítozást hallottam.

- (T/N)-chan gyere. – mondta és a kezét nyújtotta.

Pironkodva elfogadtam, mire elkezdett húzni. Mindenre felültünk szinte. Egyre jobban felszabadultam a közelébe és kezdtem meglátni Kirishima-kun igazi arcát. Ami nem volt olyan ijesztő, mint ahogy eddig láttam. Egy kedves srác.

Az utolsó, ami kimaradt, azaz óriáskerék volt. Sorba álltunk, majd megvéve a jegyeket felszálltunk rá. Gyönyörködve néztem ki az ablakon, ami gyönyörű kilátást tárt elém. A fiú csak mosolygott rám. Amikor ezt észrevettem elpirultam és szembe fordultam vele.

- Köszönöm, hogy elhoztál ide. Gyerekkorom óta nem voltam itt. – mondtam és a szemébe néztem.

- Olyan aranyos vagy. – mondta és ellágyultak a szemei. Közelebb hajolt hozzám és egy puszit nyomott az ajkaimra. A szívem hevesen vert. – Nem hiszem el, hogy megtettem. – mondta és a vöröslő fejét takargatta. Elnevettem magam.

- Érdekes srác vagy Kirishima-kun.

- Eijirou elég lesz. – mondta és kinézett az ablakon, mire nekem lett tiszta vörös az arcom.

- Rendben Eijirou. – mondtam, mire csönd telepedett közénk.

Mindketten vöröslő szemmel pillantgattunk egymásra. Mire leértünk besötétedett. Elindultunk hazafelé. Haza kísért, de amikor anya kirontott, hogy hol a fenében voltam ő megvédett.

- Elnézését kérem, asszonyom. (T/N)-chan velem volt. Segítségét kértem valamiben. – hazudott anyának, aki csak úgy itta a szavait.

- Rendben, de legközelebb szóljatok, ha randira mentek. – mondta nevetve, majd bement. Mindketten figyeltük egy darabig az ajtót, majd elnevettük magunkat.

- Nos, akkor holnap találkozunk a suliban. – mondta. – Jó éjszakát, (T/N)- chan.

- Jó éjszakát Eijirou. – mondtam és bementem a házba.

Másnap reggel ugyan úgy lopakodva bújtam be az ajtón, de Bakugou már ott várt engem.

- Hé, te. MI A FENÉT MŰVELTETEK TEGNAP KIRISHIMÁVAL? – kérdezte én, pedig hátrébb léptem. – NEM VESZI FEL A TELEFONJÁT SE. – mondta, majd, amikor látta, hogy nem tudok válaszolni leült a helyére.

Aznap megtudtam, hol lakik Eijirou így azonnal oda rohantam. Mivel senki nem nyitott ajtót és nyitva volt az ajtó, bementem. Körbe néztem az egész lakásban, mire megtaláltam a fiú szobáját, aki az ágyat nyomta. Teljesen leizzadva feküdt ott én, pedig nem tudtam mit csinálni. Az ágya mellett volt elhajítva egy törölköző így azt bevizezve borogattam a homlokát és csak várni tudtam. Aggódtam érte. Egy pillanatra elgondolkoztam, hiszen nem szoktam aggódni fiúkért. De a szívemse szokott ilyen őrült tempóban dübörögni. Mi van velem. Nem értek semmit. Amikor kinyitotta a szemét rám pillantott én, pedig megkönnyebbülve felsóhajtottam.

- Jól vagy? Bakugou említette, hogy nem vetted fel a telefont és aggódtam érted és...és..és...- kezdtem, de rádöbbentem, hogy betolakodtam a lakására, de ő csak mosolygott.

- Köszönöm, hogy aggódtál értem. – mondta és felült az ágyon. – Most...Elmegyek fürödni. – mondta és kiment a szobából.

Ott ültem a szobába és körbe néztem. Nem volt semmi különleges. Olyan férfias volt az egész. Leültem a székére és ellökdöstem magam, hiszen gurulos volt. Pár perc múlva Kirishima lépett be a szobába. Leült velem szembe az ágyára és rám nézett.

- Hogy jutottál be?

- Nyitva volt az ajtó. – vallottam be lehajtott fejjel.

Megfogta a széket és közelebb húzott magához, Vörös fejjel néztem rá. Komoly volt a tekintete.

- Én szeretném hallani a válaszodat a vallomásomra. – mondta.

- Én...Én... nem tudom.

- Értem. – mondta fancsali ábrázattal.

- De tegnap óta furcsa vagyok. A szívem folyamatosan dübörgött tegnap, folyamatosan elvörösödtem és nem tudom, hogy mi van velem... - mondtam, mire megfogta a kezem és magához rántott.

- Ugyan ezt érzem, amikor veled vagyok. – mondta és közelebb hajolt hozzám. – Engedd, hogy megértessem veled. – a kezem a mellkasához szorítottam. – Érzed? Ez mind miattad van, szóval vállald a felelősséget. – mondta és az ajkait az enyémhez érintette és megcsókolt.

Egy furcsa érzés kerített a hatalmába. Amikor elválltunk a haját megirigylő vörösséggel néztem a fiúra.

- Azt hiszem, szeretlek.

- Az „azt hiszem" nekem nem elég. Én azt akarom, hogy csak engem szeress és senki mást. – mondta és újra megcsókolt. – Szeretlek (T/N)-chan.

- Én is szeretlek Eijirou.

- Akkor az enyém leszel? – kérdezte. – Nem lesztek olyan összemelegedett barátok Kaminarival?

- Kaminari csak egy barát. Te több vagy, mint egy barát. – mondtam suttogva az utolsó mondatot, mire a fiú magához ölelt és rengetegszer elmondta nekem, hogy „Szeretlek!".