Hawks x képesség nélküli reader
Szpisjak

Amikor az utolsó reményt is feladtam volna szárnyakat láttam. Nem voltak angyaliak és nem is egy démon szárnya volt. Az egyetlen, akinek ilyen szárnyai vannak az egy hős volt, aki megmentette az életem.

Újra és újra riadok fel ugyan abból az álomból, de soha nem érek a végére. Amikor meglátnám az arcát vagy egyáltalán akármire. Nehézkesen felülök az ágyamon és fáradtan lépkedek ki a fürdőszobába. Fél óra készülődés után kilépek a lakásim ajtaján és elindulok az iskolába.

Menet közben megnézem a híreket, hátha megpillantom a férfit az álmaimból, de nem. Felnéztem az égre, amikor egy nyálkás valami csavarodott a derekamra. Ijedten hátranéztem és realizálódott bennem, hogy újra egy bűnöző karjaiban vagyok. Elkezdtem sikítozni, de mindenki elrohant. Alig telt el fél perc, amikor Endeavor megjelent a segédjeivel. Próbáltak kiszabadítani, de nem tudtak támadni, hiszen a nyálkás szörny engem használt pajzsként.

Lassan kezdtem feladni, hiszen a csápok szorítása egyre erősebb volt. De ekkor az ég felé néztem és egy csillanást láttam, majd egy közeledő alakot. Pont, mint azon az estén. Pár pillanattal később a férfi karjaiban voltam. Erősen kapaszkodtam belé. Egy magas ház tetejére szállt le és óvatosan a talajra rakott. Ugyan azok a szárnyak. Ugyan az a tekintet. Ő az. De jelenleg nem tudtam beszélni, hiszen a sokktól ledermedve kapaszkodtam a szárnyas hősbe.

- Jól vagy? - kérdezte és megsimogatta a fejemet.

Csak pár szó volt. Egy egyszerű kérdés és én megtörtem. Sírtam és remegtem. A derekamba belecsapott a fájdalom és alig tudtam mozgatni.

- Féltem. - zokogtam.

- Megmondtam a legutóbb is, hogy ne mindig felfelé nézz. - mondta én, pedig hüppögve néztem rá. - De ne sírj már. Utálom az olyanokat, akik sírnak. - mondta és magához ölelt.

Csak álltunk ott a tetőn és megvárta, amíg lenyugszom. Amikor ez megtörtént levitt a tetőről egy biztonságos helyre és elrepült. Még figyeltem egy pár percig, majd bementem az egyik kórházba.

Szerencsémre csak zúzódások voltak rajtam így nem kellett sokáig bent maradnom. Amikor kiléptem a kórház ajtaján előre néztem. Többet nem néztem fel az égre, hiszen újból bajba kerülnék. Istenem, bárcsak tudnám a szárnyas hős nevét.

Hazafelé sétálgattam, amikor az égen elsuhant fölöttem valami, majd előttem ért földet nagy porfelhő közepette. Ahogy eloszlott a por egy közeledő férfit láttam. Hatalmas piros szárnyai voltak és szőke haja. Mosolyogva láttam, hogy ki az, aki előttem ért földet.

Közelebb lépett hozzám, majd így szólt.

- Egész eddig ezen gondolkodtam, de te nem emlékszel az aznap történtekre? - kérdezte kertelés nélkül.

- Hát nem igazán... Csak a szárnyaidra emlékeztem.

- Értem. - mondta és apró pírral az arcán nézett rám.

- Megkérdezhetem a neved?

- Hawks vagyok még mindig. - mondta és mosolyogva közelebb lépett az állam alá nyúlt és felemelte az állam és egy apró csókot nyomott az ajkaimra. Vöröslő fejjel néztem a férfira, aki csak mosolygott rám. - Ezt, azért amiért nem emlékszel.

- Mi történt azután? - Kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Arra magadtól kell, hogy rá gyere. - mondta és felkapva felszállt a levegőbe. Becsukott szemmel kapaszkodtam a férfibe. - Nyisd ki a szemed. - Utasított és talajt éreztem a lábam alatt.

Egy domb tetején álltunk. Már eléggé sötét volt így a csillagok gyönyörűen ragyogva néztek le ránk. Elengedtem a férfit és gyönyörködve néztem az eget.

- Nem értem miért szereted az eget annyira.

- Te minden nap ott lehetsz, de én nem. Képesség nélkül számomra maradt a föld. Így csak csodálhatom ezt a jelenséget. - mondtam, majd háttal neki megszólaltam. - És téged kutattalak. Hátha meglátom az én hősömet.

- A te hősöd? - kérdezte és mellém lépett. - Ezt jó érzés hallani egy olyantól, aki mindig bajba kerül. - mondta én pedig elnevettem magam.

- Vedd ezt bóknak. A hős, aki mindenkit megment.

- Lehetetlen mindenkit megmenteni. - mondta és az eget nézve elmerengett.

Nem mondtam semmit. Csak ott álltam mellette és figyeltük a csillagokat. Amikor megláttam egy hullócsillagot, kívántam. Csak az emlékeimet akartam erről a férfiről. Viszont valami miatt el kellett, hogy felejtsem. Fogalmam sem volt, hogy mi miatt, de ki kell derítenem.

Másnap előkerestem az összes aznapi cikket és video felvételt. Ledöbbenve néztem végig, amint a férfi a karjaiban tart és próbál megvédeni. Én eszméletlenül feküdtem a karjaiba.

Pár percig néztem előre, hiszen minden az eszembe jutott. Mindenre emlékszem. 3 napot is elfelejtettem, amikor egy másik ember voltam. És Hawks minden nap bejárt hozzám, a kórházba, hiszen senki sem látogatott engem. Ő volt a társaságom és a támaszom is. elhajítottam mindent és kirohantam az utcára. Figyeltem az eget és rohantam előre. Még nem tudtam, hogy hol keressem, de azt tudtam, hogy én szeretem ezt a férfit. És ezt el akarom mondani neki. Berohantam az Endevour Hősügynökség épületébe, de ott sem volt. Felmentem az egyik magas épület tetejére és elkiáltottam magam.

- Hawks.

Pár pillanattal később a hátam mögött landolt én, pedig felé fordultam. A szívem hevesen vert, a lábaim remegtek, egy hang sem jött ki a torkomon. Csak álltam vele szembe és nem tudtam mit mondani.

- Mi az (T/N)? – kérdezte.

- Én.. – kezdtem, majd megfordultam. – Én azt akarom, hogy a hősöm legyél.

- Már hős vagyok.

- De csak az enyém.

- És miért? – hallottam a közeledő lépteit, amitől megrezzentem. A torkomra fagyott a szó. – Mert... Mert szerel... - megbotlott a nyelvem, majd egy mély levegőt vettem és kimondtam. – Mert Szeretlek. – mondtam, mire maga felé fordított.

- Sajnálom, de nem lehetek csak a te hősöd. – mondta. – Én az embereknek köteleztem el magam.

- E..ez csak természetes. – mondtam és lazának tettetve magam kinyújtóztam. – Csak el akartam mondani. És megköszönni azt a három napot, meg az utóbbiakat is. Nos, akkor Hawks ég veled. - Ezzel elindultam a lépcsőházba egyenesen ki az utcára.

Alig kaptam levegőt, a sírás fojtogatott, de valahol tényleg megkönnyebbültem. A könnyeim a nyolcadik emeletnél törtek maguknak utat, én pedig a lépcsőre rogyva felhúzott térdekkel sírtam. Semmi mást nem akartam csak sírni. Nem ez volt az első, hogy visszautasítottak, de ez volt az egyetlen, amikor ennyire összetörtem miatta. Amikor megnyugodtam egy kicsit elindultam haza, de amikor kiléptem a házból már a nap lemenőben volt. Megtöröltem a szememet és hazaindultam, amikor egy halk puffanással Hawks leszállt előttem. Lehajtottam a fejemet és megpróbáltam kikerülni, de ő nem hagyta ezt. Megragadta a kezemet és a falhoz préselt. Megpróbáltam ellökni, de nem sikerült. Túl erős volt.

- Ne játszd itt nekem az erőset, amikor képes voltál másfél óráig ott sírdogálni a lépcsőn. De bevallom ez az én hibám is. Érdekelt, hogy milyen reakciót vált ki, ha azt mondom, de csak hogy tudd. Már régóta csak a te hősöd vagyok (T/N). – lágyan az állam alá nyúlt és felemelte a fejemet. – Gondolj bele. Egy hős, aki csak egy arcot keres a tömegbe, milyen teljesítményt tud nyújtani, ha az, akit szeret nincs mellette? – nézett bele a szemembe, én pedig elkaptam a tekintetem. Óvatosan közelebb hajolt és megcsókolt, de ellöktem magamtól. Kérdőn nézett rám.

- Figyelnek minket. – mondtam ő, pedig nevetve a szárnyait függönyként használta és eltakart minket és újra megcsókolt.

- Úgy szeretlek. – mondta és magához ölelt.

Magamba szívtam az illatát, amitől a szívem még hevesebben dobogott.

- Én is.

Remélem tetszik. Egy kicsit megszenvedtem vele, hiszen nem ismerem ezt a karaktert, hiszen a mangát még nem tudtam elolvasni, de remélem sikerült teljesítenem az elvárásaidat. :)