Anneonimus-chan kérésére

Midoriya × Kettős személyiségű Olvasó

▁ ▂ ▄ ▅ ▆ ▇ █ ••• █ ▇ ▆ ▅ ▄ ▂ ▁

Vannak olyan napok az emberek életében, amikor nem képesek a 100%-ot nyújtani, mert elfáradtak abban, hogy mindenkinek meg tudjanak felelni. Amikor gonosz dolgokat vágnak mások fejéhez, és mert nem gondol bele, hogyan is eshet ez a másik félnek. De mi van, ha valaki ezt nem tudja kontrollállni? Ha valakibek az egyik percről a másikra változik meg a hangulata, olyannyira, hogy a hozzátartozói képtelenek lesznek ráismerni...?

A nap sugarai beterítették a szoba fehélre festett falait. A fehér szekrény ajtaja tárva nyitva volt, arra készen, hogy valaki kikapja belőle az egyik előre bekészített, fehér hálóinget. [T/N] csendesen ült az ágyon és egy füzetbe firkálta le a gondolatait, amik éppen egy bizonyos fiú körül forogtak.

„ Tegnap eljött hozzám, és amikor megölelt, mélyen beszívtam az illatát. Haja csiklandozta arcomat, ezért kénytelen voltam felnevetni, amitől elvörösödve arca elé kapta kezeit. Szeretem őt.”

„ utál om ő t ”

Nagyokat pislogva megrázta fejét és radírért nyúlt, hogy kiradírozza az előbb leírt mondatot. Fogalma se volt, hogy miért hazudta ezt.
Ekkor lassan lenyomódott a kilincs és egy semleges tekintetű Izuku lépett be rajta. [T/N] szemei felcsillantak és szélesen elmosolyodva dobta le maga mellé a füzetet, majd a fiú karjai közé vetette magát. Deku habozott egy pillanatig, mielőtt összeszorította szemeit és úgy ölelte vissza a lányt, mintha egészen régóta nem látták volna egymást. Ez részben igaz is volt.

– Örülök, hogy itt vagy – jelentette ki őszintén [T/N] és lehuppant az ágyra.

Izuku nem felelt, csak elmosolyodva, tisztes távolságban helyetfoglalt a lány mellett. [T/N] nem értette, hogy hirtelen mitől lett ilyen távolságtartó, de próbált pozitívan gondolkodni és feldobott egy témát.

– Mondd, mi van a többiekkel? – kérdezte kíváncsian a lány.

Deku torka elszorult, ahogyan visszagondolt a tegnapi napra, amikor [T/N] látogatása során mindnyájan rájöttek valamire.

– Megvannak – erőltette mosolyt az arcára.

Az ezt követő pár nap ugyanígy telt, nyugalmasan, mégis élettelenül. [T/N]-t aggasztotta Izuku hidegsége, amit hamis mosolyával leplezett, de a lány ezt mind észrevette. Ideges volt, amikor belépett az ajtón, mintha a legrosszabbra számítana, folyamatosan a sablonosabbnál sablonosabb kérdéseket tette fel [T/N]-nek. De, amitől igazán összeszorult a szíve a lánynak, hogy Deku már nem ölelte meg, sem köszönéskor, sem búcsúzáskor.

– Izuku – kezdett bele bátortalanul – Valami baj van velem?

A fiú szemei kitágultak, némán elfordította fejét, de nem felelt.

– Miért vagyok itt egyáltalán? Hiszen semmi bajom sincs, ugye? – tárta ki karjait [T/N] hisztérikusan felnevetve.

~•••~

– Nem értem, hogy miért változik meg egyik percről a másikra a lányom viselkedése – sírt fel halkan a nő, Izuku még a fal mögül is látta az arcáról lehulló könnycseppeket.

– Nyugodjon meg asszonyom, itt biztonságban lesz – nézett le rá együttérzően az orvos.

Rá két hétre minden fényre derült. [T/N] anyukája már nem sírt, amikor megtudta, csak üres szemekkel bólintott, és csak látni akarta a lányát. Nem telt el olyan nap, amikor szinte más emberhez lépett be volna a nő, de most már nem számított neki, hogy elhordja mindennek, vagy pedig egy öleléssel köszönti. Mindennél fontosabb volt neki, hogy [T/N]-t biztonságban tudja.

Izuku az első látogatáskor nem sejtett semmit, sem az utána következőkön, amikor még [T/N] nem vágott olyan durva szavakat a fejéhet. Azt gondolta, hogy csak rossz napja volt. Ám a bomba akkor robbant, amikor az osztálytársai is vele tartottak. Deku kopogás nélkül nyitott be az ajtón, a szobában [T/N] éppen az ágyán ült és a füzetbe írt valamit.

– Szia, [T/N]-chan – mosolyodott el szélesen a fiú, míg a mögötte lévő barátai is köszöntek a lánynak.

[T/N] lassan felnézett és egy undorodó arckifejezéssel illette a társaságot.

– Hah, már csak te és a lúzer barátaid hiányoztatok – forgatta meg szemeit, idegességében tenyerébe mélyesztette körmeit.

– Mi? – Izuku pislogott párat, mire felfogta, hogy [T/N] mit is mondott az előbb.

– Jól vagy [T/N]-chan? – ráncolta szemöldökeit Ochaco.

– Jól voltam, amíg ti meg nem érkeztetek – Szinte már fröcsögte a szavakat – Pedig tudtátok, hogy utállak titeket, akkor minek vagytok itt?!

– Utálsz..? – suttogta ledöbbenve Deku és képtelen volt felfogni a hallottakat.

– Még süket is vagy – forgatta szemeit [T/N] – Jobb lett volna, ha az öngyilkosságot választod menekülőútnak.

– Hé – kelt Izuku védelmére Kirishima, ám a fiú csendben megrázta fejét és olyat tett, ami mindenkit ledöbbentett.

Szélesen elmosolyodva, könnyekkel a szemében felnézett [T/N]-re, majd csak ennyit mondott:

– Örülök, hogy megismertelek.

~•••~

– Izuku? – csettintett egyet [T/N] a fiú arca előtt, aki feleszmélve megrázta fejét.

– Ne haragudj, [T/N]-chan, de mennem kell – tápászkodott fel az ágyról Deku.

– De – kapott keze után a lány kétségbeesetten – Mondd, mit tettem? Miért vagy ilyen távolságtartó?

Izuku ajaki megremegtek, ahogyan visszanézett a szomorúságtól eltorzult [T/N] arcára. Egészen idáig nem fogta fel, hogy [T/N]-nek a legnehezebb most, és most hogy már sejtette, hogy valami gond van vele, sokkal erőteljesebben kell majd próbálkoznia, hogy a kór enyhítésére koncentráljon. Ezt magában kellett eldönteni: változtat, vagy pedig úgyanígy fog élni, megbántva másokat és teljesen egyedül maradva a problémáival.
Izuku jobbnak látta, ha nem tartózkodik többet a közelében, ami mindkettőjüknek egyformán nehéz lesz, de így tartotta helyesnek. A fiú könnyei utat törtek maguknak, végigszántva arcát, egyenesen a pólójára estek, majd beleivódva az anyagba vízes foltot hagytak maguk után. A foltok jelképezték [T/N] önálló tudatát, és ha a foltok elkezdenek felszáradni, akkor a lány már jó úton halad egy szebb jövő felé. De ennek több idő kellett, az az idő, amit Deku már nem tölthetett el [T/N]-nel, ezt jól tudta.
Izuku elmosolyodva a folyamatosan szipogó lányhoz hajolt és szorosan átölelte őt, a következő szavakat suttogva a lány fülébe.

– Örülök, hogy megismertelek.

▁ ▂ ▄ ▅ ▆ ▇ █ end █ ▇ ▆ ▅ ▄ ▂ ▁

↫↫↫↫↫ next ↬↬↬↬↬

Dabi × Olvasó
Mumusvok kérésére

↫↫↫↫↫ next ↬↬↬↬↬