Nati-Unnie kérésére

▁ ▂ ▄ ▅ ▆ ▇ █ ••• █ ▇ ▆ ▅ ▄ ▂ ▁

Hideg szellő söpört végig a városon, az eső pedig folyamatosan hullott alább a szürke felhőkből. [T/N] csalódottan, vörösre sírt szemekkel bámult ki a ház ablakán, a mellette ülő Kirishima pedig szótlanul figyelte őt és fogalma sem volt, hogy mit is csináljon abban a pillanatban. Semmit sem tudott az elmúlt egy órában történt dolgokról, csupán egy dologban volt biztos: az 1-B osztályba járó Monoma csúnyán átverte legjobb barátját.
Miután megkapta [T/N] SMS-ét, amiben csak annyi állt, hogy "Szükségem van rád", és a rossz idő ellenére is azonnal a lány segítségére sietett, így bőrig ázva érkezett meg hozzá. Fél órába telt, mire ki tudott szedni [T/N]-ből annyi információt, hogy rájöjjön az összeroppanása miértjére. Azokban a percekben csak arra tudott gondolni, hogy mennyire utálja azt az szemét Monomát, amiért ennyire kikészítette [T/N]-t, meg persze nem csak szavakkal szerette volna letudni őt. Utálta a verekedéseket, de a lány miatt képes lett volna nagyobb balhéba is keveredni, azáltal, hogy megfejeli Monomát.

– Talán az én hibám – szipogta két levegővétel között [T/N], ami még jobban elszomorította Kirishimát – Nem voltam elég megfelelő számára.

– Ne mondj ilyet! – rázta meg fejét azonnal a vörös hajú és összepréselt ajkakkal ragadta meg a lány kezeit, majd azokat a tenyerébe zárta – Gyönyörű, okos és talpraesett lány vagy! Imádom a nevetésed hallgatni, főleg, ha én csalom ki belőled, a múltkor is csak ezért estem el! – [T/N] erőtlenül felnevetett, ahogyan felelevenítette az emléket – Szeretem a [Sz/sz] szemeidet és a pisze orrodat, a mosolyod pedig többet ér számomra, mint bármi egyéb dolog. Más szóval, az én szememben tökéletes vagy és ezen semmi sem fog változtatni.

Kirishima kifújta a levegőt, amint elhadarta a szívét nyomó szavakat, ezáltal saját magát zavarba hozva. Arca vöröses árnyalatot vett fel, ahogyan felidézte magában a szöveget, amit hirtelen felindulásból zúdított [T/N]-re, majd zavartan elkapta a tekintetét.

– Kirishima... – kereste a szavakat a lány enyhe pírral az arcán, ami csak fokozódott, amikor feleszmélt, hogy a vörös hajú még mindig közrefogta kezeit a sajátjaival.

Egyikük sem tudta, hogy abban a kínos helyzetben mihez is kéne kezdeniük, és talán a levegőben vibráló feszültség miatt, de Kirishima elkomolyodva vissza fordult [T/N]-hez, majd nagyot sóhajtva lehunyta szemeit.

– Tudtam, hogy ki fog használni, a kezdetektől fogva átláttam rajta, de képtelen voltam bármit is tenni a kapcsolatotok ellen. Láttam rajtad, hogy boldog vagy, emiatt sem szerettem volna beleszólni. De talán pontosan ezt kellett volna tennem – hajtotta le fejét és szomorú mosollyal az arcán folytatta – Ha meg is utáltál volna, az lett volna a legkevesebb, mert akkor nem láttalak volna téged így, összetörve és kétségbeesetten. Lehet, hogy ez a vallomás semmin sem fog változtatni, csak tudatni akarom veled, hogy én itt vagyok és leszek is, bármi történjék benned vagy veled. Biztos vagyok benne, hogy már késő, de már régóta nyomja a szívemet, és azt gondolom, hogy ez a "legalkalmasabb" pillanat, hogy elmondjam – Kirishima egy pillanatra lehunyta szemeit, végül szélesen elmosolyodva felnézett a döbbent tekintetű lányra – Szeretlek, [T/N].

A lány hirtelen nem is tudta, hogy mit feleljen, minél hamarabb próbálta felfogni az előbb tett vallomás minden betűjét, amelyek szavakká, végül teljes mondatokká álltak össze fejében. Ajkai enyhén elnyíltak egymástól, szemei kikerekedve meredtek az előtte ülő srácra, szíve pedig egyenletesből, hihetetlen sebességű tempóra kapcsolt mellkasában. Forróság terjedt szét mellkasában, amit az utóbbi időben nem érzett, legalábbis nem ilyen intenzíven, mint ahogyan akkor. Hitetlenül elmosolyodott, és enyhén megszorította Kirishima kezeit, aki erre a tettre csak meglepetten összerezzent.

– Sajnálom, hogy ilyen vak voltam – kezdte zavartan [T/N], megpróbálva összeszedni magát –De ígérem, hogy mostantól nem hagylak cserben és odafigyelek a te érzéseidre is. Azt hiszem, mindvégig téves utat jártam, és most hogy zsákutcába szorultam, te nyitottad fel a szemeimet. Én – fújta ki a levegőt [T/N] és határozottan bólintott egyet – Szeretlek!

– Áh, megértem, ha nem kölcsönösek az érzéseid – nevetgélt a tarkóját vakargatva Kirishima, teljesen figyelmen kívül hagyva [T/N] szavait, így ezek szerint visszautasításra számított – Várj, mi..? – ocsúdott fel.

– Jól hallottad – nevette el magát a lány, utoljára letörölte a szemei sarkában megbúvó könnycseppeket, egyik kezét felvezette Kirishima arcára, és ujjbegyeivel megcirógatta a fiú bőrét, akin ezáltal jóleső borzongás futott végig.

– Biztos vagy benne? – kérdezte Kirishima belesimulva a lány érintésébe.

– Még sosem voltam ilyen biztos semmiben sem – suttogta [T/N], aztán készségesen viszonozta a csókot, miután Kirishima boldogan magához húzta őt.

Akkor és ott semmi sem számított a múltban vetett hibákból, vagy az abban történt eseményekből, mert együtt voltak, ketten pedig mindenre képesek voltak, és talán emiatt is tartott eddig a barátságuk, amiből most olyan kapcsolat lett, amit mindketten megérdemeltek. Pontosan ez hiányzott az életükből, ez volt az, amit [T/N] oly' kétségbeesetten keresett a Monomával való kapcsolatában, és amire Kirishima mindvégig türelmesen várt. Az igaz és feltétel nélküli szeretetet.

▁ ▂ ▄ ▅ ▆ ▇ █ end █ ▇ ▆ ▅ ▄ ▂ ▁

F O N T O S

Igen, élek még. Sajnálom, hogy ekkora volt a kimaradás, de az iskola mellett nagyon kevés időm van, ha meg tömérdek, akkor inkább pihenek. Illetve mostantól egy kis "kérés-szünet" lesz, ami tömören annyit jelent, hogy egy ideig csak saját one shot-okat hozok, mert néha ihlet híján összecsapott és élvezhetetlen minőségű a történet, ami szerintem egy-kettőn érezhető is. A lényeg, hogy hamarosan jelentkezem! Xx