› Bakugou ‹

antiszoc-otakunak

▁ ▂ ▄ ▅ ▆ ▇ █ ~•••~ █ ▇ ▆ ▅ ▄ ▂ ▁

Sokszor mondják, hogy a Karma visszavág, ha valami olyat cselekszel, amely sértő vagy bántó mások számára. Ishida Hoshi nem mindig volt toleráns, és stílusa a kedvességet is alig súrolta alulról, de ez az elv mindig önmagát ismételgette elméjében, valahányszor csak olyan történt vele, ami szerinte nem a véletlen műve volt. Ezért igyekezett a legtöbbet kihozni magából és próbálta a jobbik énjét mutatni mások felé. De a mai napon különösen vigyázott, ugyanis a hajnali órákban sikerült ellopnia két szendvicset a kollégiumban lévő közös hűtőből. Azt ugyan nem tudta, hogy ki csinálhatta, de valami isteni íze volt a szendvicseknek és két perc alatt be is majszolta.
Reggel igyekezett feltűnés nélkül leérni a közös nappaliba, ahol már többen is tartózkodtak.

– Ohayo – köszönt csendesen.

– Áh, Oyaho Ishida-chan – mosolygott rá szélesen Kirishima.

– Izé – lépett elő a konyhából Mina – Nem látta valaki azt a két szenyát, amit Bakugou csinált? – a kérdés utolsó felét suttogva ejtette ki ajkain, mivel megegyeztek abban, hogy nem adják a szőke tudtára, hogy valójában tudták, hogy ő csinálja azokat a finom ételeket, amiket rendszerint a hűtőben hagy.

Hoshi ledermedve nézett körbe a társaságon és úgy gondolta, hogy ideje távoznia, mielőtt kitudódik minden és kitör a 3. világháború. Lábujjhegyen igyekezett az ajtó felé, amelyben abban a pillanatban egy személy állt meg, így nekiütközött a mellkasának.

– Nézz már magad elé, te idióta – mordult rá reggeli, mély hangján Bakugou, amitől a lány kissé meglepődött és sietősen el is állt az útból.

Katsuki egyet csettintett nyelvével, mielőtt eltűnt volna a konyhában. Hoshi kifújta a levegőt és épp megindult volna, amikor egy hangos kiáltás szűrődött ki a kisebb helyiségből.

– Ajajj, Bakugou mérges – húzták össze magukat a többiek.

– Ki a retkes kurva élet ette meg a kurva kajámat?! – csapta ki az ajtót vérben forgó szemekkel Bakugou – Két óráig csináltam!

– Hogy lehet pár szendvicset két óráig csinálni? – suttogta kérdő tekintettel Kaminari, míg Mina némán megrázta fejét.

Hoshi amint felfogta a hallottakat, fütyörészve, folyamatosan a plafont kémlelve hátrált, míg nem el nem érte a kilincset.

Hirtelen kivágta az ajtót és a lift felé kezdett el futni.

– Megöllek! – hallotta meg Bakugou hangját maga mögül, így a lány gyorsabb tempóra kapcsolt.

– Hát, legalább nem én ettem meg a szenyákat – köhécselte Mina.

– R.I.P. Ishida-chan – motyogta Kirishima még mindig az ajtót bámulva.

Eközben Hoshi az életéért küzdve szaladt végig a folyosón, mögötte a folyamatosan ordibáló Katsuki-val.

– Mondom, hogy bocs! Finomnak tűntek és megettem! – kiáltott hátra szabadkozva a lány, míg a falnak nem ütközött.

Bakugou hisztérikus nevetésbe kezdett, ahogyan a földön elterülő Hoshi rózsaszín, vállig érő tincsei össze-vissza meredeztek.

– Ite – nyögte fájdalmasan a lány, míg Bakugou igyekezett visszatartani az ismét feltörő nevetőgörcsét.

– Baszd meg – motyogta unottan Hoshi és felkönyökölve, megforgatta szemeit.

– Tch, csak nehogy szavadon fogjalak – fordult el zavartan Bakugou elcsendesedve, mire Hoshi szemei a kétszeresére nőttek.

– Mi?

– Mi? – kérdezett vissza Katsuki azonnal.

Hoshi egy pillanatig elgondolkozva meredt rá, majd amint végleg felfogta a szavakat, elvörösödve ütötte gyomorszájba Bakugout, aki ettől a padlóra rogyott.
A lány kapva az alkalmon a lift felé futott, egyenesen a lányoknak fenntartott szárnyba és a szobájába érve, rögtön becsukta maga mögött az ajtót.

– Ez egy beteg állat – jelentette ki még mindig sokkos állapotban és megnyugodva kifújta a levegőt.

Az incidens óta két nap telt el, azóta pedig egyetlen szót sem váltottak, még csak egy légtérben sem tartózkodtak. A többiek kérdésekkel bombázták őket, de sosem adtak egyenes választ, csak rávágták, hogy összevesztek. Bakugou a szokásosnál is morcosabb volt, míg Hoshi csak akkor beszélt, ha szükségesnek látta. Igazság szerint, elgondolkodtató volt számára, amit Bakugou mondott, még ha perverznek is találta.

– Ő csak egy idióta, ne foglalkozz vele – dünnyögte saját magának, miközben a vázlatfüzetébe rajzolgatott a kolesz mögötti kertben.

Egy pillanat múlva egy kard jelent meg a lapok közül, és ráfogva a markolatára meglendítette azt.

– Hmm, talán ha részletesebben rajzolnám meg, akkor... – hümmögöttmaga elé, ujjait ajkai elé csúsztatta.

– Oi – hallotta meg az ismerős hangot, amitől a hideg futkosott a hátán.

– Ha nem figyelek rá, talán elmegy – nyugtatta magát a lány.

– Hallak, te idióta – csapta fejbe Bakugou és közelebb lépett hozzá.

– Lekaszabollak – figyelmeztette szúrós tekintettel Hoshi, miközben kardját maga elé rántotta.

– Gyenge – forgatta szemeit a fiú – Ráadásul hallottál már a karma szóról?

– Heh? Persze – illetődött meg Hoshi és kiegyenesedve nézett bele a vörös szemekbe – Várj, mi az, hogy gyenge?!

– A kard. Nem tűnik olyan nehéznek – vágta zsebre kezeit Bakugou.

– Tch, mit akarsz perverz? – vonta fel szemöldökeit Hoshi.

– Ki a perverz, Pinky?! –  mordult fel azonnal Bakugou és vicsorogva közelítette a lányhoz – Egyébként is, nem úgy gondoltam!

– Oké – rántotta meg vállait a lány, mintha tényleg nem számított volna neki ez az egész – Perverz.

– Ennyire meg akarsz halni? – szűkítette össze szemeit Bakugou, az idegei már a határt súrolták.

Hoshi egyszerűen megrázta fejét és elfordult a sráctól.

– Ha csak ennyit akartál, akkor kérlek ne zavarj tovább – mondta, de mielőtt ellépett volna tőle, Bakugou megragadta a csuklójánál fogva.

– Megütöttél, ami miatt büntetést érdemelsz – nézett le a lányra.

– Te mennyi hentait nézel egy nap? – bukott ki a kérdés Hoshi-ból, de nem bánta meg, Bakugou feje minden pénzt megért abban a pillanatban.

– Egyet se! És nem olyan büntetés, te féleszű! – kapta fel a vizet egy pillanat alatt, miközben próbálta leplezni zavartságát.

– Hidd el, annál nagyobb büntetés nem létezik számomra, mint hogy veled kelljen egy levegőt szívnom – fintorodott el Hoshi, ám Bakugou arcára kiülő ördögi mosoly láttán kénytelen volt nyelni egy nagyot.

– Este hatkor várlak a kollégium előtt és jobban teszed, ha eljössz – fenyegette meg utoljára Hoshit, mielőtt egy elégedett mosoly kíséretében otthagyta volna az összezavarodott elméjű lányt.

– Ha én túlélem a mai estét vele, akkor dobok egy hátast – dünnyögte elvörösödve, kezeivel próbálta eltakarni arcát.

– Na, hogy ment? – kérdezgette folyamatosan a szőkét Kirishima.

– Ha én túlélem a mai estét vele, akkor felrobbantok valakit – felelte Bakugou feldobódva, még mindig ledöbbenve saját magán.

– Kérlek, ne – hőkölt hátra a vörös hajú és gyengéden megpaskolta barátja hátát – Csak sikerült végre elhívnod!

▁ ▂ ▄ ▅ ▆ ▇ █ end █ ▇ ▆ ▅ ▄ ▂ ▁

↫↫↫↫↫ next ↬↬↬↬↬

Iida × Olvasó
Manta- kérésére

↫↫↫↫↫ next ↬↬↬↬↬

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top