Néha a legnagyobb véletlenek hozzák el az adott helyzet lehető legjobb végkifejletét. Apróságoknak köszönhetjük életünk legnagyobb fordulatát.
- Koda!- kaptam fel a macskát, aki Shinsou házába belépve rögtön hozzám szaladt.- Úgy hiányoztál kishaver!- öleltem magamhoz, mire nyávogott egyet.
- Kezdem azt hinni, hogy jobban örülsz neki, mint nekem- csukta be az ajtót Hitoshi.
- Ez nem igaz, neked is örülök. De Kodát ritkábban látom- engedtem felmászni a macskát a vállamra, aki boldogan hozzámdörgölőzött.
- Szinte féltékeny leszek- mosolygott.- Koda több figyelmet kap mint én.
- Hallod ezt?- fordultam nevetve a jószág elé, aki nyávogott egyet, majd hirtelen átugrott a gazdája karjába.
- Most megpróbálsz kibékíteni?- vonta fel a szemöldökét, mire Koda a mellkasára támaszkodva nyávogott egyet.
Halkan kuncogtam a jelenetet figyelve, miközben letettem a hátizsákom.
- Na, mit csinálunk?- kérdeztem, amikor letette a macskát a parkettára.
- Játék?- biccentett a nappali felé.
- Mit játszunk?- követtem a helységbe, ahol helyet foglalt a kanapén, miután elindította az Xboxot.
- Ultimate Ninja Storm 4?
- Most úgyis én nyerek- húztam egy magabiztos mosolyra az ajkaim, miközben átvettem tőle az egyik kontrollert.
Végül csúnyán veszítettem. Le mertem volna fogadni, hogy esténként külön gyakorolt azért, hogy minél látványosabban verhessen el.
- Ez nem ér, tuti csaltál!- fontam össze a karjaim.
- Én ugyan nem- vonta meg a vállát halványan mosolyogva.- Még egy kör?
- Még mit nem!- öltöttem ki rá a nyelvem.
Időközben a macska is befészkelte magát közénk, így a hátsó lábaival éppen elérte Hitoshi combját, míg a feje az én ölemben pihent.
- Inkább Kodával játszok, mint veled- emeltem át teljesen magamhoz a félálomban lévő jószágot, aki az ölemben elhelyezkedve folytatta a szundikálást.
- Akkor gondolom vacsorát se kérsz- állt fel, a dohányzóasztalra téve a játék konzolt.
- Mi?- pislogtam.
- Majd Koda főz neked- mosolygott pimaszul.- Vagy másnem megeszed őt- utalt a házikedvencére, aki ennek hallatán álmában mordult egy erőteljesebbet.
- Hé! Sosem enném meg!- duzzogtam.
- Akkor éhen maradsz- vonta meg a vállát és a konyhájuk felé vette az irányt, én pedig a macskát lerakva a kanapéra, követtem.
- Jól van na. Itt vagyok és segítek- forgattam a szemem.
- Milyen kedves- ironizált. Szerettem ezt az oldalát Hitoshinak. Mások előtt szinte egyáltalán nem mutatta meg, hogy tud vicces is lenni. Így kicsit olyan volt, mintha ilyenkor csak az enyém lenne. Bár ez talán kissé önzőn hangzik.
- Szóval... Mit főzünk?
- Mit szeretnél vacsorázni?- piantott rám.
- Hm... Omlett?- gondolkodtam.
- Rendben- simogatta meg a fejem, majd a hűtőhöz lépve előkereste a hozzávalókat.
Végül a vacsora egész gyorsan kész lett, aminek az illata az eddig szundikáló Kodát is kicsalta a konyhába, így rám hárult a nagy feladat, hogy vacsorát adjak neki az egyik polcról.
Kiválló magasságom miatt kénytelen voltam odahúzni egy széket, hogy elérjem a szekrényt, ahol a macska konzerveket tartották.
- Jó étvágyat!- simogattam meg a jószág hosszú, puha szőrét, miután kitettem a táljába a vacsoráját.
- Mit szólnál, ha kint ennénk?- vett elő tányérokat.
- Okés- feleltem, majd elővettem az evőeszközöket, szedtem mindkettőnknek az omlettből, majd bevárva Hitoshit, kimentünk a ház apró teraszára.
A nap már lemenő félben volt, kezdett egy picit az idő is lehűlni. Hitoshiék kutyája, Miko rögtőn odaszaladt hozzánk és körbeugrálva minket próbált kunyerálni. Nem sokkal később Koda is csatlakozott hozzánk, aki miután gazdája végzett az evéssel, a fiú ölébe mászott és boldogan dorombolva szundikált.
Miután befejeztük a vacsorát, elvittük a két házikedvencet sétálni. Kodának is volt egy kis kék hámja, így ő is jöhetett.
Én vezethettem Mikot, míg Hitoshi a macskát.
- Mit csináljunk este?- törtem meg a csendet egy kis idő után.
- Felőlem akár mellettem is aludhatsz, ha szeretnél- vonta meg a vállát. Éreztem, hogy pillanatok alatt arcomba szökik a vér, majd az arcom a kezeimbe temettem.
- Te jó ég... Túl sokat lógsz Kaminari-kunnal...
- Meglehet.
- Arra gondoltam eredetileg, hogy akarsz-e esetleg filmet nézni vagy ilyesmi...- motyogtam.
- Felőlem azt is nézhetünk. Van ötleted?- kezdte el keresni a kulcsát, mikor befordultunk az utcájukba.
- Hmm... Titanic?
- Felejtsd el- vágta rá egyből.
- Csak vicceltem- kuncogtam.
- Még szerencse- sóhajtott.
- És ha természetfilmet néznénk a nyulakról?- gondolkodtam tovább, mikörben ő próbálta kinyitni az ajtót.
- Látom ma nagyon vicces kedvedben vagy- pillantott rám, mire kiöltöttem a nyelvem.- Egy kutya négy élete?- dobta fel az ötletet.
- Hm... Annak a második részét még nem láttam- tűnődtem.
- Akkor ideje megnézned- engedett előre az ajtóban, amit megköszönve beléptem.
Mindketten gyorsan lezuhanyoztunk, majd míg Hitoshi előkereste a filmet, addig én csináltam pattogatott kukoricát. A kanapén már várt egy puha pléd, amibe bevackoltam magam. Koda is odatelepedett hozzánk, míg Miko a terasz ajtóban szunyókált már.
Egészen közel ültem Shinsouhoz. Picit arrébb csúszva, a vállam pont hozzáért volna az övéhez. Eszembe jutottak az osztálytársam korábbi szavai. Konkrétan másfél hónappal korábbi mondatai. És a gondolatok, amik azóta nem hagynak nyugodni. Valóban csak barátság van közöttünk...? Vagy esetleg... Én többet érzek? Magam sem tudom... Hitoshi kedves fiú... Amióta megismertem, rengeteg mindent megtudtam róla. Elsőre talán ijesztőnek tűnhet, de valahogy már a sport fesztiválon láttam a szemeiben csillogó elszántságot, hogy hős legyen. És ez inspirát engem is, hogy még keményebben próbálkozzak a fényképészettel.
Halványan elmosolyodtam. Talán...
- Mi az?- pillantott rám.
- Tessék?- pislogtam párat, hogy egy picit helyrerázódjak.
- Egy jópár perce csak meredsz magad elé.
- Csak elgondolkodtam- nevettem egy kicsit kínosan.
Biccentve nyugtázta a dolgot, majd hátát a támlának vetve felhúzta az egyik lábát.
Egy fekete melegítőt viselt egy halványlila ujjatlannal, amin egy fehér tappancs volt. Hihetetlen aranyos dolgokat hordott az iskolán kívül. Szinte minden második cucca macskás volt.
De már így is le voltam maradva a filmmel, így megpróbáltam arra figyelni. Ami csak ideig-óráig sikerült. Ugyanis úrrá lett rajtam a fáradtság és rövidesen elnyomott az álom.
- Fuyu... Fuyu... Ébredj...- éreztem egy finom simogatást a fülemnél, így autómatikusan közelebb húzódtam.
- Anya, még öt perc és esküszöm felkelek...- motyogtam lehunyt szemekkel.
- Tudtommal fiú vagyok...- motyogta a hang, de hallatszott rajta, hogy mosolyog.
- Mi...?- pislogtam nagyokat és felnéztem a lila hajú fiúra.- H-hitoshi!
- Magadhoz tértél. Nagyszerű- simogatta meg a fejem.- Menjünk aludni, így is bealudtál a film alatt...- állt volna fel, azonban a karjánál fogva visszarántottam, ami nem kicsit lepte meg. Éreztem. Most vagy soha.
- Hitoshi!
- T-tessék?- pislogott rám meglepetten.
- Én.... Én téged....- makogtam, ugyanis ahogy azokba a levendula színű szemekbe néztem, elbizonytalanodtam. Mi lesz... Ha elrontom a barátságunkat...?
- Igen vagy nem?- kérdezett hirtelen, mire hirtelen nem értettem mire érti, így vissza akartam kérdezni, azonban az arckifejézését meglátva leesett mit is akar igazából.
- Miért akarod használni rajtam a képességed?- húztam fel a szemdököm.
- Okos nyuszi. Rájöttél- kócolta össze a hajam halványan mosolyogva.- De nem kell szégyenlősnek lenned. Elég, ha egyszerűen kimondod, hogy szeretsz.
A vér megfagyott az ereimben és csak nagy szemekkel meredtem rá.
- H-honnan...- próbáltam összeszedni a gondolataim, azonban egy apró nevetéssel félbeszakított.
- Tudtad, hogy beszélsz álmodban?- kérdezte mosolyogva, mire teljesen elképedtem és arcomat a tenyerembe temettem.
- Ez nem lehet igaz...- szörnyülködtem.
- Pedig nagyon annak tűnik...- fogta a kezei közé az arcom.- Legalábbis én nem használtam a képességem- mosolyodott el halványan. Szinte elvesztem a levendula színű íriszeiben, levegőt venni is kis híján elfelejtettem, annyira izgultam, hogy most mi fog történni. Egy apró mosoly jelent meg az arcán, majd egy puszit adott az alsó ajkamra.
Hevesen, össze-vissza dobogó szívvel fürkésztem a lila hajú fiút, mikor egy picit eltávolodott.
- E-ez mit akar jelenteni?- kérdeztem félve, ide-oda pillantva.
- Szerinted?- húzta fel az egyik szemöldökét.
- N-nem tudom... Lehetne mégegyszer...?- nézten ismét a szemeibe, zavartan.
Ismét elmosolyodott, ezt követően pedig egyik keze finoman a nyakamra csúszott és közelebb húzva, ezúttal rendesen is megcsókolt.
Soha nem voltam még annyira zavarban, mint akkor, miután egy picit eltávolodott.
Lassan átölte a derekam és közelebb húzott, így finoman a mellkasának dőltem. Némán cirógatta a fejem, én pedig próbáltam összeszedni a gondolataim.
- A-akkor... E-ez mit jelent...?- kérdeztem halkan.
- Na, mit nyuszi?- nevetett.
- Nem tudom... Haragszol? Ugye... Még barátok vagyunk...?
- Szeretnéd, ha barátok lennénk?
- Nem tudom... Igen... De mégse...- rágtam a szám szélét.
- Akkor? Mi szeretnél lenni?
- Több...- emeltem lassan fel a fejem, hogy határozottabbnak tűnjek, de amint megláttam az arcát, ismét tovaillant az önbizalmam.
- Például?- csúsztatta a tenyerét az enyémbe és összefűzte az ujjainkat.
- M-mondjuk... B-ba...- remegtem és nem tudtam kinyögni azt az egy rohadt szót.
- Barátnő?- simította meg az arcom mosolyogva, mire bólogattam.- Ahogy szeretnéd...- hajolt ismét közelebb és egy újabb csókot adott.
- D-de... Neked ez így...- kerestem a szavakat.
- Sosem mondtam, hogy én nem akarom, hogy többek legyünk- döntötte a homlokát az enyémnek.
- A-akkor te... Te is...?- motyogtam.
- Pillanatok alatt elcsavartad a fejem- kócolta össze a hajam, de ezúttal valahogy nem érdekelt, csak teljesen letaglózva néztem rá.- Mi az?
- Komolyan...mondod...?
- Szerinted viccelnék ilyesmivel?- komolyodott meg egy picit.
Érzetem, hogy felmegy bennem az adrenalin, majd hirtelen rávetettem magam, hogy hátraesett a kanapén, én pedig szorosan átöleltem.
- Te jó ég- hajtotta hátra a fejét és az egyik tenyerével a hátam kezdte simogatni.
- Szeretlek Hitoshi!- fúrtam a fejem a mellkasába.
- Én is téged- hallatszott a hangján egyszerre az őszinte öröm és a fáradtság.
Egy ideig még úgy maradtunk, majd nagyjából tíz perccel később lassan felült, így én az ölébe kerültem. Már épp el akartam engedni, amikor egyszercsak felállt, ezzel felemelve engem is.
- H-hé!- kapaszkodtam meg a vállaiban, nehogy hátradőljek.- Mit csinálsz?
- Nem emelhetem fel a barátnőm?- suttogta halkan a fülembe, mire éreztem, hogy vér szökik az arcomba, így a fejem ezúttal a vállába fúrtam.
- A hallgatás beleegyezés- hallatszott a hangján, hogy mosolyog, majd elindult az emeleten lévő szobájába.
Felérve letett az ágyára. Az ágynemű illatán érződött, hogy tiszta volt, míg az övé a földön volt egy futonon.
Miután elengedett, elhelyezkedett a saját helyén és betakarózott. Azonban én továbbra is az ágy szélén ültem és őt néztem.
Oldalra fordulva nézett a szemembe, míg feje az egyik felkarján pihent.
- Mi az?- pislogott laposakat.
- Izé... N-nem akarok esetleg tolakodó vagy ilyesmi lenni, de...- tördeltem a kezem és félve néztem ismét rá, ám meglepetésemre csak némán arrébb hajtotta maga mellett a takarót.
- Gyere.
Szégyenlősen odamásztam mellé és egy kis távolságot hagyva felé fordultam.
Már lehunyt szemekkel egy aprót mordult és a derekamat átkarolva szorosan magához húzott.
Persze én rögtön zavarba jöttem, így csak lassan mertem megtámaszkodni a mellkasán és közelebb bújni hozzá.
Egy mélyet sóhajtva egy puszit nyomott a homlokomra, majd az állát megtámasztotta a füleim között.
- Olyan jó illatod van...- morogta félálomban.- Mindig éreztem, akárhányszor megöleltél... És mindig annyira kellemes és megnyugtató volt...- sóhajtott mélyet.
Óvatosan felemeltem a fejemet egy picit, mire ő is rámnézett. Halványan elmosolyodva egy álmos csókot nyomott az ajkaimra, majd a fejemet visszafektette a mellkasához és szorosabban átölelt.
- Jó éjszakát Hitoshi...- suttogtam, mire csak halkan morogott.
- Szeretlek...