Karolina_Miklos

[T/N]= Te neved
[K/T/Í]= Kedvenc tea íz

Kicsöng... Kicsöng... Kicsöng...
- Vedd már fel...- morogtam magamban, mire csodák csodájára eltűnt a folyamatban lévő hívást jelző kép és egy mosolygó, szeplős fiú jelent meg a telefonom képernyőjén.
- Szia [T/N]!- integetett.
- Szia Izuku- szólítottam meg hirtelen a keresztnevén, ami egy pillanatra meglepte.- Uh... Bocsánat. Csak ki akartam próbálni- mentegetőztem.
- Ne kérj bocsánatot! Tetszett...- mogyogta a füle hegyéig pirulva.
Na igen. Midoriya Izukuval már nagyon régóta ilyen volt a kapcsolatom. Ő tetszett nekem, én pedig neki. Hogy honnan tudom, hogy én sem voltam közömbös neki? Először is nem vagyok hülye, másodszor pedig látszott rajta. De egyikőnk sem mert lépni.
Én féltem, hogy esetleg rosszul olvasok a jelekből, és valójában semmi különöset nem érez irántam, hanem csupán természetéből adódóan ilyen, ő pedig... Őszintén, fogalmam sincs mitől félt. Ha egyáltalán ugyanúgy gondolt rám, mint én rá.
- [T/N], minden rendben?- lengette meg a kezét a kamera előtt. - Nagyon elkalandoztál, valami baj van?
- Nem, nincs semmi- mosolyogtam rá.- Minden a legnagyobb rendben. Örülök, hogy végre beszélgethetek veled!
- Te is hiányoztál nekem!- csúszott ki a száján, mire mindketten meglepődtünk.
Zavartan az egyik tincsem a fülem mögé simítottam.
- N-ne haragudj, n-nem úgy értettem, má-mármint úgy értettem, cs-csak...- hadonászott zavarában, mire én csak felnevettem.
- Nem haragszom, ne aggódj! Te is hiányoztál...- könyököltem az asztalra és tenyerembe fektetve az arcom, néztem a zöld hajú fiút, aki egy nagyot kortyolt az előtte lévő bögréből.- Mit iszol?
- Zöld teát. És a teafüvet majd ki akarom szedni és újrahasznosítani!- mosolygott.
- Lehet nekem is innom kéne egyet- gondolkodtam, majd felvéve a telefont, kimentem a konyhába és elkezdtem vizet forralni, míg a szekrényből leszedtem egy bögrét.
- Milyet fogsz inni?- kérdezte.
- Gyümölcsöset. Van ilyen [K/T/Í] ízű filterem, olyat akarok csinálni- tettem bele a filtert, majd a citromlevet és a cukrot.
- Képzeld, ma Iida-kun és Uraraka-san itt voltak tanulni!- mesélte. Ilyenkor kicsit sajnáltam, hogy nem vettek fel a hőstagozatra, csak a támogatóra. Hatsume, aki első nap kiszúrt magának persze tudott arról, hogy mennyire bele vagyok esve Izukuba. Talán őt mondhatnám a legjobb és nagyjából az egyetlen barátomnak is. De ha hősnek nem is, megígertem magamnak, hogy remek támogató leszek és segítek Dekunak, hogy elérje az álmát.
- [T/N]! [T/N]! Forr a víz!- kiabált a kamerán keresztül a göndör hajú fiú, mire ismét kiléptem a kis álomvilágomból és gyorsan lekapcsoltam a vízforralót.
- Hoppá...- vakartam meg nevetve a tarkóm.
- Megint nagyon elvesztél, biztos minden rendben?- mustrált aggódva. Sóhajtottam. Oly' sok éve titkolom már az érzéseim. Talán... Itt az ideje.
- Minden rendben csak... Van valami, amit el szeretnék mondani neked... Bár így telefonon keresztül talán nem a legjobb...- rágtam a szám szélét.
- Várj!- pattant fel, majd hirtelen kinyomta a hívást.
Nagyokat pislogva meredtem a képernyőre, hogy most meg mi történt. Kissé szomorkásan kiöntöttem a vizet a bögrémbe, majd leültem a konyhával egy térben lévő nappali egyik műbőr foteljába.
A kezemben a forró teával ücsörögtem és magam elé meredve gondolkodtam, hogy mi történhetett Dekuval, hogy olyan hirtelen eltűnt.
És abban a pillanatban szólalt meg a csengő, ami összerakta bennem a képet. Habár a zöld hajú fiú alig pár háztömbre lakott tőlünk, a lépcsőzés igencsak sok időt vett igénybe. Márpedig nagyjából két és fél perce tette le a telefont.
A bögrét sebtében lerakva rohantam az ajtóhoz, hogy minél hamarabb beengedjem a valószínűleg kimelegedett szerelmem.
- Te jó ég!- kaptam a számhoz, amikor megláttam, hogy nemcsak egy szál pulóverben és melegítőben ácsorog az ajtó előtt, hanem még a haja is vizes, holott már november volt.- Gyere már be!- fogtam meg a csuklóját és beljebb húztam.
- B-bocsánat, hogy így hirtelen rádtörtem- szuszogott nagyokat.
- Megfázol te buta!- szidtam le a hajára mutatva.- Mindjárt hozom a hajszárítót, a nappaliban találsz plédet!- siettem be a fürdőszobába.
A szeplős már bent várt, mikorra nagy nehezen sikerült kibogoznom a hajszárító és a hajvasaló összegabalyodott zsinórját. Már nyúlt volna, hogy átvegye a szerkezetet, amikor morcosan rácsaptam a kezére, ezzel jelezve, hogy nem állt szándékomban odaadni neki.
A konnektorba bedugva a végét, bekapcsoltam egy alacsonyabb hőfokra, hogy ne égesse meg a fejbőrét és mögé ülve elkezdtem megszárítani a haját.
- Köszönöm- fordult hátra félig, amikor befejeztem és még utoljára összeborzoltam a rakoncátlan, göndör tincseit.
- Semmiség- mosolyodtam el és álltam volna fel, amikor hirtelen megfogta a csuklóm.- Hm?
- M-maradj...- nézett rám könyörgően.- Beszélni szeretnék veled...
- Cs-csak elteszem a hajszárítót...- próbáltam magyarázkodni, de csak megrázta a fejét. Szaggatottan sóhajtottam egyet és letettem a kanapé mellé a gépezetet, hogy az idő közben szembe fordult Dekunak szentelhessem minden figyelmem.
- Mondd csak... M-mit szerettél volna mondani a telefonba...?- kérdezte pár perc néma csend után, ami hiába szűntette meg a kínos csendet, helyette görcsbe rándult tőle a gyomrom.
- I-izé... Csak...- tördeltem a kezem idegesen.
Izuku lassan és bizonytalanul felém nyújtott a tenyereit, majd közrefogta velük az enyémeket.
- A-az igazság az, h-hogy nekem is lenne mit mondanom...- motyogta, miközben erősen a kanapé bőrhuzatára koncentrált.- Sz-szóval mit szólnál, ha egyszerre mondanánk ki...?- pillantott rám.
Hevesen bólogattam, ezzel jelezve, hogy benne vagyok és csak remélni tudtam, hogy ugyanazt akarja mondani, mint én. Mert ha nem... Az végzetes lenne a kapcsolatunkra nézve.
- A-akkor ha háromra mondjuk, az jó...?- folytatta, én pedig már ugyan bizonytalanabbul, de ismét bólintottam.
- A-akkor 1...- kezdett el számolni.
- 2...- folytattam.
- 3!
- Szeretlek Izuku!- hunytam be a szemem és megszorítottam a kezét.
- Évek óta tetszel nekem [T/N]!- cselekedett hasonlóképp, majd felkapva a fejünket, egyenesen egymás szemébe néztünk.
- Sz-sz-sz-...- dadogott, én viszont a boldogságtól előtört könnyeimmel küszködve a nyakába vetettem magam, ezzel hátraborítva szegényt a kanapén.
- Nagyon nagyon nagyon szeretlek Midoriya Izuku!- potyogtak a könnyeim a felsőjére, míg ő először habozva ugyan, de visszaölelt.
- Én is téged [T/N]! Általános óta, minden egyes nap arról álmodtam, hogy egy nap viszonozd az érzéseim!- folytak az ő könnyei is, amiket a pulcsim ujjával óvatosan letöröltem.
- Olyan buták vagyunk...- mosolyogtam kissé keserűen, mégis boldogan.
- A-akkor ez most... Ez most mit jelent?- kérdezte félénken.
- Nem tudom, mit jelentsen?- mosolyogtam pimaszul.
- Megtiszteltetésnek venném ha ezentúl a páromnak hívhatnálak... Ígérem, mindig megvédelek és olyan hőssé válok, akire büszke lehetsz!- nézett a szemeimbe elszántan én pedig örömittasan átkaroltam a nyakát és a homlokomat az övének döntöttem.
- Én pedig támogatlak, hogy valóra váltsd az álmod!