Bocsánat, hogy már a legelején itt zaklatlak titeket, nem pedig a végén. 🖨️

  Nos, ez az a rész, ahol IIIIIIIIIRDATLAN nyálasnak kell lennem, így megkésve "tá'n, de törve nem, él nemzet e hazán"... Ja, ez nem is ide tartozik XD... Vagyis talán kicsit megkésve, nem együtt, de legalább pár nap késéssel hoztam ezt a részt is. Mint pár sorral előbb mondtam, hogy nyáladzás - ami persze miért is lenne a repertoáromban, mih? Hát... Próbálkoztam, többször átírtam, lessétek meg, de 🖼WARNING!🖼: kell az a szentelvíz...

  Nem is szaporítom a korai bejegyzésemet, íme a dolgok:

  Midoriya:  2 hónapja... 2 hónapja ismered Izuku-t, 1 hete sírod ki minden éjszaka magadat, tudva, hogy nincs remény. A fiú ugyanis bemutatott végre két legjobb barátjának, Iida Tenya-nak és Uraraka Ochaco-nak. Furcsálltad, ahogy a lány milyen szemeket mereszt immáron legjobb fiúbarátodra, de elhessegetted a kételyeidet. Az együtt töltött kajázásnál már annál inkább szemet szúrt és két falat között esett le az a bizonyos húsz jen: ez a nőszemély hajt a te, ismétlem, a TEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE Izuku-dra. Rögvest elfutottál "a mosdóba megyek, mindjárt vissza is jövök"-indokkal, de egyenesen a szobádba mentél. Már 7 napja nem kommunikáltál senkivel. Úgy néztél ki, mint egy zombi, így a megijedt szüleid se akartak iskolába kényszeríteni, nemhogy te - mégsem mondtad el nekik a gondodat, így letudták egy fertőzéssel a baj okozóját. A telefonodat kikapcsoltad és egy hatalmas kupac ruha és cucc alá rejtetted a szekrényedben, majd a kulcsot begyömöszölted egy táskába, ami a a park földje alatt végezte.

  Már késő este volt. Te az alvást tettezed, ugyanis apukád a projektje miatt még ő sem aludt és ha ő nem, akkor anyád sem. Körülbelül 20 percenként bekukkantott. Ki akartad verni a falat, vagy egy pár könnycseppet hullajtani, de nem lehetett, mert lebuksz a szüleid előtt. És anyukád elnézve, ha megtudja, Ochaco holnapra már nem ébred fel, még ha semmit sem tett ellened igazándiból. Zümmögést hallottál. Dühösen ölelted át a párnádat. Izuku naponta háromszor írt rád, egyszer reggel, egyszer ebéd után és egyszer 10-kor, mint most is. Még több ruhával szeretted volna elhallgattatni, bár... jobban belegondolva nem akartál ennyi energiát fecsérelni. Belefúrtad fejedet a puha anyagba. Ám meglepő módon újra zörögni kezdett a készülék, egyre kevesebb időközönként. 

     - Ezt nem hiszem el... - morogtad. Odaléptél a szekrényhez és fel akartad csapni annak ajtajait, de a zár nem engedte. Tudatosult benned, hogy hát persze, hisz kulcsra tetted! Egy szitokszót motyogtál el az orrod alatt, majd ránéztél az órádra. 10 perced még van, mire anyád újra rád néz. Odasétáltál az ablakhoz megnézni, pontosan hova is ástad el azt a legyen-átkozott-már-kulcsot a táskában, de a szíved kihagyott egy ütemet, a levegőt élesen szívtad be. Naná, hogy felismerted azt a srácot, aki éppen lehajolt pár apró kőért, hogy megdobálja az ablaküvegedet. Nagyon sok embernek nincs ilyen egyedi hajkoronája... Mielőtt lebukhattál volna, ösztönből cselekedve elforgattad a kallantyút és kihajoltál. - Mit csinálsz te itt?! - szóltál ki annyira halkan, hogy legalább meghallja.

  A te Deku-d összerezzent és hátranézett. Mintha megkönnyebbülten sóhajtott volna, de rosszak ilyen későn a fényviszonyok.

     - [Neved]-chan... - suttogta. - Most azonnal gyere le!

     - MI?! - Megijedtél a magas vinnyogásodtól. Magadban imádkoztál, hogy senki sem hallotta rajtatok kívül. - Esték estéjén te komolyan arra kérsz, hogy másszak ki az ablakon?? 

     - Kissé megváltoztál - mosolyodott el lágyan, de kissé lelankadtan. Kinyújtotta a karjait. - Csak ugorj ki! Nyugi elkaplak.

  Egy aprót nyelve néztél végig magadon. Nem utcai szerelésben virítottál: egy fekete, kissé szűkös melegítő nadrág apukád régi motoros pólójával, egy fél pár zoknival a lábadon. Beültél a párkányra, majd kicsusszantál az ablakon.

     - Biztos elkapsz? - nyekeregtél, lenézve a jó pár méternyire alattad elterülő aszfaltra.

  Mido' bólintott, mire csukott szemmel ugrottál le. Azt hitted, ez a vég, és még egy nyamvadt végrendeletet sem firkantottál le hamarjában az előbb, de egy apró zúgás után két erős kar között találtad magad.

     - Tévedtem most az egyszer. Nem változtál. - Megjátszott sértődöttséggel fordítottad el a fejed. - [Teljes Neved]... - Összerezzentél, amint hallottad, hogy nem a szokásos chan-nal szólít meg. - Nem tudom, mit érzel irántam, de azért jöttem, hogy megkérjelek... - Ránéztél és vörösbe burkolózott az arcod, ugyanis ahogy Izuku a csillagos eget pásztázta bizonytalanul, ahogy a hajára vetült a sötét felhők ellen előbb győzedelmeskedett Hold fénye. -... légy a barátnőm.

  A következő percben a vállad eszettül remegni kezdett és próbáltad elfojtani a sírásod. A fiú megijedt, de te nagy nehezen, mégis boldogan nyögted ki azt az igent.

  Mégsem Uraraka nyert... Hanem te... És ez eszméletlenül boldoggá tett téged.

  Todoroki: Szép nap. Mint minden egyes, amióta találkoztál azzal a felemás, mégsem szőke hajú hercegeddel. Ma valami csodás elhatározással keltél... amit senki se tehet meg aznap... ööööhh, hajnali háromkor? Na tekintsünk is el ettől! Szóval, ez a tett az, hogy... kóborolsz egymagadban a belvárosban, össze-vissza, amerre terel a sors. 

  Jobban összehúzod a fekete kabátod alját, mikor hirtelen hideg fuvallat kap bele. Oldalra nézel és csodálkozva látod, hogy az utca végén egy éjjel-nappali vetít fényt a vele szemközt kiépített parkba... Pont abban, ahol az a sok minden történt... Todoroki-val. Gondoltad, gyorsan veszel valami nassolnivalót eme késői órában és az egyik korhadt padon kibontod, hogy majd' szépen összerogyjon alattad a tetves fa... - vagyis hát a gyomrod adta ki az utasítást. 

  Beléptél a fehérre vakolt épületbe, a pultos hanyagul mormogott valami köszönést, de te már a polcok közt válogattál a fogatritkítók  közül. Valójában a hosszas mérleges helyett csak húztad az időt. Valamiért volt meg nem is ínyedre ABBA a parkba menni. Majd találomra fogtál valami zacskót és kifizetted egy-két jennel. Aztán kint találtad magad. Szuper...

     - Mi jöhet még...? - néztél fel az égre, ahol már gyülekeztek a koromfekete felhők az eggyé válásukhoz. 

  Zsebre vágott kézzel kocogtál le az egyik padhoz. Nem vetted elő a nassolnivalót. Tényleg, nem is tudod, mit vettél. Te kis pénzköltő... Már majdnem betakargatta az időjárás a megannyi csillagot a "bölcsőjében", de te meg sem moccantál. Valamiért azt akartad, hogy ázzál bőrig, fázz meg, így lesz egy teljes heted valamelyest pakolgatnod érzéseidet. Lassan duzzadt, ám lomha cseppek pottyantak arcodra.

     - Huh? [Neved]-san...? Mi a... mit keresel itt?

  Ijedten fordultál meg. Todoroki értetlenül nézett rád. Szürke póló, melegítőgatya - Todoroki "Kicseszettül jóképű" Shoto-n semmilyen ruha nem áll nem jól. Már enyhén zuhogott.

     - Mindegy is... Te jól vagy? - szaladt oda hozzád és meleg kezeit ráfektette arcodra. Naaaagyon közelről tanulmányozta, nem vagy-e beteg. 

  Azt hitted, Ura-baka vagy ki a fene használta rajtad a képességét és vörös rózsák vesznek körül. De mindketten feleszméltetek, Todoroki pírral az arcán lépett hátrébb... Várj, mi?!!!! Pedig szívesen maradtál volna úgy... Sőt, mi több, még talán-talán közelebb is... (😋) Elfordította a fejét.

     - Tudod... nem igazán értek ehhez a dolgokhoz. Nem igazán akartam emberekhez kötődni, de aztán jött Midoriya, konkrétan arcon csapott a beszédével... Barátokra tettem szert, aztán találkoztam veled, akiről először azt hittem, hogy idióta vagy... 

  Khm, persze, mindenki ezt hiszi, ez nem újdonság... Bár a dinka fuyoshi barátnőd is közrejátszik ebben

     - De, változott a véleményem! - nézett veled farkasszemet. - Ezért, arra kérlek, hogy... Tudod...

  De te csak pislogtál. Talán egy házi feladat megoldásában kéne segítened? Vagy miben? AZTÁN BEUGROTT! Persze az arcod bánta...

     - Hé, ne verd itt össze magad!

     - Todoroki-san... Természetes leszek a barátnőd - mosolyogtál rá.

  Bakugou: A középiskolából jöttél sietve ki. Nem bírod a tanárokat és ők se téged, így mielőbb haza akartál húzni erről a helyről. Persze egy égig érő, szitokszavakat üvöltöző gennyláda megakadályozott ebben, ahogy utat tört hozzád a tömegben.

     - Gondolom, nem szeretném megtudni, hogy tudtad meg, hova járok - tetted csípőd fejrázások közepette.

     - Nem hát - ragadta meg a csuklód és vonszolt el.

  Nem vágtad, hova a ****** akar vinni ezt a komplett ****kalap, de mindegy is, hiszen úgyis megtudod meg alapszabály, hogy nem szabad cicázni ezzel a kölyökkel - bár te sokszor meghágtad... A gondolataidba mélyedtél teljesen, vigyorogva gondolva régi csínytevéseidre alsó-középiskolából, így nekimentél Bakugou-nak és nem kertelünk, az ajkad hozzátapadt nyakához - bár téged EZ sem érdekelt különösebben. Dühösen néztél körbe, miért itt állt meg, de ő tovább is ment a parkban álló, jégkrémet áruló nőhöz. Na, a nassolnivalóval meg lehet fűzni.

     - Amúgy miért csak nekem vettél? - ültél le mellé a padra.

     - Én csak a csípős dolgokat szereted.

     - Aha. Mint egy halálos rovarcsípés - haraptad le a [kedvenc gyümölcsös] jégkrémed felálló tetejét.

     - Hülye, abba nem lehet belehalni - forgatta meg a téged nagyon ignoráló személy a szemét.

     - Vannak olyan fajták - álltál ki az igazadért. - Mennyi is az átlagod? Vagy már most helyben megbuktatnak. - De ki kellett köpnöd a hűsölnivalót, mikor elmondta az átlagát. A top 10 legjobb tanulóban volt az évfolyamában. De te alig érted el a 3-ast... - Hm, talán a születésnapi ajándékom az lesz, hogy behajtok tőled néhány taníttatási órát, Tanár bá'... Vagy mégse... Utálok tanulni!

  Egy ideje nem szólalt meg, csak a földön táncikáló lehullott faleveleket követte szembogarával.

     - Ignoráló vagy számomra.

     - Heh?! Bunyót akarsz, leverlek, csicska!

      - ... de közben jó, ha mellettem tudhatlak... Ezért azt gondolom, hogy talán megpróbálhatnánk, tudod, hogy...

  Megcibáltad zakója ujját és gőgösen rávillantottad fogaid.

     - Legyen, de akkor heti egyszer együtt edzünk, randi alkalmából, értve vagyok?!

  Bakugou megint magas lóra ült és első pári vitátokat megkezdtétek...

  Kirishima: Szép nap egy ronda reggellel kezdődik? Anyádék újfent civakodni kezdtek, te pedig jobbnak láttad elhúzni a csíkot. Hiába vigyorogsz mindenen, a családi háttered elég sötét. 

  Szóval kényed-kedved szerint róttad a betont, oda se figyelve, éppen most merre visz az utad. Sajnos ösztönösen visszataláltál a házatokhoz.

     - Azt a...- inkább nem fojtattad, mert ha igen, akkor a szomszéd nénike beletenne egy forró vizes tálba és szappannal mosná ki a szádat.

  Mégis szorongatott az az érzés, hogy be kell menned. Bő 10 perc múltán sikerült is. Néma csendben húztad le a szandált és tetted a többi közé, mikor apád hangja csendült fel.

     - Ezt hogy értsem?

  Közelebb kúsztál a nappali bejáratához és onnan figyeltél.

      - Gondolkodj, szívem! A régi lovagidőkben a fiúk elkérték a becses apától a lány kezét - bökte oldalba anyád a nagyfatert. Inkább nem nézted tovább őket, mert egy, megláthatnak, kettő, pedig azért, mert anyád az ilyesmiken imád fangörcsölni és nem akarod, hogy kiégjen a szemed ezen.

  Bár ekkor jutott el az agyadig minden információ és raktad egy egésszé... Ördögi hullámokkal álltál a fiú mögé, szüleid arcából minden színt kivonva. Kirishima-nak is feltűnt a hirtelen jött hangulatváltozást és hátranézett. Több másodpercig így voltatok, mire...

     - Mikor is lesz az első randi? - mosolyogtál rá.

  Sero: Hajnali órákban keltél, hogy sikeresen legyen a pótvizsgád, mivel hónapokra kiestél a kórházi kiruccanás miatt. Hirtelen kopogtattak. 

     - Szabad! - ordítottad, le sem véve a szemed a monitorról.

     - Csákó, csajszi! - Tuti, hogy ez Sero, csak ő hív így. Valahogy ez a romantikus feeling elmúlt köztetek és elég nagy spanok lettetek. 

  Szokásosan levágta magát a kanapéra, majd a TV-n pörgette a csatornákat. Végül megállapodott egy főzőműsoron. Kihalt személyi kapcsolat, csak a műsör aláfestési zenéje és az egér görgetésének zaja hallatszott.

     - Oké... Amúgy hogy vagy?

      - ...

      - Ahem... Amúgy leszel a barátnőm?

      - MI?!! - Na, erre felpattantál, a papírokat magad után söpörve. Elpirultál. - Há-hát, ha ugyanúgy viselkedsz, mint eddig, akkor...

      - Haha, még annál is jobban! - vigyorgott rád a furakönyökű, amitől még jobban érezted magad.

  Bocsánat, konkrétan most Mido' része lett a leghosszabb, bár gőzöm sincs, ki olvassa vagy egyáltalán olvasná az ő szösszeneteit ^^  Ja, meg a hóna vége. De annyira el vagyok most havazva, így talán a következő havi valami különkiadás lesz, ami kikapcsol...

  Oh, és végre büszke vagyok a Sero-s részre, az tetszik most a legjobban. Egyszerű, de jópofa hangvételű.

  Amúgy miért szerethetik a magyar rajongók a TodoDeku-t? Mert "piros, fehér, zöld, / ez a magyar TodoDeku!" XD #jelmondat