Midoriya: 💚2 hét... Már ennyi ideje járt a fejedben az a fiú, aki fellökött, de a mai világ rendje helyett a lovagiasságéba fordult. Mindig elmosolyodtál, ha eszedbe jutott.

     - Öhm, kicsim... Miért mosolyogsz arra a cukorborsó-főzelékre? - kérdezte apád aggódva, mire anyukád büszkén kihúzta magát és kijelentette, hogy a lányuknak barátja van. Az apa konkrétan lenyelte a fél evőpálcikáját és miközben ők ketten bajlódtak, te megléptél.

     - Jaaaj, ezek a szülők - forgattad mosolyogva a szemed, miközben a körsáladat jobban a nyakad köré tekerted.

  Nem bírtál elmenni egy halom megsárgult levélkupac mellett: leguggoltál és elkezdted kiválogatni a legszebbeket-legépebbeket, amiket talán nem felejtesz el otthon kipréselni.

     - Szóval ritkán lépsz ki a lakásból.

  Megfordultál, hogy annak a vadidegen tökkelütöttnek visszafeleselj éles nyelveddel, de minden rossz szó a torkodra forrt, ahogy észrevetted a zöld hajút. A szíved mintha egy ütemet kihagyott volna, majd egyre gyorsabb tempót váltott. Az arcod vetekedni kezdett egy paradicsoméval - de a fiú sem volt másképp. Koszossárga hátizsákjában kezdett kutatni, majd kivett egy kék kendőbe csomagolt dobozkát.

     - Nem volt olyan nagy étvágyam az iskolában. Most meg hirtelen megjött... - vonta meg a vállát alig láthatóan. - Nem vagy éhes? Eszünk együtt? 

  Úgy bólogattál, hogy majdnem leesett az a nagy fejed - XD. Akkor jutott eszedbe, hogy valamit nem tudsz.

     - Demo ... Hogy hívnak?

     - Midoriya Izuku, de a barátaimnak Deku!

     - [Teljes Neved], örvendek... - motyogtad.

Egy padon egymással szemben fordultatok és a csemegészés közben beszélgetettek mindenről. Elámultál, mikor megtudtad, hogy ő a U.A. hősszakára jár, mert imádod a munkájukat, de mikor megkérdezte, hogy te is hősnek tanulsz, megráztad a fejed.

     - Nem elég jó a képességem - erőltettél az arcodra egy fáradt mosolyt. Gyenge pontodat találta el. - Jelenleg egy emelt szintű művészeti iskolába járok, abban az egyben legalább jó vagyok - vakartad meg kínosan az arcod. Való igaz, kész szerencsétlenség vagy, csoda számodra, hogy a szüleidnek nem mentél ezzel az "adottságoddal" az idegeidre.

  Todoroki: 🔨A U.A. Középiskola kapuján keresztül csak úgy áradoztak ki a diákok. De te csak azt a candy cane hajat kerested, egyik kezed a táskádban, szorongatva szegény szerencsétlenül becsomagolt ajándékot. És végre, megláttad! Lépteidet felgyorsítottad, próbáltál senkinek se nekiütközni, nehogy időt veszítsél. A fiú levált a tömegről és egy kihalt padkán ment gyedül.

     - Todoroki Shoto! - ordítottad torkod szakadtából, mire megállt, de nem méltóztatta meg azt a fáradtságot, hogy megforduljon akár a fejével is!

  Megkerülted, majd elé álltál. Kikaptad a csokoládét és mélyen meghajolva nyújtottad felé.

    - Hálám jeléül! És szeretném, ha meghívhatnálak egy ramen-re!

  Igen meglepődtél, mikor a fiú óvatosan kiemelte izzadó ujjaid közül a lapos dobozt és elment melletted.

     - Inkább legyen soba... És nem várlak meg, gyere!

  Oda ment, ahova te akartad, mert az iskoláitokhoz egyaránt közel volt és olcsón adták... csak a ramen-t. Már épp nyúltál a pénztárcádért, mikor ő megfogta a csuklód és gyorsan belenyomta a kért összeget a férfi kezébe.

     - Ki mondta, hogy te fizetsz? - vontad kérdőre, miközben egy közeli pad felé masíroztatok az ételekkel.

  Ő csak hideg szemekkel bámult előre. Inkább feladtad a faggatást. A következő 22 percben csendben fogyasztottátok az ételeket. Már feladtad, hogy ez a csontváz mutatna életjeleket, mikor az evőpálcikájára tett egy adag tésztát, majd az orrod alá tukmálta.

     - Kóstold meg - mondta monoton hangon, mire te bekaptad.

  Ezután ő visszafordult és folytatta az evést. Közvetett csók, uhhu - mondta volna legjobb barátnőd -aki egyébként egy őrült-, ha persze itt lenne. Erre a gondolatra körbenéztél. Simán kinézted belőle, hogy egy bokor mögül videózza le az egészet...

  Bakugou: Imádtad a rövidítő utakat - vagyis egyszóval a sikátorokat. A minap is egy ilyen vágtál át, miközben zenét hallgattál. Ám nem tudtál átérni a túloldalra, ugyanis valaki megfogta a lábad és fejjel lefelé a magasba emelt. Még idejében fogtál egy nagyobb követ, mivel próbáltad szemen dobni, hátha a fájdalomtól megvakulva elenged. Mielőtt egyáltalán bármelyikőtök tehetett volna valamit, egy csatakiáltás szelte ketté a levegőt - majd egy alak és egy robbanás.

     - DÖGÖLJ MEG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  Már semmi sem tartott meg, így sikkantottál egyet lányosan, de a földet érésed előtt valaki elkapott. Felnéztél az illetőre és egy undorító grimasz terült el az arcodon: az a szőke srác volt.

     - Egy ideig-óráig eszméletlen lesz - nézett komoran az előbbi támadóra.

*******************************

  Mosolyogva, mégis hányingerrel küzdve nézted, ahogy Bakugou "DÖGÖLJ MEG!!!!!!!!!!!!"-et Mondogató Katsuki betolja azt a 10 sajtos hamburgert. "Hálád" jeléül meghívtad őt erre - vagyis  ő kényszerített rá. 

     - Amúgy nagyon szép hangod volt... - vigyorgott rád perverzen.

  Puffogtál egy sort. Miért kellett ösztönből felvisítanod?! Na, ezzel fog halálra zrikálni... Bakugou Katsuki.

  Kirishima:  📕Vasárnap délután volt, jó kielégítő hőséggel. A szüleid bent rohadtak a nappaliba, versenyt produkálva a légkondiért. Te ezt meguntad, így inkább gondoltad, lesprintelsz egy kört az utcátokban. Ezzel a tervvel léptél ki a bejárati ajtón szandálban, rövidnadrágban, spagettipántos bő felsővel és piros pánttal a hajadban.

     - Szia.

  Felnéztél és konkrétan ordítva álltál be karate pózba ijedtedben. A vörös hajú fiú mosolygott rád, miközben te nevetségesen néztél ki a lépcsőtökön. Közelebb óvakodtál hozzá, az előbbi szituációtól kissé sötétebb árnyalatú pufi arccal.

     - Te meg mit keresel itt? - néztél fel rá, hisz eléggé pöttöm vagy.

  Ő erre széthúzta a szádnál a bőrt és megnézte a kitört fogad helyét.

     - Valószínűleg megmarad... - nézegette, mire te kiköpted az ujjaidat.

     - Tudd meg, hogy az alacsonynövésűek, ha veszélyben érzik magukat, harapnak és karmolnak - léptél hátrébb, valami védekező pózba állva.

  A fiú meglepődötten nézett rád, majd felkacagott.

     - MIT RÖHÖGSZ?!!!!!! - nyavalyogtál, körbeugrándozva őt dühödt kifejezéssel, mire még jobban úrrá lett rajta a hahotázás.

     - Teljesen másmilyen vagy, ahogy elképzeltelek téged - törölgette le könnyeit a szemei sarkából. Ezen meglepődtél és megálltál.

  A "randi" az volt, hogy a lépcső egyik fokán ismerkedtétek meg egymást (pl. azt, hogy te képességtelen vagy, mégis a tiszta hülyeség lehetne az Xd), de te azért a házból kihoztál egy-egy jeges teát, hogy ne legyen annyira melege -DDDDDDDDDDDDDDD!!!!!! 

  Kaminari: Folyamatosan hátranézegettél, de nem volt ott senki. Pedig érezted, hogy valaki követ téged, mióta kiléptél a plázából egy frissen vett farmerdzsekivel, amit már régóta kinéztél magadnak, ám csak most gyűlt össze a pénz, hogy megvehesd.

  Újra hátrabambultál. Semmi. De mikor épp visszafordultál, valami rád esett... pontosabban valaki. Az a rohadt szőke volt, a fekete villámmal az egyik tincsén. Mosolyogva fürkészett. Próbáltad lekoptatni magadról, ámde hiába.

     - Egek, mit tegyek, hogy békén hagyj?! - sziszegtél rá.

     - Csak egy dolog van. - mosolygott rád kedvesen, fehér szoknyát szélét fogva, mint egy szánkó szárát - ugyanis a seggével a földön csúszkált. Felvontad a szemöldökét, amolyan "na, halljuk" stílusban. - Ha elvihetlek egy fagylaltra!

  Így történt az, hogy a vitrin előtt nézegetted a választékot. Gonoszul a legdrágábbra mutattál, ami 2000 yen-nek tette ki az árát. Kaminari -időközben elárulta a nevét, a szánkózásánál- egy pillanatra lefagyott, de a feladni szót nem ismerve mosolyogva kifizette.

  Mikor egy epret vettél a fogaid közé, félig-meddig, ő közelebbhajolt és leharapta a végét. Perverzül megveregette a válladat, mire megint nyüszítve fogta a fejét a betonon, ami szerinted nagyon édesnek tűnt.

  Sero: ... Már azt a hatalmas tömegű gipszet két órával ezelőtt levették a lábadról, csak egy többször bekötözött fásli volt a lábadon, egy sötétkék izomkímélő anyaggal ott tartva. A kanapén ültél, az utolsó muffin-t betolva, mikor valaki csengetett. Felvetted a mankód és elugrándoztál a bejáratig, majd kinyitottad az ajtót. Egy vörös rózsacsokor nyomódott az arcodba. Kezeid közé vetted, majd átnéztél mellette.

     - Te...?

    - Igen, én, [Neved] - mosolygott rád a furakönyökű, majd bemászott.

  Beleszagoltál a csokorba, miközben az egyik üres váza felé lépkedtél.

     - Nagyon gyönyörű... Köszönöm! - néztél rá. - De amúgy... Honnan tudtad, hogy itt vagyok? És a nevem?

  A fiú kínosan vakargatta a tarkóját erre. Hirtelen felkapott és a lift felé vitt. Te kapálóztál az épp lábaddal és a mellkasát verted.

     - Hová viszel? - nyafogtál.

  Végül kiderült: a közeli parki tóhoz vitt, horgászni, azzal az indokkal, hogy kell az egészséghez kintlét, de ehhez nem kell a lábad. A végén megölelted és azt a zsákmányt, amit te fogtál -2 icipici halacska, khm-khm-, megfőzted és megetted a fiúval.

     - Hú, nem is tudtam, hogy ilyen jól tudsz főzni! Ha teljesen fitt leszel, ezer százalék, hogy felveszlek magamnak szakácsnak.

     - Rendben - vontad meg a vállad.

     - [Neved], ne komolyan gondo-

     - A U.A.-be jársz, igaz? Akkor mostantól a nap végén odaviszem az elkészült meleg ételt, oké? - mosolyogtál rá, mire bólintott.

  Hello, itt a kövi rész! Na, ez is a mai napon kész lett, hurrá! Majd próbálok havi 1, vagy legjobb esetben 2 részt publikálni!

  De véleményt kérek! Tetszik? Ki melyik fiú miatt olvassa ezt a kis... valamit?