- Mi a francot képzeltél? - kezdett vitába Mingi, amint felértünk a cellájukba. - Bármikor kinyírhatnak, itt senkinek sem fontos a másik élete! - idegeskedett, de Jungkook nem akart felelni neki.

Láttam rajta, hogy megbánta, de nem teljesen. Valami azt súgta, hogy simán visszamenne elintézni ezt a dolgot, de mégsem teszi, mivel számít neki, amit a legjobb barátja mond.

- Minginek igaza van, ez nagyon felelőtlen volt. - adott igazat a barátjának, mire Jungkook felhorkant.

- Egy értelmes indokot mondjatok, amiért annyiban kellene hagynom. - fonta össze mellkasa előtt a karjait.

- Jimin. - felelte Mingi azonnal, mire én felkaptam a fejem.

Hirtelen hatalmas csend lett a helységben, én pedig kezdem egyre furábban és kínosabban érezni magam, ezért úgy döntöttem, hogy válaszra sem várva, gyorsan kimegyek a cellájukból, át a miénkbe és így legalább senkit nem fogok zavarni a tárgyalásuk alatt. Talán alapból nem kellett volna ott lennem. Talán rosszkor voltam rossz helyen, de szerencsére mostmár csak hármasban beszélgetnek tovább. Már teljesen biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül mindannyian tudják az igazat Jungkookkal kapcsolatban, én vagyok az egyetlen, aki számára megoldatlan rejtély az egész.

Ledőltem az ágyra és betekaróztam, ugyanis nem volt a legmelegebb itt, sőt, kivételesen még pulóverben is fáztam. Nem bírtam nem azon kattogni, hogy vajon mekkora bajba sodorhatta magát. Segíteni szeretnék neki, de sosem fogok tudni, hogyha nem képes beavatni az életébe. Nagyot sóhajtva álltam fel, mivel eldöntöttem, hogy újra benézek abba a titokzatos fiókba. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem valami szép dolog tőlem, de lassan nem látok más esélyt az előrébb jutásra. Kihúztam a fiókot, majd óvatosan kutatni kezdtem az odahalmozott dolgok között. Jungkooknak vannak elég veszélyes dolgai itt, mint péládul éles kések, úgyhogy kezdek egyre jobban megijedni. Számtalan papír van itt, azt sem tudom, hogy melyiket nézzem át először. Semelyik nem rejtett különösebb információkat, inkább nevezném őket naplóbejegyzéseknek, amiket ő írt az évek alatt.

Nem mondom, hogy büszke vagyok rá, de miután semmit sem találtam, eszembe jutott, hogy talán Minjihez kéne mennem ezügyben. Annyi féle érzés kavarog bennem, annyi aggodalom, félelem, hogy ez már most kibírhatatlan. Szeretem Jungkookot és nem szeretném, ha egy meggondolatlan tett miatt veszélybe sodorta magát. Talán oltári nagy hülyeségre készülök, de el fogok menni Minjihez és ki fogom szedni belőle a teljes igazságot.

Hallottam, hogy az ajtó nyílik, ezért gyorsan visszakuckóztam az ágyba, mintha ki sem keltem volna onnan, mintha nem is kutattam volna a személyes dolgai között, amíg ő nem volt itt. Nagyon rosszul festett azokkal a lilás foltokkal, amiket szeretnék is neki lekezelni, de előtte tudnom kell, hogy mennyire van berágva.

- Miért csináltad ezt? - kérdeztem az alapnál halkabban, mivel a választól még féltem.

- Engedd ezt el - vágta rá egyből - Felejtsd el, kérlek. - sóhajtott, mire én kissé bepipultam, viszont inkább hagytam a témát.

- Lekezelhetem a - akadt el a szavam, amikor rám emelte tekintetét. Annyira fájt így látni, hogy az szavakkal elmondhatatlan, pedig nem vérzett semmije, nem tört el egy végtagja sem, csupán pár zúzódás és folt.

- Nem kell, hamar begyúgyul. - vont vállat, majd leült velem szembe.

Minden egyes apró mozdulatában érezni lehetett a kitörni készülő, izzó haragot és feszültséget, szinte hallottam, ahogy az agya és a szíve vitába keveredik egymással, viszont nagyon profin elrejtette ezeket. Miután lassan fél éve vagyok itt, kiismertem őt, ahogy ő is engem, pár kisebb-nagyobb dolgot kivéve ugyebár. Kezét lassan arcomhoz emelte, majd gyengéden simogatni kezdett, miközben egyre közelebb hajolt, egész addig, amíg ajkain össze nem értek.Szükségem volt már Jungkook nyugtató csókjára. A szokásos lassú, óvatos tempót vette fel és eközben az ölébe húzott. Féltem rendesen elengedni magam, hiszen a ruhájától nem láthattam, hogy a felsőtestén, esetleg a lábain is vannak-e ilyen jellegű sérülések, amit ő észre is vett, ezért pár pillanat erejéig elvált tőlem.

- Lazíts. - suttogta kettőnk közé, majd újból ajkaimra hajolt. Egy kósza gondolat folytán eldöntöttem őt az ágyon és felémásztam, viszont arra nem számítottam, hogy ezzel saját magamat keverem bajba.

Jungkookkal még egyáltalán nem történt semmi számottevő dolog a hosszabb, romantikusabb csókokon kívül, így a jobb kezemvolt az egyetlen, ami a segítségre volt a napokban. Gáz vagy sem, már iszonyúan szeretnék tovább lépni vele, egy valamivel komolyabb szintre és azt hiszem, ezzel a cselekedetemmel szabadjára engedtem a hormonjaimat.
Jungkook lejjebb vezette kezeit, amik így már a hátsómon időztek, ami pedig azt eredményezte, hogy a kisebbik énem elég hamar éledezni kezdett. Nem hiszem el, hogy ennyire gyorsan képes vagyok felizgulni rá. Egy kis ideig jó ötletnek tartottam, hogy domináljak, húzzam az alattam fekvő agyát, de mostanra az összes magabiztosságom felmondta a szolgálatot. A fiatalabb fordított a helyzetünkön, így már ő volt felettem és nem is tétovázott, szinte azonnal áttért a nyakamra, amit apró puszikkal lepett be, illetve néhol megszívta a bőröm. Isteni érzés volt, ahogy a nyakamon időzött és őszintén nehéz is volt visszatartanom a hangom.

Jungkook pólójának aljához vezettem a kezem, ezzel jelezve, hogy ledobhatná a zavaró anyagot, amit meg is értett és pillanatokon belül már rajta sem volt a ruhadarab. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, de ekkor szembesültem csak igazán a sebeivel, amik már koránt sem voltak olyanok, mint a látottak. Sokkal durvábbak és fájdalmasabbnak is tűntek, ami miatt el is toltam magamtól őt.

- Jézusom - kaptam szám elé a kezem - Jungkook ezt nem hagyhatjuk így. - ültem fel azonnal, ő pedig csak eleresztett egy halkabb sóhajt.

- Jimin. - pillantott rám kiskutya szemekkel - Semmi szükség rá. - ingatta meg a fejét, de én ekkor voltam azon a ponton, hogy elhallgattassam. Erőszakosan, durván martam ajkaira, hogy érezze a bennem lévő aggodalmat és idegességet, amivel szerintem sikerrel is jártam, hiszen amikor megszakadt a csókunk, cssk aprót bólintva jelezte, hogy csinálhatom.

Előkerestem a krémet, majd megkértem, hogy feküdjön a hátára, ugyanis ott maximum két folt volt, amik nem voltak vészesek, viszont a hasán ezernyi volt.

- Annyira fáj így látni - szaladt ki a számon a legelső gondolatom.

- Sajnálom - hunyta le szemeit, amikor megérezte a hűsítő krémet - De lenne itt még valami. -mosolyodott el halványan.

- Rosszabb? - kaptam fel a fejem ijedten, hiszen elképzelésem sem volt, hogy mire akar kilyukadni, pláne ezzel kapcsolatban.

Csak nem ölt meg valakit.

Nem válaszolt, hanem megvárta, amíg végzem az összes sebbel és csakis utána vokt hajlandó felelni a percekkel ezelőtt feltett kérdésemre. Visszatekertem az apró kupakot a kenőcsre, majd miután visszatettem a helyére elkezdett beszélni.

- Nem szeretnélek én sem így látni - simított végig az arcomon - Megpróbálom lezárni ezt, de semmit nem tudok biztosra ígérni. - harapta be alsó ajkát, mire az én szívem kissé jobban kezdett fájni.

- Nem akarom, hogy hülyeséget csinálj, Kook - vágtam szavába, mert azt kezdtem érezni, hogy egyre rosszabb irányba halad a beszélgetésünk.

- Szeretnék veled lenni, Jimin. - döntötte oldalra a fejét, én pedig szó szerint sokkot kaptam egy röpke pillanatra.

Ha van olyan, amire nem számítottam, az pontosan ez.

- Lennél a barátom? - kérdezte csillogó szemekkel, mire heves bólogatásba kezdtem.

Annyira boldog voltam, hogy immáron biztos lehettem benne, Jungkook ugyanúgy érez, mint én. Habár a félelmem, sem az aggodalmam nem igazán múlt el, próbáltam arra koncentrálni, ami a jelenben van, a pallanatnak élni és nem azon rágódni, hogy mi lenne ha. Mi lesz később és mit tehetnék ellene. Jungkook nyakába vetettem magam, ezzel újra eldöntve őt az ágyon. Azonnal ajkaira tapadtam és el sem váltam azoktól az édes párnácskáktól hosszas percekig. Tudatni akartam vele, hogy boldogabb nem is lehetnék jelen pillanatban. Azt akartam, hogy tudja, mindennél jobban szeretem, még akkor is, ha ezt eddig nem mondtam a szemébe.

- Majdnem elfelejtettem - húzódott el tőlem hirtelen, mire tőlem csak egy értetlen nézést kapott, amin jóízűen felnevetett.

- Igen? - kérdeztem kíváncsian.

- Szeretlek, Picúr. - nyomott cuppanós puszit ajkaimra.

Szívem, ha lehetséges egyáltalán, az eddiginél is hevesebben kezdett verni, pulzusom az egekbe szökött és egyszerűen nem bírtam ki könnyzés nélkül ezt a jelenetet. Itt vagyunk egy börtönben, alig pár hónapja ismerjük egymást, mégis összehozott minket a sors. Azt a bizonyos szót az agyam újra és újra pörgette le, játszotta vissza az emlékezeteimben, amivel csak szimplán képtelen voltam betelni. Mosolyogtam, őszintén mosolyogtam, miközben a könnyeim lassacskán kezdek folyni az arcomon.

- Én is szeretlek téged. - hívtam szenvedélyes csókba, mostmár hivatalosan, a barátomat.

2020.05.28.

Mit gondoltok?:3