Két napja szinte ki sem tettem innen a lábam. Tegnap miután Jungkook visszajött a gyakorlásból lekezelte a sebem és szerzett fájdalomcsillapítót. Ahhoz képest, hogy ez egy börtön és konkrét az a célja, hogy meghalj, vannak emberek akik megfelelő gyógyszerrel látják el a sérülteket. Kezdek beletörődni a sorsomba és inkább foglalkozom azzal, hogy megpróbáljak minél tovább élni ezen a helyen. Mingiék nagyon kedvesek, folyton segítenek nekem és persze Jungkooknak is, hiszen őt már sokkal régebb óta ismerik. Azt mondták bármire szükségem van, szóljak nekik és ha kell körbevezetnek az egész börtönben. Egyébként a gerlepár kettő cellával lakik csak arrébb, mint mi.
Az egyetlen hely ahova igazán mennék az jelenleg a friss levegő, ugyanis napok óta csak az ablakon beszűrődő oxigén az amit kapunk. Nagyot sóhajtottam unalmamban, hiszen itt semmit sem tudok csinálni. Maximum kielemezni Jungkook összes késének és holmiának felépítését pontról pontra, hátha lemegy vele a nap. Rengeteg dolgot nem tudok még a helyről, de őszintén szólva jobb is. Elméletileg néha ki lehet jutni pár órára a szabadba, mivel ez az egész börtön egy szigeten van.

Elkerítve mindentől és mindenkitől.

Lassan feltápászkodtam és felkapva a kulcsot be is helyeztem a zárba, majd elfordítva ki is nyitottam az ajtót. Körbenéztem, hogy van-e esetleg erre felé valaki, de szerencsémre egy árva lélek sem volt a folyosókon. Kb olyan kilenc óra lehet, ezáltal nem kizárt, hogy az emberek fele húzza a lóbőrt. Gyors léptekkel indultam meg az ismerős pár cellája felé, ahova be is kopogtam  majd egy lépést hátrálva vártam, hogy valamelyikük kinyissa az ajtót.

-Jimin-lepődött meg Bomi-Mi szél hozott? Kook merre van?-Dugta ki fejét, hogy jobban szét tudjon nézni.

-Igazából én cs-csak-dadogtam-Öhm meg sze- meg szeretném keresni-vallottam be félénken-Gyakorol-tettem hozzá egy fokkal határozottabban.

-Egy perc és jövök, csak magamra kapok valami pulcsit-mosolygott rám és azzal a lendülettel be is csapta az ajtót.

Az ujjaimat tördelve várakoztam, miközben azon gondolkoztam, hogy Jungkook miért gyakorol ennyit, ha egyszerűen képtelen kimenni a nyolcvanegyesre. Megfelelő fizikummal és kitartással rendelkezik, hiába olyan a pálya, amilyen. Nem régóta ismerem ez tény, de a vak is látja rajta, hogy mennyire erős, mind testileg, mind lelkileg.

-Mehetünk?-állt meg mellettem a fekete hajú lány.

-Persze-bólintottam-Egyébként lehet egy kérdésem?-érdeklődtem.

-Akár kettő is-biccentett-itt fordulj balra, a pályák a legalsó szinten vannak-szólt közbe gyorsan.

-Nem úgy volt, hogy csak bizonyos időpontokban kehet elhagyni a luxuslakosztályainkat?-gúnyolódtam.

Nem akarok bajba keveredni.

-Bármikor járkálhatsz, ez csak megfélemlítés

Aprót bólintottam és onnantól kezdve némán követtem Bomit. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni az üvöltöző embereket, a fájó sikolyokat, ahogy a gorillák újabb és újabb ártatlanokat vernek laposra az el nem követett bűneikért.

A fekete hajú lány, miután sikeresen megtaláltuk a pályát, ahol Jungkook gyakorolt, egy bíztató mosoly után ott hagyott. Én mégsem mertem bemenni. Sem megszólalni, ezért kíváncsian figyeltem az eseményeket. Végignéztem, ahogy a nálam jóval magasabb fiú az utolsó akadályokon is kisebb erőfeszítések nélkül átjut, majd diadalittas mosollyal nyúl vizespackja után. Éjfekete, vizes tincsei homlokára tapadtak, akárcsak fehér pólója, kidolgozott felsőtestére. Izmai tökéletesen kivehetők voltak, nekem pedig hatalmasat kellett nyelnem a látványra.

Miért reagálok így?

Megráztam a fejem, hogy elhesegessem ezeket a gondolatokat, de amint újra felnéztem, hogy tekintetemet ismét a nálam fiatalabbra vezessem, már ott állt előttem.

Megrémülve ugrottam hátrébb, amin csak egy jót nevetett. Nem vicces.

-Mióta figyelsz?-Dőlt a pálya koszos falának, miközben pimasz mosolyra húzta ajkait.

-Cs-csak-kezdtem értelmes magyarázatot keresni- nem akartalak megzavarni és nem vagyok itt olyan régóta és-hadartam, de leintett.

-Aha-bólintott-Mostmár legalább tudod, hogy milyenek a pályák valójában-nézett körbe grimaszolva. Nekem sem tetszik a látvány, de úgy látszik nagyon nincs más választásom.

-Mikor kezdhetek?-kérdeztem félénken, hiszen nem akartam tolakodó lenni, vagy ráerőltetni ezt az edző szerepet, de ha még pár napja felajánlotta, gondoltam rá szabad kérdeznem.

-Hogy van a lábad?-hagyta figyelmen kívül a kérdésem. Vagyis azt hittem-Hadd nézzem-simított a puha anyagon keresztül sérült combomra, amitől váratlanul egy jóleső borzongást éreztem szétáradni az egész testemben. Lejjebb húzta a nadrágomat, hogy szemügyre tudja venni a már sokkal szebben kinéző nyomát annak a fránya késnek-Azta, nem hittem volna, hogy ilyen szépen gyógyul-pillantott fel rám- Holnap jöhetsz velem edzeni--kacsintott rám,  majd felhúzott a földről és ezzel el is hagytuk a hatalmas helyiséget.

Visszafelé menet Jungkook elkezdett mesélni valamilyen srácról aki valami nővel van jó kapcsolatban, aki mindig elintézi neki, hogy kimehessen levegőzni egy aranyos kis kertbe, ahonnan gyönyörű rálátást lehet nyerni az óceánra. Azt mondta egyszer bemutatja Jungkookot annak az itt dolgozónak, de ez a mai napig nem történt meg, ő pedig kezd beletörődni, hogy egy héten egyszer öt perc erejéig szívhatja a friss oxigént.

-Miért nem keressük meg?-törtem meg a közénk beállt kellemes csendet.

-Kit? Seulgit?- értetkenkedett.

-Igen!-vágtam rá azonnal- Hátha meg tudjuk győzni arról, hogy kiengedjen minket is. Elvégre nem keveredtünk bajba mióta itt vagyunk, szóval megbízhatna bennünk-gondolkodtam el.

-Egy próbát megér-sóhajtott fel és megragadta a csuklómat-Forduljunk balra, egy eldugott folyosón van a szobája-jelentette ki és elkezdett maga után húzni.

Annyira furcsa az egész helyzet, minden ami jelenleg velem történik. Normál esetben nem hinném, hogy ilyen jól kellene viselnem, hogy konkrétan el lettem átkozva és valószínűleg itt helyben fogok meghalni nemsokára, mégis biztonságban érzem magam. Mintha Jungkook lenne számomra a biztonság kulcsa és nem engedné, hogy egy pillanat erejéig is szenvedjek. Olyan, mintha ő lenne az őrangyalom ebben a pokolban.

Addig vonszolt maga után, amíg ki nem lyukadtunk valami elszigetelt folyosón, ahol összvissz két ajtó volt, abból is csak egynek volt kilincse, úgyhogy kizárásos alapon ott tartózkodik Seulgi.
Cellatársam egy mély lélegzetvétel után az ajtóhoz lépett és hangosan bekopogott rajta, majd hátrébb lépett. A szívem a torkomban dobogott,  amíg válaszra vártunk, de nem igazán akart jönni.
Már pont feladtuk volna az egészet, mikor meghallottuk a zár hangos kattanását és megláttuk a vörös hajú nőt. Ő lenne az a titokzatos személy?

-Seulgi, szia-hajolt meg azonnal-Jeon Jeongguk vagyok, Yoongi egy barátja-mutatkozott be röviden-Ő pedig Park Jimin, a társam-mutatott be engem is.

A társa vagyok.

-Mit akartok?-érkezett a kérdés, nem valami aranyos hangnemben.

-Úgy tudom van egy kert, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az óceánra-dőlt az ajtófélfának-Azért jöttünk, mert ki szeretnénk menni-felelte magabiztosan.

-Nem ilyen egyszerű ez srácok-villantotta ki fogait-Honnan tudjam, hogy nem akartok megszökni?

-Sérült

-Sérült vagyok-mondtuk teljesen egyszerre-Nem akarok galibát okozni-vallottam be.

-Engem pedig ismersz-válaszolta komoran.

Kíváncsian vártam a falnak támaszkodva, hogy végre megszülessen a döntés. Reméltem, hogy bízik bennünk annyira, hogy kivigyen minket a levegőre,  hisz az elhangzottak alapján Jungkookot elég régóta ismeri és semmi rossz dolgot nem tud felhozni a fiú ellen. Nagyon meggyőző tud lenni és a kisugárzása is borzasztó erős, ezért úgy gondolom, hogy Seulgi hamar be fogja adni a derekát neki. Neki, hiszen én meg sem merek szólalni. Talán jobban is járunk így.

-Köszönjük!-hallottam meg Jungkook örömteli hangját.

Ezek szerint sikerült.

2020.03.31.

És ismét kaptam egy rövidke kihívást BlackRosedGirl001-től, úgyhogy nézzük is ^^

1.A címet nem szerettem volna átírni, remélem nem akkora probléma.

2. Öhm okés..
Imádom ropogtatni a gerincemet,
Nagyon szeretem az eper ízesítésű dolgokat, de az epret nem annyira,
Nem tudok valami jól olyan jeleneteket írni, mert zavarba jövök,
Mindent összefogdosok,
Utálom az ujjaimat.

3. Még 2017-ben ismertem meg őket Chester halála előtt, azóta vagyok fan és az egyik kedvenc számom a Runaway, mert úgy érzem, hogy leírja a régi érzelmeim, de ennek ellenére erőssé tesz.

4. Sziasztok, Seoyun vagyok haha. Ígérem valamikor elárulom a nevem

5. A ruháim mosásban vannak , de itt az albumom:

7.Jézus ennyi ember a világon nincs, de itt van pár:

SeoBona
_TheyCallMeIdol_
antisocialprincess06
ItsjustWeasley
SanKookRiVane

Mégegyszer köszönöm a kihívást és remélem nem haragszotok (kihívottak) miatta!

2020.03.31.