-El sem hiszem, hogy itt vagyunk!-forgolódtam össze-vissza, miközben a minket körülvevő látványt próbáltam feldolgozni. Gyönyörű az egész hely, mégis a világ egyik legszörnyűbb dolga van a szívében. A sziget maga a Mennyország, melynek közepén maga a Pokol helyezkedik el. Milyen irónikus, nemde?

-Mióta nem voltam kint-Sóhajtott fel Jungkook, majd utánam sietve kapta el a csuklóm-Várj, mert van nálam kötszer és mindenféle cucc-kezdett kutakodni a zsebeiben, ahol meg is találta a keresett eszközöket-Lekezelem a sebed-komolyodott el.

Jungkook leültetett a legközelebbi padra és leguggolt, hogy könnyebben hozzáférjen a combomhoz, aztán hozzákezdett a szokásos mizériához.

Miért ilyen segítőkész?

-Köszönöm-hajoltam meg, miután végzett, így végre tovább sétálhattunk. Ez a kert egyszerűen mesés  telis tele van illatos virágokkal, szökőkutakkal, hintákkal. Találtunk egy kis ösvényt, amely Jungkook elmondása szerint a parthoz vezet, úgyhogy rögvest szedni kezdtük lábainkat, hogy minél előbb meglássuk, hova vezet a rejtélyes utunk.

Pár perc gyaloglás után olyan látvány fogadott amit a legszebb álmaiban sem láttam eddig. Pálmafák hada sorakozott a part mellett, homokos óceánpart és hullámzó víz tárult szemeink elé. Tényleg hihetetlen, hogy egy ilyen mesés helyen egy ekkora szörnyűség található.

-Varázslatos-suttogtam magam elé, de cellatársam még így is meghallotta.

-Soha nem láttam még ehhez foghatót-mosolyodott el. Ritkán látom mosolyogni, vagy nevetni. Mindig komor és süt róla, hogy egyik napról a másikra él és semmi, de tényleg semmi életkedve nincs. Látszik, hogy szomorú, egyszerűen mindent ki tudok olvasni ebből az emberből.

Átlátok rajta. Mégis annyira titokzatos.

Elindultunk a part felé  majd mikor már szinte a vízbe ért a lábunk, leültünk és onnan gyönyörködtünk tovább a tájban. Felsikkantottam a hirtelen rámcsapódó víztől, ami valójában egészen kellemes volt, hisz a Nap ezer ágra sütött a fejünk fölött.

Azt hiszem nem lenne ennyire letargikus az állapot, ha minden nap kijöhetnénk ide.

-Jungkook-szólítottam meg a mellettem ülőt.

-Mondd

-Mi-Miért viselkedsz velem így?-kérdeztem félénken.

-Hogyan?-kérdezett vissza- Jimin, az teljesen alap, hogy törődöm veled, miután cellatársak vagyunk. Konkrétan egymásra vagyunk utalva, nem hagyhatom, hogy nagyobb bajod essen-magyarázta meg a még fel sem tett kérdésemet.

-Nem is ismersz-motyogtam. Persze borzasztóan örülök és hálás vagyok, amiért ennyit foglalkozik velem, de nem értem az okát, ezek után sem.

-Lesz elég időm rá-felelte és azon nyomban fel is pattant, majd egy szempillantás alatt megvált a felsőtestét fedő anyagtól, ezzel én teljes rálátást nyerhettem kidolgozott hasizmára.

Nyelnem kellett. Hatalmasat kellett nyelnem.

"Mi van veled Jimin?" Kérdeztem magamtól gondolatban, hiszen magam sem értem a reakciómat egy ilyen hétköznapi dologra.

Hallottam, hogy nekem kiabál és azt is, hogy mi az amit mond, de képtelen voltam túllépni a saját reakciómon. Azon, amit kivált belőlem az apró kis dolgaival, mióta itt vagyok.

-Jimin!-fröcskölt telibe egy marék vízzel, ami miatt gyilkos pillantásokat kapott tőlem, ő mégis csak elmosolyodott és felhúzott az eddigi helyzetemből.

-Jövök már-forgattam szemet és én is megváltam a felsőtestemet fedő, piszkos anyagtól.

A víz nagyon hideg volt nekem, ezért hosszú perceken keresztül álldogálltam egyhelyben és próbáltam megszokni a hőmérsékletét, de nem akart összejönni. Apránként merészkedtem beljebb, egészen addig, amíg a csípőmet nem érte a marha hideg víz. Onnan nem mentem tovább.
Félve Jungkookra pillantottam, aki vigyorogva figyelte minden egyes mozdulatomat, arra várva, hogy végre én is nyakig merüljek ebben a borzalomban.

Arra várhatsz apukám.

-Jaj azért ennyire nem vészes-kuncogott és közelebb lépett hozzám, karjait derekam köré fonta és méllyen szemeimbe nézett fekete íriszeivel. Arra a pillanatra megszűnt létezni a világ. Az összes körülöttünk lévő dolog megsemmisült és csak az előttem álló emberre voltam hajlandó figyelni és koncentrálni. Végigvezettem tekintetem tökéletes arcán, de egy kis idővel tovább elemeztem ajkait, mint kellett volna, ezért gyorsan elnéztem onnan.

-Ne haragudj-szólalt meg hirtelen, majd egy szempillantás alatt rántott bele a jéghideg vízbe.

Megöllek, Jeon Jungkook!

Idegesen kezdtem felé úszni, miközben próbáltam nem koncentrálni a jéghideg vízre. Amint meglátta, hogy közeledem, gyorsított a tempóján és mivel sokkal hosszabbak a végtagjai, simán le is hagyott.
Sértődötten kezdtem a part felé úszni, de nem sokkal később megéreztem hosszú ujjait csuklóm köré fonódni. Letettem lábaimat, ugyanis itt már nem lepett el a víz és vártam a magyarázatát.

-Látom megszoktad-kuncogta-Ha nem löklek be, sosem gyógyul be a sebed  mert kimész a partra-rántott vállat és hátradőlt a vízben. Igaza van... már nem is tartom olyan hidegnek, sőt, egész kellemes a hőmérséklete, de akkor sem volt valami szép húzás részéről!

-Nem vagy vicces, magamtól is ment volna-fontam össze karjaimat mellkasom előtt.

-Hogyne-forgatta meg sötétbarna szemeit.

Szép szemei vannak.

Innentől kezdve szerintem két órán keresztül úszkáltunk és szórakoztunk az óceán vizében, megfeledkezve minden rosszról, ami jelenleg az életünkben van. Hihetetlenül jól tudom magam érezni vele, pedig alig ismerem. Eddig csak azt az oldalát láttam, ami elég zárkózott, komoly, de a maga módján törődő...Most viszont lehetőségem volt megtapasztalni cellatársam másik, talán igazi oldalát. Amelyben vicces, aranyos és borzasztó kedves. Nagyon jó humora van és szinte nem telik el úgy perc, hogy ne nevetnék valami ökörségen amit mond. Félreértés ne essék, rendkívül érett, de úgy érzem, hogy most valamennyire elengedte magát és elkezdett kibontakozni előttem.

-Nem gondoltam volna, hogy tényleg sikerül kijutnunk-túrt vizes tincsei közé, hogy valamelyest megigazítsa őket. Hát nem nagyon jött össze, de erről nem beszélünk.

-Nem gondoltam volna, hogy jól fogom érezni magam egy börtönben-mosolyodtam el, mikor visszagondoltam a nemrég történekre.

Jungkook megtorpant mellettem, majd az ő arcán is megvillant egy halvány mosoly.

Amihez azt hiszem közöm volt.

-Siessünk  mert ha meglátnam kurva nagy baj lesz-magyarázta, miközben lopakodva haladtunk a cellánk felé. Elég feltünő, hogy nemrég jöttünk be, hiszen mindkettőnk haja és ruhája csurom víz, mellesleg elég jó színünk lett a napnak köszönhetően.

Követtem Jungkookot, mégis majdnem galibát okoztam, amikor gondolkodás nélkül fordultam be a folyosónkra, ahol két gorilla állt egy ártatlannal egyetemben, aki telis-tele volt sérülésekkel. Szemeim kikerekedtek és teljesen lefagytam, de Jungkook hála istennek azonnal visszarántott, majd kezét számra tapasztva lökött a falnak. Mutatóujját a szája elé emelve jelezte, hogy maradjak csöndben. Nem kellett kétszer mondani. Kikukucskált a fal mögül, de azonnal vissza is húzta fejét, amiből arra következtettem, hogy még mindig ott vannak.

-Mehetünk-pillantott ki újra, miután már nem hallottunk semmit abból az irányból.

Futólépésben mentünk vissza a kis "otthonunkba" és azonnal le is vágódtunk a "kényelmes" ágyainkra.

Elnevettem magam.

-Neked meg mi bajod?-kérdezte.

-Istenem, most nagyon befostam-törölgettem szememet, amiből már a könnyeim is kicsordultak a nevetés hatására.

-Jiminshiii-nyújtotta el a szó végét Jungkook. Azt hiszem ez az első alkalom amikor becéz, amitől arcomra érezhetően pír szökik.

Olyan aranyos.

-Fürödjünk le, aztán adok neked ruhát-váltott témát, majd a szoba egyik sarkában lévő ruha és mindenféle kuoachoz sétált.

-Nem kell, lassan megszárad-pillantottam a még mindig vizes ruhámra.

-Hát ha a lassan alatt egy napot értesz  akkor igazad van-fordult meg és idedobott egy nadrágot és egy pólót. Ezek hatalmasak lesznek rám, vagy három számmal nagyobbak a méretemnél.

-Köszönöm, Jungkook-hajoltam meg, bár nem hiszem, hogy látta.

Nagyon hálás vagyok neki, amiért ilyen szinten törődik velem, minden rossz tulajdonságomnak és a jelentős ismertlenségnek ellenére.

2020.04.03.