Amint meghallottam, hogy Jungkook mit művelt régen és milyen tervei vannak még, hiába nem fejtette ki bővebben, megijedtem. Teljesen megrémültem és csak az lebegett a szemem előtt, hogy mellette nem vagyok biztonságban. Jungkook veszélyesnek tűnt abban a pillanatban, ezért inkább kiszöktem a cellánkból és elmentem sétálni, illetve kiszellőztetni a fejem, bár még akkor sem éreztem magam valami kellemesen, hiszen Yoochun és a bandája rendesen elbánt velem. Aznap este már egy árva szót sem szóltam hozzá, csak feküdtem az ágyunk legszélén és próbáltam végre álomra hajtani a fejem, de nem sikerült. Mikor visszaértem a cellába, Jungkook vörös, kisírt szemeivel találtam szemben magam és nagyon szívesen a nyakába ugrottam volna, de nem tudtam. A történtétől az agyam egyszerűen nem képes a közelébe engedni. Félek, rettegek attól, hogy eldurran az agya és azután miket csinálna Yoochunékkal. Megértettem, hogy véletlen volt, viszont az utána kapott ösztön még ott bújkálhaz benne, főleg, hogy a mai napig le akar számolni azzal a bagázzsal. Legalább két órán keresztül bámultam ki a rácsokon kívülre, azon az apró ablakon, amely minden egyes cellában a sarokban van elhelyezve. Próbáltam meggyőzni magam arról, hogy ez csak a múlt és Jungkook nem olyan hülye, hogy még ezek után is felkeresse azt az embert, de valami olyan erősen, olyan határozottam súgta azt, hogy hiába nem akarom, ez meg fog történni. Az agyam nem akart egy gyilkossal lenni, a szívem pedig végtelenül szerette őt. Csak egyetlen egy bökkenő van ebben.

Most az agyam volt az erősebb.

Reggel elég erős fejfájásra keltem, illetve a bordáim is fájtak, hiszen rengeteg rúgást kaptam arra a tájékra. Nyöszörögve ültem fel, miközben egyik kezemmel az oldalamat fogtam, hátha enyhítek ezzel a fájdalmon, de nem sikerült. Jungkook nincs a cellában, fogadni mernék, hogy korán lement edzeni. Elkönyveltem magamban, hogy én addig áthívom majd Bomit és megkérem, hogy segítsen lekezelni a sérüléseimet, mert a hátamon nem igazán érem el, de lehet, hogy velem van a baj.

Átsétáltam a szoba másik felébe, hogy mire itt lesz, már ki legyen készítve minden, ugyanis biztos vagyok benne, hogy ha ezt akkor csinálnám, amikor itt van, a kenőcsöknek csodával határos módon, nyoma veszne.

- Jimin. - hallottam meg gondolataim főszereplőjének vékony hangját a hátam mögül. Azonnal hátrafordultam, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy esetleg kulcsa lenne a cellánkhoz.

- Hogy jutottál be? - kérdeztem.

- Nyitva volt. - csapta homlokom magát, mire én csak eleresztettem egy kisebb, mégis gondterhelt sóhajt.

- Pont most akartalak áthívni. - mosolyodtam el.

- Hallottam mi történt. - jelentette ki - Én nagyon szeretlek, félre ne érts, de ezt nem csinálhatod Jungkookkal. - mondta teljesen komoly arccal.

Ezek szerint előttem már összefutott Jungkookkal.

Kezemben a piros csomagolású krémmel, leültem az egyik székra, amit behurcoltunk a cellába a hónapok során. Fájt ez a téma, rossz volt felidézni az összes aznap hallottat, de Bomi mindig bölcs és okos tanácsokkal látott el, ezért sem ellenkeztem ezzel kapcsolatban.

- Mi játszódott le a fejedben, amikor faképnél hagytad? Rémlik, hogy együtt voltatok? - kérdezte elég felháborodottan, ami miatt összébb húztam magam.

Ilyenkor baromi ijesztő tud lenni.

- Megölt egy embert és itt nem zárta le! - csattantam fel azon nyomban. - Félek tőle, Bomi, belegondoltál, hogy bármikor megismételheti? Belegondoltál abba, hogy mi történik, ha Yoochunra támad, de nem úgy sül el a dolog, ahogy ő azt elképzelte? A saját vesztébe rohanhat és ez megrémít! Nem akarok belefolyni egy ilyenbe! - hadartam el a mondanivalómat.

Bomi pár percig szótlanul meredt hol maga elé, hol rám és őszintén, legbelül éreztem, hogy azt gondolja " mekkora gyáva, undorító ember vagyok " amiért ennyivel le akarom tudni. Pedig nem szeretném.

- Figyelj rám. Jól figyelj! - emelte fel mutatóujját - Túlságosan félted őt is és magadat is, ez pedig nem hagy nyugodni. Az agyadban szült marhaságok irányítanak, holott Jungkook egyáltalán nem olyan, mint amilyennek a képzeleted lekreálta. - kezdett kioktatni - Maradj itt szépen, ne menj sehova és gondolkozz el ezen. Azt mondtad szereted. Azt is mondtad, hogy ezzel a szóval nem dobálóznak csak úgy a normális emberek. - tette hozzá - Legyél normális, Jimin. - sóhajtott fel, majd köszönés nélkül, kiviharzott a cellából.

Ez volt az a pont, ahol megeredtek a könnyeim. Megvan az a tipikus, hirtelen jött nyári zápor, amely a derült, gyönyörű égboltból alakul pusztító, villámokat szóró pokollá? Nem fogok hazudni, ugyanez történt, csak nem odakint. Minden annyira szép volt és Bomi jól mondta. Mindig igaza van. Önző vagyok, magamra gondoltam mindvégig, arra, hogy nem akarok miatta bajba kerülni, nem akarok prédája lenni egy olyan ragadozónak, mint Yoochun. Elképzelni sem voltam képes az életem Jungkook nélkül, hogy milyen lenne, ha a hülyesége miatt már nem láthatnám többet és ez volt az, ami halálra rémített tegnap.

Szeretem őt.

Teljes szívemből, jobban, mint bárki mást ezen a világon, de kell pár nap, amíg összeszedem magam annyira, hogy elé álljak és ezt tisztázzam vele. Mindenképpen szeretnék bocsánatot kérni és valahogy jóvá tenni neki. Nem veszíthetem el a gyávaságom miatt, de a nyakába sem vethetem magam úgy, mintha semmi sem történt volna egy nappal ezelőtt.

Nekiálltam lekezelni a sebeimet, természetesen csak azokat, amiket elértem, majd eszembe jutott, hogy Minjivel is tiszta vizet kellene önteni abba az átkozott pohárba, úgyhogy kénytelen leszek megkeresni. Haragudtam rá és én is kezdtem észrevenni a benne felgyülemlő rosszindulatot, gyűlöletet, különösen Kook felé. Eddig nem figyeltem erre, viszont mostmár biztos vagyok benne, hogy nem véletlen Yoochun markába küldött és az sem kizárt, hogy a következményeket is sejtette.

Amint kiléptem az ajtón, észrevettem, hogy három őr járkál fel-alá a folyosónkon, emiatt annyira meglepődtem, hogy eleinte meg sem éreztem Mingi kezeit, amint ujjait a karom köré fontva ránt félre, hogy azok a gorillák még véletlenül se vegyenek észre.

- Mit csinálsz itt ilyenkor? - kérdezte halkan. - Már órák óta le van zárva minden. Nem hiszem, hogy nem hallottál az ügyről. - rázta meg a fejét, mire én értetlenül emeltem rá a tekintetem.

- Mivan?

- Megöltek egy fickót az egyik gyakorlón. - felelte. Az első szó hallatán teljesen lesokkoltam, viszont a mondat többi része után kissé megnyugodtam. Mingi nem ismeri a srácot, legalább is a válasz nagyon is ezt tükrözte, azaz nem Jungkooknak esett baja.

Ugye?

- Hol van Jungkook? - kérdeztem egyből, mire ő a cellájuk felé biccentett.

- Nálunk van egy ideje. Menj vissza vagy hozzánk gyere, de semmi képpen se maradj kint ilyenkor! - parancsolt rám, én pedig inkább a saját cellánknál maradtam, hiszen nem akartam konfliktust.

Legszívesebben berohantam volna Mingiékhez, egyenest Jungkookhoz, hogy lássam, valóban egyben van-e, de nem tettem. Hiába könyveltem el magamban, hogy helyrehozom a hibát, amit tegnap követtem el, képtelen vagyok ma megcsinálni. Utálom a bennem kavargó érzéseket, utálom, hogy ez történik és emiatt egy olyan jelzővel kell illetnem magam, amit szinte soha nem érdemeltem ki ezelőtt.

Gyáva.

2020.06.26.