Tegnap este szinte végig beszélgettünk Jungkookkal, az ágyakat is összetoltuk, így együtt is tudtunk aludni már aznap. Egyszerűen hihetetlen volt számomra a tegnapi történés, Minjiben egyébként csalódtam is egy kicsit, mivel a helyzet alakulhatott volna teljesen máshogy is, például, ha én nem érzek semmit, Jungkook pedig magába fordul és ki tudja hogy folytatódna azok után. Szerencsém volt, de azért sajnálom is Jungkookot, hiszen nyilván nem így tervezte volna beadagolni nekem az egészet, de legalább túl vagyunk rajta és mostmár minden rendben.

Fogalmam sincs mennyi lehet az idő, de van egy olyan tippem, hogy kilenc és tizenegy óra között vagyunk. Sosem aludtam még ennyire jól, mint most, ugyanis kivételesen Jungkook karjai közt keltem fel. Eszem ágában sem volt kikelni az ágyból, sem felkelteni a fiatalabbat, viszont elég éhes voltam. Óvatosan megfordultam, hogy fel tudjak nézni rá, illetve tudjak neki puszikat adni, de megelőzött.

- Mióta vagy fent? - kérdeztem meglepetten.

- Tíz perce kábé - nyomott cuppanós puszit a homlokomra, mire én mohón martam ajkaira. Nehogy kimaradjon a reggelem legjobb indítója. - Kaját kéne vadászni. - sóhajtott fel, majd megnyújtózott, aztán velem együtt kikelt az ágyból, és elsétált rendbe szedni magát

- Szerinted ebéd előtt találunk bármit? - kérdeztem kételkedve az ötletében. Ez azér mégis csak egy börtön, nem ám úgy ugrálnak, ahogy mi fülytülünk.

Jungkook a fürdőben állt, pont végzett a mosakodással, majd magára kapta a mai ruháját és visszaült az ágyunkra. Nem tűnt fáradtnak, talán most először látom ébernek, hiszen eddig olyan volt, mint aki évek óta nem alszik. Rám emelte fekete íriszeit, majd magabiztosan bólintott egyet.

- Kiismertem a helyet ennyi idő alatt. - vont vállat.

Én is elmentem megmosakodni és felöltözni, miközben végig a tegnapi napon kattogott az agyam. Jungkookkal semmire nem jutottunk tegnap, amit úgy értek, hogy nem beszéltük meg mi van kettőnk között. Nyílt titok, hogy mindketten érzünk valamit, de mélyebben nem mentünk bele a témába, ami kicsikét azért zavar, hiszen bennem van a félsz, hogy nem tervez hosszú távra.

- Lemenjünk ma is gyakorolni? - érdeklődött, amikor beálltam az ajtóba, indulásra készen.

- Persze, ki akarok jutni innen minél hamarabb. - bólintottam, mire ő megállt minden tevékenységében. Nem értettem a reakcióját, ugyanis nyilván számított rá, nem véletlenül karolt fel, ha lehet így fogalmazni.

- Remélem csak vicceltél. - nevetett fel, viszont amikor meglátta az értetlen ábrázatom, akkor egyből abbahagyta. - Jimin - hajtotta le a fejét - innen nincs kiút, ezt felejtsd el, jó? - simított végig a hátamon, majd közelebb húzott magára, hogy egy apró csókot adhasson ajkaimra.

Őszintén, egyáltalán nem tetszik és nem is értem a hozzáállását. Igen, rengeteg ember vesztette életét a pályán, de ezek közel sem gyakorolnak annyit, mint mi. Három "rendezvény" volt az elmúlt hónapok alatt, mindháromszor kudarcba fulladt szegények próbálkozása, de én hiszek benne, hogy nekünk sikerülhet. Szeretem őt és nem is akarom veszélybe sodorni, viszont most az egyszer látok esélyt valamiben, amit tényleg el szeretnék érni, és el is fogom.

- Menjünk. - váltottam témát, majd kinyitottam a nehéz vasajtót és elindultam Jungkook után.

Kicsit azért még távolságtartó vagyok, hiszen mindenképp meg akarok várni, hogy rendesen kialakuljon közöttünk valami, hogy meglássam mi lesz belőle, mivel nyilván nem szeretnék csalódni vagy hamis reményeket fűzni ehhez.

Beértünk az étkezőbe, ahol rajtunk kívül senki sem tartózkodott, sőt, még a villany is le volt oltva, így Jungkook diadalittas mosollyal az arcán húzott magával a konyha részlegre. Amint beértünk, megcsapott egy kellemes illat, talán bulgogi lehetett, de nem vagyok benne biztos. Amit tudok az az, hogy nek nekünk készült. Az apró ablakokból beáramló fény világította meg a hosszan enlnyúló plutot, melyen össze-vissza voltak rakva az edények, a hozzávalók és a kidobásra váró papírok, illetve dobozok.
Benéztem az egyik hűtőbe, de zöldségeken kívül nem igazán találtam semmit, amíg Jungkook viszont sikerrel járt a keresésben.

- Megvan! - emelte magasba az ételhordozónak kinéző doboz szerűséget.

- Kell még valami? - kérdeztem, miközben fel-alá járkáltam a hatalmas konyhában.

- Evőesz... - felelte volna, de hirtelen valaki kinyitotta a másik oldalon lévő ajtót.

Oldalra néztem és egy pillanatra az ütő is megállt bennem. Egy magas, jó fizikumú ember lépett be, egy szakácsnővel az oldalán. Fel is tűnt nekik, hogy nem egyedül vannak, ugyanis egyből meglátták a nyitott hűtőajtót. Lebuktam a pult alá, ahogy Jungkook is, de amikor a lépteket egyre közelebbről hallottuk, ő megragadta a karom és villámgyorsan kiviharzott velem együtt a helységből.

Fejvesztve rohantunk a végtelennek tűnő folyosókon, nyomunkban az imént látott férfivel. Szívem szinte majd kiugrott a helyéről, szemeimbe lassacskán könnyek gyűltek és csak arra tudtam gondolni, hogy a saját vesztünket okoztuk ezzel. Jungkook hirtelen lefordult az egyik hármas elágazáson, így sikeresen megtévesztettük a minket üldöző embert. Szerencsénkre pont egy szekrénysor takarásában voltunk, de ennek ellenére Jungkook számra tapasztotta a mancsát, hogy még véletlenül se halljanak meg minket.

Hosszas percekig vártunk, amikor végre egy árva léptet sem hallottunk a közelből. A pulzusom lejjebb csúszott, a szívem és a légzésem is kezdett normál tempóra állni, viszont az életem legalább hatvanszor pörgött le a szemem előtt ez alatt az idő alatt.

- Jók vagyunk. - sóhajtott fel, majd felhúzott a hideg kőről. - Gyere - kulcsolta össze ujjainkat, aztán felvezetett egészen a cellánkig.

Nem tehetek róla, hiába úsztuk meg az egészet, képtelen voltam visszatartani a könnyeimet, így amint felértük, szinte zokogva rogytam az ágyra, kezemben a két pár pálcikával, amit a pultról vettem el, még a baj bekövetkezte előtt.
Jungkook azonnal mellém kuporodott és simogatni kezde a hátam, mialatt apró puszikkal hintette be a vállam és a nyakam közti érzékeny területet. Baromi jól esett, hogy ilyen gyengéd, hogy nem nevet ki, amiért ennyire elérzékenyültem srác létemre, illetve kellően sikerült lenyugtatnia ezzel.

- Elhoztam a pálcákat. - szipogtam, mire ő csak halkan felkuncogott.

- Ügyes vagy, Manó - mosolyodott el, én pedig ezt a pillanatot tartottam a legmegfelelőbbnek, hogy ajkaira hajoljak. Szeretem, hogy gyengéd, semmit nem kapkod el és még ilyenkor is biztonságérzezet ad nekem. Nála jobb embert, még ha hivatalosan nem is, biztosan nem tudhatnék magam mellett.

- Együnk, mert kezdek éhen halni. - haraptam be alsó ajkam, miután egy kisebb cuppanás kíséretében elváltunk egymástól. Jungkook bólintott egyet, majd az asztalra tett ételhordozóhoz sétált és az ágyhoz hozta, aztán melyet foglalt velem szemben. Kinyújtotta kezét, jelezve, hogy adjak neki pálcikát, ezt követően pedig meg is kóstolta a furán kinéző ételt.

- Egyél nyugodtan, nagyon finom. - állapította meg, mire én nyomban tömni kezdtem magamba a kaját.

Baromi éhes voltam egy konkrét futóverseny és nem reggelizés után, így hamar meg is ettem a fele adagot, amíg Jungkook végzett a másikkal. Nem bírtam nem figyelemmel kísérni, ahogy eszik, hiszen bármit csinál, tökéletes. Aranyosanak tartom a nyuszis mosolyát, a gödröcskéit, ugyanakkor mérhetetlenül dögös, amit sehogy nem tudok magyarázni. Hálás vagyok neki, amiért velem van és szeretném, ha ez örökké így maradna.

- Mondd, hogy ezt nem játszuk el minden nap - nevettem fel, visszagondolva az eseménydús perceinkre a konyhán.

- Nem, de attól még túl jól alszom veled. -  ingatta meg a fejét.

- Szóval rendezzük vissza az ágyakat? - kérdeztem csípőre vágot kézzel, persze csak húzni akartam az agyát, ha már veszélybe sodort az előbb.

- Meg se próbáld, már úgy sem menekülsz. - kacsintott, majd eldöntött az ágyon és fölém mászott.

Végigsimított az arcomon, aztán pár pillanat alatt megszűntette a közöttünk lévő távolságot, ezzel szenvedélyes, mégis gyengéd csókba hívva.

Nem akarom, hogy vége legyen.

2020.05.15.

Asszem ez most egy jobb rész lett... Köszönöm, hogy elolvastad ^^