Taehyung:

Gimis éveimnek lőttek és nyáron beadtam a jelentkezésemet a Művészeti egyetemnek, ahol szerencsémre sikeresen felvettek. Nemsokára itt lesz a beiratkozás is, amire egyre jobban izgulok, amit nem igazán értek, de akkor is izgulok. A nyáron semmi különöset nem csináltam, csak tanultam, tanultam és tanultam. Igen, egy stréber vagyok, tudom.

A szüleim ma is dolgoznak, mint mindennap. Megértem őket, hogy sok a dolguk, ha úgy esnek haza, hogy nem bírnak ébren maradni, mert lefárassza őket a kemény meló. Majd ezeket én is tapasztalni fogom, amikor odaérek, hogy dolgozni fogok, hogy mindent megadhassak a családomnak és semmiben se szenvedjenek hiányt.

Család... Ahogy kiejtem ezt a szót egyből Nayeon jut eszembe. Egykori osztálytársam és szívem kiválasztottja. Érte dobbant meg a szívem, ahogy most is, mikor rá gondolok. Vajon mi lett vele? Talán házas? Van gyermeke, esetleg elköltözött? Szomorú? Boldog? Á, nyilván nem, hisz nem olyan fajta lány, aki simán elfelejti az embereket. Miket beszélek? Előszöri alkalmunkkor azt se tudta, hogy ki vagyok. Istenem! Mi van velem? Annyira beleszerettem abba a lányba, hogy kezdek megőrülni, ha nem láthatom újra. 

Nayeon:

Kora reggel felébredtem, hogy elkészüljek ez esetben már nem az iskolára, hanem a munkahelyemre. Egy büfében dolgozok, ahol már hajnalok hajnalán robotolni kell, hogy az éppen beeső vendégeket kiszolgáljam.

Egy bökkenő, míg mielőtt mindenki azt gondolja vámpír létemre kibírom az olyan ételeket, amiket bárki más elfogyaszt, csak a magam fajták nem. Hát.. A titok az, hogy egy ampullával élem túl ezeket. Reggel ezt az ampullát bejuttatom a szervezetembe és a nap 24 órájában kitart.

-Nayeon!-szólított a főnököm.

-Igen?-indultam meg felé.

-Beszélhetnék veled négyszemközt?-érdeklődött.

-Igen főnök!-hajoltam meg előtte.

Fejével oldalra biccentett jelezvén, hogy induljak meg az irodája felé.

~~~

A nap végéig keményen dolgoztam, amíg meg nem jelent egy olyan vendég, akibe nem szívesen ütköznének bizonyos emberkék. Ráadásul érződött rajta az alkohol szaga, ami miatt majdnem taccsoltam. Az a fránya ampulla. Miért nem véd ettől is?

-Záróra!-jelent meg a főnököm.-Shin Nayeon!-újból szólított.

-Igen?-álltam meg előtte.

-Mostantól maga fog zárni!-adta át nekem a zárókulcsokat.-Vigyázzon nagyon a kulcsokra, különben mehet utcát seperni!-ki is lépett az üzletből.

Kifújva minden bent tartott levegőt huppantam le az egyik asztalra, majd a lábaimat lóbáltattam. Az ajtó kivágódott és egy sapkás, maszkos srác jelent meg.

-Sajnálom, de hamarosan zárok!-szóltam neki.

Az a fura alak felém fordult, majd egyre közelebb és közelebb lépett.

-Kicsoda maga?-érdeklődtem.

-Taeyong! Nem emlékszel rám?-vette le az arcmaszkját.

-Taeyong?-lepődtem meg, majd megöleltem.-Hogy-hogy itt vagy?-kérdeztem.

-Szeretném megrendelni a világ legfinomabb ételét a világ legjobb büféjétől.-mosolygott.-Valójában enni jöttem.

-Sajnálom, mint mondtam már zárok!-lebigyesztettem a számat, ő sem tett másképp.

-Légyszíves! Nagyon éhes vagyok!-könyörgött.

-Á... Na, jó!-kutakodni kezdtem a táskámban valami vér után.-Parancsolj!-átadtam neki a vacsorára szánt italomat.

-Életmentő vagy Nayeon! Köszönöm!-mosolygott, majd kibontotta és inni kezdte.

Amikor megitta, kilépett a helyiségből, majd elindult egy irányba. Még egy kicsit maradtam és a székeket meg az asztalterítőket igazítottam meg, majd én is kiléptem az épületből, majd becsuktam az ajtaját.

~~~

Amint hazaértem a saját házamba, amit még anyámék vettek 2 évvel ezelőtt. Azóta élek egyedül és néha látogatom meg a szüleimet a munkám miatt. Alig van időm szabadidőt tartanom magamnak, mert ugrálnom kell, ahogy nekem fütyülnek. Ahogy beestem az ajtón, lehuppantam a kanapéra, majd a fényképeket kezdtem fürkészni. Mindenkire emlékszem valamennyit, főleg Taehyungra. Emlékszem arra, amikor ki volt harapva neki a nyaka és próbáltam megmenteni. Végül a kórházban kötött ki, míg én a Vámpír Őrségnél voltam kereken egy hónapot. Oda jártam iskolába, ami maga volt a pokol. Senkinek sem kívánom, hogy odamenjen tanulni, mert ott lehetetlen.

Arra is van emlékem, amikor nem ismertem fel az osztályelnököt, mert új voltam és nem igazán jegyeztem meg, hogy ki kicsoda. Sohye volt az a lány, akivel még mindig tartom a kapcsolatot. Jelenleg Tokióba utazott a rokonaihoz.

Diák szerelmen is átestem, ami a gimiben történt meg velem. Az is a könyvtárban, amikor Tae megcsókolt. Akkor éreztem azt a bizsergést, amibe már most beleborzongok a gondolatától is.

Jennie? Jajj.. Ő már a túlvilágon van. Halálra volt ítélve, mert megakart ölni egy ártatlan embert ezért karóra tűzték. Túloztam ezzel, hogy megakarta ölni Taehyungot, mert igazság szerint majdnem meg is halt miatta, ha nem lettem volna ott, akkor most Tae a koporsóban lenne. De erre ne is gondoljunk!

Hali!
Itt is vagyok a 2. Könyvnek az első részével. Remélem ez a történet is tetszeni fog nektek. ❤