ANGELINA GRAHAM                         

Reggel, mikor kinyitottam a szememet, pár pillanat után eltűnt az álmosságom, ugyanis rájöttem, hogy ma este lesz az eljegyzési party. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz az esküvő napján, ha már most hányni tudnék az idegességtől.

Az ágyamban fekve csak bámultam a plafont, mikor a földszintről hallatszó zörejekre lettem figyelmes. Gyorsan felkeltem, és leszaladtam a lépcsőn. Igazából nem ijedtem meg, hogy ki lehet az, mert egy-két embernek van kulcsa a házhoz.

- Te mit keresel itt? – kérdeztem, mikor megláttam, hogy a nővérem egyensúlyoz be jó pár táskával, ruhával, és Nate-tel a babahordozóban.

- Készülni jöttem. – nézett rám lemondóan – Nem mondod, hogy most keltél fel?

- De. Miért?

- Lassan dél lesz.

- És? – még mindig nem értettem, hogy mit akar mondani.

- Nem négykor kezdődik az eljegyzési party? Jó lenne, ha elkezdenél készülni, hugi.

- Aha, kellene. – bólintottam egy ásítás közben.

- Úgy látom, nem nagyon izgat, hogy te leszel az est fénypontja.

- Ez még nem az esküvő.

- Akkor is. Mi bajod? – nézett rám gyanakodva. A nézéséből tudtam, hogy baj lesz, ugyanis ha ő kíváncsi, akkor nem nyugszik.

- Semmi.

- Harry miatt parázol? – kérdezett egyből rá a lényegre.

- Miért paráznék miatta?

- Mert ma este ott lesz.

- És aztán?

- Na jó, tudod mit? Hagyjuk ezt, mert úgysem válaszolsz. Ebédezzünk meg, és álljunk neki készülni.

- Nincs semmi... - kezdtem, de ő közbevágott. Szokás szerint olvasott a gondolataimban.

- Hoztam kaját. – mondta, és elővett pár dobozt az egyik táskából.

Miután megebédeztünk, Abbie letette Nate-et aludni, mi pedig a szobámba vonultunk, és nekiláttunk a készülődésnek.

- A francba! – szólaltam meg hirtelen.

- Mi van? – kérdezett vissza a nővérem unottan.

- Annyira kiment a fejemből, hogy nem vettem semmi ruhát mára.

- Ez most komoly? – hüledezett.

- Igen. – fogtam a fejemet.

- Na jó, nézzünk be a szekrényedbe. – mondta, és kinyitatta a nagy gardrób ajtaját. Pár perc kutakodás után szólalt meg. – Ehhez mit szólsz?

- Azt ne! – mondtam ijedten, és kivettem a kezéből a ruhát, hogy jól el tudjam rejteni a szekrény aljába.

- Most mi van? Miért ne?

- Mert ezt még Harry-vel vettem. Mikor bemutatott az anyjának. – mondtam csalódottan.

- Ó! Oké, akkor keresünk mást. – mondta, és ismét eltűnt a ruhák között.

- És ez? – nyújtott felém egy másikat.

- Ez már jó. – bólintottam, és végignéztem a szoknyán. Még soha nem volt rajtam, igazából azt sem tudom, hogy miért vettem. Egy pánt nélküli szoknya volt, melynek a felső része párduc mintás volt, az alsó része pedig fekete csipke. Két arany, kereszt medálos nyakláncot, és egy arany karperecet választottam hozzá kiegészítőnek. A táska és a cipő pedig szintén fekete volt.

Miután megvolt a ruha-összeállítás, elmentem zuhanyozni, és hajat mosni. Abbie közben Nate-et készítette fel, aki azóta már felébredt, és egy aranyos, csinos kis ruhába öltöztette.

- Istenem, de édes vagy. Igazi kis szívtipró. – mondtam, és felemeltem a kisfiút, aki mosolyogva kezdett játszani a vizes hajammal.

- Tiszta Niall, ugye? – mondta a nővérem mosolyogva, de mikor ránéztem, láttam rajta, hogy baja van.

- Igen. – bólintottam, majd az ölembe ültettem Nate-et – Mi a baj?

- Niall megkérte a kezemet. – mondta egyszerűen, és lehajtotta a fejét.

- Tessék? – nem akartam hinni a fülemnek – De hát ez csodálatos!

- Nemet mondtam. – sírta el magát.

- Tessék? – esett le az állam – Miért?

- Mi lesz akkor, ha elhagy? – nézett rám könnyes szemekkel – Mi lesz, ha én is egyedül állok majd az oltár előtt, miközben ő ijedtében menekül?

- Te jó ég! – tekertem meg a fejemet lesújtottan – Neked elment az eszed? Soha nem hagyna el titeket.

- Először azt sem tudtam, hogy mit csináljak boldogságomban, mikor feltette a kérdést. Igent akartam mondani, de aztán beugrott a kórházas dolog.

- A kórházas dolog?

- Ott akarta hagyni a saját gyerekét, Angie! – mondta zokogva.

- Dehogy akarta! Azt hitte, hogy meghaltál. Csakis azért mondta azt, amit mondott, mert összeomlott. Te nem láttad őt, hogy mennyire kikészül, és amikor azt hitte, hogy Nate-nek is baja van, vigasztalhatatlan volt.

- Tudom.

- Akkor meg? Nem értelek. Szeret téged, és neked ő az igazi.

- Ahogy neked Harry?

- Harry és Niall két különböző személyiség. – mondtam halkan – Harry gyenge volt, és megijedt, de Niall nem ilyen.

- És ha mégis? Ha egy újabb gyenge pillanatában gondol egyet, és lelép?

- De nem fog.

- Nem tudom, hugi. Nem tudom, hogy mit csináljak. – tekerte a fejét.

- Nem? – nevettem el magam – Van egy gyereketek, évek óta odavagytok egymásért. Az élete szerelme vagy, és más nőre még csak rá sem néz, ha ott vagy mellette, ha nem. Pedig megtehetné.

- Tudom. – mondta, és végre megjelent egy apró mosoly az arcán.

- Hogy reagált? – kérdeztem óvatosan.

- Kiborult. Nem tudta felfogni, hogy miért nem akarok hozzámenni.

- De mit mondtál neki? Gondolom, hogy várta a magyarázatot.

- Semmit.

- Semmit? – nem értettem a dolgot, mondjuk nem lepődtem meg, mert ismertem a nővéremet – Csak úgy faképnél hagytad?

- Nem, persze, hogy nem. Azt mondtam, hogy nem tudok most mit mondani.

- Erre ő?

- Erre ő jött a kérdéseivel, sírt, azt hitte, hogy el akarom hagyni.

- De ugye nem? – kérdeztem ijedten.

- Dehogy! Eszem ágában sincs. Csak jó nekünk házasság nélkül is, mert így biztos, hogy nem ijed be.

- Ha beijedne, akkor bármikor beijedhetne. – válaszoltam flegmán.

- Tudom.

- Gondold meg ezt az egészet, oké? Nem szeretném, ha ma este ti is rossz hangulatban legyetek.

- Mi is? – húzta fel a szemöldökét – Talán te is abban leszel.

- Harry-re céloztam. – néztem rá összehúzott szemekkel.

- Szerinted el fog jönni?

- Biztos, és az esküvőre is. Szó szerint megfenyegetett, hogy ott lesz. – mondtam idegesen, miközben Abbie-nek adtam Nate-et, és nekiálltam megszárítani a hajamat.

- Megfenyegetett?

- Hát, hogy úgyis tudom, hogy ott lesz mögöttem, miközben az oltárnál állok, és érezni fogom a tekintetét a hátamon. – soroltam – Jaaaa, és utána az orrom alá dörgölte, hogy nem egyedül jön majd.

- Tényleg? – nézett Abbie meglepetten.

- Aha. – bólintottam, és megint éreztem a hasamban azt a szorító érzést.

- Zavar? – kérdezte hirtelen.

- Nem, dehogy zavar. – rántottam meg a vállamat, és előkészítettem a hajsütővasat.

- Hát persze. Kíváncsi leszek rá. – mosolygott, majd letette a fiát, és nekiállt besütni a hajamat.