ANGELINA GRAHAM                         

Már estére járt, mikor csengettek. Éppen akkor fejeztem be a vacsorámat, amit állítólag Harry készített nekem. Már tényleg jól éreztem magam, így sietve ugrottam fel, hogy ajtót tudjak nyitni. A csengő hangjára a szívem egy hatalmasat dobbant, és izgalommal nyitottam ki az ajtót, magam sem tudom, hogy miért. Azonban csalódottságot éreztem, mikor megláttam az ajtóban álló embert.

- Szia, szépség! – köszönt hatalmas mosollyal.

- Szia! Hát te?

- Gondoltam beugrok, és megnézem, hogy jól vagy-e. – mondta, és besétált a nappaliba, majd elterült a kanapén. Mindig is otthon érezte magát nálam, így nem igazán lepett meg. – De látom már jobb színbe vagy.

- Ő küldött? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.

- Ki? – tettette az értetlent.

- Lou! – szóltam rá, mire ő angyalian mosolyogni kezdett.

- Jól van, na. Igen, Harry küldött. – ismerte be – Meg bocsánatot akartam kérni.

- Bocsánatot kérni? – nem értettem mire céloz.

- A vasárnap esti miatt. Tudom, hogy nem avatkozhatok bele az életedbe, és nem mondhatom meg, hogy mit csinálj. Csak mint mondtam, ti vagytok a legjobb barátaim, és annyira jó lenne, ha boldogok lennétek.

- Én boldog leszek. – feleltem lazán, és próbáltam meggyőző lenni.

- De Harry nem, és abban sem vagyok biztos, hogy te az leszel. – bólintott, és a mondata végén felemelte a kezét, hogy leintsen, ugyanis én már közbe akartam szólni – De ahogy az előbb már mondtam, nem szólhatok bele.

- Hát nem is. – mondtam komolyan, de azért egy apró mosolyt küldtem felé, hogy biztosítsam róla, nincs semmi baj.

- Na és jobban vagy? – váltott témát, mert érezte, hogy az előzőt már lezártnak tekintettem.

- Aha. Kaptam valami erős gyógyszert, amitől átaludtam két napot.

- Az durva. – nevette el magát.

- Állítólag párszor felébredtem, de semmi nem rémlik belőle. – meséltem, és leültem mellé a kanapéra.

- Ja, azt tudom. Harry mondta. Rohadtul beparázott, engem akart megkérni, hogy jöjjek át, mikor nem vetted fel a telefont hétfőn, de nem értem rá, ezért jött ő.

- Igazából nem sok mindenre emlékszek abból, mikor itt járt. Szerintem kirabolhatták volna az egész házat, akkor sem reagáltam volna semmit.

- Gondoltam, hogy nem emlékszel semmire sem. – mondta, és mosolyogni kezdett, amiben volt valami furcsa.

- Miből gondoltad? – kérdeztem gyanakodva.

- Mert szerelmet vallottál Harry-nek, és nem akartad, hogy elmenjen. Pontosabban azt kérted, hogy ne hagyjon el többet. – mondta, és pedig minden egyes szavával egyre jobban sokkolódtam, és éreztem, hogy elönti az arcomat a pír.

- Az...biztos csak a láz miatt volt. – vártam rá gyorsan, ő pedig csak mosolygott.

Szerencsére itt vége is szakadt a beszélgetésünknek, ugyanis kulcs zörrent a zárban, és belépett Chad.

- Sziasztok! – köszönt vidáman, és kezet fogott Louis-val, majd adott nekem egy puszit – Mi járatban? – kérdezte Lou-t.

- Csak átjöttem megnézni Angie-t, hogy jobban van-e. – mondta – De már indulok is, nem akarok zavarni.

- Ugyan, maradj csak. – kérte Chad, de Lou csak felemelte a kezeit.

- Nem, tényleg csak beugrottam. Meg hagylak titeket, hiszen alig találkoztatok az elmúlt hetekben.

- Ez igaz. – mondta Chad, és ahogy rám nézett, megbánást láttam a szemében ez miatt.

- Sziasztok! – köszönt el, és távozott.

Én visszaültem a kanapéra, Chad pedig csatlakozott hozzám. A kezeimet a kezei közé vette, és így szólt:

- Annyira sajnálom, hogy alig van időm rátok. Csak itt van a munka, és muszáj most odatennem magam, hogy utána semmiben ne szenvedjetek hiányt. – mondta kedvesen, én pedig mosolyogva hallgattam. Annyira szeret engem, én meg megcsaltam őt. Hogy tehettem ezt? Hogy lehetek ekkor idióta? Csak azért dolgozik ennyit, hogy nekem és Darcy-nak jó legyen.

- Megértem, és tényleg semmi baj. Csak hiányzol. – próbáltam nem elsírni magam a szörnyű bűntudat miatt.

- Ti is hiányoztok nekem. – mondta, és a kezei közé vette az arcomat, majd megcsókolt.

Nehéz szívvel csókoltam vissza, és mikor becsuktam a szememet, nem őt, hanem Harry-t képzeltem oda. Még ilyenkor is csak ő jár a fejemben. – Tudom, hogy szemét dolog, hogy rád hagyom az egész esküvő megszervezését, de ígérem, hogy utána annál több időt töltünk majd együtt.

- Rendben. – mosolyodtam el ismét, de nem voltam őszinte. Nem akartam, hogy eljöjjön az esküvő napja.

- Képzeld... - kezdte lelkesen – Megszerveztem mindent szombatra. Ma volt egy-két órám, és meghívtam mindenit, a helyet is lefoglaltam, megvan a zene, az étel, az ital. Minden.

- Tényleg? Az szuper, ugyanis nekem nem volt energiám sajnos.

- Semmi baj. A lényeg, hogy már jól vagy. Pihenned kell, édes. Ne hajszold túl magadat, rendben? Az egészséged a legfontosabb. – mondta, és megsimította az arcomat.

- Már úgyis megvan minden...legalábbis nagyjából. – bólintottam.

- Jól van. Na, de most megyek is, hagylak pihenni. – nyomott le egy puszit a homlokomra.

- Maradj még egy picit, tévézhetnénk, vagy bármi. – ajánlottam, ő pedig csak bólintott egyet.

- Rendben. – magához húzott, és átölelt – De csak egy picit. Jobb lesz, ha pihensz. 

     HARRY STYLES                         

- Apuciiii? – szólt Darcy, miközben két pofára tömte a színes gabonapelyhet.

- Igen, hercegnő?

- Nagyon szeretek veled lenni, de már hiányzik anyuci. – nézett rám nagy, kerek szemekkel.

- Szeretnéd, ha hazavinnélek?

- Te is otthon maradsz velünk? – kérdezte reménykedve.

- Nem hiszem, hogy anya örülne neki. – mondtam szomorúan.

- Akkor meg elmehetünk valahova hárman. – ajánlotta.

- Meglátjuk, rendben? – mosolyogtam rá. Nem mondhattam azt neki, hogy semmi esély nincs rá, nem akartam elszomorítani.

- Oké. – bólintott, és tovább kanalazta magába a reggelijét.

- Ha kész vagy, akkor öltözz fel, és haza is viszlek.

- Rendben. Kész vagyok! – dobta le a kanalat, és elfutott a szobájába, valószínűleg felöltözni, és összeszedni a játékait, amiket el akar vinni magával.

Alig öt perc múlva már készen is volt, és én már ültettem be a gyerekülésbe. Már egész jól ment ez a folyamat. Az úton végig énekelnem kellett neki, ugyanis a rádióban egy régi 1D számot adtak, és egyből felismerte. Legnagyobb meglepetésemre kívülről tudta a szöveget.

- Anyád megengedte, hogy hallgasd a CD-inket? – kérdeztem meglepődve.

- A-aaaa. – tekerte meg a fejét – Anyuci sose hallgatja a ti CD-iteket. De egyszer kidobta mindet, és én kiszedtem a kukából.

- Tényleg?

- Igen, de lebuktam, és elvette őket.

- Akkor honnan tudod a szöveget? – néztem rá a visszapillantóból.

- Niall bácsival titokban szoktuk hallgatni, meg énekelni is. Anyuci és Abbie néni nem tudják. – mondta halkan, mintha bárki meghallhatta volna, én pedig csak elnevettem magam.

- És mi a kedvenced?

- A You & I. Azt szeretem a legjobban. – mondta, és elkezdte énekelni. Éreztem, hogy elérzékenyülök, hiszen ez volt az a dal, ami Angie-vel a közös számunk volt.

Talán akkor szerettem bele igazán, mikor együtt énekeltük ezt a számot évekkel ezelőtt a Hospice ház udvarán, ahol Angie lakott, amíg vak volt.

Mikor Darcy végzett az énekléssel, pont akkor álltam meg a házuk előtt. Kiszedtem az ülésből, de nem futott előre, ahogy szokott, hanem megvárt, és a kezemnél fogva húzott maga után. Volt egy olyan érzésem, hogy azért, mert nem akarta, hogy elmenjek. A kulcsot nem hoztam magammal, ezért csöngetni kellett. Mikor kinyílt az ajtó, a szívem egyből ugrott egy hatalmasat, mint mindig, mikor meglátom Angie-t.

- Anyuciii! – ugrott Darcy az anyja nyakába.

- Szia. – köszöntem mosolyogva én is, de ő csak zavartam meredt ránk, majd nyelt egy nagyot. Nem értettem, hogy mi baja van, egészen addig, míg meg nem láttam mögötte Chad-et, aki éppen a cipőjét húzta. A gyomrom vetett egy bukfencet, és úgy éreztem, mintha szíven szúrtak volna. Korán van még, alig múlt el fél nyolc. Együtt töltötték az éjszakát.