HARRY STYLES                         

A szívrohamot hozta rám Angie, mikor nem sikerült elérnem. Azt hittem, hogy valami baja esett, és úgy éreztem, hogy muszáj lesz idejönnöm, hogy megnézzem, minden rendben van-e vele. Szerencsére csak le volt némítva a telefonja, és azért nem vette fel, de jól tettem, hogy átjöttem, ugyanis elég rossz állapotban volt. Már napok óta nem evett rendesen, és tudom, hogy ez az én hibám, hiszen miattam van teljesen kiakadva. Most itt állok a konyhájában, és próbálok összeütni neki valami ehető kaját, amit muszáj lesz megennie, mert addig bizony nem hagyom békén. Teljesen megrémített a látványa, ugyanis fal fehér volt, és a máskor ragyogó zöld szemei most beesettek voltak, és nagy karikák húzódtak alatta. Természetesen így is csodaszép volt, legalábbis nekem ő mindenhogyan tökéletes.

- Megtaláltál mindent? – hallottam meg a gyenge, és halk hangot a konyha ajtajából.

- Mit csinálsz te itt? – néztem rá ijedten. Nem azzal ijesztett rám, hogy hirtelen megszólalt mögöttem, hanem azzal, hogy felkelt az ágyból. – Nem azt mondtam, hogy maradj az ágyban?

- De én csak segíteni akartam.

- Angie, már főztem neked vacsorát ebben a konyhában. Mindent megtalálok. Hamarosan kész a kaja. Örülnék, ha visszamennél, lefeküdnél, és nyugton maradnál. - mondtam, és óvatosan megfordítottam, majd elkezdtem tolni az ajtó felé. Amikor hozzáértem, akkor vettem csak észre, hogy csupa víz a trikója, amit viselt. – Csurom vizes vagy! – mondtam hangosan.

- Tényleg? – nézett végig magán – Észre sem vettem.

- Nem kellene hívni egy orvost?

- Felesleges. Lefekszek aludni, és holnapra már jobban leszek. – mondta rekedt hangon.

- Gyere, segítek felmenni. – mondtam, és átkaroltam a derekát. Amint ezt megtettem, tudtam, hogy jól cselekedtem, ugyanis összerogytak a lábai, és pont sikerült elkapnom, mielőtt a földre esett volna. – Angie! – kiáltottam ijedten.

- Fázok. – suttogta, mikor az ölembe vettem, és elindultam vele az emeletre.

- Semmi baj. Mindjárt ágyban leszel, én pedig hívok egy orvost. – mondtam, és megpusziltam a fejét – Minden rendben lesz.

- Maradj itt velem. – mondta, de már be volt csukva a szeme, és a fejét a vállamon pihentette – Ne hagy el megint!

- Nem foglak elhagyni. – nyugtattam meg.

- Szeretlek, Harry! – mondta ki, én pedig azt hittem, hogy elájulok. Tudom, hogy csak azért mondta ezt, mert az egész teste tüzelt a láztól, és nem tudott tiszta fejjel gondolkodni, de nagyon remélem, hogy legalább így az igazat mondta.

- Én is szeretlek. – válaszoltam neki, miközben letettem az ágyra, és betakartam. Nem tudtam, hogy az lenne a jobb, ha hagynám, hogy érje a hideg, vagy pedig az, ha betakarnám. Így is tiszta víz volt mindene a láztól.

Rettentően aggódtam, és fel-le mászkáltam a házban, amíg az orvos meg nem érkezett. Alig negyed óra alatt már a lépcsőn felfelé menet mutattam az utat a köpcös, alacsony, ősz hajú, szakállas orvosnak, de ez az idő is egy örökkévalóságnak tűnt.

- Mióta van láza? – kérdezte, mikor már Angie karjára csatolta a vérnyomásmérőt.

- Nem tudom. – feleltem idegesen – Én csak nemrég jöttem, mert aggódtam, ugyanis nem értem el telefonon. Mikor ideértem, azt mondta, hogy két napja alig evett valamit. Egész nap az ágyban feküdt.

- Amikor ön ideért, még magánál volt?

- Igen. Elég rosszul nézett ki már akkor is, sápadt volt, és gyenge, de még beszélgettünk. Én lementem a konyhába, hogy készítsek neki valamit enni, ő pedig nem sokkal később utánam jött. Akkor már elég furcsa volt, és éppen sikerült elkapnom, mielőtt összeesett volna. A ruhája már akkor csupa víz volt.

- Rendben. Adok neki egy injekciót, amitől aludni fog reggelig, de jobban lesz tőle. Valószínűleg kimerült, és sok stressz érte mostanában.

- Biztos, az esküvő miatt. – jegyeztem meg inkább magamnak, de a doki is hallotta.

- Akkor bizony jó lesz, ha kipiheni magát a nagy napra. Vigyázzon a menyasszonyára, fiatalember. – mondta mosolyogva, és felkelt az ágyról. Rettentő jó érzés járt át, és melegséggel töltött el, ahogy a doki kimondta, hogy az én menyasszonyom. Bárcsak az lenne. Mindent megadnék érte.

- Vigyázok! – mosolyogtam, és Angie-re néztem.

- Holnapra valószínűleg jobban lesz, de az is lehet, hogy sokáig fog aludni. Ez egy elég erős gyógyszer, de a hatása biztos. Amint felébred, egyen rendesen, és ezek után ne össze-vissza táplálkozzon. Ha később is rosszul érzi magát, hívjon újra.

- Köszönöm, doktor úr! – fogtam vele kezet, mikor lekísértem – Mivel tartozom?

- Semmivel, fiatalember, semmivel. – mosolygott – Csak vigyázzon rá! Sok boldogságot! – mondta, és kiment az ajtón.

Bárcsak boldogok lehetnénk, és bárcsak igaz lenne, hogy szeret engem. Gondolataimba merülve mentem vissza a szobába, ahol életem szerelme feküdt. Leültem az ágya szélére, és csak bámultam. Már sokkal jobb színe volt, és már nem is verejtékezett. Talán használ az injekció, amit a doki adott neki. Óvatosan betakartam, mire ő mocorogni kezdett.

- Harry! – nyögte halkan, de a szeme csukva volt.

- Itt vagyok, életem. – mondtam, majd közelebb hajoltam hozzá, és megpusziltam a fejét.

- Maradj itt! – kérte, és felém nyújtotta a kezét.

- Maradok. – mondtam mosolyogva, és mellé feküdtem. Ő, még mindig csukott szemmel, a mellkasomra hajtotta a fejét. Átöleltem, és közelebb húztam magamhoz.

Órákig hallgattam a szuszogását, és szinte percenként adtam puszit a feje búbjára, aztán lassan én is álomba merültem. 

     ANGELINA GRAHAM                         

Arra ébredtem fel, hogy valaki benyit a szobába, és pakolászni kezd az ágy melletti éjjeliszekrényen. Hirtelen kinyitottam a szememet, ugyanis nem tudtam, hogy ki lehet az.

- Te jó ég! – szólaltam meg, mikor megláttam a nővéremet.

- Szia, hugi. – mosolygott rám, mikor észrevette, hogy felébredtem.

- Mit keresel te itt? – néztem rá értetlenül, mikor feltornáztam magam az ágyban. Egész jól éreztem magam a tegnapi naphoz képest.

- Csak megnéztem, hogy még élsz-e. – mondta gúnyosan.

- Az emberek általában aludni szoktak éjjel.

- Ja, de nem két napig.

- Mi? Milyen két nap?

- Hugi... - kezdte oktató hangnemben – Szerda délután van. Te hétfő este óta aludtál.

- Mi van? – nem akartam hinni a fülemnek.

- Hétfőn állítólag totál hulla voltál, és kijött hozzád a doki, aki beadott valami injekciót. Ez teljesen kiütött. Néha persze magadhoz tértél, de... Tényleg nem emlékszel semmire?

- Nem. – tekertem meg a fejemet, és elgondolkodtam. Tényleg átaludtam majdnem két napot? – Csak annyi rémlik, hogy egész nap az ágyat nyomtam, mert nem éreztem jól magam. Aztán este átjött... - itt elharaptam a mondatot, és lopva körbenéztem.

- Nincs már itt. – adta meg a választ a fel nem tett kérdésemre Abbie, és mosolyogni kezdett – Ő hívott fel, hogy jöjjek át, és vigyázzak rád.

- És mikor jöttél?

- Nemrég. Talán két órája. – vonta meg a vállát – Egész eddig ő volt veled, Darcy-ra meg Anne vigyázott. Tegnap is beugrottam, de csak amíg Harry hazament egy órára.

- Itt volt majdnem két napig?

- Igen. El sem mozdult mellőled.

- És Chad? Ő nem járt itt? – tettem fel óvatosan a kérdést.

- Csak hívott, pont mikor én voltam itt tegnap este. Felvettem, és elmondtam, hogy mi a helyzet, de persze arról nem számoltam be neki, hogy az exed ápolgat. – mondta, mire én csak összehúzott szemekkel néztem rá. Már megszoktam, hogy a nővérem mindig kimondja, amit gondol. – Azt mondta, hogy ma megpróbál átjönni. Harry ezért is lépett inkább le.

- Oké. – mondtam, és kimásztam az ágyból.

- Hohóóó! – kiáltott fel Abbie – Nem kéne neked nyugton maradnod? Nem hiszem, hogy el tudlak kapni, ha összeesel.

- Jól vagyok. – rántottam meg a vállamat, és előkerestem valami itthoni ruhát – Nagyon kipihentnek érzem magam. – és tényleg így is volt.

- Hát, aki két napot átalszik, naná, hogy ki van pihenve.

- Jól van, na. Nem tehetek róla.

- Dehogynem! A doki szerint sokat stresszelsz, és nem eszel rendesen. Hugi, mióta Harry visszajött, fenekestül felfordult az életed.

- Mégis mit vársz? – néztem rá, miközben magamra húztam egy kopott farmert, és egy fehér topot – Visszajött életem szerelme, pont, mikor hozzá akarok menni egy olyan pasihoz, aki mindent megad nekem, és a lányomnak. Aki szeret, és aki biztos, hogy nem hagyna el. – Abbie nem szólt semmit a kirohanásomra, csak mosolyogva tekerte a fejét – Mi bajod? – kérdeztem még mindig idegesen.

- Életed szerelme? – kérdezett vissza.

- Mi van?

- Azt mondta, hogy visszajött életed szerelme. – magyarázta, én pedig kissé lehiggadtam, és úgy gondolkodtam el azon, amit mondott – Annyira szereted, hogy magad sem veszed észre. Mindenki más látja, csak te nem. Előbb-utóbb Chad-nek is le fog esni, hogy nem őt szereted.

- De én szeretem őt. – csattantam fel hirtelen.

- De nem úgy, ahogy Harry-t. – Abbie hangja nyugodt volt, én pedig szinte őrjöngtem. Ez általában pont fordítva szokott lenni, de most ő próbált engem ráébreszteni valamire, ami nyilvánvalóan igaz.

- Harry már a múlt, Chad pedig a jövő. – válaszoltam, és ezzel lezártnak tekintettem a témát.

- A te döntésed, hugi. Csak nehogy késő legyen. – mondta, és felállt az ágyról, ahol eddig ült – Úgy látom már jobban vagy. Én hazamegyek, te meg kicsit gondolkodj el a dolgokon. Kaját találsz a konyhában, Harry csinálta. Szia. – köszönt el, és hangos ajtócsapódással távozott.