HARRY STYLES                                                                                    

Mikor csendbe lett, és felém kapta a fejét, akkor tértem magamhoz.

- Szia. – bukott ki belőlem a szó – Ne hagyd abba! Nagyon jól nyomod.

- Kösz. – mosolygott rám.

- Nem akartalak megzavarni, csak Holly-t keresem. Holly Becker-t. Azt mondták, hogy itt lesz egy csinos lánnyal. A csinos lány megvan, de Holly nincs. – elértem, amit akartam, elmosolyogta magát.

- Itt volt, de bevitték vizsgálatra. Szerintem lassan végezni fog, de nem hiszem, hogy kiengedik utána. Eléggé le van már gyengülve. – mondta szomorúan.

- Sajnálom.

- Honnan ismered őt?

- Az anyám által. Ő, és a szülei nagyon jóba vannak.

- Értem.

- Nagyon jól énekelsz, tudod? – próbáltam témát váltani, mert láttam, hogy nehezen beszél Holly-ról.

- Csak Holly miatt csinálom. A kedvence ez a zenekar...One Direction, azt hiszem. Ismered őket?

- Öhm...Igen. – néztem rá furcsán. Ez most komoly? Na jó, nem várom el, hogy rajongjon értem, de tényleg nem is vagyok neki ismerős? Elvégre minden újságban benne vagyok.

- Megtanultam az összes dalukat, mert Holly imádja, ha énekelnek neki.

- Ez szép tőled.

- Hát túlságosan is ráérek, szóval nem gond. Érte amúgy is megtennék bármit. – húzta szomorú mosolyra a száját.

- Na, megyek, és megkeresem. – legszívesebben maradtam volna, de nem ehhez a lányhoz jöttem, hanem Holly-hoz – Remélem, még találkozunk...öhm...

- Angelina Graham. – nyújtotta felém a kezét – De szólíts csak Angie-nek. És biztos vagyok benne, hogy még találkozunk.

- Harry Styles. És remélem is. – megfogtam a kezét, ami puha, és törékeny volt. Kicsit meg is ijedtem, hogy összetöröm a csontjait, ezért gyorsan el is engedtem. – Szia.

- Szia. – köszönt még mindig mosolyogva.

Elindultam vissza Niall-hez, aki talán még nem császkált el, mert ebben a hodályban meg sem találnám. Visszapillantottam a lányra, Angie-re. Reménykedtem benne, hogy utánam néz, de már a gitárral volt elfoglalva.

- Na véééégre! – Niall ide-oda tipródott pontosan azon a helyen, ahol hagytam. Tudtam, és láttam is rajta, hogy kész kínszenvedés volt neki, hogy nem mozdulhatott el a helyéről. – Hol a kislány?

- Vizsgálaton. Gyere, megkeressük. – húztam magam után.

- Hol voltál eddig?

- Találkoztam egy angyallal. – nevettem rá.

- Angyal? – nézett rám felhúzott szemöldökkel, miközben felmentünk a lépcsőn – Nem éppen ezt szoktad mondani a nőkre.

- Fogd be!

- De most komolyan, jó nő?

- Csodaszép, és képzeld, nem ismert fel, pedig a mi dalunkat énekelte.

- Mindenki nem rajonghat érted. Lehet, hogy ő is inkább engem bír. – nevetett büszkén.

- Nem azt mondtam, hogy nem rajong értem, hanem azt, hogy nem ismert fel. Még azt is megkérdezte, hogy ismerem-e a 1D-t.

- Csajból van, és a csajokat képtelenség megérteni. – rántotta meg a vállát.

- Itt vagyunk. Ez a szobája. – mutattam a faajtóra, és bekopogtam.

- Igen? – hallottam a vékony, és megtört hangot odabentről.

- Szia, szépségem! – néztem be az ajtón, és megláttam a vékony, csont és bőr, szőke kislányt, aki holt sápadtan feküdt az ágyában, de mikor meglátott, egyből felragyogott az arca. Jártam már nála párszor, de még az elején, mikor idekerült. Azóta a szobája is teljesen megváltozott, olyan lett, mint egy kislány igazi hálószobája, meglátszik, hogy itt él egy ideje.

- Harry! – nézett rám csillogó szemekkel – Eljöttél?

- Igeeen, sőt, hoztam neked egy meglepetést is. – mondtam, majd berántottam magam után Niall-t.

- Szia, Holly! – köszönt a kislánynak, aki meglepettségében, és zavarában majdnem elsírta magát. Láttam, hogy Niall kényelmetlenül érzi magát, de nem Holly miatt, hanem a hely miatt, és azért, mert itt kell látnia a kislányt. Először nekem is rossz volt, de azóta megszoktam már, hiszen ha ez a törékeny, tízéves kislány ennyire erős, akkor egy húsz éves fiúnak is annak kell lennie.

- Szia. – szólalt meg végre a barátom is, amitől Holly szemei mellett, már a szája is tágra nyílt – Biztosan te vagy Holly, én Niall vagyok. – ment közelebb a kislányhoz, aki még mindig nem hitt a szemének. Megígértem neki, hogy egyszer majd elhozom hozzá Niall-t, de szerintem álmában sem képzelte, hogy tényleg megtörténik.

- Szia. – szólalt meg végre, és lehajtott fejjel pillantott fel az előtte álló fiúra.

- Tudod, nagyon sokat hallottam már rólad. Harry mondta, hogy nagyon szép lány vagy, de nem gondoltam, hogy majd egy igazi hercegnővel találkozok.

- Köszönöm. – mondta elpirulva Holly – Tudod Niall, nagyon szeretem hallgatni a zenéteket, és te vagy a kedvencem...De persze mindenkit szeretek. – nézett rám, amire én csak mosolyra húztam a számat – Ha felnőhetnék, akkor nagyon szép lány lennék, és én lennék a feleséged.

- Már alig várom. – mosolygott rá Niall, de persze tisztában volt vele, ahogy maga Holly is, hogy ő soha nem nőhet fel.

- Uraim! – jött be egy ápolónő az ajtón – Holly-nak egy újabb vizsgálatra kell mennie.

- Rendben, akkor mi nem is zavarunk. – csaptam össze a kezeimet.

- Neee! – Holly elkapta Niall kezét, és nem engedte el – Ígérd meg, hogy még eljössz hozzám.

- Holnap délelőtt nincsenek vizsgálatok, akkor lenne a legideálisabb a látogatás. – mondta kedvesen a nő.

- Akkor holnap délelőtt találkozunk. – nézett rá a kislányra Niall, és lenyomott az arcára egy puszit, amitől pár árnyalattal élénkebb lett az arcbőre, és így legalább nem volt falfehér.

Kiléptünk a folyosóra, ahol Niall arcáról egyből lefagyott a mosoly, majd leült az első székre, amit meglátott.

- Miért hoztál ide? – nézett rám szomorú arccal.

- Tudom, hogy milyen érzés, de ettől legalább boldogabb. – tettem a kezemet a vállára.

- Mennyi ideje van még?

- Nem tudom. Nem hiszem, hogy sok.

- Nem lehet rajta segíteni? Kifizetem.

- Áttétes tüdőrákja van. Gyógyíthatatlan.

- Tíz éves, basszameg. Tíz! – ordította el magát.

- Nyugodj meg, rendben? És egy kicsit halkabban, mert...

- Mi van? – nézett rám Niall zavartan, ugyanis nem fejeztem be a mondatomat. Hogy miért? Mert a folyosó végén közeledett az angyal, akivel nemrég találkoztam.

- Mindjárt jövök. Ne mozdulj! – barátom csak bólintott, szerintem nem volt nagy kedve most elmászkálni. Én megindultam a lány felé, aki vészesen közeledett a magassarkújában, és a sokkal szexibb ruhájában. Napszemüveg sem volt rajta, és totál más volt a szerelése is, de ezer közül is felismertem volna, már messziről is.

- Szia, széplány. – álltam el az útját, mire ő kérdő tekintettel nézett rám.

- Parancsolsz? – nézett végig rajtam a csodálatos, mélybarna szemeivel. Végre láthattam őket.

- Hol hagytad a gitárodat?

- Összetévesztesz a... - kezdte, de közbevágtam, mert nem akartam, hogy lerázzon.

- Figyelj! Mióta kint megláttalak, azóta csak rád gondolok. Olyan voltál, mint egy angyal. A hangod, a hajad, a ruhád, mondjuk, meg kell mondjam, ez a ruha sokkal dögösebb. Szóval...te és én...egy vacsora, vagy valami.

- Nem tudom, hogy kinek képzeled te magad, Harry Styles, de nekem mennem kell. – vágott egy gúnyos mosolyt, majd faképnél hagyott. Szinte tátott szájjal bámultam utána, mikor Niall nevetve mellém lépett.

- Éééééééés a mai nap győztese a nők terén...Niall Horan! – kiáltotta – Jól lerázott a te kis angyalod.

- Mintha nem is az a lány lett volna, akivel az udvaron találkoztam. – néztem még mindig abba az irányba, amerre elment.

- Gyere, menjünk haza, mielőtt még valaki kikosaraz. – a vállamnál fogva elkezdett tolni maga előtt.