Szombaton marha korán ébredek, annak ellenére, hogy tegnap későn hajtottam álomra a fejem. Viszont a fáradtság csöppnyi szikráját sem érzem, ugyanis az izgatottságom sokkal inkább felülmúlja azt. Az éjjeli szekrényemen pihenő mobilomért nyúlok, és nagy mosollyal az arcomon pötyögöm be az üzenetet.

Me: Úristen, el sem hiszem, ma!!!

Perceken belül érkezik a válasz, amit kicsit meglep, tekintettel arra, hogy az óra még csak reggel hatot üt.

Luke: Hétre érted megyek ;)

Nem válaszolok, helyette vissza rakom a készüléket a komódomra, s a konyhát veszem célul. A helyiségbe érve, furcsa módon anyát találom, aki teljesen józan. Az asztalnál ül, és a reggelijén csámcsog.

- Jó reggelt - mondom, majd leemelem a polcról a bögrémet, s megtöltöm kávéval.

- 'Reggelt - feleli, kicsit sem kedvesen.

Helyet foglalok az asztalnál, az egyik lábamat felhúzom a mellkasomhoz, és úgy fürkészem anya arcát.

- Megtennéd, hogy nem bámulsz? Baromi idegesítő - mormogja.

- Hogy vagy? - kérdezem.

- Ne tégy úgy, mintha érdekelne - forgatja meg a szemét.

- Tényleg érdekel.

Sóhajt, majd felel: Kirúgtak a munkahelyemről. A főnököm szerint, a cégnek nincs szüksége egy ilyen hanyag emberre. És az a legrosszabb, hogy igaza van - sírja el magát. - Egy csődtömeg vagyok, akinek nincs munkája, akit a lánya jogosan gyűlöl, s akit magával ragadott az alkohol.

- Anya - teszem kezem, az övére. - Egyáltalán nem gyűlöllek, és soha nem is foglak, hiszen az édesanyám vagy. Tisztában vagyok azzal, hogy az apával való válásod miatt fordultál ki önmagadból. De az már régen volt, apa is túltette magát rajtad, s új életet kezdett, neked is ezt kell tenned végre.

- Igazad van - szipog. - Viszont nem hiszem, hogy képes leszek rá, egyedül.

- Nem vagy egyedül - szorítom meg kezét, bátorító mosollyal az arcomon. - Mindig melletted leszek, közösen képesek leszünk rá, hogy elfelejtsük végleg apát.

- Köszönöm, Tessa. És mindent sajnálok. Hogy nem figyeltem rád, hogy csak magammal törődtem és amit a legjobban szégyellek, hogy nem viselkedtem igazi anyaként.

- Nem mondom, hogy nem esett rosszul, mert de, néha már annyira, hogy sírni lett volna kedvem. De azt is tudom, hogy így próbáltál büntetni, s engem utálni, mert annak a férfinak a lány vagyok, aki lelépett egy másik nővel. Képes vagyok mindent elfelejteni, ha megígéred itt és most, hogy megváltozol, és felhagysz ezzel az életmóddal. Hiszen nézz csak magadra; fiatal vagy és gyönyörű, seperc alatt találsz olyan férfit, aki megbecsül, s boldoggá tesz.

Mire befejezem, anya arcát számtalan könny áztatja. Feláll, majd felém lép, és szorosan átölel. - Megígérem és köszönöm, annyira köszönöm. Szeretlek, Tessa.

- Én is téged, anya.

***

Este hét előtt pár perccel, már teljes harci díszben állok a szobámban lévő tükör előtt. Fekete pólót viselek, amin a banda lógója díszeleg, hozzáillő szintén sötét farmerral. Hajammal nem bíbelődtem sokat, csupán kifésültem és hagytam, hogy a vállamra omoljon.

- Tessa, hozzád jöttek! - hallom meg anya hangját a földszintről, mire felkapom a táskám, és lerobogok a lépcsőn.

Az előszobában Luke-kal találom szemben magam, így - köszönésképpen - felé lépek, s átölelem. Ezután magamra húzom a kabátom, és belebújok a csizmámba.

- Mehetünk? - kérdezi Luke, amint elkészültem.

- Pillanat - mondom, majd a nappaliba rohanok. - Elmentem anya, majd jövök.

- Rendben, vigyázz magadra!

- Vigyázok! - felelem, s közelebb lépve hozzá, egy puszit nyomok az arcára.

Bevallom, elég furcsa és idegen nekem, a mostani helyzet anya és köztem. Egész nap, nem csináltunk mást, mint egymással csevegtünk. Kezdetben mindenféle hülyeségről, de aztán szóba került a suli. Meséltem neki a jegyeimről, a darabról, sőt még Luke-ról is szót ejtettem. Persze, ő azonnal megállapította, hogy kettőnk között, úgy is több lesz és van, mint barátság. Ugyanis elmondása szerint, nincs két különböző nemű ember között kizárólag barátság. Sorra soroltam fel az érveket, ami megcáfolta, anya feltevését, de persze mindegyiket kimagyarázta. Végül feladtam a vele folytatott vitát, és felhoztam egy új témát.

A szőkeséggel az oldalamon, elhagyjuk a házat, s útnak eredünk a koncert helyszínére. Az út alatt nem folytatunk beszélgetést, Luke valamiért teljesen kedvetlen. Ráadásul a telefonja percenként csörög, vagy csipog.

- Nem veszed fel? - kérdezem, miközben a metrón ülve zötykölődünk.

- Nem - feleli szűkszavúan. - Stephanie az. Mióta eljöttem tőle, azóta üzenetekkel bombáz, és egyfolytában hívogat.

- Ennyire hiányzol neki?

- Nem. Ő csak nem tudja elfogadni a tényt, hogy egyszer a szombat estémet nem vele töltöm, hanem veled. Csúnyán össze is vesztünk emiatt, és mondhatni megfenyegetett azzal, hogy ha elmerészelek menni veled, szakít velem.

- Luke, én nem akarom, hogy miattam tönkre menjen a kapcsolatotok. Hiszen, ahogy láttam jól meg vagytok együtt - magyarázom.

- Persze, jól meg vagyunk együtt - dönti hátra a fejét, s emeli égnek a tekintetét. - Én valóban nagyon kedvelem Steph-et, de nem vagyok belé szerelmes. Ő pedig azt várja el tőlem, hogy ez változzon. Szinte rám erőszakolja, hogy kimondjam ezt a szót, de én nem vagyok rá képes. Egyszerűen nem tudom neki azt mondani, hogy szeretem, amikor nem úgy érzek iránta, és ez borzalmas - temeti kezeibe arcát.

- Nézd, Luke - simítom tenyeremet a hátára. - Az, hogy most még nem érzel szerelmet Stephanie iránt, nem jelenti azt, hogy később nem fogsz. Egyébként az becsületre méltó, hogy nem hazudsz neki, az csak rosszabb lenne. Nem mondom azt, hogy szakíts vele és azt se, hogy ne. Ha valóban kedveled ezt a lányt, ne engedd el. Próbálj dűlőre jutni vele, és nyugtasd meg, hogy mi csak barátok vagyunk, semmi több. Aztán a többi, majd idővel kiforrja magát - mosolygok rá bátorítóan.

- Veled annyira könnyű minden, Blake - fúrja tekintetét, az enyémbe. Pillantásától a szívem akaratlanul is hevesebben kezd dobogni, de abba marad, amint Luke folytatja: Mindenkinek olyan barátot kívánok, mint amilyen te vagy.

***

Az alig egy órás koncertet, végig tomboltam az elejétől, a végéig. A dalokat együtt énekeltem a közönséggel, teljesen önkívületi állapotba kerültem. Az idő előre haladtával Luke is feloldódott, és a borús hangulatát, felváltotta a jó kedv, és a vidámság. A koncert vége után, a tömeg egy emberként özönlött ki a helyszínről, köztük velem és Luke-kal.

- Annyira jól éreztem magam. Kétségkívül ez volt életem legjobb estéje - áradozok, a mellettem sétáló szőkeségnek.

- Ennek örülök. Aranyos voltál, ahogy ugrabugráltál - nevet fel, de a hangjában semmiféle gúnyt nem vélek felfedezni.

- Hé! - borzolom össze haját, lábujjhegyre állva.

- A hajam! - sipákol, mint egy lány. - Blake, ezért véged!

Futásnak eredek, ő pedig követi példámat. Hosszú lábainak köszönhetően, baromi hamar beér, és a derekamat átölelve meg állít. Ujjaival csikizni kezd, s köztudott, hogy állati csikis vagyok.

- Luke, elég! - parancsolok rá, továbbra is nevetve.

Nem sokkal később elenged, és maga felé fordít. Hirtelen minden lelassul körülöttünk, csak egymás szemét pásztázzuk. Luke, lassan felém hajol, én pedig nem vagyok képes tiltakozik ezellen. Ajkaink majdhogynem érintik egymást, amikor egy nagyon ismerős hang csendül fel a háttérből.

- Még, hogy csak barátok vagytok, és semmi több - Stephanie.

Azonnal szét rebbenünk Luke-kal, a lány hangjának hallatán. Tagadhatatlanul, zavarban vagyunk mindketten.

- Stephanie, félreérted... - kezd magyarázkodni Luke, de az említett lány idegesen közbevág.

- Várj, kitalálom. Biztosan csak bele ment valami a szemébe, és te csak segíteni akartál neki kiszedni - ecseteli. - Komolyan ennyire hülyének nézel, Luke? Közlöm, hogy nem most jöttem le a falvédőről. És te - fordul felém. - Ne hidd azt egy percig sem, hogy ennek a srácnak valaha kelleni fogsz. Hisz nézz csak magadra, és rám. Nem egy súlycsoport vagyunk. Te egy kis senki vagy, akin mindenki átnéz. Buta vagy, ha azt hiszed, hogy Luke valaha is téged választana, helyettem.

Szavai hallatán, elképzelhetetlen mértékű fájdalmat érzek. És ez a kegyetlen igazságot kísérő fájdalom. Rettentően megalázva érzem magam, ezért Luke-ra sem nézve rohanok el a könnyeimmel együtt.