A hatalmas falitükör előtt állva simítok végig, fekete pasztel színű koktélruhámon, ezzel kiigazítva a rajta keletkezett apró gyűrődéseket. Lábamat belebújtatom szintén fekete magassarkúmba, majd ujjaimmal kisöpröm szememből a kósza tincseket.

- Tessa! Készen vagy? A vendégek már várnak - szűrődik be Loren lágy hangja, az ajtón keresztül.

- Igen, mindjárt megyek! - felelem olyan hangerővel, hogy biztosan meghallja.

Vissza fordulok a tükör felé, és egy mosolyt varázsolok az arcomra. Annyira nincs kedvem ehhez az egész felhajtáshoz, de muszáj az ellenkezőjét mutatnom, mivel nem áll szándékomban bárkit is megbántani. Ez az úgynevezett kegyes hazugság, amiben egyre nagyobb gyakorlatom lett az utóbbi időben.

Rövid gondolatmenetem után, elhagyom a szobámat és egészen a kertig sétálok, ahol már nagyban zajlik a nekem rendezett party. Rengeteg ismerős arccal találom szemben magam, ugyanakkor akadnak olyan emberek is, akiket még soha nem láttam ezelőtt. Apa rekordsebességel szúr ki a tömegben, majd araszol hozzám.

- Rendkívül csinos vagy, kislányom! - dícsér meg kedvesen.

- Köszönöm!

A következő pillanatban megragadja a kezem, és egészen a kert közepére húz, pontosan a három emeletes torta mellé, aminek legtetején az én marcipán alakom áll, diplomaosztós szerkóban. Ha már itt tartunk, fontosnak tartom megemlíteni, hogy ez az egész buli a sikeres diplomám megszerzésének tiszteletére lett megszervezve. Kerek négyes átlaggal végeztem az egyik legjobb San Diego-i egyetem jogi karán, amire nagyon büszke vagyok, tekintettel a hátam mögött lévő kőkemény négy évre.

- Hé, mindenki! Egy kis figyelmet kérnék! - emeli meg apa a hangját, de csak annyira, hogy biztosan meghallják a vendégek a nagy nyűzsgésben. - Köszönöm! Szóval, mind tudjuk, hogy miért is gyűltünk ma itt össze. Elmondhatatlanul büszke vagyok a lányomra, a tanulmányai eredménye miatt és azért is, mert nem adta fel akkor sem, amikor egy-egy akadály került útjába, hanem legyőzte azt és tovább ment. Mindig is tudtam, hogy egy borzasztó okos és talpra esett lány személyében állsz, és büszke vagyok magamra, hogy az édesapád lehetek. Nem is szaporítanám tovább szót, amondó vagyok, hogy ünnepeljük meg méltóképp' ezt a jeles eseményt. Csirió! - emeli égnek a pezsgős poharát apa, miután az én kezembe is nyomott egyet. Koccintunk, majd egy kortyot iszok belőle, tekintettel arra, hogy nem igazán rajongok az alkoholért.

A buli a kis szónoklat után, ugyanúgy folytatódik. Rengetegen lépnek hozzám, hogy gratuláljanak nekem, ami oltári jól esik. Épphogy megölelem a szomszéd nénit, Loren siet felém és izgatottan a fülembe suttog.

- Azt hiszem vendéged jött - jelenti ki, mire egy hatalmas vigyor ül ki az arcomra.

Azonnal az ajtóhoz sietek, de bánatomra egy árva lélek sem áll mögötte. Már kezdem azt hinni, hogy Loren csak felültetett, amikor a konyhába kanyarodva, megpillantom őt, ahogyan a konyhapultnak dőlve ácsorog egy csokor piros rózsával a kezében.

- A madarak azt csicseregték, hogy valaki itt négyes átlaggal szerezte meg a bizonyítványát. Esetleg megtudnád mondani ki az a fantasztikusan okos lány? - néz a szemembe, amivel megadja a kezdő lökést ahhoz, hogy a nyakába boruljak.

Szorosan ölelem át nyakát, ő pedig a derekamnál fogva tart. El sem hiszem, hogy egy év után újra láthatom, és megérinthetem. Megérte kivárni azt a tizenkét hónapot, mivel mostmár soha többé nem engedem el.

- Annyira hiányoztál - motyogom nyakára.

- Te is nekem hercegnőm, de ha nem akarod, hogy elejtsem a gyönyörű ajándékod, akkor elengedhetnél - kacag fel édesen. A legszebb férfi nevetés, amit valaha hallottam. Erre megesküszöm!

Leszállok róla, és alig egy lépésre megállok előtte. Nem tétlenkedik, azonnal lecsap ajkaimra. Bátran kijelenthetem, hogy nála jobban csókoló embert nem ismerek. Leírhatatlanul tökéletes az az érzés, amit kivált belőlem. Néhány másodperc után elvál ajkaimtól, és egy utolsó csókot nyomva duzzadt számra egyenesedik ki.

- Tessék, ezt neked hoztam - nyújtja felém a virágcsokrot. - Tudom, hogy imádod a rózsákat.

- Csoda szépek - ámulok el.

- Akárcsak te - bókol, ami miatt enyhe pír szökik az arcomra. Hihetetlen, hogy még két év együttlét után is képes zavarba hozni.

- Vázába is teszem, nehogy elhervadjon itt nekem.

Miután a csokor már vízben pihent, megragadom a barátom kezét és az udvarra húzom őt, egészen apék elé.

- Nézzétek ki van itt! - újságolom vidáman a hírt, hogy a szerelmem egy év távollét után haza tért.

- Örülök, hogy épségben ide értél, fiam - ráz kezet apa, a szorosan mellettem álló csokoládé barna hajú sráccal.

- Én pedig köszönöm, hogy lehetővé tették, hogy itt legyek ma Tessával - csapja zsebre a kezeit.

- Várj! Mi? - szólok közbe.

- Fogalmazzunk úgy, hogy tudtam az érkezéséről - rántja meg a vállát Loren, egy sunyi mosollyal az arcán.

- És én is - karolja át mostohaanyám vállát, apa.

- Még mindig nem értem - felelem, mire a barátom nevetve közelebb húz magához.

- Loren felhívott egy hete, és elő állt azzal az ötlettel, hogy lepjünk meg téged, úgy hogy az egy hónappal előbb haza jövök. Viszont nekem nem volt pénzem a repülőjegyre - tudod az egyetem miatt -, de Loren azt mondta, hogy ne aggódjak efelől, ő állja a költségeket. Szóval még aznap este lefoglaltam a jegyeket, és most itt állok melletted - mosolyog rám.

- Ez igaz? - kérdezem, a sírás küszöbén állva.

- Valóban így történt. Tudom, hogy mennyire hiányzott már neked Collin, szóval gondoltuk örülnél a jelenlétének - von vállat Loren.

A szüleim nyakába ugrok, akik nevetve viszonozzák gesztusomat. Miután jó szorosan megölelgetem őket, vissza térek a barátomhoz és ajkaimat az övé ellen nyomom. Azonnal viszonozza csókom, sőt még egy apró mosolyt is megejt, ami engem is mosolygásra késztet.

Apropó, úgy érzem eljött az ideje annak, hogy bővebben meséljek a kedvesemről. Collin Jones, egy rendkívül segítőkész és aranyos srác, akit még elsős koromban ismertem meg az egyetemen, mivel egyugyanazon előadásra jártunk. Filmbeillő volt a megismerkedésünk; ő nekem jött a folyosón, ezzel kiszórva a táskám tartalmát, majd segített felszedni és meghívott egy kávéra. Ugye, hogy klisés? Én szóltam. Na szóval, vissza térve a történethez, azután a bizonyos kávé után, egyre többet beszélgettünk és találkoztunk. Majd a tavaszi szünetben, sor került az első csókunkra. Tökéletes volt. Természetesen nem utasítottam el, ami felbátorította arra, hogy megkérjen barátnőjének. És gondolom már ti is tudjátok, hogy mit válaszoltam.

Persze, mint minden kapcsolat, a miénk sem volt egyszerű. Akkor kezdődtek a gondok, amikor a Collin nagyanyja meghalt. A jegyei rohamosan romlani kezdtek, aligha bejárt órákra. Abban az időszakban beszélni sem igazán tudtunk egymással, mert általában sík ideg volt. Megértettem, mert tudtam mennyire szerette őt és milyen fájdalmon ment keresztül, hiszen én is átestem már ezen anya halálakor. Szóval, a nem törődömségnek köszönhetően, kirúgták az egyetemről. És ő jobbnak látta, ha Texasba költözik a kuzinjához egy kis időre. Nem kérdeztem, nem hátráltatam, elengedtem, mert tudtam, hogyha marad csak sokkal rosszabb lesz. Ezt is tapasztalatból tettem. Egészen azóta, hogy felszállt a repülőre nem láttam egyszer sem. Beszélni beszéltünk olykor-olykor. De mindezek ellenére kitartottam mellette, és ő is mellettem. Azt hiszem, ez tette a mi kapcsolatunkat különlegessé.

Na, de vissza a jelenhez. Éjfél körül járhat az óra, és a vendégek nagyrésze már lelépett. Álmosakat pislogva ülök az asztalnál; nem sok kell, hogy elaludjak. Lehajtom a fejem a kockás abroszra, és kényelmesen elhelyezkedem. Ahogy álomba szenderülnék, egy kéz vissza húz a valóságba.

- Gyere, feküdjünk le - suttogja gyengéden a fülembe Collin e szavakat, és könyörögnie sem kell ahhoz, hogy egyetértsek vele.

Lábaimat belebújtatom a topánkámba, majd a barátomba karolva sétálunk az emeletre. Ahogy becsukódik mögöttünk az ajtó, megszabadulok a ruhámtól és Collin is az övétől. Azonnal rávetődök az ágyamra, és magamra húzom a takarót, Collin pedig követi példámat. Míg ő hanyatt fekve bámul a sötétségbe, én az oldalamra fordulva fürkészem idegesítően hibátlan arcát, amit a hold fénye világít meg. Hirtelen ötlettől vezérelve fölé hajolok, és megcsókolom az állkapcsát, tenyeremet pedig végighúzom a mellkasán egészen a boxer alsója szegélyéig. Mielőtt azonban bármi mást is tehetnék, megfogja a csuklóm.

- Mi az? - suttogom.

- Ezt most nem kéne - feleli, szintén suttogva.

- Miért? Nem kívánsz engem?

Aranyosan felkacag, majd egy kósza tincset a fülem mögé tűr. - Ne viccelj velem, már hogyne kívánnálak.

- Akkor mi a baj?

- Nem akarom, hogy azt hidd, csak a szex miatt utaztam hozzád. Meg egyébként is látom, hogy fáradt vagy. Nem szeretném, hogy úgy érezd köteles vagy lefeküdni velem. Szóval, mi lenne, ha ma éjjel kizárólag csak aludnánk?

Elmosolyodom, majd az ajkaira hintek egy rövid csókot. - Egy évig nem tudhattalak magam mellett, szerinted érdekel, hogy mennyire vagyok fáradt? - ülök csipőjére. - Különben is, ezen gyorsan változtathatunk - kacsintok rá.

Szemtelenül elmosolyodik, és végre megadja azt, amire oly régen vágyok. A közelségét.

Sziasztok, drága olvasóim!
Tudom, tudom.
Elég rövid, de valahogyan be kellett indítanom a történetet.
Ki mit gondol róla eddig? Szívesen olvasgatnék véleményeket, akár jó, akár rossz. Szóval, csak bátran! :)❤️