Sziasztok, drágáim!❤️
Nagyon szépen köszönöm az előző részhez érkezett, rengeteg kedves kommentet!❤️ Állati jól esett. :) Nem fogom abbahagyni a történetet, mert látom, hogy szeretitek!! :) Szóval csak ennyit akartam, sok-sok ölelés!❤️

A kényelmetlen kórházi székben ücsörgök, fejemet a falon lévő hideg csempének döntve. Már legalább egy órája elvitték anyát különböző vizsgálatokra, ezért nekem a folyosón kell várakoznom. A fejem felett lévő hatalmas faliórára pillantok, ami hajnali kettőt mutat. Érzem, hogy a fáradtság kezd eluralkodni rajtam, így a kávé automatához lépdelek és vásárolok magamnak egy újabb adagot. Immáron a papír poharárral a kezemben, foglalom el előző helyemet.

Hihetetlen, hogy az élet mekkora fordulatot vehet egy este leforgása alatt. Öt órakkor még vígan nevetgéltünk anyával, most pedig, nos... még gondolni is nehéz a jelenlegi állapotára. Bele se merek gondolni abba, hogy mi lesz, ha esetleg nem ébred fel. Bár, nagykorú vagyok, tisztában vagyok azzal, hogy nem lennék képes eltartani magam, így két megoldás marad számomra; 1. hajléktalanná válok, 2. apához és az új tökéletes családjához költözöm Californiába.

Mielőtt tovább agyalhatnék a jövőn, egy orvos lép hozzám. - Ön, Tessa Blake?

- Igen, én vagyok az - pattanok fel a székről.

- Örvendek, az én nevem Andrew Fisher. Magával beszéltem nem régiben telefonon?

- Igen, velem - bólintok.

- Nos, nem túl jó hírekkel szolgálhatok - kezdi, mire nekem akaratlanul is ökölbe szorul a kezem. - Az édesanyja agya nagy mértékben károsodott. Egyelőre nem látunk túl sok esélyt arra, hogy magához tér, de ha így is lenne, biztosan nem lesz már a régi. Még nem tudjuk száz százalékosan megmondani, hogy a testrészei milyen mértékben károsodtak. Értem ezalatt, hogy a lebenulás veszélye fenn áll-e, és ha igen, akkor melyes testrészeit érinti - magyarázza, mire érzem, hogy egy kövér, sós könnycsepp gurul le az arcomon. - Figyeljen ide - teszi a vállamra a kezét. - Annyit megígérhetek, hogy mi megteszünk minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy az édesanyja felépüljön.

- Köszönöm - felelem, mire az orvos biztatóan rám mosolyog, majd elsétál.

Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy nem vagyok képes tovább a kórház épületében tartózkodni, ezért sietősen a kijárat felé indulok. Hirtelen ötlettöl vezérelve, betérek az első éjjel-nappaliba az utcán, amibe botlok. Át sem gondolva a következményeket, leemelek egy whiskey-s üveget a polcról és a pénztárhoz indulok, majd miután fizetek, távozok. A kisbolt bejáratától pár méterre megállok és nagyot kortyolok az üvegből. Borzasztó íze van az italnak, lemerem fogadni, hogy az arcom grimaszba torzul. De most még a whiskey kegyetlen rossz íze sem riaszt távol attól, hogy újra meghúzzam az üveg tartalmát. Felejteni akarok, ha még csak egy kis időre is, hiszen tudom, ha reggel felébredek minden ugyanaz lesz, mint most.

Mire a házunk elé érek, már jócskán szédülök és a látásom is egyre homályosodik. Nagy nehezen előszedem a lakás kulcsomat a kabátom zsebéből, majd az ajtóhoz lépek. Mivel nem látok elég élesen, sehogysem sikerül a kulcsot a zárba illesztenem.

- Francba! - sziszegem, majd a földre dobom a kulccsomót és lerogyok ugyanoda. A hátamat az ajtónak vetem, miközben ismét kortyolok az üvegből. Magamhoz veszem a telefonom, és magam sem tudom miért, de tárcsázom Luke számát. - Vedd már fel - mormogom magamnak türelmetlenül.

- Tessa? - csendül fel a szőkeség álmos hangja, a vonal túlsó végéről.

- Szép estét, Luke! Csak nem éppen Chelsea-vel voltál, azért vetted fel ilyen sokára?

- Te részeg vagy? - kérdezi. - Egyébként, ha tudni szeretnéd, aludtam.

- Nem vagyok részeg, csak egy ici-picit ittam - csuklás hagyja el a szám. - És amúgy is, semmi közöd hozzá, seggarc.

- Na jó, mondd meg hol vagy és érted megyek.

- Otthon, de nehogy ide merj... - mielőtt befejezném a mondatom, megszakad a vonal.

Sóhajtva teszem magam mellé a készüléket. Egy ásítás hagyja el a szám, majd a fejemet a saját vállamra hajtom. Egyre nagyobb kihívást jelent nyitva tartani a szemeimet, végül lehunyom a pilláimat és mély álomba szenderülök. 

***

Reggel iszonyatos fejfájással ébredek, megfűszerezve egy kis hányingerrel. Hanyatt fordulok az ágyban, és megdörzsölöm látószerveimet. Mikor ledobom magamról a takarót, azzal szembesülök, hogy még mindig a tegnapi ruháimat viselem. Nem emlékszem semmire a tegnap estéből, azon kívül, hogy beszélgettem anya kezelő orvosával a kórházban, majd az egyik kis boltban kötöttem ki.

A homlokomra tapasztva a kezem, bandukolok le a lépcső fokozatain. Épphogy beteszem a konyhába a lábam, az állam a földet súrolja. Luke az egyik széken ül, miközben, mindenbizonnyal kávét kortyolgat a kezében lévő bögréből.

- Hát te? - kérdezem, mire felém kapja tekintetét.

- Jó reggelt, csipkerózsika - feleli, miközben fel áll az asztaltól és felém lép. - Jól sejtem, hogy halvány lila gőzöd sincs arról, hogy hogyan alakult a tegnap éjszaka?

Válaszképpen, nemlegesen megrázom a fejem. - Nos, hajnalban felhívtál halál részegen, én meg ide jöttem, mert aggódtam érted. Aztán, amikor a házatokhoz értem, megláttalak a teraszotokon aludni és hát lefektettelek az ágyadba.

- Komolyan? - kérdezem, döbbenten. Mi a francért hívtam fel Luke-ot?

- Halálosan - bólint. - De ugye tudod, hogy nagyobb bajod is eshetett volna, ha nem indulok el otthonról?

- Tudom - hajtom le a fejem. - Azóta itt vagy?

- Nem mertelek egyedül hagyni - vonja meg a vállát.

- Őszintén sajnálom, hogy ide rángattalak az éjszaka közepén, csak azért, mert hulla részegre ittam magam. Ne haragudj rám - bűnbánó pillantásokat vetek felé, mire csak magához von és meleg ölelésben részesít.

- Nem haragszom - dörmögi nyakamba. - Mellesleg, mi volt az oka annak, hogy berúgtál?

- Anya kórházban fekszik - válaszolok elhaló hangon.

- Micsoda? De... mi történt?

- Autóbalesetet szenvedett - nagy levegőt veszek, annak érdekében, hogy megfékezzem a rám törni készülő sírást. - Egy másik kocsi belé hajtott, ő pedig lesodródott az útról. Az orvosok szerint, kicsi az esély rá, hogy magához tér a kómából.

- Istenem, Blake - húz újra magához. - Miért nem szóltál erről?

- Akartam, de aztán rátok nyitottam Chelsea-vel és dühös lettem.

Nem felel semmit, ahogyan én sem. Csak némán álldogálunk egymás karjai között, míg végül megtöri a csendet: Már vége, mindössze kavartunk egymással.

- Nem tartozol nekem magyarázattal, Luke. Semmi közöm a magánéletedhez.

- Csak - sóhajt - szeretném, hogy tudd, nem jelentett nekem semmit.

- Akkor meg miért feküdtél le vele? - tolom el magamtól. Igazán kíváncsi vagyok a válaszára.

- Felejteni akartam - fúrja tekintetét az enyémbe. - Úgy gondoltam, hogy azzal, ha szexelek mással, kiverek valakit a fejemből. De nem sikerült.

Részben megkönnyebbülök, részben nem. Jó hallani, hogy nem Chelsea-vel akarja leélni a hátralévő életet, viszont így sem lehetek felhőtlenül boldog, hiszen valaki mást szeret és az egyértelműen Stephanie lehet. Hiába minden, mindig jön majd valaki Luke életébe, aki miatt, én örök második leszek.