Ahogy véget ér a hetedik órám is, sietősen haza indulok. Egyenesen a szobámba trappoltok, majd egy szempillantás alatt megszabadítom magam a ruháimtól és a zuhany alá állok. Körübelül húsz percen keresztül folyatom magamra a meleg vízet, mire megunom az ácsorgást és kiszállok a kabinból. A testemre és a hajamra is csavarok törülközőt, majd vissza bandukolok a szobámba. Miután nehézkesen megszárítom a hajam, a szekrényem elé állva kutakodom elviselhető gönc után, sikertelenül.

- Hu, itt bombát robbantottak? - hallom meg anya hangját mögülem, mire kimászok a szekrényemből. - Mi ez az irdatlan nagy rendetlenség? - kérdezi, miközben a padlón szanaszét heverő ruhakupacokat vizslatja.

- Tanácstalan vagyok - sóhajtok elkeseredve, majd leülök az ágyam szélére és a kezembe temetem az arcomat. Érzem, hogy besüpped mellettem az ágy, és hamarosan egy kezet érzek a hátamon. - Luke ma a suliban azt kérte, hogy menjek át hozzá, mert szülinapi meglepetése van számomra, én pedig nem tudom, hogy mi a fészkes fenét húzzak magamra. Öltözzek kicsit csinosabban, vagy maradjak a farmer póló kombónál?

Így kívülről hallva őrültségnek hangozhat, hogy egy ilyen kis dolog miatt vagyok kiborulva, de ebben a pillanatban ez számít a legnagyobb dillemmának számomra.

- Vedd fel azt, amiben jól érzed magad - jelenti ki, nemes egyszerűséggel anya.

- Igazad van - túrok bele a hajamba. - Nem is értem miért kerítek ennek ekkora feneket. Biztosan csak megnézünk egy filmet és bedobunk néhány szelet pizzát, semmi extra - magyarázom. - Köszönöm anya, nem tudom mihez kezdenék nélküled - vonom magamhoz.

***

Emlékeztek, hogy nem régiben még szentül állítottam, hogy csak egy egyszerű este elé nézek? Hát, nem teljesen úgy alakult, mint ahogyan én azt vártam.

A nappaliban lévő fekete kanapén üldögélek, miközben a kezemben lévő műanyag poharat forgatom. Mellettem egy hevesen csókolózó pár foglal helyet, akik magasról tesznek arra, hogy kettejükön kívül még legalább ötven ember tartózkodik a lakásban, tekintettel arra, hogy Luke egy meglepetés bulival szeretett volna nekem kedveskedni. Én értekelem, komolyan, de utálom az ilyesfajta bulikat. Pontosabban az olyanokat, amiknek az a célja, hogy ájulásig igyuk le magunkat, aztán pedig vad idegenekkel bújjunk ágya. Nem, ez nem én vagyok. Igyekszem jól érezni magam, és nem mutatni a csalódottságomat, de az idő előrehaladtával egyre nehezebben megy. Ráadásul, elvileg ez a buli rólam szól, mégsem foglalkozik velem senki, még maga a szervező sem. Luke vígan beszélget a barátaival, miközben Chelsea derekát ölelgeti. Elszakítom a tekintetem róluk, majd úgy döntök, hogy a kertbe indulok, annak érdekébe, hogy valamennyire kiszelőztessem a fejem. A levegő már teljesen lehűlt, most mégsem zavar, sőt élvezem a hideget. Egy ideig csak állok a fűben, és nézem a csillagos eget, miközben próbálom kizárni a mögöttem lévő hatalmas házibulit, a rengeteg alkohollal és fülsüketítően hangos zenével.

- Hé, Blake! - szólít meg Luke, mire felé fordulok. - Hát te meg miért dekkolsz idekint? -nem mondanám részegnek, de nem is józan, valahol a két állapot között lebeg.

- Levegőre volt szükségem - vonom meg a vállam.

- És milyen a buli? - érdeklődik, miközben zsebre dugja mindkét kezét. - Mert tudod egész héten ezt szerveztem, nagyon sok meló volt ám vele.

Az utolsó mondat hallatán, képtelen vagyok bevallani neki az igazságot. Az igazságot arról, hogy mennyire nyomasztóan érzem magam és milyen csalódott vagyok. Így marad a kegyes hazugság. - Klassz.

- Huh, most megkönnyebbültem. Mellesleg, rohadt hideg van - húzza összébb magán a kabátot.

- Menj csak be nyugodtan, mindjárt megyek én is - bicentettem fejemmel a lakás felé.

- Oké - mondja, majd vissza botorkál a házba.

Nem sokkal később követem Luke példáját, és visszacsöppenek a nyűzsgő tinik sokasága közé. Ledobom a kabátomat az egyik szék háttáblájára, és a konyhát veszem célba. A pulton rengeteg, különböző fajta alkohol pihen, de üdítő egy sincs. Vágok egy grimaszt, majd a tiszta poharat - amit az imént magamhoz vettem -, megtöltöm csapvízzel. Pontosan azután, hogy kiiszom az utolsó cseppet is belőle, felcsendül a mobilom csengőhangja. Nagy nehézségek árán kihalászom a farzsebemből a készüléket és anélkül, hogy megnézném kitől származik, fogadom a hívást.

- Igen? - kérdezem, miközben átfurakodok az ember tömegen és valami csendes helyet keresek.

- Tessa Blake? - hallok meg egy számomra ismeretlen hangot.

- Igen, én vagyok az - felelem, miközben bezárkózom a mellékhelyiségbe.

- Jó napot! Az én nevem Andrew Fisher, a Bostoni központi kórházból telefonálok. Az édesanyját a délután folyamán, autóbaleset miatt szállították be hozzánk.

- Mi... Micsoda? - kérdezem, enyhén sokkos állapotban. - Milyen autóbalesetről beszél?

- A rendőrők még nyomoznak, de eddig az a gyanújuk, hogy az édesanyja lesodródott a szemközti sávba, és egy autó előlről belé hajtott. Vélhetőleg az édesanyja ittas állapotban szállt kocsiba - magyarázza az orvos, mire a szám elé kapom a kezem. Érzem, hogy egyre több könnycsepp szánt végig az arcomon.

- De, jól van? - kérdezem, két szipogás közepette.

- Jelenleg kómában van, viszont nem tudni felébred-e. Ugyanis a hölgy, a helyszínen életét vesztette, de a mentősök szerencsére vissza tudták őt hozni, fél óra küzdés után. Így, addig a harminc percig oxigén nélkül volt az agya, tehát nagymennyiségben károsodott a tudata.

- Bemehetek hozzá? - kérdezem, síró hangon.

- Természetesen, sőt kérni is akartam, mivel felkéne vennünk néhány adatot - közli.

- Rendben. Köszönöm, hogy értesített! Nem sokára ott vagyok - azzal bontom a vonalat.

Zokogva indulok Luke felkutatására, de sehol sem találom. Miután megállapítom, hogy a földszinten nincs, megcélzom az emeletet. Benyitok minden ajtón, és az sem érdekel, hogy éppen megzavarok valamit. Az utolsó ajtón belépve, viszont olyan látvány fogad, aminek láttán teljesen elképedek. Luke és Chelsea éppen egymásba feledkezve szexelnek. Érkezésemre mindketten felkapják a fejüket, engem pedig elönt a düh.

- Blake, hallgass meg kérlek... - kezdi Luke, miközben a derekára csavar egy pokrócot.

- Szóval, ezért volt ez az egész meglepetés buli? Kamu volt az egész. Nem nekem szervezted, csak is azért, hogy megdönthesd ezt a lotyót - kiabáltam idegesen. - Jézusom, én meg még azt hittem, hogy fontos vagyok neked. Hányok tőled, Luke!

Azzal kirohantam a szobából és egyenesen a kórházig meg sem álltam. A recepciónál érdeklődtem anya hol léte felől, majd sietős léptekkel a megfelelő osztályra siettem. Megkerestem a kórtermet, majd besétáltam a helyiségbe. A legutolsó ágyhoz sétáltam, ahol feküdt anya. Mindenféle cső lógott ki belőle, és számtalan gép vette körül őt. Megfogtam a hulla sápadt kezét, és egy puszit nyomtam a homlokára.

- Szeretlek, anya. Sajnálom, hogy nem voltam veled és nem vigyáztam rád - motyogtam. - De mostmár itt vagyok, és itt is maradok.

Tudom, hogy egyetlen szót sem hallott abból, amit mondtam neki. Mégis kötelességemnek éreztem azt, hogy ezt tudassam vele és tudja, mellette vagyok. Hiszen tisztában vagyok vele, hogy ha soha nem is, de most szüksége van rám.

Sziasztok drága olvasóim!❤️

Először is szeretnék bocsánatot kérni azért, mert megvárakoztattalak titeket! Nem állt szándékomban, de az utóbbi időben teljesen elment a kedvem az írástól. Bevallom elgondolkodtam azon, hogy nem folytatom a Blake-t. Hiszen, ahogyan észrevettem lankad az érdeklődésetek a történet íránt. Tehát, szeretném, ha kommentben megírnátok, hogy érdemes-e folytatnom, vagy nem. Mindenesetre bármi is lesz, köszönöm a sok szeretetet, amit tőletek kapok! :)