Másnap reggel izgatottan ébredek. Az éjszaka alatt egy hatalmas csomó költözött a gyomromba, ami miatt a hányinger kerülget. Ennek fényében kihagyom a reggelit, és az iskolába indulok.

Magamhoz képest, csiga lassúsággal haladok az intézmény felé. Fejben próbálom összeszedni a gondolataimat, és egy értelmes vallomásst kihozni belőlük, amit aztán közölni fogok Luke-kal. Tegnapi elszántságom egyre csak alább hagy, ahogy közeledek a suli felé. Nem tagadom, rettentően félek. Félek az elutasítástól és attól, hogy nevetségesen megalázom magam Luke előtt. De az, amitől a legjobban tartok, hogy elveszítem a barátságát, amit a legkevésbé sem szeretnék.

Az aula területére belépve, enyhén megremeg a lábam. Igyekszem figyelmen kívül hagyni, az egyre fokozódó hányingert, és egészen a szekrényemig meg sem állok. Szememmel a folyosót pásztázom annak reményében, hogy minnél hamarabb túl legyek az egészen. Káromra nem bukok nyomára még akkor sem, amikor az angol terem felé haladok. Nem sokkal később villámcsapásként hasít belém a tudat, miszerint ma neki nincs is első órája, ugyanis a fizika tanár lebetegedett. Sóhajtva telepedek le az állandósult padomba, és a kezemre támasztva a fejem bámulok ki az ablakon.

- Szia, Tessa. Emlékszel még rám? - a hang irányába fordítom a fejem, így megpillantom azt a szőke lányt, aki aminap kotnyeleskedett a szekrényemnél állva.

Kérdését hallva bólintok. - Klassz, remélem nincs ellenedre, ha melléd ülök - válaszomat meg sem várva huppan le, a mellettem lévő székbe. - Egyébként a nevem Blaire Ross - elfogadom kezét, amit időközben felém nyújt. Feltűnik neki szótlanságom, így azonnal faggatni kezd. - Netán valami baj van? Annyira el vagy kenődve.

- Figyelj, Blaire - sóhajtok. - Mi lenne, ha egy percre befognád a csinos kis szádat? Nem vagyunk barátok, és nem is leszünk azok. Pontosan ezért, örülnék, ha nem tennél úgy, mintha évek óta ismernél, mert ez nincs így. Tudod a nevem, de azonkívül semmit nem tudsz rólam, és szeretném, hogy ez így is maradna.

- Már értem miért nem barátkozik veled senki. Bunkó vagy - szorítja mellkasához könyveit, ahogy feláll.

- További szép napot, Blaire - intek neki, mire veszi a lapot, és sértődötten levágja magát a terem túlsó végén lévő padba.

***

Hangosan fellélegzek, ahogy felcsendül az óra végét jelző csengő. Magamhoz veszem a felszerelésemet, és a többi diák példáját követve, elhagyom a termet. Ám ahellyett, hogy a szekrényem felé venném az irányt, Luke felkutatására indulok. Nem is kell sokat keresnem, hogy nyomára bukkanjak. Az űditős automatáknál áll, minden bizonnyal innivalót vásárol magának. Megigazítom magamon a ruhát, és magabiztos léptekkel sétálok felé.

- Szia, Luke - szólítom meg, mire azonnal rámvezeti tekintetét.

- Hé, Blake - bicent. - Miújság?

- Ami azt illeti, lenne itt valami, amit tudnod kell - mondom feszengve.

- Ki vele! - rózsaszín színben pompázó ajkait, kedves mosolyra húzza. 

Pontosan abban a pillanatban, ahogy kinyitom a számat, mellénk csapódik egy harmadik személy. Jól ismertem a lányt, akinek mogyoróbarna göndör fürtök keretezték arcát. Chelsea-t látszólag nem igazán zavarja, hogy éppen megzavart valamit, ugyanis vígan flörtölni kezd Luke-kal. Teljesen feleslegesnek érzem magam párosuk mellett, így hátat fordítok nekik és indulni készülök.

- Hé, Blake! - szól utánam Luke, mire felé fordulok. - Mit akartál mondani?

- Nem érdekes - legyintek.

- Hát jó - vonja meg a vállát. - Később találkozunk?

- Persze - erőltetek mosolyt az arcomra, majd elviharzok.

Egészen a lány mosdóig sétálok, majd az egyik fülkébe sietek, és magamra zárom annak ajtaját. Leroskadok a wc-re és hagyom, hogy a könnyeim eláztassák arcomat. Nem tudom mit képzeltem. Hihetetlen, hogy egy percig is elhittem, hogy én és Luke együtt. Nevetséges. Miért választana engem, amikor szebbnél-szebb lányoknak foghatja a kezét? Ráadásul a vak is látja, Chelsea-vel nem tudom felvenni a versenyt. Hisz ő magabiztos, gyönyörű és népszerű. Én ezeknek a tulajdonságoknak, teljesen az ellentétét képviselem, és tökéletesen tisztában vagyok vele.

***

A tanítás után a foci pálya felé igyekeszem. Az idő elteltével aránylag megnyugodtam, és helyretettem a dolgokat magamban. Arra a döntésre jutottam, hogy semmiképpen nem tudhatja meg Luke, mit érzek iránta. Világossá vált számomra, hogy egy fikarcnyi esély sincs, hogy köztem és a szőkeség között valaha több legyen, mint barátság és ezt igyekszem elfogadni. Tudtam, hogy nehéz lesz és az sem biztos, hogy sikerül eltemetnem az érzelmeimet, amik Luke-hoz fűznek, de nincs más választásom. Elveszíteni pedig semmiképpen nem akarom őt.

Az edző kiadja a feladatomat, így azonnal neki látok a nézőtér kitakarításának. Erre azért van szükség, mert szombaton meccsünk lesz. A gimnázium hosszú idő után, a szomszéd iskolával fog megküzdeni. Hallottam olyasmiket, hogy ez a küzdelem kulcsfontosságú lesz, ugyanis a suli meghívott felügyelőket különböző sportegyetemektől. Tehát, valakinek akár ezen a meccsen is múlhat a jövője.

Fáradtan dőlök le az egyik piros székbe, miután végzek. Bár, nem végeztem tökéletes munkát, határozottan tisztább a nézőtér, mint azelőtt.

Valaki hirtelen befogja mindkét szememet, aminek hatására a pulzusom az egekbe szökik és megborzongok. - Na ki vagyok? - súgja a fülembe egy túlontúl ismerős hang, mire minden félelmem azonnal szertefoszlik.

- Fogalmam sincs. Talán Stephanie? - játszom meg magam.

- Nagyon vicces - gúnyolódik, majd lehuppan a mellettem lévő ülő alkalmatosságra. - Szép munkát végeztél - mondja elismerően, miközben körbepillant.

- Tudom - vigyorogtam. - Hogy-hogy itt vagy? Csak negyed óra múlva kezdődik az edzés.

- Milyen jól informált valaki - vigyorog. - Egyébként pedig szerettelek volna látni, mivel ma nem valami sokat voltunk együtt - húzza el a száját keserűen.

- Ja - bólintok. - Szóval Chelsea meg te? - bököm ki hirtelen.

- Csak ismerkedünk - vonja meg a vállát.

- Értem - bólintok, majd a tekintetemet a füves pályára vezetem.

- És milyen volt a randi? - veti át karját a vállamon.

Pánikba esem. Egyáltalán nem készültem fel erre a kérdésre, azt gondoltam, hogy Luke elfelejtette. Kénytelen vagyok imprózni. - Nem volt valami nagy szám.

- Egy kicsit bővebben, ha kérhetem.

- Ha az érdekel csókolóztunk-e, vagy esetleg összejöttünk-e, akkor felvilágosítalak, hogy szó sincs ilyesmiről.

- Ez azért megnyugtató.

Értetlen arckifejezéssel fordulok felé. - Miért is?

- Mert nem akarom, hogy rajtam kívül másik pasi legyen az életedben - vonja meg a vállát.

- Nem vagyok a tulajdonod.

- Tudom - néz a szemembe. - De a legjobb barátom vagy, és a második legfontosabb nő az életemben.

Csalódott érzés kerít hatalmába kijelentése hallatán. Nem gondoltam volna, hogy Chelsea ennyire közel került hozzá, ilyen rövid idő alatt. Vagy, az is lehet, hogy még valaki van a háttérben, aminek gondolata méginkább elszomorít.

- Ugyan is az elsőszámú az anyám - folytatja, mire érzem, hogy hatalmas kő esik le a szívemről. Halkan felnevetek, mire ő is elmosolyodik és magához húz. Fejemet széles vállára hajtom, és próbálom figyelmenkívül hagyni az ezerrel dübörgő szívemet, ami majd' kiszakad a mellkasomból.

Fogalmad sincs mit teszel velem, Hemmings!

Drága, olvasóim!❤️
Ezúton is szeretnék mindenkinek békés, kellemes és szeretetben gazdag ünnepeket kívánni!
Ne haragudjatok, ha esetleg találtok benne hibát, ugyan is telefonról írtam ezt a részt. Remélem elnyeri a tetszéseteket, és kapok néhány kommentet is! :)❤️