Egy héttel később már nyoma sem maradt a térdemmel történteknek. Nem mondom, hogy kihevertem a dolgot, mert az erős túlzás lenne. Ráadásul Stephanie ahol csak tudott megalázott, ezzel megnehezítve a helyzetem. Viszont, ami jó dolog, hogy a Luke-kal való kapcsolatom egyre csak mélyül. Szándékosan nem a barátság szót használom arra, ami köztünk jelenleg zajlik, mert nem vagyok benne biztos, hogy ezt még annak nevezhetem-e. Kezdi felváltani az egészet, valami teljesen más. Luke is máshogy viselkedik velem az utóbbi időben. Minden ok nélkül átölel, megpuszil, vagy megfogja a kezem. Bár zavarba ejtő, mégis tagadhatatlanul jól esik.

- Szóval, mit szeretnél a születésnapodra? - kérdezi Luke.

Szombat van, mi pedig az ágyamon heverészünk és szokás szerint mindenféléről társalgunk. Hála istennek anya nem tartózkodik a lakásban, ugyanis állás interjúra ment, így elkerültük a kínos bemutatkozósdit. Félreértés ne essék! Nem szégyenlem az anyámat, vagy hasonló, csupán tudom milyenek az anyák. Jöttek volna a kínos sztorik, a kapcsolatunk megkérdőjelezése és a többi.

- Mondtam már - sóhajtok - semmit.

- Blake, a szülinapodhoz hozzá tartozik a szülinapi ajándék is. Ettől buli az egész.

- Akkor ünneprontó leszek, mert én nem akarom, hogy pénzt költs rám - állok fel az ágyról.

- De na...

- Semmi, de na. Nem és kész. Vagy ha mégis ajándékot merészelsz venni nekem, akkor...

- Akkor?

- Soha többé nem beszélek veled, világos?

- Mint a nap. Akkor az ajándékod egy jegyzettömb és egy hozzátartozó toll lesz.

Felnevetek, majd vissza térek mellé. - Komolyan beszélek, Luke. Nem akarom, hogy ajándékra költsd a pénzed. Inkább akkor filmezzünk együtt nálam vagy nálad és beszélgessünk, ennyi nekem bőven megfelel.

- Na jó - sóhajt. - De az a filmezés nem egy egyszerű filmezés lesz.

- Borzalmas vagy - gördülök a hasamra.

- Lehet, de a legjobb barátomnak a legjobbat! - kacsint rám.

- Kérdezhetek valamit? - könyökölök fel.

- Akármit!

- Stephanie-val miújság?

Nem tagadom, rettentően kíváncsi vagyok, hogy hogyan és miként alakult a kapcsolatuk a szakítás óta. Luke-ot látszólag először meglepi hirtelen érdeklődésem, de végül felel: Minden egyes nap küld egy SMS-t, amiben az áll, hogy mekkora baklövést követtem el, amikor téged választottalak helyette. Az elején még elolvasgattam őket, - gondolom nem nagy meglepetés, ha azt mondom, hogy mindegyikben vagy engem vagy téged szidalmaz - de most már azonnal kitörlöm azokat, anélkül, hogy bele néznék. Borzalmas, a falra mászok tőle. Fogalmam sincs, hogy miért ragaszkodik ennyire hozzám, hiszen nem volt hosszútávú a kapcsolatunk.

- Ez várható volt. Stephanie nem tudja lenyelni, ha nem ő nyer, és azt sem, ha más kezében van az irányítás. Stephanie Hill már csak ilyen - sóhajtok.

- Csak azt nem értem, hogy rád miért pikkel. Elvégre én dobtam ki, nem te.

- Igen, ez valóban igaz. De Stephanie abban a tudatban él, hogy lecserélted őt, rám. Ezért haragszik mindkettőnkre, mert azt hiszi, hogy elvettelek tőle.

- Ez baromság! - akad ki. - Emlékszel, amikor a metrón ülve arra biztattál, hogy beszéljem meg vele, és ne engedjem el? - bólintok. - A szakításhoz mindössze annyi közöd van, hogy bántott és ez is egy ok volt a döntésemmel kapcsolatban.

- Sajnálom - sütöm le a szemem.

- Micsodát?

- Hogy miattam becsmérelnek.

- Blake - simít ki egy tincset a szememből, majd fülem mögé tűri, aminek köszönhetően alaposan elönti a pír az arcomat. - Nem érdekel, hogy miket mondanak rólam azért, mert jóban vagyunk. Nálad jobb dolgot az életemben, nem is kívánhatnék.

***

Mióta Stephanie ősellenségként tekint rám, Luke egy percre sem hagy magamra. Minden szünetet együtt töltünk, ráadásul óráról - órára kísér. Természetesen az, hogy ennyire összenőttünk Luke-kal az utóbbi időben, a diák társainknak is feltűnt.   Rengeteg pletyka jutott már a fülembe rólunk, de mind badarság volt, így figyelmen kívül hagytam őket.

Az utolsó óránk végeztével, közösen sétálunk a karácsonyi előadás próbájának helyszínére. Elfoglalom a helyemet a díszleteknél, és folytatom a karton fa festését. A múlt alkalommal már a törzsével elkészültem, így már csak a lombja maradt hátra.

- Srácok, egy kis figyelmet! - utasítja rendre a nyüzsgő diáksereget, Ms. Jones. - Köszönöm. Tudomásom szerint Stephanie ma nem tud megjelenni, így nélküle kell próbálnunk, tekintettel arra, hogy a nyakunkon van az előadás. Szóval, ki az a vállalkozó szellemű személy, aki beugrana Júlia helyére a mai alkalomra?

Luke rám kapja a tekintetét, majd megindul felém, és a kezemnél fogva egészen a színpad közepéig húz maga után. - Blake, vagy is Tessa - javítja ki magát. - Szívesen vállalná a feladatot. Úgy is tudja nagyjából a szöveget, és mivel minden próbán itt van, tisztában van azzal is mikor mit kell csinálnia.

- Felőlem - rántja meg a vállát a tanár nő. - Kezdjük a csókos jelenettel, ugyan is azt még aligha vettük át.

Szúros szemekkel nézek Luke-ra, miközben egy statiszta a kezembe nyomja a szöveg könyvet. Megkeresem a megfelelő oldalt, majd a megfelelő sort.

Luke megköszörüli a torkát, s miután kezdésre inti Ms. Jones, belekezd:  Ó, szent, kezed ajkad kövesse, rajta,
Halld meg imám, ne lökj pokolba le.

Kissé félve olvasom fel az én soromat, a rám irányuló nagy figyelem miatt: A szent csak áll, bár hallja az imát.

Luke össze csukja a könyvet, majd teljesen fejből szólal fel: Állj s a jutalmat én veszem im át.
Ajkadtól ajkam így lesz bűntelen.

Ezután annyira gyorsan történik minden, hogy időm sincs fel fogni. Luke közelebb lép hozzám, egyik kezével megsimítja arcomat, majd ajkait enyémekre tapasztja és lágy csókban részesít. A sokktól - ami a történtek hatására ér -, kiesik a kezemből a könyv és nagy csattanással ér földet. Úgy érzem magam, mint aki kővé dermedt, képtelen vagyok viszonozni a csókját, de ez őt látszólag nem zavarja.

Mikor elválik tőlem, továbbra is kikerekedett szemekkel vizslatom. Felpofozhatnám és a kérdőre vonhatnám, hogy mégis mi a fészkes frászkarikát művelt, de nem lenne értelme. Hiszen ez a csók mindössze a jelenet miatt csattant el. Egyikünk sem akarta, csupán a szerep megkívánta. Mégis valami furcsán kellemes érzés járja át a testem, ahogy vissza gondolok arra a néhány másodpercre, míg ajkaink érintették egymást.

Az értelmetlen bámulásomból a kicsapódó ajtó hangja szakít ki, így annak irányába fordulok. A következő pillanatban Stephanie-t pillantom meg, aki látszólag dühösen siet felénk.

- Az egy dolog, hogy elveszed a pasimat - kezdi, miközben a lépcsőn keresztül a színpadra robog. - Dehogy még a szerepemet is átvedd, azt már nem nézem el neked.

- Stephanie, nem vettem át a szerepedet, oké? Nem voltál itt és kellett valaki, aki beugrik a helyedre, hogy próbálni tudjanak - magyarázom. - Milliószor elmondtam már - ha nem többször -, hogy nekem nem kell Luke. Ő a legjobb barátom, semmi több.

- Mesterien értesz ahhoz, hogy hogyan csapj be másokat az álszentségeddel - nevet fel gúnyosan. - Ugyan, a vak is látja, hogy oda meg vissza vagy érte. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy egyfolytában a nyakán lógsz. Tudod, amikor Luke és én együtt voltunk, még panaszkodott is nekem, hogy nem tud téged lerázni és, hogy mennyire idegesítő vagy - ekkor az említett személyre pillantottam. - Nem látsz át a szitán? Csak azért van veled,
mert megsajnált.

- Ez igaz, Luke? - kérdezem, miközben könnyek ezrei áztatják az arcom. - Azt kérdeztem, hogy igaz, amit Stephanie mondd? - emelem fel a hangomat.

- Tessa, valóban mondtam ilyet, de az a kapcsolatunk legelején volt. Azóta már minden más, egyáltalán nem idegesítesz. Sőt, ha nem vetted volna észre, teljesen önszántamból minden időmet veled töltöm.

- Az mindegy, hogy mikor volt. A lényeg, hogy valóban megtetted. Utállak, Luke. Soha többé nem akarom, hogy hozzám szólj, vagy a közelembe gyere, világos?

- De...

- Világos? - kiáltok rá szinte már zokogva, mire bólint.

- Stephanie, remélem mostmár boldog vagy - azzal felkapom a táskámat, és szélsebesen kirohanok a helyszínről.

Amint a lakásba érek, mindenestül felszaladok a szobámba, és levetem magam az ágyra. Mikor az éjjeli szekrényemre emelem a tekintetem, megpillantom a Luke-kal egyetlen közös képünk, amit azonnal magamhoz veszek.

- Te vagy a legjobb és egyszerre a legrosszabb dolog az életemben, Hemmings - suttogom, majd egy könnyed mozdulattal a falhoz vágom a képkeretet, ami ennek köszönhetően darabjaira törik.

De nem csak a kép hullott szilánkjaira, hanem én magam is.

Sziasztok, drága olvasóim! Most bizonyára csodálkoztok, hogy miért írtam át a végét. A válasz nagyon egyszerűen csak annyi, hogy később rájöttem ez kissé elhamarkodott döntés volt a részemről. Ne haragudjatok rám, de nem akarom össze csapni ezt a történetet, mert erre nagyon büszke vagyok! :) Köszönöm a kommenteket, a szavazatokat, sokat jelentenek nekem❤️