PÁR ÓRÁS SZERELEM
________
Sierra
‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐

Egyszerűen idegesít ez az új fiú. De nem foglalkozhatok vele, a munkára kell összpontosítanom.

Csak száguldottam az úti célom felé. Imádom a motorokat, az a gyorsaság, az izgalom és a kecsesség. Ezeket nem találod meg egy kocsiban. Persze, lehetsz gyors kocsival, de sosem tudsz egyé válni vele, de a motorral igen.

Megtaláltam a címet, egy öreg, lepukkant motel. Remek.
Levettem a sisakot és a motoromra tettem, majd kivettem az anyagot. Ahogy elnéztem az embert, ő se fog komolyan venni azért mert alacsony, fiatal és lány vagyok. Nem értem, miért hiszik az emberek, hogy a teljesen kigyúrt, kopasz, férfi állatoktól kell félni?
Felsóhajtottam és kicsatoltam a jobb oldalamon lévő kis, bőr anyagú tartót, biztos, ami biztos.

Felsétáltam a motel rozoga lépcsőin. 11/c lakás...néztem az ajtók számát, majd mikor megtaláltam azt, ami nekem kellett, kopogtam.

Utálok házhoz szállítani...

Az ajtó kinyitódott és egy húsz év körüli srác állt előttem. Arca csontos, és keskeny, borostás és persze kétszer akkora mint én. Fehér, bő pulóvert visel, kapucni a fején, így barna haja alig látszik. Szürke melegítő gatyáján nem egy folt volt már.
-Gyere be!-állt el az ajtóból. Amint beléptem, megcsapott a bűz. A srác a pénztárcájáért nyúlt.

Úgy látszik, ma szerencsém van, végre valaki fizet. Montanában egyre többen próbálkoztak valamivel.

-Elég fiatal vagy, nem iskolában kéne lenned?-kérdezte a srác.
-Elég öreg vagy, nem dolgoznod kéne?-néztem rá. Mire csak felnevetett.
-Hány éves vagy, 15?
-16.-szűrtem fogaim közt. Nem szeretem, ha fiatalabbnak néznek.
-Sajnálom.-mondta fiú és előrántott egy kést.-Add ide az anyagot!- nyújtotta felém a kezét.
-Nem.-mondtam unottan.
-Nem??-nézett rám értetlenül.
-Három másodperced van letenni a kést.-mondtam.-1...2...-a fiú nekem rontott pár másodperc alatt elvettem tőle a kést és letepertem a földre.-...3
-Ezt még is, hogy??
-Most bemutatlak az egyik barátomnak!-éreztem, hogy a pólóm újából fog kijönni.-Ő itt Szépség.-fogtam meg a hófehér kígyót.-A fekete piacon vettem, olyan ritka, hogy ennek a fajnak még neve sincs, de a mérge...hát ha megharap akkor pár órán belül meghalsz. Szóval, elmondom, hogy is szokott ez zajlani. Te fizetsz, én pedig át adom az anyagot. Nincs semmi trükk, mert akkor Szépség is beszáll a játékba...-mondtam és kedvesen mosolyogtam.
-R-Rendben...-felállt és most már tényleg pénzt vett ki a tárcájábol.
-Öltél már ember?-nézett rám félve.
-Igen.- válaszoltam és közben elvettem a pénzt, a csomagot pedig átnyújtottam.
-Mennyit?
-Nem tudom, egy idő után már nem számoltam.-indultam az ajtóhoz.
-És mióta csinálod?-felidegesít a sok kérdésével.
-Négy éves korom óta...-léptem ki a hideg levegőre. Visszacsúsztattam Szépséget a tartóba és a motoromhoz mentem. Az emberekkel sose jöttem ki túl jól, főleg azokkal akiket Charles mellém osztott be. Irányítani akartak, mert azt hitték valami zöldfülű vagyok. Pedig többet tudtam náluk, de ez nem csak a csipnek köszönhető.
Gondolkodtam már azon, hogy mit akarok. Nem is egyszer. Mindig ugyan oda lyukadok ki. Szeretnék egy családot, egy olyan helyet amit otthonnak hívhatok és olyan emberekkel lehetek, akiket szeretek.

De ez nem fog megtörténni....

Felvettem a sisakom és beindítottam a motort. Mikor visszaértem egyből Charles felé vettem az irányt. Mikor az ajtajához értem, kopogtam.
-Tessék!-hallottam a másik oldalról. Benyitottam. A hatalmas, drágának tűnő asztal mögött ült Charles, míg az asztal előtt Levi.
-Majd vissza jövök!-mondtam és fordultam is meg.
-Nem kell! Levi, Rose lesz az edző partnered!
-Hogy mi?-kérdeztük egyszerre, bár míg ő mosolygott én legszívesebben kinyírtam volna magam.
-Levi menj ki, amíg megbeszéljük a dolgokat!
-Igenis, Főnök!-állt fel, miközben elsétált mellettem alaposan végigmért.
-Nos.-kulcsolta össze ujjait Charles az asztalon.-Hogy ment?-nézett rám.
-Ahogy mindig.-mondtam és letettem az asztalra a pénzt, ami nem volt kevés.-De visszatérve a Levis ügyre, komolyan nekem kell vele edzeni?
-Igen, úgy tűnik sok az energiája, összetűzésbe került az egyik sráccal. Te vagy az egyetlen, aki rendesen ki tudja fárasztani.
-Szóval izzasszam meg egy kicsit?- szökött egy ördögi mosoly az arcomra. Charles bólintott.
-De ne öld meg!
-Rendben. -léptem ki az ajtón. Levi pedig a falnak dőlve várt.

Odamentem hozzá és lekevertem neki egyet.
-Most komolyan...tudom, hogy hülye vagy, de nem gondoltam, hogy ennyire. Itt vagy már egy ideje, tudhatnád, hogy Charles utálja a belső viszályokat, csoda, hogy nem rúgott ki...-tettem csípőre a kezem és durcásan vizslattam, hogy mit fog mondani.
-Tudom. De meg kellett ütnöm, én is meglepődtem, hogy nem rúgott ki.-nézett a szemembe.
-Te nem csak megütötted, hanem szarrá verted! Mi húzott fel ennyire?-néztem rá kérdően. ismerem Levit, egy izomagy, de senkinek sem menne neki ok nélkül.
-Pasis ügy, nem kell vele foglalkoznod, hercegnő!-tette kezét a fejemre. Majd ellökte magát a faltól és elindult az edzőterem felé.

Hercegnő? Soha az életben nem hívott így, sőt senki.

-Levi...-hangom lágy volt. Nem tudom, hogy miért verekedett, mert ismerem...ő nem üt ok nélül
-Ideje edzeni Rose!-mondta és kinyitotta az edzőterem ajtaját.
-Ugye tudod, hogy bele fogsz halni?-mosolyogtam rá ördögien.
-Nem is várok kevesebbet, hisz maga Rose Black az edzőm.-nevetett, én is vele.
-Nah akkor...kezdjük is el!-dörzsöltem össze a tenyerem.

Egyáltalán nem kíméltem Levit. A legnehezebb súlyokat és feladatokat adtam neki.
-Tudod, ez egyáltalán nem igazságos...te ott állsz és csak nézel, míg én kidolgozom a belem.-lihegte.
-Oh? Szóval azt akarod, hogy én is csináljam? Oké, de akkor ne panaszkodj, ha én jobban bírom!-kapaszkodtam fel a mászóka szerűségre. Tudjátok arra amin végig kell menned, és nem teheted le a lábad. Utánam Levi is felkapaszkodott. Hamar végig mentem, majd visszafordultam Levi felé.
-Gyerünk már! Ne legyél lassú!
-Neked könnyű! Alig vagy 150 cm!-piszkált nevetve. Én közelebb mentem hozzá és lendítettem magamon, így hasba tudtam rúgni.

Ezután futógépezetünk, lábaztunk és lőttünk.
-Van még mit tanulnod...-húztam az agyát.
-Lehetetlent hogy tízből tízet fejen találj, úgy hogy mozognak!
-Szerinted miért vagyok én Charles legjobb embere?-kérdeztem, mire Levi csak végig mért.-Fogd be!-löktem meg.
-Meg se szólaltam!-emelte fel kezeit védekezés képen.
-Készen állsz?-Kérdeztem.
-Mire?-nézett rám.
-Verekedjünk!-emeltem fel az ökleim. Bár már a határainkon voltunk, de nem érdekelt.
-Arra mindig!-mosolygott és ő is felemelte ökleit. Vissza mosolyogtam és felé ütöttem.

Most több ideig tartott mire legyőztem, biztos, mert már kifáradtam. Levi kiterült a földre, én pedig mellé.
-Nem vagy semmi, hercegnő!
-Ha így gondolod elmondhatnád, hogy mi az a pasis dolog. Mert ismerlek, nem szoktál te csak úgy agyonverni valakit.
-Ahh melegem van!-mondta és levette a már teljesen átázott szürke trikóját. Tereli a témát... Tökéletes felsőteste kilátszott, bár már mondhatom, hogy megszoktam, hisz gyakran leveszi a pólóját, általában edzeni is félmeztelenül szokott.
-Ne tereld a témát!-néztem rá.
-Istenem mennyire erőszakos vagy...-sóhajtott.
-Hisz ismersz, nem?-mosolyogtam.
-Igen...-mosolygott.

Ám mikor bele kezdett volna, az edzőterem ajtaja kivágódott. Egy srác lépet be aki tele volt kék zöld foltokkal. Átlagos magasságú és alkatú volt, nem csoda, hogy Levi elverte.

Őt verte meg Levi? Nem nagyon ismerem a srácot...talán Kason a neve.

Levi karja megfeszült.
-Oh, nocsak kiket látnak szemeim, két érzéketlen pszichopata.-morogta. Levi felpattant.
-Mit pofázol, kis csíra?-indult el Levi, Kason felé
-Levi!!-próbáltam elkapni a karját.
-Csodálkozom, hogy még itt vagy...üss meg még egyszer és akkor tuti repülsz, mehetsz az utcára!-nevetett Kason.

Ezért nem szerettem a maffiákat, nincs összetartás, csak áskálódnak a másik ellen mert féltékenyek.
-Levi, hagyd nem ér annyit!-ragadtam meg a karját.
-Levi hiába vertél meg, attól még a véleményem nem változott, és nem csak én gondolom így.
-Kason szerintem ideje menned...
-Amúgy sincs kedvem a ti képeteket nézni edzés közben.-morogta és elment. Biztos beijedt.
-Na jó most már beszélj!-utasítottam Levit.
-Múltkor edzés közben szóba kerültél...Kason elkezdte mondani, hogy milyen csalás, hogy egy hülye chipnek köszönheted a rangod, és hogy annyira beképzelt vagy, hogy senkit nem fogadsz el társnak...és ez felidegesített és megvertem.
-Te is tudod, hogy csak Charles miatt nem estek még nekem. Megszoktam, hogy mindenki utál. Szóval ne húzd fel magad emiatt.
-De én szeretlek.-ledermedtem. Szeret? Engem? Miért? Mi?? Hirtelen átszelte a kettőnk közötti távolságot.-Szeretlek, mert ismerlek. Tudom, hogy miért nem társulsz. Amikor idekerültem melléd osztottak be, ez volt neked az első nagy bulid, ahogy nekem is. Megszoktad, hogy egyedül vagy, ezért amikor minden kötél szakadt te berontottál az ellenség fészkébe és lelőttél mindent, nekem persze sértette a férfi becsületemet, így utánad mentem. Akkor szereztem ezt a sebet. -tette kezét a mellkasára. Én is oda néztem, egy kör alakú forradás volt a mellkasán, a szívénél.
-Nem ismertelek fel és meglőttelek...-folytattam a történetet.
-Az utolsó másodpercben jöttél csak rá, de pont ezért vétetted el egy kicsit, így nem találtad el a szívem. Az állapotom kritikus volt, de te megmentettél, kivetted a golyót és összevártad a sebet.
-Akkor fogattam meg, hogy soha többé nem társulok.-sütöttem le a szemem. Még mindig bűntudatom van. Levi végigsimogatta az arcom.
-Hihetetlen lány vagy, és a többiek is csak féltékenyek.-felnéztem gyönyörű szemeibe. Soha senki nem mondott nekem ilyet...

Levi egy kicsit lehajolt és ajkai egyre csak közeledtek. Mit kellene csinálnom? Én is közeledjek? Vagy ne?
Végül nem csináltam semmit. Levi ajkai az enyémhez tapadtak. Csókunk szenvedélyes volt, de Levi nevetése félbeszakította.
-Ez volt az első csókod, mi?-jelent meg egy gyerekes vigyor az arcán.Éreztem, hogy az arcom egyre vörösebb lesz.-Akkor ezért csókolsz ennyire rosszul.-nevetett.
-Fogd be!-vertem vállba. Levi magához húzott és szorosan megölelt.
-Ne aggódj majd gyakoroljuk.-tette állát a fejemre. Hallottam a szivverését, megnyugtató volt.
-Fájt?-tettem kezem a sebhelyére.
-Nem.
-Hazudsz.-éreztem, hogy elmosolyodik.

Hirtelen Charles lépett be a terembe, egy tizedmásodperc alatt váltunk el egymástól. Ő csak elmosolyodott.
-Levi, munka van.-csak ennyit mondott és elment. Mi pedig egyszerre nevettünk fel.
-Mennem kell, vigyázz magadra.-puszilta meg a homlokom.
-Én? Te mész küldetésre, nem?-fontam össze karjaim, de közben mosolyogtam.
-Csak vigyázz magadra. Hamar megjárom.-mosolygott ő is, majd elment.

Ám ez nem így lett, este hatig nem jött meg, így ma már nem láthatom. Úgy látszik nehéz munkát kapott.
-Rose idő van.-jött hozzám pár kigyúrt pasas.
-Tudom.-követtem őket a szokásos ajtóhoz. Az egyik kinyitotta az ajtót és beléptünk a szobába. a szoba átlagos volt kivéve, hogy volt benne egy börtöncellára hasonlító cella. a cellában volt egy ágy.
-Fegyvert, mindet.-hangsúlyozta ki a máik pasi az utolsó szót.
-Jól van, tudom! Nem először csinálom elhiheted...-forgattam meg szemeim, majd elkezdtem elővenni a fegyvereimet is. Kis pisztoly, nagy pisztoly kések stb. Mire mindent odaadtam a pasinak, már nem is látott a fegyverhegytől.-Jah és még ő is.-vettem ki szépséget és beraktam a bal oldali asztalon található terráriumba, majd felemelve azt odaadtam és cella ajtajához sétáltam. Elővették a kulcsot, kinyitották az ajtót én pedig beléptem, Majd rám zárták.
-Ne felejtsd el, hogy mi a dolgod! Te csak egy fegyver vagy semmi több!-köpte a szavakat az egyik őrszerűség.
-Tudom.-eleget hallottam már tizenkét év alatt. Végül egy megsemmisítő pillantással távoztak.
Ez az egész dolog a chip miatt van, valamiért este hat után bármikor bekattanhatok. Ilyenkor elveszítem az irányítást magam felett. Átveszik fölöttem az uralmat az állati ösztöneim, és ilyenkor, válogatás nélkül ölök. Felsóhajtottam és a kicsit sem puha ágyra dőltem.

Várjunk. Most akkor én járok Levivel? Úristen! Levivel! nem gondoltam volna...de olyan cuki dolgokat mondott. Alig várom, hogy reggel lássam! Na jó valami nagyon nem okés velem...

Csak az óra kattogását hallottam, ami azért fura, mert már mindenhol kerestem de nem találtam. Egy idő után már feladtam és csak hallgattam.

Hirtelen lövések szakították félbe az óra kattogást. Egyből felpattantam és az ajtóra kaptam a tekintetem. Szuggeráltam a fadarabot, imádkoztam azért, hogy valaki végre kinyissa az a rohadt ajtót, közben persze próbáltam feszegetni a cella ajtaját. Majd hirtelen világosság áramlott bele. Belépett valaki, kezében volt Szépség és az összes fegyverem.
-R-rose...-az egyik ujonc volt aki, pár hete jött.
-Tudom, tudom! Csak add ide a kulcsot!-nyujtottam át a rácsok között a karom. Odaadtta a kulcsot én pedig nagy nehezen kinyitottam a vasajtot. Elvettem tőle a kígyót, és a vegyvereimet is a helyükre raktam.

De hirtelen az újonc holtan esett össze. Tökéletes fejlövés. Összehúzott szemöldökkel néztem az ajtóban álló alakokra, mivel a fény pont úgy jött, hogy csak a körvonalaikat. De az, hogy sötétben, ilyen pontossággal tudott lőni...hihetetlen.
-Megleszel, Főnök?-kérdezte a vékony alkatú -hangjából ítélve-, srác. Nála volt a fegyver. A másik bólintott, így a fegyveres elment. Egyből kigomboltam, Szépség tartóját és az egyik kezem leengedtem így beletudott csúszni a pólóm ujjába. Tudom, sokan elmegyógyintézetbe küldenének, hogy tudok kommunikálni egy kígyóval, de nem érdekel, sokkal jobbak, mint az emberek.
Fegyverem az elöttem álló alakra fogtam.
-Utolsó kivánság?-kérdeztem egy félmosollyal.
-Hmm lássuk csak...-gondolkodott és közben egyre közelebb lépett.-nem...mindenem megvan!-ch...ezzel elront mindent
-Kár...-játszottam meg, hogy sajnálom. És rálőttem többször is, de nem sikerült eltalálnom, mert valamivel kivédte.-Gondoltam, hogy szükség lesz erre, amúgy, így jobb lenne.-kapcsolta fel a lámpát. Szemeimet szorosan összecsuktam, hisz eddig félhomályban voltunk, kiégeti a retinám a lámpával.

Következő pillanatban a fegyver kirepült a kezemből...biztos kirúgta. Kinyitottam a szemeimet, már kezdtem hozzászokni a fényhez.
És ekkor megláttam egy serpenyőt a kezében.

Komoly azzal védte ki a golyokat?

-Miért nem jössz velünk?-kérdezte. Most, hogy jobban megnézem izmos, es a látszatt ellenére okos. Haja dús, fekete és két oldalt rövidebbre nyírva, de középen hosszú. Fekete polója csak úgy feszül rajta, szintén fekete farmert és cipőt viselt. Nem rossz...de Levi jobb. Gyorsan meg kell ölnöm, hogy megmentsem a FeketeRózsát.
-Mert van gerincem.-válaszoltam a kérdésre. Egy kicsit hallgatóztam, rajta kívűl még ketten lehetnek. Ezt a léptekből következtettem ki, hisz aki bekerül a maffiánkba, az első dolog amit meg kell tanulnia, az a párduc lépés, más néven hangtalan lépés. Ha ezt elsajátítod a legnagyobb csendben sem hallják meg a lépteid.

Előhúztam a másik fegyverem.
-Most komolyan...mennyi fegyvered van?-nézett rám és felsóhajtott.
-El se tudod képzelni!-mosolyogtam és meg akartam húzni a ravaszt, mikor hirtelen éles fájdalmat éreztem a fejembe.
-Francba!-ejtettem ki kezemből a fegyvert és a fejemet fogva térdre rogytam. Elviselhetetlen volt a fájdalom, pedig nem először élem át. Nem bírtam ki, fájt, rohadtul.  Aztán leereszkedett a piros köd és már nem tudtam magamat irányítani. Olyan mintha valami baba lennék akit cérnán rángattak. Ilyenkor egy igazi gyilkológép vagyok, lehet, hogy most jól jön ez a képességem.
-Hé, jol vagy?-értettem a kérdést de váladzolni nem tudtam, csak mozdultam. Hihetettlen sebeséggel támadttam, ütöttem, rúgtam...de a srác jól bírta. De egyszer sikerült arcon rugnom, bevallom örültem neki, még a szája is felrepedtt. Mikor egy kicsit padlot fogott, gyorsan ráültem a csípőjére és előhúztam a késem, pont az arcától pár centire állt meg, ugyanis ellentartott. Minden erőmmel probáltam a pengét még közelebb nyomni az arcához, sikertelenül. Aztán egy kis szúrást éreztem a nyakamnál, odapillantottam. Megláttam, hogy egy tű állki a nyakamból. Valamit belém fecskendezett...talán mérget?
Gyorsan felálltam és kihúztam a tűt hirtelen felszállt a köd, de gyengének érzem magam, és fáradtnak. A srác felém közeledett, felemeltem ökleimet de szemhéjam egyre nehezebbnek éreztem, nem bírtam nyitva tartani a szemem. Éreztem, hogy dőlök, ahogy azt is, hogy valaki elkap és a vállára dob. Egyszerűen nem tudtam mozogni. Kiléptünk a szobából és megláttam a holttesteket. Mindenkit megöltek.

Mégis kik ezek?

Észrevettem, hogy az egyik mellkas lassan, de emeljedik. Ismerem ezt a mellkast. Levi.
Minden erőmet összegyűjtöttem, hirtelen feljúztam a bal térdem, igy gyomron térdeltem fogvatartóm. Ledobott és összegörnyedt,  én pedig probáltam a csepnyi erőmmel Levihez vonszolni magam. Valami altató szerűséget adhattak be nekem.
-Hé, Levi!-ütögettem gyengéden az arcát, mire kinyitotta szemeit.
-R-Rose...-kezét arcomra helyette.
-Nem siettél...-mondtam és arcomon lévő kezére tettem a kezem.
-Igen...volt egy kis gond, sajnálom....-nyöszörögte.
-Semmi baj, csak ne beszèlj!-eljezdtem keresni a sebet amit meg is találtam. Lőttseb az oldalán...sok vért vesztett. Fejemet mellkasára hajtottam. Hallottam lassú, de megnyugtató szivverését. Szorosan átölelt.
-Bármi történik, neked élbed kell!-mondta.
-Igen, veled.-helyeseltem.
-Sierra...-megdermedttem. Tudja az igazi nevem?
-Élned kell, négy éves korod óta itt vagy, esténként pedig ketrecbe vagy zárva, soha többé ne enged senkinek! Legyél szabad! Ígérd meg, hogy azt fogod csinálni, amit te akarsz!-imádom, hogy ilyenkor is rám gondol.
-Meigérem.-adott egy puszit a homlokomra.
Éreztem, hogy szívverése lassul. Tudom, hogy ez mit jelent. Én is szorosan megöleltem. Ahogy szívverése lassult, ügy csukottak le a szemeim.

Végül
Már
Nem
Hallottam
A
Szivverését.

Ilyenkor az emberek sírni szoktak, nem? Akkor én miért nem? Ennyire hozzászoktam volna a halálhoz, vagy már ennyire nincsenek érzéseim?

Szemeim végül teljesen lecsukottak, nem tudtam az álmosság ellen harcolni.