Ma csak négy osztályfőnöki órája volt. Az első két óra elment a bemutatkozásokkal, a másik kettőn pedig az egyéb fontos információkat közölték velük. Plusz kaptak valami jó vaskos könyvet elején nagy piros betűkkel, hogy házirend, miszerint olvassák végig.

Mivel a "fontos információk" kimerültek a klubtevékenységeknél az évközbeni programoknál és a könyvből néhány fontos pontnál, a lány azt hitte, majdnem elalszik ezen a két órán. Az első kettő viszonylag izgalmasabb volt, hála néhány idiótának, akivel egy osztályba hozta a sors. Aztán még ott volt Kenjirou is, akit pont a lány mellé ültettek.

A szünetekben szerencsére békén hagyták, így volt lehetősége rendesen körülnézni az épületben. Az egyik szünetben még Satoriba is sikerült belebotlania, még ha csak azt is akarta közölni a lánnyal, hogy kettőtől hatig edzés.

Aztán ebédszünetben felhagyott a szerencséje. Mielőtt elhagyhatta volna a termet két lány jelent meg az asztala előtt, kezükben a bentos dobozukkal

- Shiro-chan te mit hoztál ebédre? - kérdezte a szőke hajú. Ha jól emlékezett Satou Haruka volt a neve.

- Semmit. Gondoltam megkóstolom milyen kaját adnak az étkezőben - válaszolt unottan, majd felállt, hogy távozzon. Balszerencséjére Haruka, és az eddig csendben maradó Tachibana Aika követték. A lány kérdőn nézett rájuk.

- Akkor együnk mindannyian az étkezőben - boxolt a levegőbe Aika, és karon ragadva Shiro-t húzni kezdte.

Már percek óta csak bámulta a jegyautómatát. Nem tudta eldönteni, hogy csirkés vagy gombás rament kérjen. Aztán megfordult, hátha talál valakit, aki tud segíteni.

- Shiro-san valami baj van? - szólalt meg mellőle egy ismerős hang.

-Áh Semi-san - örült meg a lány - pont jó, hogy jössz! Csirke vagy gomba? - kérdezte mosolyogva.

- Öhm...csirke - válaszolt bizonytalanul, mire a lány rácsapott a csirkés ramen gombjára

- Köszi! Életmentő vagy, Semi-senpai - ugrott a nyakába.

Semisemi

Érezte, ahogy elvörösödik már csak attól, hogy senpainak szólította a lány. Az csak bónusz volt, hogy az említett át is ölelte. Csak egy pillanatig tartott, mégis, a furcsa érzése ismét visszatért a gyomrába. Azt hitte, már végleg megszabadult tőle, de úgy tűnt, mégsem sikerült.

Shiro

Shiro megvárta, míg ő is kiválasztja az ebédjét, majd együtt álltak be a sorba, hogy végre kézhez kaphassák azokat. A lányok egy négyes asztalt foglaltak le. A lány már fordult felé, hogy megkérdezze, oda ül-e hozzájuk, vagy esetleg ketten külön ülnek - aminek most őszintén örült volna , amikor a srác intett az őt váró Ushijimáéknak, és elbúcsúzott tőle.

- Shiro-chaaan! -nyafogott Haruka - Taníts sensei! Hogy tudsz már az első napon felszedni valakit? - kérdezte, miközben tenyereivel az asztalra vágott a mondandója nyomatékosításáért.

- Fogalmam sincs miről beszélsz. Amúgy meg Semi-sant a szóbeli napján ismertem meg, és csak annyi a kapcsolatunk, hogy egy klubban vagyunk - vonta meg a vállát.

- De akkor iiiis! - folytatta - az évnyitó előtt egy cuki kék hajú fiúval beszélgettél, aztán második szünetben azzal a vörössel - bökött Satori felé.

- Várjunk! Ezek szerint te egész eddig kémkedtél utánam?- nézett fenyegetően a lányra, mire az kissé összébb húzta magát a székében.

- Harunak olyan érzése volt, mintha látott volna már téged valahol, és utána akart járni - segítette ki Aika

- Hova jártatok alsó középbe? - érdeklődött - amúgy párszor szerepeltem a tévében is, mint a Kitagawa Daiichi röpicsapatának menedzsere. Lehet onnan vagyok ismerős.

- Ez az! - kiáltott fel hirtelen Haru - a sulink játszott ellenetek tavaly előtt a negyeddöntőben. Akkor láttalak a bemelegítéskor feladóként és ütőként is segédkezni. Eszméletlenül tehetséges vagy! Miért nem a lányok csapatában játszottál a menedzserkedés helyett? - kérdezte, de meg sem várva a válaszát, folytatta - tudod...én is röpizek - vagyis inkább röpiztem. Alsó közép első éve után kiléptem a csapatból, miután úgy éreztem, hogy csak pótkerék vagyok egy amúgy is gyenge csapatban. Nem fejlődtem egy év alatt semmit. Amikor láttalak téged ütni a fiú csapatban, kissé meglepődtem. Bár alacsony vagy, mégis szárnyaltál. Akár egy sas. Kecsesen és gyorsan, várva, hogy a vad beleessen a csapdádba, hogy utána eltiporhasd. Mint a Kis Óriás - lelkesedett -sajnos a arcod elmosódott az emlékezetemben, de abban biztos voltam, hogy ide fogsz felvételizni, és én csakis ezért jöttem ide. Kérlek... - hajolt meg. Feje szinte az asztalt súrolta - taníts meg, hogy szárnyalhatok én is!

- Ha csatlakozol az itteni csapathoz, ott megtanulhatsz mindent. Nincs szükséged a segítségemre - itta ki a leves utolsó kortyát a tányérjából, majd felállt - én nem vagyok olyan jó, mint hiszed. Nem válhatok senki bálványává, nekem kell a rám bízott játékosokat azzá tenni - nézett utoljára fáradtan a szőke szemeibe, majd elhagyta az asztalt.

Már csak az kéne, hogy valaki a tanítványává váljon! Nem azért küzdött nyolc éven keresztül, hogy most minden eszméjét félredobja. Nem. Ő többet nem áll pályára. Nem bírja megtenni. Azok után képtelen lenne rá.

Dühösen rúgott bele egy kőbe, ahogy a kolesz irányába haladt. Meg sem hallotta, ahogy valaki teljes erőből üvölt utána. Aztán a személy beérte. Két izmos kar szorította magához az apró testet. A citromos süti illatból rögtön felismerte a tulajdonosát.

- Remélem nem azért vagy ilyen, mert valaki megint bántott - húzta még jobban magához

- Nem. Most saját magamat csesztem fel, miután egy osztálytársam megkért, hogy gyakoroljak vele - suttogta - és veled mi a helyzet? Most nagyon ölelős kedvedben vagy.

- Nekem mindig olyan kedvem van, ha rólad van szó, Kiri-chan - nevettek fel mindketten

A lány legnagyobb meglepetésére a szobájában levő másik ágy üres volt, és az ő csomagjain kívül senki másé nem volt a szobában.

- Szóval vagy olyan mázlis, hogy egyedül alszol - vágott irigykedő fejet Kaito - én kifogtam egy perverzet, aki máris teleragasztotta a falat fürdőruhás képekkel - Shiro felröhögött, mire a srác mérgesen nézett rá - ez nem vicces. Most éjjel nappal fürdőruhás lányokat kell bámulnom - akadt ki.

- Akkor szólj neki - hagyta abba a nevetést - viszont nekem mennem kell edzésre. Ha itt maradsz, ott az ajtó kódja az asztalomon - intett a lány.

- Amúgy ha nem tudsz beilleszkedni, jöhetsz a kosárcsapat menedzserének - kacsintott.

- Jah persze - forgatta meg a szemét - mikor kábé annyit értek a kosárhoz, mint te a röpihez.

- Hé! - hördült fel - Miért nem mondtad el, hogy profi kosaras vagy?

- Te meg miről beszélsz? Az előbb mondtam...

- De hát én tudok röpizni! Csak annyi az egész, hogy "placcs", meg "bamm", aztán "durr"...-gesztikulált hevesen a kezével, miközben mondta a magáét.

- Legalább japánul beszélj - fogta a fejét, de inkább ráhagyta. Úgy sincs értelme Kaitoval erről vitatkozni. Bármennyire is tudja, hogy Shironak van igaza, őt nem érdekli, és úgy viselkedik, mintha neki lenne - na mentem. Ha használsz valamit, rakd ugyanolyan állapotba vissza a helyére. Ha meg játszol, hozz létre magadnak saját mentést, ne az enyémbe kontárkodj bele.

- Hai Hai! - tisztelgett, majd eldőlt az ágyon.

Semisemi

Semi Eita lefagyva nézte, ahogy Shiro és az a kék hajú srác, akivel ma már harmadszorra látta együtt, egymást ölelgetik-vagyis a fiú öleli, ő pedig szinte elveszik abban- A gyomra összeszorult. Nem akarja ezt látni. Ő akar a srác helyén állni, és átkarolni a lányt. Hagyni, hogy a pólójába törölje a könnyeit, a fejét simogatni, hogy megnyugodjon. Nem. Mégis mikre gondol?-rázta meg a fejét. Hiszen neki semmi köze nincs Shirohoz. Eddig kétszer találkoztak, semmi több. Még nem is ismerik egymást. Ő pedig... Magasabb nála, és sokkal jobban illik hozzá. Ő is különleges. Hozzá képest ő csak egy átlagos srác.

Miután nagy nehezen sikerült kiszakadnia a gondolataitól, sietve indult a tornaterem felé. Tudta, hogy még van fél óra a kezdésig, de muszáj volt valahogy még a többiek érkezése előtt levezetnie a feszültségét. Ha feszült, sokkal többet ront. Jelenleg minden vágya volt köröket futni az Akadémia körül az edzés után, vagy plusz feladatokat csinálni.

Nah. Mielőtt továbbírnám. Nagyon húzom a történetszálat? Vagy jó így? Csak már a negyedik fejezetnél járok, és alig történt valami, én pedig nem tudom, hogy gyorsíthatnék az események folyásán, ugrálni az időben meg nem nagyon akarok.