Hamar eltelt a maradék két hét a tanévből, majd megkezdődött a tavaszi szünet. Shiro már nagyon várta, hogy végre elsőévesként léphesse át a Shiratorizawa kapuit. Végül kiderült, hogy az ösztöndíjra sincs szüksége, mivel anélkül is még éppen hogy felvették.

Aztán elérkezett az a nap is. Sietve kapkodta magára az új egyenruháját, majd a reggeli pirítósával a szájában, maga után rángatva a bőröndjét sietett futólépésben az állomásra. Bár most időben volt, semmiképp sem akarta lekésni az évnyitót. A táskáit szerencsére elég volt leadni a kollégium előtt, onnan a személyzet felvitte a szobájába. Mondjuk még nem tudta, hogy ki lesz a szerencsés, aki kifogja őt hálótársának.

Az állomáson most kissé több időt kellett várakoznia az átlagosnál - na igen. Hét előtt félóránként jár csak a vonat. Miközben elhelyezkedett az egyik széken egy szintén Shiratorizawás egyenruhát viselő srác került a látókörébe.

Réz színű haján megcsillant a reggeli napfény, ahogy idegességében azzal szórakozott, hogy a sporttáskáján lógó kitűzőket birizgálta. Átlagos magassága, és testalkata volt, de azonnal kiszúrta, hogy ő is röplabdázik. Ránézésre idén kezdhette az első évét, így valószínűleg ő volt az egyik srác, akiről a sensei beszélt.

A srác észrevehette, hogy őt nézi, így a lány felé fordította a fejét, aki csak rámosolygott. Ő a mosolyból bátorságot nyerve közelebb lépett.

- Nem hittem volna, hogy vagyok olyan szerencsés, hogy nem egyedül kell utaznom egészen Sendai külvárosáig - jelentette ki kicsappanó örömmel. Na igen. Kissé messze lakott az iskolától, lehet, egy Yamagata beli iskola közelebb esett volna hozzá. Örült, hogy a Shiratorizawa bentlakásos, így nem kellett neki minden reggel hajnali fél hatkor felkelnie - amúgy Kirishima Shiro, elsőéves - mutatkozott be.

- Shirabu Kenjirou, szintén elsőéves - a lány megérzése be is igazolódott. Talán Kenjirou még az osztálytársa is lehet, bár ez csak a suliban fog kiderülni - hogyhogy ilyen messziről utazol? Innen minimum egy óra csak a vonat.

- Jobb, mint három óra Tokióba - vonta meg a vállát - amúgy meg a Shiratorizawának van a legerősebb röpicsapata a prefektúrában. Egyértelmű, hogy oda jelentkeztem.

- Szóval te is csak azért -gondolkozott el - akkor viszont nem lehetünk egy osztályban. Első évben a sportösztöndíjjal jövő diákokat az ötös osztályba rakják, míg én felvételivel kerültem be.

- Öhm...-igazította meg a válltáskáját - valójában én felvételiztem, és bár kaptam, ösztöndíj nélkül is bejutottam.

Látszott rajta, hogy Kenjirou még mondani akar valamit, de mivel időközben megérkezett a vonat, inkább csendben maradt.

Némán ültek egymás mellett a szerelvényen. Rajtuk kívül nem sokan voltak. Akik messzire utaznak, azok már az előbbivel elmentek, a kis távot megtevők pedig csak a következővel, vagy még későbbivel. Még ők is ráértek volna azzal menni. Néhány aktatáskás férfi és nő, pár iskolába siető gyerek, de semmi több. A helyek fele üres volt.

Azonban ahogy értek közelebb a prefektúra székhelyéhez, úgy lett egyre inkább tele a szerelvény. Végül pedig elérkeztek ahhoz a pillanathoz, hogy Ushijima-san és Satori is tiszteletét tette.

- Yo - intett a lánynak a vörös hajú, míg a barátja csak halkan jó reggeltett kívánt. Shiro hasonlóan cselekedett - kit tisztelhetünk az utazótársadban? - fordult a meglepetten fejét köztük kapkodó srác felé.

Kenjirou

- S-Shirabu Kenjirou vagyok! - pattant fel, majd hajolt meg a két felsőéves előtt - Kirishima-san te ismered Ushijima-sant? - fordult immáron a lány felé, aztán végre leesett neki, hogy honnan ismerős, és feleslegesen kérdezi, hisz ő is ott volt a Shiratorizawa alsőközép és a Kitagawa Daiichi meccsén. Emlékezett rá, hogy a lány csapata az eddig legyőzhetetlen Shiratowizawa ellen megnyert egy settet, majd a rá következő bajnokságon el is verte, így kijutva a nemzetire. Akkor döntötte el, hogy ő is a Shiratorizawába fog jelentkezni, hogy feladhasson a Shiratorizawa ászának. Ennek a vágynak köszönhetően jutott el idáig, és úgy tűnt, volt olyan mákja, hogy már a tornaterem előtt megismerkedhetett személyesen az általa bálványozott szélső ütővel. Nem tudott nem örülni, hogy a dilemmája ellenére végül mégis csak odament a lányhoz az állomáson.

- Nem csak ismerik egymást, Shiro-chan Wakatoshi-kun barátnője - énekelgette a számára még ismeretlen vörös hajú srác. Még nem jutott el odáig, hogy utánanézzen a jövőbeli csapattársainak-már ha egyáltalán ő is játékos. A barátnő szóra kissé meglepődött.

- M-Mi? Dehogy! - szólalt meg egyszerre a két említett. A lány kissé elpirult, a fiú pedig az eddigi semmit mondó fejével nézett előre - Sato-san, szerintem félreértetted a múltkorit - gondolkozott el Shiro, hogy honnan vehette ezt - egy meccsen ismerkedtünk meg. csak barátok vagyunk.

- Oh? - vágott meglepődött képet-legalábbis Kenjirou arra tippelt-pedig már az egész suli így tudja - vakarta meg a tarkóját.

- Tendo-san - fogta a fejét Ushijima - legközelebb inkább először kérdezz, utána terjeszd az információkat.

- Valójában csak Semiseminek mondtam el, de valószínűleg néhány kíváncsi fül is hallotta.

Kenjirou kezdte rosszul érezni magát. Kívülállóként volt jelen a beszélgetésben, és úgy érezte mintha most hallgatózna. A hármas valószínűleg meg is feledkezett róla időközben, és el voltak foglalva az egymás szavába vágva vitázással. Egy idő után már nem is követte a beszélgetést.

- Öhm...leszállunk - szólalt meg, amikor észrevette, hogy a következő megállónál elérkeznek a céljukhoz - az környező utasok hálásan néztek felé, mivel ennek hallatára végre csendben maradtak, és összeszedték a cókmókjukat-bár kettejüknek azért jóval kevesebb volt. Valószínűleg csak a feltétlenül szükséges cuccokat vitték haza a szünetre. Ushijima-san végül minden előzetes szó nélkül felkapta a lány sporttáskáját a másik vállára.

- Tudom vinni a cuccaimat, nem kell segítség - vágott durcás fejet a lány

- Nem elég neked a bőrönd meg a hátizsák? - vágott vissza a srác - amúgy mi van ebben? Ránézésre nem tűnt nehezebbnek az enyémnél.

- A laptopom, videójátékok, a röpicuccom, egy labda, a rajzcuccom, meg néhány egyéb csecsebecse, ami nem fért bele a bőröndbe - tűzött egy fürtöt a derékig érő fehér hajából a füle mögé. Reggel nem volt ideje rendesen felrakni, és már kezdte idegesíteni, hogy állandóan a szemébe lóg. 

- A beköltözés átka - vágott mindentudó fejet Satori.

Shiro

A lány magán érezte a többi utas megkönnyebbült képét, ahogy elhagyták a szerelvényt. Meg is értette őket. Kissé hangosabbra sikerült az út, mint tervezte. Hülye Satori Tendo. Most a fél suli rá fog szállni ez a kis félreértés miatt.

Kivételesen kihasználták a buszozás előnyeit, és nem rángatták végig a cuccukat a fél városon. Múltkor jó volt a futás, mert mindenkinél csak egy kisebb táska volt. Ráadásul most nem csak ők hárman voltak. Nem ismerte Kenjirou képességeit, de ránézésre meg tudta mondani, hogy nem tudná tartani a sebességet. Kocogni, és állandóan bevárni a többieket meg utált.

A kapuban elváltak útjaik. Ushijimáék a másodévesek kollégiumai felé vették az irányt, míg ők ketten még egy kicsit együtt mentek.

Az épület portáján bejelentkezve megkapta a kulcsait, majd lerakta a csomagjait, és rohant vissza a főépületbe. Még volt negyed órája az évnyitó kezdetéig, így kissé félreállt, és a tömeget fürkészte. Elsősorban ismerős arcokat keresett, és miután csalódnia kellett, hogy nem talált senkit, inkább a szokásos játékával szórakoztatta magát. Azokat a diákokat kereste, akiknek megvan az adottságuk a röpihez, és megpróbálta behatárolni, hogy melyik poszthoz illenének. Végül megpillantotta a várt Kenjirout, aki egy vörösesbarna hajú sráccal jelent meg. Valószínűleg összetalálkozott a szobatársával, és sikerült összebarátkozniuk.

Elhúzta a száját. Volt egy ok, amiért nem örült ennek a bentlakásos dolognak. A kollégiumok nem koedukáltak, így esélye sincs a fiúkkal együtt tölteni az estét-hülye szabályzat az esti koleszek közötti közlekedésről-, arról nem is beszélve, hogy két fős szobák vannak, és bármikor kifoghat egy rossz lakótársat. Arról meg sajnos vannak tapasztalatai.

Két évvel ezelőtt meglátogatták az unokatestvérei, és mivel nem volt elég vendégszoba, Yuu az ő szobájában aludt. Természetesen már a lefekvésnél is jött a probléma, hogy csak egy ágy van, ja meg persze, hogy Yuu sokkal később akar lefeküdni, mint ő. Másnap szépen el is késett a hajnali kettőig fennmaradás után.

- Yo Kiri-chan! -lépett mellé egy ismerős alak. A lány egyből megismerte a világoskék hajú, szürke és zöld szemű hatalmas évfolyamtársát, Matsuda Kaitot. A három évből kettőt egy osztályban töltöttek, ráadásul a fiú egy ideig a szomszédja is volt. Kaito egyébként kosarazott, ami nem volt meglepő magas termete mellett. Valószínűleg azért is barátkoztak így össze, mert mindketten kissé természetellenesek voltak. Shiro a hófehér hajával és lila szemeivel, meg persze a 160 centis magasságával míg Kaito a természetesen kissé kékes árnyalatú hajával, heterokrómiás szemével, és közel 195 centi magasságával. Mindenesetre furcsa párost alkottak.

Miután végighallgatták a felvételin legtöbb pontot elérő lány beszédét felvonulhattak az osztálytermekbe. Shiro buzgón kereste a nevét a táblán, ami megmutatta, végül melyik osztályba került.

- Kaito te az 1-5-ös osztályban vagy - szólt a fiúnak, aki hozzá hasonlóan szintén a nevét kereste.

- Köszi, te pedig az 1-4-esben - mosolygott rá - asszem idén újra elválik az utunk. Na majd jövőre - indultak meg a termeik felé. A lánynak most jutott eszébe. Meg se nézte, hogy a barátai hova kerültek. Végül csak legyintett, majd intve egyet a srácnak belépett a termébe.