Kuroo letörten állt neki a bemelegítésnek. Nem hitte volna, hogy ennyire fájni fog, hogy nem ismerte fel. Szerencsére a többiek ebből nem vettek észre semmit, és csak remélni tudta, hogy Akaashi sem fog foglalkozni a kinti esettel.

Időközben az is eszébe jutott, hogy honnan ilyen ismerős a vörös hajú srác, aki rájuk rivallt az ajtó előtt. Iwasaki Ryuu. Sosem hitte, hogy egyszer egy pályán fog állni a három legjobb ász egyikével, most viszont ráadásul- még ha nem is az iskolák közöttiről van szó - egyszerre több szörnyeteggel fog játszani.

A Shiratorizawa Találgató Szörnyetege Tendo Satori és a feladó, Eita Semi, Shiro-chan, Iwasaki Ryuu az Itachiyamából, meg persze Bokuto. Az ökleit izgatottan szorította össze. Ha most jól teljesít, végre megbizonyosodhat, hogy van helyük a nemzetin, és nem hiába küzd.

Azonban abban biztos volt, hogy úgy kell viselkednie, mintha nem ismerné a lányt, és most találkoztak először. Még ha nehéz is, muszáj így tennie. A gondolatra furcsa érzés kerítette hatalmába. A gyomra összeszorult, miközben arra gondolt, hogy idegenként kel viselkednie. Azt akarta, hogy emlékezzen, és most az újratalálkozás örömével ugorjanak egymás karjaiba, és...

Nem - rázta meg a fejét. A felismerést villámként hasított belé. Az nem lehet. Mikor? Miért van az, hogy most máshogy tekint rá, mint régen?

-Jól van Kuroo. Nyugodj meg, és csak csináld ahogy szoktad - gondolta. Arcára mosoly kúszott. Igen. Így kell tennie. Csak Kuroosan kell cselekednie.

Bemelegítés után végre a pályára léphetett. Arcán már ott virított a szokásos magabiztos vigyor. Igen. Most eléri, hogy Shiro-chan emlékezzen, és egyben bebizonyítja, hogy van helye a legjobbak között.

Shiro

- Kiket tisztelhetünk a négy újonnan érkezett személyében? - kérdezte Satori énekelve. Shiro csak megcsóválta a fejét. Nem is ő lenne, ha nem így üdvözölné őket.

A srácok sorban bemutatkoztak, majd az Akaashi-san felajánlotta, hogy akkor játsszanak 4v4-ben. Végül úgy döntöttek, hogy ne legyen túl egyoldalú a meccs semelyik félnél, hogy keverednek, és teljesen véletlenszerűen sorshúzással állnak be csapatokba. Mivel feladó és ütő is volt bőven közöttük, így nem kellett aggódni, hogy rosszul jönnének ki ebből.

Ő végül Akaashi-sannal, Ryuu-sannal és Semisemivel került egy csapatba. Szóval használhatják a szokásos feladócserés technikájukat. aztán eszébe jutott, hogy a fekete hajú Fukurodanis is feladó. Más posztot nem említett.

- Már csak az a kérdés, hogy ki lesz a feladó - gondolkozott hangosan. A többiek kérdőn néztek felé - ha figyelembe vesszük, hogy ki milyen posztokon szokott játszani, akkor egyértelműen Akaashi-san lenne, de akkor nem tudnánk hasznosítani a különleges technikáinkat Semisemivel. Én meg...-a gondolatai kezdtek összekeveredni, de végül sikerült döntésre jutnia.

Tekintetét Semire, majd Akaashira vezette, végül felvázolta az ötletét. 

Pénzfeldobással döntötték el, hogy melyik csapat kezdjen. Így jutottak odáig, hogy Satori nyitott először. Shiro fogadott, és továbbjuttatva a labdát Akaashinak kezdtek bele a támadásba.

Fáradtan dőlt el a földön a negyedik szett után, és csukta be a szemét. Az óra szerint már jócskán esteledett, ideje volt haza felé vennie az irányt. Reggel megígérte Yukionak, hogy otthon vacsorázik-vagyis így vacsoráznak, mivel a két barátját is neki kell elszállásolnia. Más dolog, hogyha ő a vendégszobában alszik, akkor ők hol fognak?

Yuki mindig is a forogva alvó típus volt, és ha nem akarta, hogy a földön ébredjen, miközben a bátyja rajta fekszik, akkor nem kockáztatta meg az együtt alvást. Fogalma sincs, hogy csinálta, de a srác mindig a földön ébredt teljesen lehetetlen alvópózokban.

Hirtelen azt vette észre, hogy valami árnyékot vet az arcára. Szemét óvatosan résnyire nyitotta. Egy vigyorgó sráccal találta szembe magát, kezét felé nyújtotta. Csak akkor tudatosult benne, hogy ki az, amikor jobb kezével megfogva az ötét, felhúzta. Ahogy a tekintetük összetalálkozott, lefagyott. Bár ugyanaz a tekintet volt, mint régen, valami mégis más volt. Már nem testvérként, vagy legjobb barátként tekintett rá, de mégsem idegenként. Valahogy úgy érezte, az emlékek talán mégis valahol mélyen ott lakoznak benne.

- Kuroo-chan? - kérdezte halkan. Az említett szeme elkerekedett a megszólítástól.

- Mi? - kérdezett vissza a srác, mire ő elkapta a tekintetét. Szóval mégsem? Nem. Biztos benne, hogy téved. Emlékeznie kell!

- Mindegy - mosolyodott el szomorúan, és hátat fordítva neki indult a többiek felé.

Kuroo

Még ha nem is hallotta rendesen, az előbbi halvány reményt ébresztett benne.

- Shiro-chan várj! - szólt utána. A lány megállt, de nem fordult felé egészen addig, amíg meg nem hallotta a lépteit. Nem hagyhatja elveszni ezt a lehetőséget. Nem érdekelte, hogy ezzel most lehet kellemetlen helyzetbe hozza magát, ha a megérzései csalnak.

Nagy léptekkel szelte át a köztük levő távolságot, és ölelte át a lány apró testét. Shiro először csak esetlenül állt, de aztán, amikor már azt gondolta, tévedett, ő is átkulcsolta a dereka körül a kezét.

Mikor eltávolodtak egymástól, a lány könnytől csillogó boldog tekintetével találta szembe magát. Nem hitte volna, hogy ilyen hamar közelről láthatja azt a lila szempárt, amit mindig is úgy szeretett nézni.

Évek óta most érezte magát először igazán boldognak. Nincs több álmatlan éjszaka, és az íróasztalát se vágja még jobban tönkre. Innentől újra együtt vannak, és nem kell többé elszakadniuk egymástól.

- Hé Shiro-chan! - rontotta el a pillanatot, hogy Satori-san a terem másik végéből odakiáltott. Pillanatok alatt távolodtak el egymástól, és fordult a lány az említett felé - hazafelé be tudunk ugrani egy újságárushoz?

- Mi kell onnan? - kérdezett vissza.

- Shonen Jump! Hivatalosan holnaptól lehet kapni, de ha zárás előtt megyünk, akkor már ki van rakva - magyarázta lelkesen - ráadásul a mostanihoz jár ajándék matrica is!

- Oké - vonta meg a vállát - Ha még nyitva van az újságárus a sarkon, akkor bemehetünk.

Kuroo tisztán emlékezett azokra a reggelekre, amikor ők is ugyanilyen lelkesen rohantak Yuki-chanhoz Shonen Jumpért. Az akkoriban harmincas éveiben járó nő mindig élőre kikészített két darabot nekik, hogy nehogy elkéssenek az iskolából a kitérő miatt. Aztán a lány elköltözése után többet nem ment oda reggelente újságot venni. Úgy érezte, nélküle nem olyan igazi szünetekben felülni a tetőre olvasni, és hiányzott mellőle a lány, aki mindig bevárta az oldalak alján, és aki segített neki, ha valamit nem tudott elolvasni. Végül az idő haladtával már nem is érezte úgy, hogy érdemes lenne megvenni a hetente megjelenő lapot.

Tavaly azonban mégis arra tévedt. Szomorúan konstatálta, hogy Yuki-chan már nem volt ott, sőt. Az apró sarki üzletnek még a nyoma is eltűnt.

- Shiro-chan! Yuki-chan boltja már nincs többé - szólt bele a beszélgetésükbe, mire a lány hitetlenkedve kapta felé a fejét.

- Mi? De hát... - szomorodott el. Mivel sok emlék kötötte ahhoz a helyhez, nem is számított más reakcióra - hova költözött át? - nézett reménykedve a szemébe, de ő csak nemlegesen megrázta a fejét, miszerint nem tudja.

Semi

Az öltöző ajtajában várta, hogy végre a többiek is elkészüljenek, bár Satori, Kuroo-san és Shiro-chan még mindig a teremben voltak.

Az ajtó hirtelen csapódott ki. Ijedten hőkölt hátra, amikor a csattanás okozója szó szerint kirepült azon félmeztelenül, majd utána a fekete hajú barátja, kezében a srácról hiányzó ruhadarabbal.

- Bokuto azt hittem legalább egy kicsit elfáradtál - forgatta a szemét, miközben hozzávágta az említett tárgyatés a sporttáskáját, amit maga után rángatott ki az ajtón. Búcsúzóul még fáradt tekintettel intett neki egyet, majd elindult a kijárat felé.

- Akaashi várj meg! - kiabált utána, miközben sietve kapta magára a pólóját, és dobta a vállára a táskáját.

- Majd futsz utánam. Még úgy sem fáradtál el nem?

Vigyorogva nézte a párost egészen addig, míg azok el nem tűntek a kanyarban, és léptek ki az épületből. Először furcsállta, hogy nem várják meg Kuroo-sant, de aztán eszébe jutott, hogy lehet pont ellenkező irányban laknak, és ő úgy is Kenma-sannal megy haza-legalábbis a lánytól úgy hallotta, hogy egy utcában laknak.

Időközben végre a barátai is előkerültek, végül pedig együtt léptek ki az ajtón, miután kiderült, Shiro-chan bátyja is csak pár utcával lakik odébb.

Nah. Itt a kövi rész, és kiengesztelésként, hogy tegnap nem tudtam befejezni, a megszokottnál kétszáz szóval hosszabb^^ (tudom, nagyon sok😂) Meg végre kiraktam, épp kinek a szemszögéből írok, amit szépen lassan a többi fejezetnél is pótolni fogok, már az ötödikig eljutottam.

A történetszállal szépen haladok, ráadásul lassan elérünk a feléhez, aminek őszintén nagyon örülök. Bár a tervem, miszerint befejezem a nyári szünet végéig nem fog sikerülni. Na mindegy. Ha minden igaz, még hozok egy részt, aztán megint minimum három nap szünet a gólyatábor miatt-amit egyébként nagyon várok, mivel végre rendesen is tudok röpizni, és nem az unokatesómmal kell szerencsétlenkednünk, akinek nincs sok érzéke hozzá. Jah meg itt az ideje barátokat szereznem, mivel az előző sulimban nem épp úgy sikerült, ahogy akartam  :(

Majd meglátom mi lesz. Am valakit zavarna egy kis yaoi? Bár mivel a többi hq fanfic minimum 70 százaléka az, nem hiszem😂😂😂