Puddinghead

"Szia! Van kedved 1v1 ben játszani"

WhiteWitch

"Szia! Oké, bár holnap meccsem van, és éjfélkor le kéne feküdnöm :/"

Puddinghead

"Meccs? Mit sportolsz?"

WhiteWitch

"Röpizek. Nemrég egy barátom elérte, hogy csatlakozzak az iskolám röplabdaklubjába"

WhiteWitch

"Pontosabban beíratott, mielőtt bármit is mondhattam volna XD"

Elmosolyodott. Szóval újra játszik. Akkor túllépett a múlton. Nem tudott ennek nem örülni. Már majdnem ráírt a fekete hajúra, amikor eszébe jutott, hogy őt már nem akarja érdekelni a lány.

Puddinghead

"Jó fej egy barátod lehet XD. Amúgy én is röpizek. Bár annyira nem szeretem"

WhiteWitch

"De ha nem szereted, akkor miért játszol?"

Puddinghead

"Egy barátom miatt"

WhiteWitch

"Akkor ebben hasonlítunk^^ Nah akkor mehet? Még van nyolc perc éjfélig"

Puddinghead

"Igen"

A játék szokásos betöltési zenéje megszólal, ők pedig nekiállnak egymás karakterének csépeléséhez. 

Már majdnem győzött, amikor rájött, hogy elfelejtkezett az ellenfele speciális képességéről, amivel egy, az eddigieknél tízszer erősebb támadást tud bevinni.

A képernyőn megjelent a "Defeat" felirat, majd a nyersanyagok, és pontok mennyisége, amiket most megszerzett tőle a lány.

WhiteWitch

"Úgy tűnik, ez a hős továbbra is legyőzhetetlen :D"

Puddinghead

"Ettől függetlenül egyszer úgyis sikerülni fog legyőzni téged"

Puddinghead

"Ha korábban nem is, kimaxolt képességekkel minden hős ugyanolyan erős. Ott már csak a taktika, és a kellő odafigyelés számít."

WhiteWitch

"Már várom azt a napot! Jóéjt:)"

Puddinghead

"Jóéjt"

Mosolyogva rakta le a telefonját. Neki is ideje lenne lefeküdni, ha holnap oda akar érni az edzésére. Ez az utolsó alkalom az Iskolák Közötti Tokiói selejtezőjének kezdete előtt. Láthatóan volt egy kis elcsúszás a prefektúrák között. A lánynak holnap már meccse volt-és lehet, hogy már ma is azért írt ilyen későn -, míg nekik csak holnap után kezdődik.

Reggel a telefonja csörgésére ébredt. Morogva bújt vissza a takarója alá. Semmi kedve nem volt felkelni. Csak sokáig aludni, és otthon tölteni a napot. A csöngés elnémult, majd rá pár másodpercre ismét megszólalt.

Nem volt mit tenni, kénytelen volt kibújni a meleg takaró alól, és megnézni, ki nem hagyja már békén kora reggel.

A telefonjára pillantva kissé meglepődött. Az óra háromnegyed hetet mutatott. Negyed óra múlva bent kéne lennie a tornateremben átöltözve, és kezdeni a bemelegítést.

Aztán lehúzta az értesítéspanelt. Kikerekedett a szeme. 22 nem fogadott hívás, és tizenkét üzenet. Mindegyik Kurootól.

Végre rávette magát, hogy felvegye a telefont, és álmosan beleszóljon.

- Azt ne mondd, hogy most keltél fel - sóhajtott a vonal túloldalán levő - itt várok már vagy fél órája az ajtó előtt. Öt perced van elkészülni, vagy elkésünk az edzésről

- Oké - tette le egy nagy ásítás közepette a telefonját, majd bújt bele a röpifelszerelésébe. Nem akarta azzal húzni az időt, hogy az egyenruháját veszi fel, így azt behajtotta a sporttáskájába.

A kezében egy szelet tegnapi almás pitével a kezében lépett ki az ajtón, ahol egy dühös Kurooval találta szembe magát, aki ezután szó szerint rohant az iskolába nem hagyva, hogy ő lemaradjon.

Végül épphogy beestek az utolsó pillanatban az ajtón, de legalább még ha ők is értek be utolsónak, legalább nem késtek el.

- Nah pont jókor - biccentett feléjük a csapatkapitány, majd belekezdett a monológjába - holnap megkezdődik a nemzeti prefektúrabeli selejtezője. Kiemelt hely révén csak a második körben játszunk először - mutatott a falra ragasztott feloszlásra, ahol piros filccel bekarikázta a Nekoma nevét - a célunk továbbra is a nemzeti, azonban ha nem jutnánk ki, úgy érzem, itt az ideje a fiatalabb generációnak átadni az irányítást, és nem húzni vissza továbbra is a csapatot - mosolygott el szomorkásan - Kuroo! - fordult a fekete hajú felé - a távozásommal téged bízlak meg a csapat kapitányának szerepével.

- Hai! - vigyorgott az említett büszkén.

Kenma büszke volt a barátjára. Ismét megszerezte a csapatkapitányi tisztséget. Azonban most nem volt idő ezt megünnepelni. A nyakukon volt az Iskolák közötti.

Az edzés és az iskola unalmasan telt. Egész nap arra várt, hogy ő írjon, azonban nem tette.

Shiro szemei kipattantak, amikor reggel megszólalt a megváltást jelentő ébresztőóra. Általában még vagy háromszor leszokta nyomni, és még kivárja a negyedóránként megszólaló vészcsöngőket is morogva bújva vissza mindegyik után a takarója alá.

Sakura szerencsére igazi hétalvó volt, aki mindig az utolsó pillanatban pattant k z ágyból, amikor megszólalt a telefonjából valami vérfagyasztó sikoltás. Állítása szerint semmi másra nem képes felkelni, azonban Shirot még úgy is kirázza a hideg, hogy akkor már rég fennvan, amikor megszólal. Az utóbbi időben ezért is hagyta el a szobát még azelőtt, hogy újra át kelljen élnie azt az élményt.

Még csak fél hat volt. Volt még hat órája, hogy megérkezzen a tornatermekhez, így magára kapva valami futóruhát, fülébe dugva a fülesét hagyta el a szobát, hogy fusson egyet a környéken. Ha jól tudta, néhányan még a meccs előtt a tornateremben gyakorolnak, de most nem volt kedve a társasághoz. Teljesen a gondolatába meredt, így észre se vette, hogy valakinek nekiütközik, aminek következtében szépen fenékre ült az emelkedőn.

Hat zöld röplabdamezt viselő, általános iskolásnak kinéző fiúval találta szembe magát. Látszólag kissé eltévedtek, bár már az is furcsa volt, hogy általánosban még legalább egy szülő elkísérte a csapatokat, velük pedig nem olt semmi.

- Bocsi! - nyújtott kezet neki a narancs hajú fiú, akibe valószínűleg belefutott.

- Ha már így összefutottunk, meg tudnád mondani, merre van a Sendai Gimnázium? - kérdezte lelkesen, mire a lány felnevetett a szóviccen.

- Uh...ugye tudjátok, hogy az szinte a város másik oldalán van? Most épp a külvárosban vagyunk pár utcányira a Shiratorizawától, az meg még túl van a városközponton - kérdezte meglepetten - amúgy az általános iskolások meccsei csak három nap múlva kezdődnek. Minek mezt venni a szurkoláshoz? - tette hozzá.

- Alsó közepesek vagyunk - motyogta egy fekete tüsihajú fiú. Talán ő volt a legmagasabb a csapatban, de így is alig volt nála magasabb hat centivel. Ha a többiek nem lettek volna vele, talán még el is hitte volna, amit mondott. Mindenesetre örült, hogy végre nem kell felnéznie az emberekre, miközben beszél velük.

- Na mindegy is. Elkísérlek titeket a legközelebbi buszmegállóig, ahonnan oda megy busz. Gyalog már nem érnétek oda időben - pásztázta végig őket. Nem igazán tudta eldönteni, ki milyen poszton játszhat. Az egyik barna hajú gyerekből meg inkább nézett ki kosarast, mint röpist. A tüsihajú meg a látszólagos állóképessége alapján inkább focizott. Mindenesetre eléggé összebuherált ideiglenes csapatnak néztek ki, de inkább nem foglalkozott ezzel a ténnyel.

- Amúgy te is röpizel, hogy ennyire tisztában vagy az időpontokkal? - kérdezte a mellette sétáló narancs hajú gyerek - Melyik suliba jársz? Milyen poszton játszol? Neked nem kéne sietned a bajnokságra? - érdeklődött lelkesen.

- Feladó, szélső ütő és menedzser vagyok a Shiratorizawában. Amúgy nekünk még van nagyjából hat óránk a negyeddöntőkig, bőven ráérek - vonta meg a vállát

- Te felső közepes vagy? - lepődött meg a társaság - a magasságod alapján azt hittem velünk egyidős lehetsz - mosolygott kínosan a barna hajú.

- Lehet, hogy alacsony vagyok, de mindenkinél magasabbra ugrok. Amúgy meg az az elvem, hogy nem én vagyok kicsi, hanem a többiek nőttek túl nagyra - vigyorgott

- Hinata is pont ezt mondta múltkor, amikor megemlítettük neki - biccentett a narncs hajú felé, akit mint kiderült, Hinatának hívnak.

- Én leszek a következő Kis Óriás - vigyorgott, mint a tejbe tök - tényleg. Milyen magasra tudsz felugrani? - fordult a lány felé.

- Fogalmam sincs, de a srácok azt mondták, hogy néha még a felsőtestem is a háló fölött van. Ebből kiindulva olyan három és fél méter lehet - vonta meg a vállát

- Kakkoiiiii~! - csillogtak a szemei - egyszer majd szeretném látni azt az ütésedet - állt meg a lány előtt, és boci szemekkel meredt annak lila szempárába.