Három évvel később

Kirishima Shiro sóhajtva dőlt neki a korlátnak. Ha még a röpicsapat tagja lenne, most olyan szépet lekeverne Kageyamának...

Nem tudta elképzelni, hogy a csapattársai hogy bírják elviselni a fejét. A Pálya Ördöge. Találóbb nevet nem is találhattak volna ki neki. A helyükben már rég kirakta volna a másodéves feladósrácot a csapatból, még ha nincs is kit beállítani a helyére. Bármennyire is jó feladó, nem képes a csapathoz igazodni.

-Ah...Shiro-chan? - hallott meg egy ismerős hangot mögüle - neked nem a pálya mellett kéne állnod? - kérdezte.

- Nem is tudtam, hogy érdekel az egykori csapatod meccse, Shittykawa - a lány felé sem nézett. Nem is kellett. Egyből felismerte Oikawa Tooru idegesítő hangját. Már csak az kellett, hogy a fejét is bámulnia kelljen - amúgy kiléptem. Csak addig jó egy csapat tagjának lenni - még ha csak menedzser is voltam - amíg az nem indul hanyatlásnak. Tavalyhoz képest alig volt edzőmeccsünk, és most is csak a probléma van a csapattal - vonta meg a vállát a pálya felé biccentve.

Oikawa

Oikawa Tooru felnevetett. Shiro nem változott semmit egy év alatt. A felesleges fejfájástól továbbra is megszabadul, és követi a saját eszméit.

- Csak nem azt akarod mondani, hogy nélkülem semmit sem ér a Kitagawa Daiichi csapata? - mosolyodott el fölényesen. A lány csak megvetően nézett rá - Ah tényleg! Shiro-chan hová jelentkezel felső középbe? - jutott eszébe.

- Természetesen a Shiratorizawába -jelentette ki büszkén - mondjuk nem is kérdés. Az egész prefektúrában az a legerősebb suli, nem is beszélve a röpiről.

-Huh nem is vártam kevesebbet a Démoni-edző-senseitől - tárta szét a karját - bár ezzel a magassággal...- mosolygott gonoszan.

- Igaz, hogy csak 160 vagyok, de attól még ne becsülj le! - húzta fel magát. Utálta, ha a magassága miatt lenézik, és ezt a srác ki is használta a piszkálására.

- Oké, oké! - szabadkozott, mielőtt a fehér hajú neki ugrana - és talán végre ráveszed magad, hogy a női csapathoz csatlakozz?

- Mégis mit gondolsz rólam? - tette csípőre a kezét - én továbbra is menedzser leszek. Ja meg ördögi edző - vigyorgott ijesztően, miközben ecsetelgette, hogy milyen módon fog kitolni a csapat tagjaival.

- Öhm Shiro-chan! Valami sötét aura leng körül - lépett biztonságképp egyet hátrébb a fiú, mielőtt még valami történne vele, és előtörne a lányból a sötét Shiro.

Na igen. A lánynak látszólag két személyisége volt. A normális kedves, aranyos Shiro és a sötét démoni Shiro, akivel jobb nem kikezdeni, és akkor tör elő, ha túlságosan belemerül a gondolataiba, vagy ha komolyan vesz valamit.

- Mindenesetre ha mégsem vesznek fel, akkor megyek téged boldogítani a Seijou-ba - hagyta figyelmen kívül az előbbi mondandóját

-Shiro-chan olyan gonosz vaaagy~! - nyafogott, mire csak egy nyelvnyújtást kapott - már azt hittem, soha többet nem kell 10 km futással kezdeni az edzést.

- Tőlem nem olyan könnyű megszabadulni, mint hiszed. A futás meg néha kész üdítő. Amúgy ne felejtsd Tooru, még mindig tartozol nekem egy kávéval a múltkori után - kacsintott.

Felsóhajtott. Azt hitte, a lány már rég elfelejtette azt a baklövését de úgy tűnt, tévedett. Végül csak intett.

- Akkor azt hiszem, azt sem húzhatjuk tovább - tárta szét a karját.

A Kitagawa Daiichi csapata természetesen vesztett. Ezt egyikük sem csodálta, de azért csalódottak voltak. Ez ellen nem lehetett mit tenni. Mégis csak az egykori csapatukról volt szó, ami a távozásukkal rossz kezekbe került. De mindegy is.

A lányt teljesen felvillanyozta, hogy végre megkapja a már régóta várt kávéját, extra tejszínhabbal, mellé csokidarabos keksszel. Ráadásul most végre nem az ő pénztárcáját könnyíti a kedvence. Az alkalmat természetesen ki is használta, és kimaxolta a rendelését.

- Shiro-chaaan~! - húzta a száját a fiú, amikor meglátta a számlát - Komolyaan~! Kifosztasz az e havi vagyonomból - öntötte ki a pénztárcája tartalmát az asztalra.

- Így jár az, aki "véletlenül" megeszi a csokikrémes kalácsomat a döntő után - nézett rá bosszúsan, miközben már a harmadik kekszét tunkolta bele a forró italba.

- Nem én tehetek róla, hogy olyan finomnak tűnt, te pedig otthagytad a padon közvetlenül a táskám mellett - próbálta enyhíteni a "bűnét" - tudod jól, hogy nem tudok ellenállni a kalácsnak, főleg, ha azt te készítetted!

- Még ha akkor meg is fordult a fejemben, hogy adok belőle, ezután garantálom, hogy soha többet nem kapsz a kajámból - mondta teli szájjal.

Időközben az ő italát is kihozták. Sajnos pénze nem sok maradt, de úgy is itt a hó vége. Mosolyogva nézte, miközben a vele szemben ülő lány elégedetten a kávéját szürcsöli. Hirtelen megcsörrent a telefonja. Valószínűleg Iwa-chan küldött neki üzenetet. A lány csak bólintott, hogy nyugodtan nézze meg.

Iwa-chan

"Hol vagy már? Azt mondtad, a meccs után jössz vissza edzésre!"

Shittykawa

"Shiro-channal a kávézóban. Van egy kis dolgom, már nem megyek vissza."

Iwa-chan

"Shiro? Az a Shiro akire gondolok?"

Shittykawa

"Yep"

Iwa-chan

"Randi? Remélem komolyan gondolod, és nem csak játszadozol vele, mint az eddigi barátnőicskéiddel."

Shittykawa

"Várj...randi? Csak jóvá teszem a múltkori bakimat..."

Iwa-chan erre csak egy "hiszem, ha látom" emojit küldött, mire a fiú zavartan nyomta ki a programot. 

Randi lenne? A gondolat akár akarta, akár nem, szöget ütött a fejében. Igaz, kedvelte a lányt, de sosem gondolt úgy rá. Érezte, hogy halványan elpirul még a gondolatra is.

A lányt alsóközép másodévében ismerte meg. Ő akkor kezdte az első évét a Kitagawa Daiichiben. Még tisztán emlékezett az első találkozásukra.

"Oikawa Tooru fáradtan hagyta el az edzés után az öltözőt. Most, hogy a tavalyi harmadévesek elmentek, ő vette át a csapat feladójának szerepét, ami extra edzésekkel járt-nem mintha zavarta volna.

Hirtelen labdapattanásokat hallott a tornaterem mögül, ami felkeltette a figyelmét. Halkan közelítette meg a helyet.

A látványon meglepődött. Egy hófehér hajú lányt pillantott meg, miközben az épp magának feladott labdát ütötte le a két fa közé kifeszített szalag felett.

A fiú meglepődött a gyorsaságán, meg azon, hogy egyszerre három ember szerepét próbálta betölteni, csak hogy gyakorolhasson. A lány látszólag megérezte a jelenlétét, ugyanis meglepetten fordult felé.

- Elsőéves vagy? - kérdezte végül tőle, mire ő bólintott - miért nem a csapat tornatermében gyakorolsz? Ha jól tudom, meg szokták engedni, hogy aki akar, az ott maradjon gyakorolni- vakarta meg a nyakát.

-Nem vagyok a csapat tagja, és nem is tervezek - válaszolt. Szavai hidegek voltak, lilán fénylő szemében szomorúság csillogott.

- Akkor... - kezdte - ha gondolod, feladhatok neked.

- Nem szükséges. Már megszoktam, hogy amióta ide költöztünk, egyedül gyakorlok - hajtotta le a fejét.

Kellett pár perc, mire sikerült meggyőznie a lányt, hogy mégiscsak jobb, ha nem egyedül csinál mindent. Ahogy közelebb lépett, vette észre, hogy mennyire is alacsony ahhoz képest, amit először tippelt. Épphogy csak a válláig ért, pedig ő sem egy égimeszelő.

A lány láthatóan nem volt zavarban, azonban ahogy a szemébe nézett, egy dühös tekintettel találta szembe magát.

- Nem vagyok alacsony, te nőttél túl magasra - jelentette ki csípőre tett kézzel. Ezen a fiú kissé meglepődött, de állta a tekintetét. Nem is tett semmi olyan mozdulatot, amiből a lány azt feltételezhette volna, hogy a épp magasságára gondol. Valószínűleg ez valamiféle ösztön lehetett.

- Oké, bár nem is említettem, hogy annak tartanálak - vakarta meg a tarkóját.

- A szemed nem tud átverni. Láttam, hogy nézél rám, ahogy közelebb léptél - fordította el a fejét durcásan. Tooru felnevetett, mire csak egy szúrós pillantást kapott.

- Bocs, de ki ne erre gondolna, ha találkozna egy nagyjából vele egyidőssel, aki alig ér a válláig? - kérdezte szórakozottan.

- Bármennyire is tagadni akarom, sajnos ebben egyet kell értsek veled - mosolygott már ő is - de ettől függetlenül az álláspontom továbbra is ugyan az - húzta el a száját.

A lány apró termete ellenére kivételesen jó képességekkel rendelkezett. Valószínűleg, ha csatlakozna a csapathoz, talán az iskola lány csapata is kijuthatna a nemzetire. Azonban amikor kijelentette, hogy nem fog csatlakozni, a fiú egy furcsa villanást vett észre a szemében-az elhatározottságét. Tudta, hogy nem dacolhat a döntésével, mivel úgy sem cselekedne másképp.

Fogalma sem volt, hogy min mehetett keresztül, de abban biztos volt, hogy az ő múltja valami számára felfoghatatlant tartogat. Hogy mi az, talán sosem fogja megtudni.

Másnap az edző nem egyedül jelent meg a teremben. Mellette a tegnapi hófehér hajú lány állt. Fejét szégyenlősen hajtotta le, kezével a nála legalább két mérettel nagyobb piros pulóverét gyűrögette.

- Mielőtt elkezdenénk az edzést szeretném bemutatni a csapat új menedzserét - veregette meg a lány hátát.

- Kirishima Shiro vagyok, elsőéves. Örvendek a találkozásnak - hajolt meg.

Az edző még valamit magyarázott neki, majd elkezdte az edzést. A lány végig gondosan jegyzetelt a magával hozott jegyzetfüzetébe. Leírta az edzés menetét, megfigyelte  játékosokat, látszólag mindenkiről készített magának egy kis ismertetőt, lejegyezte a képességeiket. A fiú többször is érezte magán a lány a tekintetét, de akárhányszor felé fordult, az sosem nézett felé. Mintha kerülné a tekintetét.

Amikor végeztek, ő fáradtan lépett a lány mellé. Az csak unottan nézett felé, majd felé nyújtotta a füzetét.

- Ha gondolod megnézheted, gondolom úgy is ezért jöttél ide, de holnap reggel kérem vissza - vonta meg a vállát, majd indult el a kijárat fele.

A meglepettségtől mozdulni sem bírt. Végül arra eszmélt fel, hogy Iwa-chan hátba vágta.

- Eddig hogyhogy nem meséltél róla? - kérdezte vádlón, mire ő csak kérdőn nézett a barátjára - ahhoz még túl fiatal, hogy barátnő legyen, szóval valami gyerekkori barát?- biccentett a távolodó alak felé.

- Tegnap edzés után ismerkedtünk meg. Segítettem neki gyakorolni. Valószínűleg általánosban röpizett, de itt nem akart csatlakozni a lányok csapatához, így felajánlottam neki, hogy feladok  neki párat - vonta meg a vállát, és indult az öltöző fele nyomában a folyamatosan kérdezősködő Iwaizumival"

- Azért remélem nem a barátnőddel chatelgetsz! - húzta vissza a valóságba az említett. 

- Mi? - eszmélt fel - jah csak Iwa-chan érdeklődött, hogy miért lógom el az edzést - vakarta meg a tarkóját.

-Tényleg - jutott eszébe a lánynak - Ő is a Seijouba ment nem? Lehet mégicsak lemondok a Shiratorizawáról, és szívatlak még további két évig Iwa-chanal - nyújtotta rá a nyelvét, s nevetett fel a fiú reakcióján.

- Minden vágyam...-.sóhajtott. Már csak az kéne, hogy továbbra is el kelljen viselnie azt a párost-persze nem mintha baja lett volna bármelyikükkel is, sőt, örült is volna neki, hogy nem kell elszakadnia a lánytól de együtt rosszabbak voltak, mint a gyerekek.

A kávé elfogyasztása után hazakísérte a lányt, végül náluk is töltötte a délután maradék részét. Shiro elővett valami videojátékot, amivel gyorsan elment az idő, még ha ő egyszer sem nyert.

Bármit is tett, Shirot semmiben sem tudta felülmúlni, főleg nem a lány által úgy szeretett videojátékokban, bár az elmondása szerint volt egy gyerekkori barátja, aki még nála is jobb volt ezeknek az eszközöknek a nyomkodásában, amit ő el sem tudott képzelni.

- Hát akkor további szép éjszakát - búcsúzott el, miután ráeszmélt, hogy már kilenc óra múlt.

A lány még egy utolsót intett neki, majd eltűnt a lakásuk ajtaja mögött.