„A földi csillag hegyek között, piros és kék fények törték meg az egységes felhőkarcolók rengetegjét. Az autók gyors suhanásába sziréna hangjai olvadtak bele.  Az utcák tele voltak szeméttel és boltok falának dőlő, alvó hajléktalanokkal; az elhaladó emberek ügyet sem vettek egyikre sem és csak mentek tovább, hogy a veszélyes hazaút után, átlépje a küszöbét a kevésbé biztonságosabb lakásának. A város belsejében még ilyen az élete az embernek, de ha a lekanyarodunk valamelyik mellékutcán és addig megyünk még a felhőkarcolók, négyemeletes házakra zsugorodnak, akkor elérkezünk az igazi szemétbe, a Pusztítottba. A külvárosba szorultak élnek itt, és a bevándorlók. A gengszter bandáktól kezdve, az embercsempészekig minden fekete és illegális portéka itt talál otthonra. Majdnem minden utcasarkon és sikátorban prostik vertek sátor helyet. A még üzemelő klubokban drogkereskedelem hálózata üzemel minden éjjel. A keskeny utcákon felhalmozódnak az üres piás üvegek, és a mai halottak. A testek hol fekete bőrűek, hol fehérek; az egyik csak egy sebből vérzik, de van kinek egész teste sérülései miatt hullott alá a pokolba."

Jah, kábé most így néznek ki a nagyvárosok, de egészen költőien megfogalmaztam a kinézetet. Bár innen az ablakból ülve ezt látom. Persze akik az utcán feküdnek előttem, azokat én intéztem el, az egy sebből vérzőket. De hát ennek megvan a maga története.

Mivel ma nem hívott a főnököm munkába, ami legtöbbször a minket fenyegető  terrorszervezetek kinyiffantása volt, mert ő nagy fejes a gengszter családok között itt a Pusztítottban, és a Fő Ötben is benne van, mármint a főnök. Ezért a saját területét tisztán kell tartania, és így jövünk mi a képbe alkalmazottak. Én, mint mesterlövész távolról fedezem a társaimat, és mit is mondjak, elég sikeres vagyok. 

Szóval miután a délelőtti bevásárlásról megérkeztem, szokásom szerint beültem a nyitott ablakba, s néztem az utcán néha-néha elhaladó embereket. Egy kamaszodó fiú kézen fogva vezetett egy kislányt, öt nagyobb darab fekete bőrű követte, majd körbevették őket és nem engedték tovább útjukra. Hangos, mély hang töltötte be a keskeny utcát, egy számomra ismeretlen nyelven kezdte fenyegetni a fiút miközben a kislányt magukhoz rángatták. 

Tisztogatás idejét éreztem! 

Elővettem Lisát és csőrre töltöttem (mármint a puskámat). A puskacső végét a párkánynak támasztottam, s mély levegőt vettem... A kislányt fogva tartójának a fejére céloztam... Meghúztam a ravaszt... És... Bum... A nagy barna kéz elcsúszott a lányról és a férfi kilyukadt fejjel terült el a földön, s lelke végleg a pokolba jutott. A négy, aki még állt (de nem sokáig, hihihi) meglepetten forgatták a fejüket. A lány elszalad a fiú utasítására, s megbújt egy fal mögött. Ezután pillanatok alatt leszedtem a többi négyet is, majd miután az összes mocsokláda a földön feküdt élettelenül, kiültem az ablakpárkányra. A fiú felnézett rám és eltátogott egy: köszönöm-t, a kislány ismét a fiúba kapaszkodott, s felintegetett nekem, majd elmentek.

Egész nap csak ennyi történt, mégis jobb inkább minden nap dolgozni és izgalmas bevetéseken részt venni, mert ez nagyon unalmas. Már tizenhárom éves korom óta alkalmaznak és eléggé hozzászoktattak az állandó "pörgéshez", s most hat év után szokatlan munka nélkül tölteni egy egész napot. Szóval így lett az, hogy egész estig csak a párkányban ültem és néha-néha elszívtam egy szál cigit.

A fapadlón léptek kopogását hallottam, s kulcsok zörgését, majd a bejárati ajtó nyikorogva kinyílt és becsukódott. A léptek közeledtek és hangosodtak. Majd az illető belépett abba a szobába, ahol én is tartózkodtam (már ha az számít, ha az egyik lábam a semmiben lebeg, még a másik a párkányon nyugszik).

- Jó estét "Ablakbéli Gyilkos"! Látom ismét sikerrel járt, még ha nem is volt ma szolgálatban.- Szólalt meg egy férfias hang a szoba közepéről. Felkeltem és odamentem hozzá, kezeimet a nyaka köré csavartam, s gyenge csókot leheltem ajkaira, majd suttogva megszólaltam.

- Isten hozott, Al! Puskapor szagod van... Menny fürödj le.- Al, teljes neve Alexander, ő is ugyan ott szolgál, mint én. Ő egy évvel később lett felvéve, de már az elején jól kijöttünk egymással. S erre az is rájátszik, hogy még én távolról fedezek mindenkit, ő a közelharcban kiemelkedő. Így sikerül egymást kiegészítenünk. Első pillanatól kezdve ketrecben tartott a fekete haja és zöld szemei, és az a kidolgozott test. És miután a belsejét is megismertem teljes mértékben az övé akartam lenni. Két év múlva a találkozásunk után, egy szervezet kirobbantásán, nem én voltam az egyetlen mesterlövész. Az ellenségtől kaptam egy-két váll lövést, így nem tudtam fedezni az élvonalban harcolókat, ezért Al a halál közelébe került. Mikor felépült féltem a szeme elé kerülni, végül is miattam sérült meg, de mikor könnyes szemekkel bocsánatot kértem tőle, ő csak magához rántott és megcsókolt, s szerelmet vallott és végre én is így tehettem. Minden tökéletes lett volna, ha a kelletlen munkatársak végig nem nézik titokban az egészet. De végül nem lett belőle semmi komoly ügy, az egyik két legjobb alkalmazottak vagyunk, szóval ezt elnézi nekünk a főnök (szerencsére nem előítéletes).

-Seb! Mi történt lent?- Tért vissza Al, most csak egy szál barna törölközőjében, ami megmozgatta a fantáziám. Ja, és a Seb (Sebastian) az én nevem rövidítése.

- Csak jó tettet teljesítettem!- Intettem a kezemmel, jelezve hogy semmi komoly.- Majd hajnalban a Tisztogató elintézi.- Ami csak annyit jelent, hogy az Elegánsból (a belvárosból), jönnek kocsik és összeszedik az utcán heverő hullákat, hogy elvigyék őket megsemmisíteni.

Ahogy Al ült az ágyon, leugrottam a párkányról és oda mentem hozzá. Lábaimat széttéve az ölébe ültem vele szembe. Kívánom őt. Arcát közre fogtam, s nyelvemmel végigszántottam ajkain, majd utat nyitottam vele a szájába. Nyálunk összefojt és éreztem az apró kiharapott sebek vas ízét, melyeket Al rossz szokása hozott létre. Nyelvünk minden erejéből harcolt a másikkal a feltérképezhető területért. Kívánom az egész testét. Éreztem, hogy a fenekemhez nyomódik valami kemény a törülköző alól, hanyatt döntöttem Alt és egyenes vonalban szívogatni kezdtem a testét, a nyakától az ágyékáig. Kitakartam a barna lepelből, s én is megszabadultam a szabadidő nadrágomtól. Hímtagja mereven szögben állt, elkezdtem nyalni az aljától a csúcsáig, végül teljesen bekaptam, s a fejemet kezdtem el mozgatni. Al kéjes és erotikával dús nyögései töltötték ki a szobát, és arca a lehető legártatlanabb és kiszolgáltatottabb képet öltötte fel. Nagyon aranyos, erre én is elkezdtem keményedni. Erősebben szoptam és teljes testemből mozogtam, megállítottak. Al felhúzott magához, s az ölébe ültetett, úgymint az előbb is. Kezével az állam vonaláért kapott és beleharapott az alsó ajkamba, másik kezével a férfiasságunkat dörzsölte egymásnak.
- Ma meglovagollak!- Jelentettem ki határozottan és elkezdtem tágítani magam hátul.
- Majd én megcsinálom- suttogta a fülembe. Három ujját a szájába vette és benyálazta azokat, majd kettővel tágítani kezdett alul, s végül a harmadikkal is. – Kész vagy Seb, jöhetsz!
Kicsit megemelkedtem, beigazítottam Alt és tövig rácuppantam a nedvességtől. Csípőmmel föl le elkezdtem mozogni... Lassan... Ami tudtam, hogy Alt az őrületbe tudja kergetni. Éreztem magamban az egész tagját, most ő birtokol teljes mértékben. Tarkómnál fogva lehúzott magához, s levegőfojtó csókba süllyedtünk. Kezével a farkam cirógatta, éreztem, hogy az övé is nagyobb lett bennem. Megfeszültünk a csók közben és elélveztünk. Ledőltünk és hátulról átöleltem Alt, s csak hallgattuk egymás levegővételét. És titokban hálát adtunk, hogy ma este is viszonzottan érinthetjük egymást, mert nap, mint nap a halállal nézünk farkasszemet. De nem félünk a jövőtől, nem szabad, mert akkor ezeket az apró kis törékeny pillanatokat sem élvezhetnénk. Nem ölelhetném így azt, akit szeretek, s nem mosolyoghatnék rá őszintén a boldogságtól, hogy vele lehetek. Mert akinek ezt mind adom, az összes boldogságot, amit érzek, megosztom vele. Az csakis Alex. Az egész lényem az övé, ő pedig az enyém.

- Gyá, Al úgy szeretlek!- Bújtam hozzá még jobban.

- Na, most meg mi tört rád?- Fordult felém. Kihasználtam az esélyt és rámásztam, s mellkasára hajtva fejem, becsuktam a szemem és elszenderültem.- Én is szeretlek!...- Félálomban még hallottam Al rekedt hangját és kezeimmel átöleltem a testét. Az én sokkal kisebb és törékenyebb testem nem számított súlynak számára, így békésen álomra hajtottuk fejünket.

Éles telefoncsörgésre vettem fel a fejem, kint már világos volt és a felhőkarcolók az Elegáns területén, már csak szürke betontornyok voltak, csillámló ablakokkal.

- Igen, tessék!- Vettem fel a telefont, olyan hangon, mintha nem is most keltem volna.

- Sebastian, munka van fél nyolcra legyetek a fő háznál, Alexel együtt! Számítok rátok!- Jött a hang a telefon túlvégéről.

- Oké, ott leszünk!- Raktam le a telefont. Al még nagyban szuszogott, így inkább elmentem fürödni, s csak azután ébresztettem. Gyengéd csókot leheltem ajkaira és hunyorítva kinyitotta szemeit, s elmosolyodott.

- Ma is védd a hátam. Oké?- Kérdezte, majd megcsókolt.

- Örökké vigyázok rád!

A mi reggelünk, így kezdődik. Nem tudom milyen az élet az Elegánsban, de jobb is így, szerintem. Itt találkoztam Alal, s itt szerettem bele. Itt élem ezt a veszélyes, de élvezetes napjaimat. Nem tudom mi fog történni a jövőben, de nem is izgat. Csak az számít, hogy élvezem az életet. Nem félünk a jövőtől, mert itt vagyunk egymásnak. És csak a halál választhat el minket, de azt meg mi nem engedjük.

- Mennyünk szórakozni!- Mosolyogtam fel Alra és ő őszintén viszonozta, kézen fogtam és kiléptünk a lakásból. A kulcs megzördült, lehet, hogy utoljára, de az is lehet, hogy a végtelenből először...