-Moshimoshi.

-Helló. (Név) (Vezetéknév)-et keresem.-angolul beszélt a nő. Egyből felültem. Szabad kezem arcomra simítottam.

-Igen, én vagyok.-válaszoltam szintén angolul, mire Bakugou is felült mellém. Kérdő arckifejezéssel pillantott rám.

-Remek, az én nevem Rahel Schmidt és örömmel közlöm, hogy a Nemzetközi Hős Szervezet elfogadta a jelentkezését.

-Óh, ez remek hír!-törölgettem az álmosságot a szememből.-És miért nem e-mailben értesítenek?

-Küldtünk e-mailt is önnek, ámbár az oktató, aki a szárnyai alá veszi önt, ragaszkodott hozzá hogy telefonon is kommunikáljunk magával, miután meghallotta hogy az U.A. Akadémiáról jelentkezik.

-Értem.-töröltem ki az álmot a szememből teljesen.-Elnézést kérek a kifejezetten álmos hangnememért, de itt most hajnali három lehet. Nem számítottam a telefonhívásra.

-Elnézést a kellemetlenségért, teljesen ki is ment a fejemből az időeltolódás.-mentegetőzött a nő.-Akkor, esetleg lehetne egy másik időpont mikor felhívom és mindent egyeztetünk, amit e-mailban nem lehet?

-Mondjuk, holnap ugyan ekkor?Ha ez önnek megfelel.

-Egy pillanat.-hallottam ahogy pakol valamit, majd lapozgat és firkál.-Nekem tökéletes lesz az az időpont.-hallani lehetett hogy mosolyog.

-Rendben, köszönöm. Még valami.

-Igen?

-Ki lesz az oktatóm?

-Sajnálom, de ezt nem árulhatom el. A szervezet nem szeretné kiszivárogtatni a tanárok nevét, hivatalosan én nem is tudok róla. Az ön oktatójának kilétével is csak azért vagyok tisztába, mert megkeresett és ragaszkodott a telefonáláshoz.

-Értem, azért köszönöm. Akkor holnap ugyan ekkor Miss Schmidt.

-Kellemes pihenést, viszont hallásra!

-Viszont hallásra.-kinyotam a telefont és a mellettem ülő, morcos arcú, fáradt szőkére néztem.-Sikerült.

-Mi?-kérdezett vissza.

-Felvettek.

-Értem.-mondta majd magához rántva átölelt.-Akkor, majd reggel beszélünk.

Hozzábújtam, ő már szinte aludt is, én viszont annyira izgatott lettem, hogy nem igazán akart a szememre álom jönni. Aztán jóval később valahogy mégis csak sikerült elaludnom.

Reggel mikor felkeltem és megfordultam hogy megöleljem, már hűlt helyét találtam. Felültem, odébb löktem tincseimet, amik a szemembe lógtak, és körbe néztem a szobába, de még csak a ruháit se láttam.

-Kacchan?-kászálódtam ki az ágyból. Még mindig semmi választ nem kaptam. Nyújtózkodtam egyet, majd kimentem a szobámból és elindultam le a lépcsőn, hiszen hallottam hogy valaki lent pakolászik, tesz-vesz a konyhában.

-Áh, jó reggelt!-nézett rám édesanyám válla felett.-hogy aludtál?

-Egész jól, kösz.-mondtam miközben továbbra is a barátomat kerestem szemeimmel.

-Bakugou-kun már elment ha őt keresed.-mondta anya.-mikor haza értünk pont találkozunk vele.

-Találkoztatok?

-Aha, azt mondta, hogy sürgős elintézni valója akadt, de délután felhív.

Lerogytam a székre, az étkező asztal mellett. Kicsit mardosó érzés keletkezett a mellkasomban.

Rossz érzésem van, ezzel kapcsolatban...

-Anya, áthívom Izukut, beszélnem kell veletek.

-Valami baj van, kicsim?

-Uhm.-megingattam a fejem.-Minden a legnagyobb rendben, igazából.

-Olyan fura vagy.-jegyezte meg, de mivel nem válaszoltam így a beszélgetés itt meg is szakadt. Pár perc csend után viszont, mikor anya elém rakott egy tányért megpakolva minden jóval, mozgolódás hallatszott fentről.

-Itt van a pasid is?-kérdeztem enyhe felháborodással a hangomban.

-Lassan három éve együtt vagyok vele, illene már bemutatkoznod neki.-válaszolt halkan.-Lehet hogy még jóban is lennétek.

-Még nem akarok vele találkozni.-mondtam egyszerűen.-Kérlek értsd meg.

Nem válaszolt csak nagyot sóhajtott és ott hagyott a reggelimmel. Tudtam, borzasztóan zavarja, hogy nem akarok találkozni azzal a személlyel, aki hosszú idővel apa után elnyerte a bizalmát, de egyszeűen még nem éreztem késznek magam rá.

Mondjuk valójában nem ez volt a bajom, hanem hogy Katsuki egy szó nélkül lépett le.

Megettem a tányér tartalmának felét, egyszerűen többet nem tudtam letuszkolni a torkomon. Ezután pedig vissza tértem a szobámba.

Kinyitottam az ajtót, ami mögött Izuku állt. Látni lehetett rajta a fáradtságot, mégis mosolyra húzta ajkait mikor meglátott.

-Gyere bentebb.-mondtam halkan.

-Minden rendben (Név)-chan?

-Miért hiszi mindenki hogy baj van?

-Olyan, letörtnek tűnsz, talán azért.-sóhajtott miközben levette cipőit.

-Pedig nem vagyok az.Menj be a nappaliba, kérsz egy teát vagy valami mást?

-Egy kis vizet, megköszönék.-mosolygott majd a nappaliba indult. Én a konyha felé vettem az irányt. Kinyitva a hűtőt magamhoz vettem egy palackozott vizet, és én is követtem a kis brokkolit.

Édesanyám mosolyogva nézte, ahogy a szeplős barátom nagy beleéléssel meséli az edzés tervét, amit All Might és Todoroki-kun segítettek össze pakolni neki.

Valahol mindig is sejtettem hogy anya már az egész életemet elképzelte Izuku mellett, ami ugye két dolog végett is kivitelezhetetlen lett volna.

Mindketten úgy tekintettünk a másikra mintha a tulajdon testvérünk lenne, és Izuku meleg, ami szerintem már mindenki számára tiszta volt, anyámat kivéve.

Nagyot sóhajtva és enyhén mosolyogva ültem le végül a kettejük közt létrejött nagy helyre.

Szinte láttam anya arcvonalain ahogy megint a közös jövőmet képzeli el Izukuval. Akár csak azt hogy már látja maga előtt a (h/sz) szeplős unokáit. Ez totál zavarba ejtő.

Anya, kérlek, ne már!

Mindig is tudtam, hogy nem kedveli Katsukit, de a kedvemért elviseli. Egyszer meg is jegyezte, hogy túl bunkó és erőszakos is.

-Tudjátok,-kezdtem bele egy nagyobb levegővétel után.-Hogy jelentkeztem arra a külföldi programra...

-Aham.-mondta Izuku.

-Mi van vele? Kaptál már hírt?-kérdezte anya is izgatottabban.

-Igen.-bólintottam.-Tegnap, az éjszaka közepén kaptam egy telefont.

-És?

-Jaj kicsim, ne húzd már a agyunkat!-szólt rám anya.

Én csak egyszer ide egyszer pedig oda fordítottam a fejem, végül magam elé bambulva elvigyorodtam és igent bólontottam.

-Felvettek.-mondtam, mire mindkettejük reakciója a várható volt. Izuku egyből a nyakamba dőlt és egy nagy öleléssel jutalmazott a hírrel, édesanyám pedig, ugyan csak örült a hírnek, de ő inkább elpityeredett. Tudtam hogy nehéz lesz neki.-Anya..

-Örülök neked.-mondta könnyeit letörölve szeme sarkából és ahogy Izuku elengedett ő vont karjai közé.-de mindig is félteni foglak, főleg így hogy elutazol messze tőlem.

-Sűrűbben fogok hazajárni mint gondolod.-motyogtam viszonozva az ölelést.

-Mertem remélni.-suttogta halkan.-És Bakugou-kun, mit szólt hozzá?

-Na épp ezaz, úgy volt hogy reggel mindent átbeszélünk...-sóhajtottam.

-De ő elment.-jegyezte meg anya.-Szóval ezért vagy olyan búskomor.

-Asszem.-rántottam vállat.

-Meg van már hogy ki lesz az oktatód?-kérdezte Izuku elterelve a szót.

-Meg, de nem árulják el, gondolom nem akarják kiszivárogtatni azoknak a Profiknak a nevét, akik részt vesznek a programba mielőtt elkezdődne.

-Uhm.-bólintott, majd megszokott kézmozdulatával megfogta állát és motyogni kezdett, amiből kb annyit szűrtem ki, hogy "érthető, hiszen így nem adják ki őket, és így nem lesz köztudott hogy, könnyen támadhatóak."

Felkuncogtam picit.

-Te amúgy hogy állsz a vizsgára való felkészüléssel?-kérdeztem hirtelen, mire rám pillantott zöld szemeivel.

-Egész jól. És te?

-Tíz per kilenc, szinte biztos vagyok benne, hogy a matek az bukó lesz.-sóhajtottam.-És nem mellesleg a gyakorlattól is rettegek.

-Szerintem nem kell félned. Sikerült beszélnem pár volt iskolatársunkkal, tudod, az elballagókkal és azt mondták hogy nem olyan vészes a dolog.-erre már nem válaszoltam, csak nagyot sóhajtottam.-Ne aggódj, menni fog.-Mosolyodott el szélesen legjobb barátom.-Én hiszek benned.

-És én is.-jegyezte meg anya halkan.

Alig pár nap volt a vizsgáig, én mégis azon aggódtam, hogy mi van Bakugouval, és miért nem keres. Megpróbáltam felhívni, írtam is neki, de nagyon úgy látszott hogy teljes mértékben ingorál engem.

Így nehezen, de beletörődtem. Viszont, ebben a helyzetben, gyakorolni se tudtam senkivel, szóval megkérdeztem Izukut, hogy bepofátlankodhatnék-e hozzá és Todorokihoz.

Szinte azonnal igent mondott, aztán mikor átmentem hozzá, csak akkor döbbentem rá, hogy egy egész tanuló csoport gyűlt össze ott.

-Oh (Név)-chan!-ugrott fel Uraraka széles mosollyal.

-Halihó.-intettem.

-Bakugout hol hagytad?-kérdezte Kirishima.

-Ehm...hosszú sztori.-mondtam zavartan, majd letelepedtem egy szabad helyre.

Mindenki segített mindenkinek, a hiányzó részeket is ki tudtam tölteni, és a matekban is rengeteget fejlődtem egy délután alatt.

Mialatt tanultunk Inko-san csinált nekünk vacsorát, és senkit sem engedett el éhes gyomorral. Végül pedig egyessével elkezdtünk haza szálingózni.

Először Uraraka és Tsuyu-chan mentek haza, aztán a srácok indultak el, így csak én, Todoroki és a házigazda Izuku maradtunk ott.

-Lassan indulnom kellene.-sóhajtottam az utolsó füzetet is be rakva a táskámba.

-Elkisérlek.-ugrott fel egyből a zöld hajú.

-Nem kell.-mosolyodtam el.-Lehet hogy hazafele benézek Kacchanhoz, hogy mi van vele.

-Azóta se keresett?

Szomorkásan megingattam a fejem. Igazából már a sírás a torkomat szorongatta, de tudtam ha elsírom magam, nincs az az Isten hogy Izuku haza engedjen.

-Megyek, nem akarom hogy anya túlságosan aggódjon.-mondtam lenyelve könnyeimet.

-Biztos ne kisérjelek el egy darabon?-kérdezte aggodalmasan.

-Biztos.-erőltettem egy mosolyt arcomra.

Végül sikerült elindulnom, Katsukiék háza felé tartottam, próbáltam ismét felhívni, de kinyomta. Írtam neki egy SMS-t és akkor küldtem el mikor a ház előtt álltam. Néztem az ablaka felé, ahol még égett a villany, de a függöny már be volt húzva.

Ahogy néztem fel, láttam az árnyékát az ablakban. Nyúlt a függöny felé, és elmozdítva azt kinézzett, egyenesen rám.

Felemelte a kezét, melyben a mobilját tartotta.

Kacchan💥:
"Mit akarsz?"

Értetlen néztem a telefonomra, majd fel az ablakba.
"Szerintem tudod azt te!"

Kacchan💥:
"..."

Most Komolyan leírta ezt??
"Kérlek."

Kacchan💥:
"Mit keresel itt ilyenkor, amúgy is?"

Sóhajtottam.
"Nem beszélhetnénk ezt meg rendesen? Had menjek fel."

Mimikája mérgesebb lett. Gyors mozdulatokkal írt.

Kacchan💥:
"Menj el, most nem akarom hogy itt legyél.Majd beszélünk."

Belefájdult a szívem, ismét az ablak felé néztem. A szemeimbe nézett majd elengedte a függönyt és egy pár pillanatig hezitálva elsétált az ablaktól.

Gyors léptekkel indultam haza miután Katsuki 10 perc múltán sem tért vissza az ablakhoz. Mikor már majdnem otthon voltam megint rezgett a telefonom.

Kacchan💥:
"Igérem"

Aznap éjjel nem igazán tudtam aludni.

Napok teltek el úgy hogy a tanulásra koncentráltam, így szerencsére nem volt időm Katsukira gondolni, kivéve mikor lefekvéshez készülődtem.

Olyankor mindig a telefonomat szugeráltam, hátha üzen vagy hív. De semmi. És ez a vizsga napjáig így is ment.

Reggel miután felöltöztem jött egy SMS a telefonomra.

Kacchan💥:
"A terem előtt várlak, haladj!"

A szívem kihagyott egy ütemet. Felkaptam a táskámat és reggeli nélkül indultam el otthonról. Lépteim nagyon gyorsak voltak, szinte rohantam, de mikor a sulihoz értem, lelassítottam normál tempóra, hogy a sietés végett felgyorsult pulzusom, és kipirult arcom vissza térjen a normál formájába, mikor a teremhez érek.

Bakugou ott állt az ajtó mellett, hátát a falnak támasztva. Nem pillantott rám, hiába hallotta a lépteim. Minden nagyon csendes volt hiszen rajta és rajtam kívül csak pár vizsgázó lehetett az iskola területén.

Elé léptem, mire vörös szemeit az enyémbe fúrta.

-Liba.

-Kacchan.

Szívem ismét hatalmas zakatolásba kezdett.

-Megvan a lista hogy mit kell megvenned?-bólintottam, majd hatalmasat sóhajtottam. Közelebb léptem egy lépéssel és ajkaimat az övére nyomtam. Éreztem ahogy mosolyra húzza ajkait.-Ez mi volt, Liba?

-Szerencse hozó csók.-mondtam majd elléptem tőle. Ekkor viszont megragadta derekam és vissza húzott. Szorosan magához préselt, ajkait az enyémre nyomta, s szinte azonnal beerőszakolta nyelvét ajkaim közt.

Annyira jó érzés volt. Karjaim a nyakába akasztottam, szenvedélyét pedig amennyire lehetett viszonoztam.

Csak akkor vált el tőlem mikor már egyáltalán nem volt levegőnk. Homlokát az enyémnek döntötte, karjai viszont ugyan olyan erősen tartottak.

-Ha szerencsét akarsz adni, azt teljes szívből tedd.-suttogta ajkaimra.-az elmúlt napokban bunkó voltam. Nem akartam hogy rosszul érezd magad. A vizsga után átmegyek hozzád és amég edzünk megbeszéljük, rendben?

-Uhm.-próbáltam vissza nyelni könnyeim. Olyan jól esett hogy most itt van.-Azt hittem hogy...

-Oi!-simogatott meg egy kicsit.-Nyugodj meg, minden rendben.

Egy picit pityeregtem ott a karjai közt, amiről elhittem hogy már sose fog mégegyszer ölelni. Nem sokáig tartott a sírás, viszont a feszültséggel, ami ezzel kiszakadt belőlem, minden kételyemet is magával vitte.

A vizsgák megírására már tiszta fejjel ültem be.

Folyt.köv.

/Sziasztok babákok!
Sajnálom hogy ennyire elhúzódott a rész hozatal, de el vagyok havazva.(csinálom a jogsit, melózom, ect.) megígérem hogy a kövi részre nem kell ennyit várni ☺️
Más dolog:Kinek hogy kezdődött az iskola? Meséljetek kicsit.
Megint más: a borítót nagyon szépen köszönöm Laufeya001 -nek, nagyon tetszik, nagyon szép munkát végzett. ❤️❤️

Memeket továbbra is a [email protected]-ra küldhetitek ❤️ (meg mondjuk bármi mást is 😳) (lécci kövessétek az instán az is ahol a cosplayeimet is láthatjátok tudomtudom önpromó szorrí /viecanyons ott is/)
Ne haragudjatok hogy ennyit késtem😭 és nagyon köszönöm a 38k olvasottságot ❤️😭
Puszi a nózitokra és buksi simi~/