Pont az ebédlőben voltunk. Én Kirishima mellett ültem és hallgattam, ahogy folyamatosan egymás szavába vágva beszélgetnek. Eléggé meglepett, hogy be sem kell fejezniük a mondatot, megértették egymást.

-Na és, hogy sikerült a randi?-kérdezte Mina rám pillantva.-Te hogy látod, (Név)-chan?

-Szerintem nagyon jó volt!-mosolyodtam el.

-De tudod, mi a legjobb az egészben?-vigyorgott rám Kirishima. Megingattam fejem és kérdőn néztem rá. Ő csak gyorsan az ajkait az enyémre nyomta, mint a moziban, egy pillanatra. Éreztem ahogy pillanatok alatt teljesen elvörösödök.-Megtudtam, hogy színváltós vagy! Uhm. Látjátok! Ugye milyen aranyos?!

-Uhm! Te beszélsz Eijirou?! Neked is többször volt hasonló árnyalatod, mint a hajad!-fújtam fel arcom. Ahogy meghallotta a nevét az ő arca is színt váltott.

A következő pillanatban két kezet éreztem az oldalamon. A fiúra pillantottam,aki elszánt tekintettel nekilátott tervének.

Ajkaim közül először egy nevetségesen hangzó sóhaj tört ki, majd kétségbe esetten nevetve könyörögtem, hogy hadja abba, mert nem szeretem ha csikiznek.

A többiek csak jó ízűen felnevettek, kivéve Bakugout, aki eddig csendben fogyasztotta ebédjét. Most viszont lecsapta evőpálcáit a kezéből.

-Tss. Menjetek szobára.-sziszegte dühösen, majd úgy felállt az asztaltól, hogy majdnem felborította, és elviharzott.

-Ennek meg mi baja már megint?-kérdezte Kaminari miközben mind a fiú után néztünk. Kirishima egy szót se szólt, csak rám pillantott.

Valahogy tudtam, hogy mire gondol. Össze préseltem ajkaimat és félre pillantottam.

-Megjöttem!-kiabáltam a lakásba, még lerugtam a cipőimet.

-Üdv itthon!-lépett ki anya a konyhából a kezeit törölgetve.-Milyen napod volt?

-Uhm.-akasztottam fel a táskámat a fogasra.-Egész jó. Picit talán fárasztó.-mosolyogtam kedvesen felé.

-Gyere.-intett a konyha felé. Érdeklődő tekintettel követtem őt. Mutatta hogy üljek le, szóval azt tettem. Ő pedig velem szemben.

-Mi a baj?-kérdeztem.

-Uhm.-kicsit megingatta a fejét.-Baj az nincs.

-Akkor?-nem igazán értettem, hogy mit szeretne. Elmosolyodott.

-Pár napra elmennék, már ha nem lenne probléma.-Kicsit megrezzentem.

-Meg ne haragudj, de mi? Jól hallottam?-bólogatott boldogan.

-Tudod,-mosolygott zavartan maga elé.-Találkoztam egy férfival, és...

-HOGY MI?!-pattantam fel, mire ijedten rám nézett.-Végre találkoztál valakivel?

-Igen.-bólintott ismét. Boldogan mosolyodtam el.

-És ki az? Majd bemutatod, ugye? Elutaztok vagy a városban maradtok?-bombáztam kérdésekkel folyamatosan.

-(Név)! Nem hagysz szóhoz jutni!-szólt rám kuncogva.

-Mikor találkoztatok?-ültem vissza a székre.

-Pár hete.-mosolygott.

-És...miért mondtad el?-sütöttem le szemem.

-Az hogy te titkolózol előttem, nem azt jelenti hogy én is fogok előtted.-sóhajtott.-Meg tudod, nem akartam, hogy aggódj.

Kicsit felszisszentem.

-Még mindig haragszol, igaz?

-Csodálkozol?-emelte meg szemöldökét. Megingattam a fejem.

-De ne aggódj e végett.-motyogtam.-Annak már vége.

-Reméltem is!-mondta komolyan.-Tudod, ez a Kirishima fiú nagyon kedves. Nem biztos, hogy kibírnám ha össze törnéd a szívét.

-Anya!-morogtam rá.-Nem áll szándékomban, én... nagyon is kedvelem őt.-pillantottam félre vörösödő arccal.

-Ennek örülök.-mosolyodott el.-Az utazásra vissza térve, vidékre megyünk, szerdáig.

-Mikortól?

-Holnap este indulunk.

-Oh.-pislogtam magam elé.-Oké.

-Megleszel?

-Uhu.-bólintottam.-Ne aggódj, ha nagyon félek akkor, majd szólok Izukunak.

-Rendben.-mosolygott.-Megyek, becsomagolok.

-Segítsek?-megingatta fejét miközben felállt és elindult a szobája felé.

-Köszönöm, de megoldom egyedül is.-és már el is tűnt a szemem elől.

Az ágyamban feküdtem, még nem igazán éreztem magam fittnek, mivelhogy mikor anya elment, én hajnalig felvoltam. A telefonomat nyomkodtam, mintha bármi érdekes is lenne a kijelzőn. Nagyot sóhajtva leejtettem a fejem mellé.

Miért nincs kedvem semmihez most? Szedd össze magad (Név), nemsokára randid lesz.

Felültem és arcomat dörzsölgettem tenyereimmel. Próbáltam magamba életet lehelni.

Megvan, elmegyek zuhanyozni! Utána biztos jobb lesz!

Vettem egy mély levegőt, majd fel pattantam és a fürdő felé vettem az irányt. Megejtettem a zuhanyz, ténylegesen felfrissített egy picit, de még mindig nem volt az igazi.

Mi a franc? Bezzeg ha Kacchan ezt látná egyből...már megint ezt csinálom!?

Sóhajtva megálltam a szobám felé vezető úton. Éreztem ahogy a lábaim enyhén megremegnek. Az SMS után nem szólt hozzám, amit bántam is, meg nem is.

Talán...hiányzik...

-Mi ütött beléd (Név)?-kérdeztem magamtól miközben picit megpofoztam magam. Vissza dobtam magam az ágyra.  Arcomat eltakartam, mintha bárki is láthatná.

Még mindig össze vagyok zavarodva.

Ekkor csengettek. Felültem és gyorsan felkaptam az első dolgot, ami a kezembe akadt. Gyors léptekkel haladtam az ajtó felé, mikor elé értem kinyitottam.

-Szia.-mosolygott rám kedvesen a fiú. Egy pillantás múlva pirultan kapott kezeivel szeme elé és hátat fordított. Ezzel egyidőben én az ajtó mögé ugrottam.-Ne haragudj! Nem láttam semmit! Esküszöm!

-Uhm. -bólintottam fülig vörösödve.-Gyere be, de ne less!-motyogtam teljes zavarban.Átlépte a küszöböt és nekem továbbra is a hátát mutatva elkezdte levenni a cipőjét.-Akkor, én most... fel megyek a szobámba. A nappaliban megvárhatsz.

-Jó.-motyogta, én pedig a lehető leggyorsabban iramodtam meg a szobám felé. Éreztem tekintetét magamon.

Hát persze, hogy leégeted magad...

Gyorsan felöltöztem és próbáltam megnyugtatni magam.

Nem lesz semmi gond. Nem fogja szóvá tenni.

Az órámra pillantottam és nagyon meglepődtem. Megingattam a fejem, még egyszer megigazítottam magamon a textilt. Vissza siettem le a nappaliba a vendégemhez.

-Oh!-pillantott rám egy mosollyal.-Van rajtad ruha.-szaladt végig arcán egy halvány pír.

-De Kirishima!-fújtam fel arcom-Előbb is volt rajtam, csak...nem takart valami sokat.

Pillantottam a szemeibe, amik már alig fél méterre voltak tőlem, mert közben elém sétált. Picit oldalra döntöttem a fejem.

-Anyukád?

-Elutazott pár napra.-mondtam mosolyogva.-Hogyhogy ilyen hamar jöttél?

-Ha azt mondanám-nézett szemeimbe mosolyogva.-Hogy hiányoztál, az nem lenne valami férfias, igaz?-kérdezte miközben kezeit derekamra simította.

-Nem érdekel, hogy mi férfias és mi nem.-akasztottam nyakába kezeimet.-Amég te mondod, minden férfias.

Homlokát vigyorogva az én homlokomnak döntötte.

-Örülök hogy így látod.-suttogta ajkait az enyémre nyomva.

A kanapén feküdt még az én fejem a mellkasán pihent. Karjai a hátam simogatták. Néha bele puszilt a hajamba.

Úgy döntöttünk, hogy inkább itt maradunk és filmet nézünk, beszélgetünk és egyéb. Feltámaszkodtam és ránéztem.

-Szomjas vagyok, neked hozzak valamit?-mosolyogtam. Megingatta a fejét.

-Nem kérek. Köszönöm.-mondta és amint felkeltem róla ő is felült.-Csak siess vissza.

-Jó.-kuncogtam miközben eltűntem az folyosón. Ahogy kiértem a konyhába megfogtam két poharat és a hűtőből elővettem egy üveg üdítőt. Kicsit gondolkodva kibambultam a fejemből és a szekrényből elő vettem egy kis nasit is, amit kiöntöttem egy tálba.

Abban a pillanatban rezgett a telefonom. Kivettem a zsebemből, de mikor megláttam, hogy ki írt majdnem elejtettem.

Kacchan💥
"Átmegyek."

Egyből vissza írtam neki, hogy ne jöjjön mert nem érek rá.

Kacchan💥
"Nem érdekel. Beszélni akarok veled."

Megforgattam a szemeimet.

-(Név)-chan? Minden rendben?-kérdezte Kirishima én pedig egyből zsebre vágtam a telefonom. Megindult felém.

-Uhm. Persze.-motyogtam.-Épp vinni akartam a nasit és..-nem tudtam befejezni, mert magához ölelt és megcsókolt. Ajkai óvatosak, mégis szenvedélyesek voltak, óvatosan kezdte el mélyíteni a csókot.

Karjaim a nyakába akasztottam miközben nyelvem lassú táncot járt az övével. Végül hirtelen elszakadt tőlem és szemeimbe nézett.

-(Név)...-hajolt el teljesen tőlem.-Tudod, hogy ez nem fog menni, igaz?-kérdezte könnyes szemekkel.Félre pillantva bólintottam. Nem tudtam elviselni azt a fájdalmat, ami az arcáról sugárzott.

-Miattam?-nem bírtam ránézni.

-Nem!-csattant fel.-Tudom hogy, van köztünk valami... érzem. Ahogy azt is hogy ez az érzés kölcsönös.-mondta miközben kihámozta karjaimat nyakából, távolabb lépett és ujjainkat össze kulcsolta.

-Uhm.-bólintottam könnyeimet egy kezemmel letörölve arcomról.

-DE ÚRisten, ne sírj!-motyogott miközben szorosan magához ölelt.

-És mégis mit csináljak?-kérdeztem remegő hangon amég ő csak simogatta a hátam, hogy ezzel nyugtasson.

-(Név) tudod...Bakubro...

-Szóval miatta?

-De ezt nem érted... látnod kellett volna, azt az arcot.-mondta és a hajamba puszilt.-Azóta mikor megcsókollak azt az arcot látom magam előtt.-hallgatott egy picit-Ő a barátom, és figyelembe kell vennem őt is.

-Azért még jóban leszünk?-kérdeztem mire elhajolt és nagyokat bólogatott.

-Természetesen. Te már a mi csapatunk hivatalos tagja vagy!-mosolygott.-Hidd el, balhé lenne belőle ha kerülnél minket.-Mutató ujjával letörölte könnyeim.-Na! Mostmár ne sírj.

Ránéztem, de amit láttam, az az arc nem adott okot mosolygásra. Az az erőltetett mosoly, a szeme sarkában pihenő könnyekkel..fájdalmasabb volt látni, mint bármi mást.

-Nem sírok.-suttogtam félre nézve.

-Megleszel egyedül?-kérdezte miközben teljesen elengedett. Bólintottam.

-Meg.-erőltettem magamra egy mosolyt.-Menj nyugodtan.

Ki kísértem a bejárati ajtóhoz. Rám nézett miután felvette a cipőjét.

-Ne haragudj.

Megingattam a fejem.

-Nem a te hibád Kirishima.-mosolyogtam rá.

-Holnap találkozunk a suliban.-mondta kinyitva az ajtót. Mégegyszer rám pillantott.

-Igen.-bólintottam láttam hogy nincs szíve itt hagyni, de vett egy mély levegőt és elhagyta a házat. A bejárati ajtó olyan hanggal csapódott be mögötte, ami nem volt hangos, de még percekig a fülemben csengett.

Ledobtam magam a földre és csendben a bejáratra meredtem hosszú percekig. Borzasztó fájdalmat éreztem a mellkasomban.

Nem tudom mennyi idő telhetett el Kirishima távozása óta mikor csengettek. Nem szólaltam meg, ezért még egyszer megszólalt a csengő, majd hallottam ahogy lenyomódik a kilincs.

-OI!-hallottam egy ismerős kellemetlen hangot.-Oi! Liba! Neked meg mi bajod?-térdelt le elém Bakugou a vállaimra téve kezeit, enyhén megrázva.

-Semmi.-suttogtam, éreztem hogy össze szorul a szívem és abban a pillanatban a szőke nyakába borulva zokogni kezdtem.

Nem ellenkezett,csak vett egy mély levegőt és átölelt.

-Megtudsz nyugodni,hogy elmondd mi a baj?-kérdezte gyengéd hangon, miközben karjaiba zárt.

-Te.-motyogtam.-Te vagy a baj.

Folyt. Köv.