-(Név)-chan...-elszigetelten hallottam Izuku hangját.-(Név)-chan... hahó..-integetett arcom előtt egy kezével. Kicsit megugrottam mikor vissza tértem a valóságba.

-Izuku.-motyogtam, felálltam és elé lépve vállára borultam. Nem láttam az arcát, de tudtam hogy meglepődött. Megölelt.

-Minden rendben (Név)-chan?-kérdezte. Bólintottam.

-Igen, csak azt hiszem életem legnagyobb baromságát követtem el.-egyenlőre még csak ketten voltunk az osztályba, de ha esetleg nem így lett volna az se érdekel ebben a pillanatban.

Most szükségem volt a legjobb barátom támogatására.

-Miért? Mit csináltál?

Felemeltem fejem és elléptem tőle. Nagyot sóhajtottam

-Nem mondhatom meg...

-Ugye nem keveredtél bele semmi rosszba?-kérdezte egyik kezét a vállamra téve. Szúrósan pillantottam rá, mire ijedten hátra ugrott és elengedett.

-Ugyan, mégis mit gondolsz Izuku?

-Gomen.-kuncogott zavartan maga elé emelve kezeit.-És megbántad?

Pár másodtpercig hallgattam. Végig gondoltam az egészet tiszta fejjel. Valahogy mindig olyan hatást gyakorolt rám Midoriya jelenléte, hogy bármi is történt, kitisztult elmével tudtam végig gondolni a dolgokat.

-Ami azt illeti, nem.

-Akkor nincs miért aggódnod.-mosolygott rám bíztatóan. Miközben letette táskáját.

-Köszönöm szépen Izuku!-estem megint nyakába.

-Jól van! Jól van!-mondta gyengéden megütögetve a hátam.

-Tss.-hallottunk az ajtó felől Bakugou hangját. Rá néztem. Szokásosan a szemei szikrákat szórtak. Elengedtem a fiút és rájültem a padjára, még ő letette magát a székre.

-Neked is jó reggelt Kacchan.

-NE... hívj így!-szólt rám.

-Ne kezdjétek már megint!-mondta Izuku. Rámosolyogtam.

-Ne aggódj, ez nem fog vérre menni.

-Biztos vagy te ebben?-dobta le a táskáját az asztalára. Szúrósan rá pillantottam. Kicsit oldalra fordítottam a fejem.

-Azt hiszem, megmondtam hogy nem félek tőled.-mondtam karba téve a kezem. Elhunyta szemeit és elmosolyodott, de ez nem békés mosoly volt.

-Pedig lenne okod.-mondta és megint a szokásos pózában helyezkedett el. Megforgattam a szemeim.

-Aha...

Úgy látszik nem sokáig hatott....

-Délután szabad vagyok.-mondta Katsuki.

-És?-kérdeztem, láttam ahogy Izuku kérdőn néz rám.

-Holnap után matek dogát írunk, elfelejtetted?-kérdezte és hátra döltötte fejét.

-De már megígértem...

-Matek korepetálás lesz, halasszátok el.-mondta ridegen. Nagyot nyeltem.

-Semmi gond (Név)-chan!-mosolygott rám legjobb barátom.-Ha Kacchan jobban el tudja magyarázni a matekot, akkor nyugodtan menj át hozzá tanulni. A többiben úgyis én segítek.

-Te vagy a legjobb Izuku!-mosolyogtam és leugorva megint megöleltem, amit Katsuki egy alig hallható morgással díjazott.

Lassan a többiek is beértek és elkezdődött a tanítást.

Az órákat nagyon szerettem, mert bármelyik hős is tartotta, próbálták izgalmassá tenni őket, mégha a legunalmasabb tantárgyról volt szó.

Elég hamar eljött az ebédszünet. Úgy döntöttem, hogy az udvaron eszek, nem volt kedvem a nagy tömeghez. Izuku padjához léptem. Kedvesen rám mosolygott.

-Mondd, (Név)-chan..

-Lemegyünk az udvarra? Nincs kedvem most a többiekhez.

Megingatta fejét és felállt.

-Valamit el szeretnél mondani?

-Szeretném, de nem tehetem.-mondtam.-Egyszerűen...Ha nem akarsz jönni, megyek egyedül.

-Nem-vigyorgott szélesen. -Jövök.

Mosolyogva elindultam az ajtó felé, a bento dobozommal. Izuku utánam baktatott. Elég gyorsan leértünk és befoglaltuk a legközelebbi padot.

Elég gyorsan el tudta vonni a gondolataimat Katsukiról, és jóízűen nevettünk.

Mondhatom úgy, hogy Midoriya Izuku, tényleg egy hős.

Mikor végeztünk a kajával, komolyan rám nézett.

-Mi az Izuku?

-Nem fogom erőltetni, elmondod ha akarod, de szedd össze magad, mert így nem lesz jó. Ma nem igazán figyeltél az órákon, nem igaz?-fürkészte szemeimet.

-De.-néztem félre.

-Még mindig az zavar, amit Kacchan pénteken mondott?
Igazából ez ki is ment a fejemből eddig a pillanatig...

Mi van ha...?

Fel pattantam ülő helyzetemből és magammal rángattam Izukut is.

"A FÖLDBE FOGLAK TIPORNI! BÁRMILYEN ESZKÖZT BEVETEK, ÉS TÖNKRE TESZLEK!"

Vízhangoztak fejembe Bakugou szavai.

Csak nem...

-(Név)-chan!-állt meg Midoriya. Vállamnál fogva maga felé fordított. Meglepődött.-Mi történt? Olyan kétségbe esettnek tűnsz!

-Mi van hogyha...-egy vonallá préseltem ajkaim.

"Nem mondjuk el senkinek"

Kiszakítottam magam Izuku erős fogásából, és az osztályterem felé rohantam.

-(Név)-chan!

Könyörgöm...csak az agyam játszon velem...

Oda értem és megtámaszkodtam az ajtó félfában. A terem azon részébe néztem ahol Bakugou padja van. Ketten voltak az egész terembe.

Kirishima vigyorogva intett nekem. A szőkeség pedig megforgatta szemét. Vettem egy mély levegőt, majd oda lépkedtem Katsuki padja elé.

-Mi van?-kérdezte.

-Ugye...-Kirishimára pillantottam, akinek a vigyora továbbra se fagyott le.-Ugye a Matek Korepetálásnak nincs...nem lesz következménye?

-Mire gondolsz?-egyenesedett ki székében homlokát ráncolva.

-Emlékszel...mit mondtál pénteken?

-Ilyen mocskos dolgokhoz nem fogok folyamodni..

-Mocskos?-pillogott értetlen a vörös.

-Ne szólj bele!-morgott rá se nézve.-Nem kell félned, hamarabb töröm el az összes csontod, minthogy rossz anyagot tanítsak meg neked.-morgott, majd felállt és megragadta egy kézzel uniformisom ingjének gallérját.-Ne merészelj ilyet feltételezni rólam.

Mérges volt. Borzasztóan. Éreztem, hogy remeg. Nyeltem egyet, lehajtottam fejem és bólintottam.

-Bakubro!-ugrott mellé Kirishima.-Nem férfias, amit csinálsz!! Engedd el szegényt!-Lefeszengette haverja ujjait a galléromról, majd megigazította azt. Kedvesen rám mosolygott.-Ne haragudj rá, tudod hogy forró fejű.-mondta megingattam fejem, ezzel jelezve, hogy nem haragszom.

A jelenet végére Midoriya is megérkezett. Bakugou vissza dobta magát a székébe.

-(Név)-chan!-szólt rám. Oda sietett hozzám.

-Jól vagyok Izuku!-erőltettem egy mosolyt ajkaimra.

Most egy rohadéknak érzem magam...

-Még egy ilyen...-morgott orra alatt a szőke.-És nem kell többet Matek Korepetálásra jönnöd.

Ökölbe szorult kezem. Fel ment bennem a pumpa. Felé forultam és az asztalára csaptam.

-NEKED IS ELŐNYÖD VAN BELŐLE, NEM?

-KUSSOLJ MÁR, NYOMORÉK! TEDD LE A PICSÁD A HELYEDRE ÉS MA MÁR MEG SE SZÓLALJ HA CSAK HÜLYESÉG HAGYJA EL A POFÁDAT!-zihált miután az egészet egy levegővel az arcomba üvöltötte.

-Bakubro...

-FOGD BE, KIRISHIMA!-pillantott rá, majd ismét rám.-HA VALAMI NEM TETSZIK, BESZÉLJ AZZAL A KIBASZOTT DEKUVAL!

-ÁLLJ MÁR LE!-szóltam rá.

Észre se vettük, hogy lassan már az egész osztály a mi kis jelenetünket figyeli.

-Mindenki a helyére!-hallottuk Aizawa-sensei hangját. Szúrósan engem követett tekintetével.-Már megint ti ketten balhéztok?

Órák után Aizawa engem és Bakugout ott tartott. Karba tette kezét és felváltva nézett rám, majd a fiúra.

-Nem tudom hogy mi van köztetek, hogy minden nap ide lyukadtok ki, de jobb lenne ha magatok közt elintéznétek ezt...-mondta. Én csak bólintottam. Nem pillantottam a fiúra, igazából nem is tudom miért, de mérges voltam rá.-Menjetek haza.

Elindultunk. Mikor halló távolságon kívül kerültünk ránéztem.

-Egyből hozzád megyünk?-kérdeztem mire a falnak lökött, nem nézett rám. Egyik kezével oda szorított, a másik kezét pedig a fejem mellet a falnak csapta.

Mérges...ez nem lesz jó...

-Te...-kezdett bele.- tudod egyáltalán hogy mit csinálsz?

-Miért kér...

-HOGY MIÉRT?-ekkor nézett rám.Szemei teljesen máshogy szikráztak, mint eddig bármikor. Ez a düh tényleg a lelke legmélyéről tört fel.

-Miért vagytok még itt?-hallatszott a terem felől osztályfőnökünk hangja. Bakugou morogva arra pillantott, megragadott a csuklómnál és elkezdett rángatni maga után.

-SZEDD MÁR A LÁBAD!-üvöltött.

-Állj már meg!-mondtam miközben próbáltam felvenni a tempóját, de ő csak szorította a kezem és vakon, dühtől fortyogó fejjel ment előre.-Bakugou! Ez fáj!

-KURVÁRA NEM ÉRDEKEL!

-De...BAKUGOU!

Már az iskola kapuja előtt voltunk. Megállt.

-MI VAN?

-Engedd el a csuklóm.-Nem szólt egy szót se, mégjobban megszorította a csuklóm, aztán elengedett. - Mérges vagy...

-Úgy véled?

-És most?

-Azt csinálsz,amit akarsz...-mondta és elindult. Mellé siettem. Grimaszolt.

-Rosszul jött ki az egész...Ne haragudj...

-Tss...-forgatta szemeit.-Kussolj, nem akarom hallani a hangod.

Így egy szót se váltva sétáltunk egymás mellett. Megérkeztünk hozzá. Bement az ajtón, rám nézett. Megint grimaszolt egyet, majd megragadta ismét a csuklóm, berángatott az ajtón, becsapta utánam.

Újra azt a pózt vettük fel, mint az előbb az iskolában, csak a hátam most nem egy falnak simúlt hanem a bejárati ajtónak.

-Bakugou...

-Nem megmondtam hogy kuss legyen?-sziszegett. Keze a torkomra kúszott.

Nem kellett volna a mai jelenet...

-Ba...

-Kuss.-zihált. -Hogy merészelted azt feltételezni...

-Ne haragudj...

-Sokat érek a bocsánatkéréseddel...-elengedett.-Menj fel a szobámba, jobbra az első ajtó,mindjárt utánad megyek.

Levettem a cipőmet és elindultam a lépcsőn felfelé. Beléptem a szobába, Katsuki személyiségét tökéletesen tükrözte. Ez egy mosolyt csalt az arcomra.

Az egész szobában a fiú jellegzetes illata tengett. Mély levegőt vettem, ezzel magamba szippantva annyit az illatból amennyit csak bírtam.

Körülbelül öt perccel később kicsapódott a szoba ajtaja. A szőkeség tört be, akárcsak egy tomboló vihar. Egyből levette a pólóját és eldobta.

-Baku...

-Fogd be! Egy kibaszott szót se merészelj szólni!-mondta és megragadott. Borzasztó erősen szorított.-Szereted azt a rohadék Dekut, mi?

-Ez...Most...?-nem igazán tudtam össze rakni a képet.-Te féltékeny vagy?

-A KÉRDÉSRE VÁLASZOLJ!

-Nem szeretem Izukut, a barátom, nem több. De ezt te is pontosan jól tudod.

-(Név) amég ez tart, csak az enyém vagy!-mondta miközben vészesen közeledett ajkaimhoz.

Folyt. Köv.