/Remélem tetszeni fog.

*Apró megjegyzés a döntött betű mindig más nyelv, tehát ha (Név) a gyakorlatot végző országban van akkor japán, ha Japánba akkor angol.

**másik apró megjegyzést úgy kb az első reptéri jelenettől iszokˇ és baromi fáradt vagyok, szóval ha nem lett a legjobb, ne haragudjatok. Jelenleg nincs erőm átírni.( Az is tervben van hogy az egészet átírom hogy kijavítsak egyes apró írásbeli és egyéb hibákat.

ˇmindig csak mértékkel fogyassz alkoholt!

Puszi a nózitokra és buksi simi <3 /

Izgatottan tértem vissza szállásomra, ahol szinte azonnal pakolni kezdtem. Szobatársaim csak értetlenül pillogtak rám.

-(Név)?

-Igen?-kérdeztem mosolyogva. Az egyik lány felállt az ágyról.

-Mi történt?

-Oh! Megigértem Sarahnak, hogy elmondom.-bólintottam, majd megráztam kicsit a fejem és felálltam.-Mivel Spliterproof egy nagyobb ügybe fogott bele, egy hét kimenőt adott a pártfogoltjainak.-hadartam, tekintetemmel már a következő ruhadarabot keresve, amit elrakok.

-Mázlista.-sóhajtott nagyot Beth, hátáról pedig hasára fordult.-Én is szivesen mennék már haza.

-Jó, de te bármikor haza ugorhatsz, alig két órányira laksz innen kocsival.-szólta le Molly.

Négyen voltunk egy szobába, és igazából imádtam a kolis életet, főleg, hogy mindegyik lány másik korosztályból jött.

Molly, barna hosszú hajával, kicsit aránytalan alakjával igazán csinos volt, és a szíve is csupa arany volt. Körülbelül három vagy négy évvel lehetett idősebb, mint én.

Sarah volt a legfiatalabb, még középsuliba járt. Rövid szőke haja vállát simogatta, kerek szemüvege mögé rejtette fűzöld tekintetét. Nagyon visszahúzódó volt, ismeretlenek közelében.

Elisabeth, akit mindenki csak Bethnek hív, egy évvel volt csak idősebb, mint én. Mélybarna szemei mindig magukkal ragadtak, mikor beszélgettünk, szóval elég hamar megnyíltam előtte.

-A-húzta el a hangot.-teljesen megértem amiért ilyen izgatott vagy, biztos nagyon hiányzik már Bakugou is.

-Kösz, hogy említed, neki még nem is szóltam.-mosolyodtam el és miközben előszedtem a bőröndömet, telefonomat szabad kezembe vettem és egyből tárcsáztam is Bakugou telefonszámát, nem törődve az időeltolódással.

Anya már tudta, hogy megyek, mert neki szinte azonnal megírtam SMS-ben. Izgatottan vártam hogy végre éljen a vonal és beszélhessek pár szót barátommal. Ez meg is történt pár másodtpercen belül. Kihangosítva tettem le a telefont az asztalra.

-Mivan?-morgott bele a telefonba, ahogy felvette. Széles mosoly terült az arcomra, még a többiek a szobában lesápadtak.

-Kacchan~

-Liba!-hallottam ahogy hangja másabb tónusú lett, elnyomott egy ásítást, talán még mosolygott is.-Hogy vagy baby?

-Jól, és még jó hírem is van.-mosolyogtam a telefonra, mintha csak barátom ülne a helyén.-Szeretnéd tudni igaz?

-Oi! Bökd már ki!

A lányok rendesen hátra hőköltek attól az erőteljes hangtól, mely nekem csak megmelengette a szívem.

-Előbb igérj meg nekem valamit.-mondtam a telefon felé támaszkodva.

-Mit akarsz?

-Elmész érte.

Szobatársaim fura tekinetettel néztek rám, mire szélesre húztam mosolyom.

-Hova?

-A reptérre, két nap múlva.

-Mhm.-morgott.-Mikor?

-Reggel tíz körül.

-És mi lesz az?

-Szeretet csomag.

-Liba!

-Mondom! Találtam pár pólót neked, meg csípős cuccokat.-rántottam meg a vállam miközben pakoltam tovább.-Remélem tetszeni fognak.

-Oi, mondtam hogy ne beszélj angolul, utálom!

-Ahw, Bakugou Katsuki, mégis hogy akarsz így az első számú hős lenni?

-Urusai!

-Legalább annyit mondj már angolul hogy szeretsz, látnod kellene a lányok arcát, totál le vannak sápadva.-nevettem végig nézve barátaim arcán.

-Rendben.-sóhajtott egy hatalmasat.-Kibaszotul ki foglak nyírni, ha mégegyszer ilyenkor hívsz fel.-Felnevettem.-Liba.

-Igen?

-Shine.

-Kacchan.-kuncogtam.-Hiányzol.

-Majd kárpótollak ha haza jösz.

-Szavadon foglak Bakugou!

-Oi!

-Hagylak aludni. Bocsi hogy felkeltettelek.

-Komolyan csak ezért hívtál?

-Hidd el, nagyobb lesz a meglepetés a csomagban mint amire számítsz.

-Gondolom.-csendben maradt egy kicsit.-V..Vigyázz magadra.

Éreztem ahogy arcomba egyből felszökik a vér.

-Úgy lesz.

-Jó!-és ezzel le is tette a telefont.

-Mindig meglepődök.-látta be Molly.-De boldognak tünsz, szóval gondolom jó dolgokról beszéltetek.

-Nem mondtam el neki nyiltan hogy haza megyek.-mondtam.-Akkor lehurrogott volna hogy miért nem szóltam hamarabb.

-Na, és milyen lesz három hónap után újra látni a szerelmedet?-kérdezte Sarah mosolyogva, mire Beth egyből rákontrázott.

-Fogadjunk hogy valamelyikőtök ágya le fog szakadni.

-BETH!-pirítottak rá a lányok mire csak nevettem.

-Igen, ez elég valószínű.-merengtem el, és kirázott a hideg ahogy az utolsó együtt létünkre gondoltam.-És hogy így kérdezed Sarah,-mosolyogtam rá.-Nagyon jó, már borzasztóan hiányzik. Valószinű hogy sírni is fogok.

-Nagyon szeretheted ezt a fiút.-mosolyodott el békésen Molly, én pedig folytattam a pakolást. Szerencsére az utazást támogatta a szervezet, amiért nagyon hálás voltam, hiszen nem elég, hogy tanulhatok, pénzt is keresek és a jegyek 80%-át is ők fizetik.

-El sem tudod képzelni mennyire.

-Egyszer már nekünk is elmesélhetnéd, hogy miképp jöttetek össze.-mosolygott Sarah, Beth előző kijelentésének hála enyhén vöröslő arccal.

-Na igen, nem fair hogy ilyen szaftos dolgokat csak Bethel osztasz meg.-mondta Molly, viszon látta hogy kevésbé figyelek. Legyintett egyet.-Hagyjuk pakolni.

Hálásan pillantottam szobatársaim felé, majd gyorsabb ütemben kezdtem pakolni. Csak a szükséges dolgokat, hiszen otthon van ruhám, így legfőképp az ajándékok foglaltak sok helyet. Tehát nem is tartott hosszú ideig a csomagolás. Alig egy óra múlva már a lányokkal néztünk egy filmet.

Annyira izgatott voltam, hiszen alig másfél nap és ismét láthatom a barátaimat. Bár maga a gondolat kicsit el is szomorított, hiszen biztosra vettem hogy Kirishima nem akar velem találkozni, Izuku valószinüleg gyakorlatot szerez bárhonnan ahonnan csak tud, szóval lehet hogy nem is lesz Japánban mikor én haza megyek.

De legfőképp attól féltem, hogy Bakugou teljesen ki akar majd sajátítani magának. Szóval minden féle eshetőségre fel kellett készíteni a szívem és a lelkem.

Majdnem az éjszaka közepén voltunk, a lányok már rég aludtak. Én továbbra se tudtam szóval zenét hallgattam fülhallgatón keresztül, miközben azon vaciláltam hogy írjak-e Izukunak, vagy ne. Végül arra jutottam hogy írok neki.

CoolestWings: Izukuu  |ω・｀)ノ

Látta, de nem válaszolt. Valószinüleg nem ér rá. Sóhajtottam egyet.

CoolestWings: Csak szólni akartam hogy két nap múlva megyek haza, és tudom hogy borzasztó elfoglalt vagy, de hátha tudunk találkozni. ('-'*)

Ugyan az mint az előbb. Talán haragszik rám? Letettem a telefont a hasamra, miközben keser édes érzés kezdte ellepni mellkasom. Viszont megrezzent a telefonom. Egyből az arcom elé emeltem.

ExplosionBae: Oi, miért nem alszol?

Miss Goose: Nem tudok. ╮(╯_╰)╭

ExplosionBae: reggel hulla leszel, és olyankor nem vagy valami kívánatos.

Miss Goose: Akkor nem épp pont bíztatnod kéne hogy ez így maradjon? ಠ_ಠ

ExplosionBae: miért?Van aki rád nyomult annak ellenére hogy tudják hogy az enyém vagy?

Miss Goose: Természetesen nem. 

ExplosionBae: Akkor nincs mitől félnem, igaz?

Miss Goose: Pontosan.

ExplosionBae: Mikor jössz haza?

Miss Goose: Nem tudom. De már nagyon hiányzol.

Sokáig tartott amég válaszolt.

ExplosionBae: Ha haza jösz, az biztos hogy két napig ki se engedlek az ágyból.

Miss Goose: Kacchan.. ( ￣＾￣)

ExplosionBae: Most mi van? Csak az igazat mondtam. Nem is emlékszem már az illatodra.

Elpirultam. Leírni sokkal egyszerűbb lehetett az érzéseit, mint hogy kimondta volna.

ExplosionBae: Na nem mintha hiányoznál vagy valami.

Miss Goose: Persze, én meg el is hiszem.

ExplosionBae: Te csak ne magyarázz Liba, fogadjunk hogy folyton én járok a fejedbe.

Miss Goose: Hogy te mekkora Tsundere vagy még mindig (¬‿¬)

ExplosionBae:DÖGÖLJ MEG! NEM HIÁNYZOL! IDIÓTA LIBA! (◣_◢)

Alig bírtam vissza tartani nevetésemet. Szinte láttam ahogy szorongatja a telefont, miközben idegesen pötyög.

ExplosionBae: Ahelyett hogy itt idegesítesz húzzál aludni vagy felrobbantalak.

Miss Goose: Nehéz lesz többezer kilóméterről.

ExplosionBae: Megoldom. Azzal te ne foglalkozz.

Miss Goose: Szeretlek Katsuki. 

Megnézte de nem válaszolt. Ismét vissza engettem a hasamra a telefont. Katsuki megnyugtatott.Még ha nem is az volt a szándéka. Ismét rezgett a telefonom, és mikor megnyitottam a beszélgetést azt hittem leszédülök az ágyról. Katsuki egy képet küldött.

ExplosionBae: Ez mind a tiéd ha haza érsz. 凸(¬‿¬)

Igen Kacchan egy szeretlek helyett hozd totális zavarba a barátnőd. Természetesen azonnal ez lett a háttérképem.  Felsóhajtottam. Éreztem hogy fáradok. Letettem a telefont a párnám mellé. Enyhe mosoly kúszott arcomra.

Végül sikerült elaludom, úgy hogy a fejem Kacchannal volt tele.

A váróban ültem, már csak egy óra volt a felszállásig, és baromi izgatott voltam. Zenét hallgattam, hiszen jelenleg egyedül voltam, a lányoknak tanítás volt. Aztán egyszercsak megláttam egy ismerős arcot, aki felém közeledik integetve.

-Szia (Név)!-állt elém mosolyogva David, az egyik barátom az osztályból.

-Hát te?-álltam fel és öleltem meg.

-Apa mondta hogy haza mész, és azt is említette hogy valószinűleg egyedül várakozol, szóval rohantam ahogy csak tudtam.-vigyorgott szélesen.

-Nem kellett volna.-mosolyogtam rá kedvesen.

-De kellett, egy lány ne várakozzon egyedül!-emelte meg szemöldökét, majd leejtette magát mellém én pedig csak kuncogva ingattam meg fejem.

-Engem nem zavar ha egyedül kell várakozni..

-Amúgy se volt jobb dolgom.-rántott vállat, majd felém fordult.-Na? Várod már hogy otthon legyél?

-Szerinted Dave?-kérdeztem rá pillantva.-Szerinted?

-Jól van na.-vigyorodott el.-Gondolom Bakugou már várni fog rád.

-Jaj fogd már be, azt se tudja hogy haza megyek.-legyintettem.

-Hogy mi?

-Nem mondtam el neki.-rántottam meg vállam. Ekkor csippant egyet a telefonom. Alig ezután mégegyet és megint.

-Nézd meg ha akarod.

-Nem vagyok bunkó, majd a gépen megnézem, mielőtt felszállunk.-mondtam, pedig nagyon is érdekelt, hogy ki írt és mit.

-Egyszer elviszel engem is?

-Japánba?-pislogtam nagyokat a fiúra, mire csak mosolygott és bólintott egyet.

-Szeretnék találkozni a japán barátaiddal.

-Dehát egy szót se beszélsz japánul.-hitetlenkedtem továbbra is.

-De ők beszélnek angolul, nem?-emelte magasra szemöldökeit.

-Hát... az a baj hogy akivel el tudnél lenni, nos.. vele már nem beszélek.

-Miért?Mert elkölöztél?

-Hidd el, így jobb mindkettőnknek.-sóhajtottam.

-Nagyon hiányzik az a személy, igaz?

-Eléggé, de nem szeretnék erről beszélni, nagyon kellemetlen téma a számomra.

-Akkor nem faggatlak.- hálásan pillantottam a fiúra.-Csak ennyi cuccod van?

-A nagy bőröndöt már leadtam, tudod azt nem vihetem fel az utastérbe.

-Aham.-bólintott.-Remélem jó utad lesz.

-Valószinű hogy végig alszom.-mosolyogtam rá.-Nem valami sokat aludtam az utóbbi pár napban.

-Azt elhiszem.-kuncogott kicsit.-Sarah említette hogy nagyon sokáig felvoltál múlt éjszaka is.

-Katsukival beszélgettem.-bólinottam.

-Néha féltékeny vagyok rá.-motyogta David, mire rá pillantottam.-Na, nem kell félre érteni.-kuncogott, biztos az arcom végett.-Csak annyira körülötte forog minden gondolatod.

-Ez szerintem természetes, ő a pasim.-válaszoltam, majd sóhajtottam egy hatalmasat.

-Egyszer tényleg vigyél el magaddal. Oké?

-Legalább akkor az alapokat tanuld meg.-kuncogtam, mire csak bólintott egyet.

Ezután egy darabig csendben ültünk egymás mellett. Dave nem volt minden esetben túl beszédes, de talán ezt kedvelték benne a legtöbben.

-Én is segíteni fogok apának.-sóhajtott halkan.

-Dehát,-kaptam rá teintetem.-Te is tanulsz még..

-Igen, ez igaz. Kicsit félek is.-kezdte ujjait piszkálni.-De a lényeg, nem szeretném ha erről más is tudna. Még a végén azt hinnék, hogy kivételez velem csak azért mert a fia vagyok.

-Ez csak természetes. Lakat a számon.

-Te vagy a legjobb.

-Ez nem igaz.-mosolyodtam el. Ismét csend telepedett ránk. Nem is nagyon volt kedvem beszélgetni, de Dave se erőltette. Jól esett hogy itt van. 

-Ha esetleg közben valami alakul, írhatok neked?

-Persze, bármiben segítek. Már ugye amennyire onnan tudok.-löktem meg kicsit vállát vállammal.

-Köszönöm, nem igazán tudok mást, aki ilyen helyzetekben segíteni tudna.-Felkuncogtam.-Ugye tudod, hogy te vagy a megmentőm?

-Dehogy vagyok.

-De legalább van tapasztalatod az ilyen ügyekben.

-Igen, de ez se nekem köszönhető.

Ezzel le is zártuk a témát, fejem pedig a vállára hajtottam.

-Nemsokára otthon leszel.-mondta miközben megsimogatta arcom. Bárki ránk nézett volna, biztos azt hitték volna hogy együtt vagyunk, de szerencsére senki se figyelt minket.

-Tudom.

-Csókold körbe Dekut helyettem is.

-Oi, Shoto nem igen hiszem hogy örülne neki.

-Igaz is.-kuncogott.

Így hogy a fiú megjelent nagyon gyorsan telt az idő, így rendesen megijedtem mikor meghallottam hogy elkezdődött a beszállás.

-Azthiszem...

-Igen.-bólintott.-Vigyázz magadta.-Állt fel, miközben én is ugyan azt tettem. Magamhoz vettem a háti táskám, kezembe szorongattam a jegyem.

-Nem kell agódnod.

-Óh, én nem aggódom.-mosolyodott el. Ezek után megöleltem és végig csináltam ugyan azt, amit akkor amikor ide jöttem, de most sírás nélkül.

Alig tíz percen belül már a helyemen ültem, és a telefonomat nyomkodtam. Megnéztem. hogy ki írt.

BroCooli boi: Azta! Tényleg haza jösz? Még szép hogy szakítok rád időt, ne mondj butaságokat, olyan rég láttalak már! Alig várom hogy lássalak újra (Név)-chan! (∩_∩)

BroCooli boi: Gondolom a többieknek nem szóltál, mert senki se említette, pedig ha szoltál volna nekik tuti arról beszélnének. Nagyon hiányzol ám mindenkinek. (⋟﹏⋞)

BroCooli Boi: Megvan! Csináljunk egy meglepetés bulit a többieknek! Na, mit szólsz hozzá?｡^‿^｡

Elmosolyodtam, miközben vissza írtam.

CoolestWings: Remek ötlet Izuku.Köszönöm. (=^_^=)

Ezután beraktam a telefonomat repülő üzemmódba, és zenét kapcsoltam a fülesemen keresztül. 

Miután felszállt a gép, alig telt bele pár percbe már aludtam is. 

A leszálláskor keletkező enyhe turbulenciára ébredtem. A mellettem ülő férfi hatalmasat sóhajtott, és morgott valamit az orra alatt, mire a mellette ülő hölgy, aki a felesége vagy a barátnője lehetett leszídta. Kicsit elmosolyodtam.

A telefonom teljesen lemerült, így betuszkoltam a zsebembe és megvártam még nyugodtan le tudok szálni tolakodás nélkül. Fél tíz volt, mikor a lábam ismét japán földet ért.

A levegő magában hordozta az itthoni illatokat, már itt is. Boldogan mosolyogtam magam elé, és elindultam a váró felé, ahol magamhoz tudom venni a bőröndömet. Lépteim átlagos gyorsasággal vitték, enyhén nehéznek ható súlyom, talán mert még 20 perce sincs hogy felkeltem. Ásítottam egy hatalmasat, miközben ajkaimat eltakartam. Mivel a gépen végig aludtam az utat így nem fog bezavarni az idő eltolódás.

Már nem voltam messze a csomag kezelő futószallag, mikor egy ismerős hajkoronát pillantottam meg. Egy ember eltakarta, de szinte azonnal tudtam hogy ő az. A szívem hevesebben kezdett verni. A lábaim is remegni kezdtek. Mély levegőt vettem, majd enyhén felgyorsítottam lépteimet. Majdnem végig a köztünk lévő ember takarásában közelíthettem meg. Alig voltam pár méterre mikor a férfi, aki eddig eltakart odébb lépett. 

Tekintetünk azonnal találkozott. Nem bírtam tovább, mikor megláttam a vörös íriszeket ahogy engem néznek, gyors lépteim futássá váltak. Azt a pár métert futva tettem meg, majd akkora lendülettel ugrottam a ugrottam a nyakába, hogy majdnem felborultunk.

Éreztem ahogy hozzá simúlt egész testem, hogy alig mer reagálni. Valószinűleg még nem fogta fel mi történt. Mikor elhajoltam tőle és ismét szemeibe néztem, hatalmas meglepetség tükröződött szemeiben, majd karjait körém fonta és szorosan magához ölelt. Alig kaptam levegőt, de borzasztó jól esett. 

A világ mintha ismét szines lett volna számomra, ahogy orromat megtöltötte édeskés illata, mely dezodorja kellemesen férfias illatával keveredett. Hozzá bújtam, és kezeim a hátára vezettem. Éreztem hogy remeg.

-El sem hiszem hogy tényleg itt vagy.-motyogta alig hallhatóan nyakamba. Újra tettem egy próbálkozást az elhajoláshoz tőle, és amikor sikerült két tenyerem közé fogtam arcát.

Nagyobb lett. A vállai szélesebbek. Nem sokkal, de feltünően. A karjai is izmosabbak. Magasabb is lett. Megremegtem. Nyeltem egy hatalmasat, majd ajkaimat az övére tapasztottam, mire csak magához préselt viszonozva a csókot, de ahelyett hogy mélyítette volna egész hamar elhajolt tőlem.

-Szia.-mosolyogtam rá. Erre két kezét arcomra simította, hüvejkujjával pedig letörölte könnyeim, melyeket észre se vettem hogy utat törtek maguknak. Halványan elmosolyodott, és az ahogy rám pillantott ismét szerelembe ejtett.

-Szia.-suttogott, tekintetét pedig nem szakította el arcomtól. 

Nem is tudom meddig álltunk így, egymást nézve. Az örökké tartó pillanatunkat a telefonja csörgése zavarta meg, mire ismét az idegbeteg kifejezés ült az arcára.

Esküszöm, még ez is hiányzott.

Mérgesen elengedett egyik kezével, a zsebébe nyúlt és meg se nézte ki az felvette.

-Mivan?-morgott a telefonba.

-Hogy beszélsz már megint?

-Tsk, abba bele se gondoltál hogy valamit megzavarsz igaz?

-Ugyan mit zavarnék meg, idióta kölök? A barát- REMÉLEM NEM CSALOD MEG AZT AZ ANGYALT!!

-FEJEZD MÁR BE BANYA!

Mindenki, aki a környékünkön volt ránk pillantott. Én pedig csak kuncogva a hatalmas mellkashoz bújtam, melyben gyors dörömbölés volt hallható. 

-Baromira hiányzott már ez.-sóhajtottam mosolyogva.

A reptérről egyenesen hozzánk mentünk. Anya nyitott ajtót és hiába tudta hogy jövök, majdnem átesett egy kisebb szívrohamon. Hosszú évek után, végre a pasijával is találkoztam. Ichirou-san a korához képest jóképű volt, de nem is maradt sokáig. Alig tíz percet töltött velünk, utána el is ment, sürgős munkahelyi dologra hivatkozva. Később már nem is találkoztam vele.

-Mesélj el mindent!

-Anya,-kuncogtam.-Mindent tudsz. Nincs igazán mit mesélnem.

-Igaz, de mégis, hátha van valami.

Végül valamennyit csak meséltem anyának, plusz oda adtam neki a meglepetést, amit hoztam. Egyből ki is tette a polcra.

Addig nem engedett el még legalább enni nem ettem valamit, és a szívemre kötötte, hogy még szakítsak rá időt a héten, nehogy csak a barátaimmal lógjak. Megigértem neki, hogy evégett nem kell aggódnia, nem fogom ennyivel letudni.

Ezek után átmentünk Katsukiékhoz, ahol Mitsuki majdnem hasonlóan reagált, mint anya. Ugyan úgy a nyakamba borult és faggatni kezdett. Neki is elmondtam nagy vonalakba mindent. 

Mindeközben a fia nagyon csendes volt. 

Mitsuki egyszercsak a fejéhez kapott.

-El kell ugranom a boltba, hozzak neked valamit.

-Nem kell köszönöm.-mosolyogtam rá kedvesen, mire csak bólintott.

-Engem meg se kérdezel?

-Van lábad, szemtelen kölök! Ha akarsz valamit elsétálsz!

Kezem ajkaim elé kaptam nehogy arcon röhögjem az ismét veszekedő anya-fia páros. Egy kisebb vita után, pedig össze szedte magát és megcélozta a boltot.

Pár perc múlva, a még mindig furcsán viselkedő barátom elém lépett. Megfogta a csuklóm, és felrántott az ülő pozíciómból. Szemeit figyeltem, mire egy sejtelmes mosoly kúszott az arcára.

-Azt hittem már sose fog elhúzni.-mondta, majd ajkaival azonnal letámadta enyéimet.

Ez a csók most más volt, mint amit a reptéren váltottunk. Sokkal több és sokkal intenzívebb érzelmet tartalmazott, ráadásul ahogy viszonoztam azonnal mélyítette is.

Nyelvünk vad táncot járt még karjaim lassan nyakába akasztottam. Tudtam hogy mi fog következni. Ő is tudta. Ahogy elszakadt tőlem hogy levegőhöz jusson, hatalmasat nyeltem. 

-Katsu-

-Fogd be.-suttogta, majd ujjaival odébb dobta hajamat és nyakamra hajolva kezte azt csókolgatni. Fejem ösztönösen hátra hajtottam, így jobban hozzá fért. Egyik keze derekamra símult, még a másikkal fenekemet célozta meg, hogy erősen belé markolhasson.

Jólesően felsójatottam, mire végig rázta testét a hideg. Karja libabőrös lett. Elmosolyodtam. Örültem neki, hogy még mindig ilyen hatással vagyok rá. Mosolyogva tért vissza ajkaimhoz. Olyan puha volt. Olyan jól esett. Végre. Végre itt vagyok vele.

Nem beszéltünk, csak csókoztunk. Élveztük egymás közelségét. Teljesen kiidegeltük egymást. Hol én csókolgattam az ő nyakát, hol pedig ő az enyémet. Már mindketten kikészültünk. Éreztem, hogy nadrágja igazi büntetés lehet jelenleg számára.

-Anyud?

-Ne aggódj miatta, most elég sokáig oda lesz.-mondta miközben kezei az oldalamon feltúrták a pólómat. Nem szégyenlősködtem, segítettem neki megszabadítani engem a pólómtól, majd az ő testét takaró fekete póló ugyan erre a sorsra jutott. 

Ujjaim végig simítottak felső testén, egészen nadrágja széléig. Mindeközbe beharaptam alsó ajkam. Baromi jól nézett ki. Már nem is emlékeztem rá igazán. Remegtem ahogy elkezdtem kicsatolni az övét.

Hamar megszabadítottam kínzó börtönétől, miközben ismét egy csókra invitáltam. Ujjaim lassan körbe öleltem merev tagját. Felsóhajtva szakadt el tőlem.

-Tudod te, hogy mennyire hiányoztál?-kérdeztem. Elvigyorodott.

-Ezt most nekem, vagy a farkamnak mondtad?-felnevettem miközben szemeibe néztem.

-Legfőképp neked.-simítottam kezem nyakára, ismét ajkait vette célba.-De ha már itt tartunk, neki is.

-Három hónap távollét kihozta belőled a perverzet?-kuncogva vettem fel a szemkontaktust vele. Nem féltem hogy elitél, vagy akármi. Tudtam hogy ugyan az jár a fejünkbe, így nem is válaszoltam, csak végig csókoltam állától egészen öléig a testét, amit apró sóhajokkal élvezett. 

Végül térdemre helyezkedtem és ajkaim közé vettem férfiasságát. Egy hangosabb sóhaj hagyta el ajkait. Szemeimmel felpillantottam szemeibe, melyek az én szemeimet figyelték. Alsó ajkát beharapta, miközben lassan elvigyorodott.

Ujjait lassan tincseim közé vezette amég én őrjítő lassúsággal mozgattam fejem. Alig tevénykedtem egy perce mire elhúzódott tőlem.

-Mi az?

-Állj fel.-suttogta, én pedig azt tettem, amit kért. Másik kezén lévő ujjai is hajamba túrtak. Ahogy arcomat nézte ismét ajkába harapott. Ajkai nyakam kezdték újra elfoglalni, miközben egyszer-kétszer meghúzta hajam. Kívántam, borzasztóan kívántam. 

-Katsuki..-suttogtam, majd ekkor kezei lassan kezdték végig simítani testem, nyakamtól teljesen nadrágomig.

-Olyan kibaszottúl szexi vagy.-suttogta miközben homlokát az enyémnek döntötte. Elkezdte kigombolni a nadrágomat. Ajkait az enyémre nyomta, és közben elkezdett megszabadítani a skinny farmertól. Vele együtt a fehérneműtől.

-Pont te mondod?-kérdeztem miközben lábaim közt érezhettem kezét. Ismát egy csókba forrtunk össze miközben egyik ujjával belém hatolt. Bele nyögtem a csókba, ennek hatására nyelvét átvezette ajkaim közt, és hosszas csatába kezdtünk a dominanciáért.

Ő nyert.

Minden érintése után szinte lángolt a bőröm. Ajkai nyomán pedig ez kétszeresére nőtt. Olyan hirtelen történt minden. Fogalmam sincs mikor váltotta fel ujjait férfiassága, és hogy kerültünk a kanapéra. 

Én csak hátra vetve fejem, mozgattam csípőm, az ő mozgásához képest ellentétesen. Ujjaim a szőke tincsek közt pihentek. Neki mind a két keze körém fonódott, ajaki pedig hol egyik, hol másik mellemen időztek. Néha-néha felmorrant.

Hangom visszafoghatatlanul tört elő belőlem. Minden egyes mozdulatot élveztem. Elég hamar értük el mindketten a határainkat.

Egy szenvedélyes csókba össze forrva, ölelkezve ért mindkettőnket az orgazmus.

Heves légzéssel borultam vállára. Szorosan ölelt magához. Hallottam, ahogy mindkettőnk szíve ugyan azt az ütemet veri.

-Nagyobb lettél, úgy mellkas tájékon.-hallottam hogy mosolyog.

-Te is.-kuncogtam.

-Annyira hiányoztál, hogy azt nem lehet elmondani.-mondta halkan.

Csend volt, nem csinálhattam úgy mintha nem hallottam volna.

-Egy részem bele pusztult ebbe a három hónapba.-válaszoltam. Mellkasom csupasz mellkasának préselődött.-Nem akarok vissza menni. Nélküled biztos nem.-sóhajtottam.

-Muszáj.

-Tudom.

Bakugout nem kellett szaván fogni. Tényleg maguknál tartott két napig. Még az udvarra se mehettem ki. Ő is ki vett pár napot. Ezek a napok olyanok voltak, akár csak a felsőközepes éveink. 

Imádtam hogy mellette kelek, és mellé fekszek. Ő se volt másképp valószinűleg.

Izukuval is elég hamar sikerült találoznom a két napos háziőrizet után. Megbeszéltük a parti részleteit. Olyan gyorsan akartuk össze hozni, hogy nekem ne zavarjon be a repülésbe, és neki se zavarjon bele a terveibe, tehát a péntek tökéletes időpont volt. Ő vasárnap indult egy másik országba én pedig hétfőn megyek vissza.

Nagyon hiányzott már ez az energikus fiú mellőlem. Elg ciki volt, mikor a részletek megbeszélése közben egyszer csak megöleltem. Meg is kérdezte mit csinálok. Mire én csk annyit váléaszoltam.

-Hiányoztál.

Nem kellett többet beszélnem, viszonozta az ölelésem. Még majdnem sírt is. Akár csak én. Kellemes volt végre itthon lenni. Csak azt sajnáltam, hogy baromi gyorsan telt az idő.  

Anyával is beszéltem minden nap. A többiekkel is, de még mindig úgy éreztem hogy az idő sokkal gyorabban telik, mint kellene neki. 

Péntek reggel, az ágyban ültem. Katsuki még aludt, én pedig a körmömet rágva bambultam magam elé. Túl kevéd volt az idő...

-Liba..

-Kelj fel.

-Inkább feküdj vissza..

-Nem, nincs...

-Mi nincs?

-Időnk..

Bakugou ásított egy hatalmasat. Nyújtózott is egyet. Felült.

-Miket beszélsz, asszony?-erre kicsit elmosolyodam. Leengedtem a kezem, és rá pillantottam. Szőke tincsei kicsit hosszabbak voltak a szokásosnál. Egy darabig néztük egymást, majd hirtelen mozdulatokkal magához szorított.-Nyugodj meg.-suttogta hajamba.

-Nem megy Katsu..én-sóhajtottam és szorosan hozzá bújva kezdtem sírni.Alig volt már csak pár napunk. És ez sokkal rosszabb volt, mint az első utazás. Nem tudom miért. Talán, ilyenkor az ember arra számít hogy megáll az élet nélküle, de ez nem következett be. Minden tovább ment nélkülem is, mintha sose léteztem volna. 

Bakugou pedig csak ölelt, nem szólt egy szót se. Ő is változott. Nem voltam itt, és változott. Valószinű akkor is változott volna ha maradok, de ez így sokkal észre vehetőbb volt.

-Nekem is nehéz, minden napot nélküled végig csinálni.-jegyezte meg halkan.-De ha ezt kibírjuk, mindent kibírunk Liba. 

-Így akarok maradni. Veled. Örökké.

Egy apró csókot nyomott homlokomra, vissza dőlt velem a párnára.

-Minden rendben lesz.-igérte vállamat cirógatva.-Minden a leg nagyobb rendben lesz.

Kisírtam magam a karjai közt, majd simogatásától teljesen megnyuodva vissza is aludtam. 

A buli nem volt túl nagy, csak azok voltak ott, akik ráértek tehát a BakuSquad, Kirishima kivételével. Uraraka, Todoroki és Izuku.

kaminari mikor meglátott a nyakamba ugrott. Ugyan ez volt a helyzet Minával is. Sero nyugodtan kezelve a dolgot öklözöt velem, majd pár másodperc után egy rövid ölelésbe húzott magához.

Mindenkinek oda adtam az ajándékokat és szuvenireket amiket hoztam. És meséltem is. Rengeteget.

-Tényleg, Kirishima-kunnal mi történt?-kérdeztem.

-Közbe jött neki valami!

-Családi dolgok.

-Munka!

A Squad három tagja három különböző dolgot vágott rá egyszerre.

-Nem akar találkozni.-sóhajtottam magam elé. Minához léptem.-Nem tudom mikor találkozol vele, de ezt oda adnád neki?

-Természetesen.-bólintott elvéve tőlem a kis csomagot. Berakta a táskájába.-De ugye tudod hogy nem lett volna szükséges ajándékokat venned?

-Ugye tudod hogy nem igazán érdekel?-mosolyogtam a rózsaszín barátnőmre.-Nem kaptam volna jobb ajándékot, minthogy mosolyogni látlak titeket, ahoghy meglátjátok mit kaptok.

-Utálom mikor ilyeneket mondasz.-biggyesztette le ajkait.-Olyan mintha megint búcsúznál, és minimum úgy, mintha sose jönnél vissza.

Nem akartam az orrára kötni, de szerintem ő is tudta, hogy ez a mi szakmánkban még akkor is megtörténhet ha csak pártfogoltak vagyunk.

-Tudod hogy nem ez a szándékom.-mosolyogtam rá kedvesen.

-Ez a szerencséd, máskülönben szétrúgnám azt a formás kis popódat!- fenyegetett meg, mire én csak hevesen bólogattam.

Sajnáltam, hogy lassan ismét vége. Bakugou ekkor hátulról átölelt. Állát vállamra helyzete.

-Tudod, mit rúgsz szét..-szúrta oda Minának.-Még csak a feltételezésed is sértő Mosómasa.

Felkuncogtam. Igazából a rózsaszín lány se bírta nevetés nélkül. 

Végül Uraraka lépett közbe, azzal  hogy oda lépett hozzán.

-Legközelebb hamarabb szólj!

-Nekem is csak az utolsó pillanatban szóltak, Ochako.-mosolyogtam rá zavartan miközben kezem Katsuki kezére simítottam.

Szombat este volt. Katsuki mellettem feküdt. Már nem csináltunk semmi különöset. Csak feküdtem a mellkasán, és óvatosan simogattam bőrét. Ő ugyan ezt tette a vállamnál.

-Olyan törékeny vagy.

-Nem is?-kuncogtam.

-De. Néha úgy érzem, hogy ha kicsit jobban megszorítalak össze omlasz.

Felnevettem, majd fentebb kúsztam, hogy arcom egy vonalba legyen övével. Apró csókokkal leptem el arcát, száját és nyaka vonalát is.

-Ha ez jelzés volt, nyugodtan kipróbálhatunk durvább dolgokat is, kibírom.-suttogtam fülébe, mire nem is kellett sok, maga alá gyűrt. Lefogta kezeim és megcsókolt.

-Ha így mondod, nem fogom visszafogni magam.

-Sose kértelek rá.-mosolyodtam el.

-Te akartad.-vigyorodott el vészjóslón, miközben ajkaimhoz közeledett.

A második búcsú már nem volt annyira fájdalmas , mint az első. Most anya is eljött. A lelkemre kötötte, hogy minnél hamarabb jöjjek haza. És hogyha bármi baj van értesítsem. Jaj és vigyázzak magamra.

Most a többiek nem jöttek, de Katsuki megint ott volt. Egy forró csókkal köszönt el, nem úgy mint a legutóbb. Tudtam, hogy hamarabb fogom látni, mint most. Nem kell majd három hónapot várnom. Nem bírnék mégegyszer ennyi időt nélküle.

Izuku is megigérte hogy meglátogat majd.

Boldogan szálltam fel a repülőre. Ismét nélküle. Ismét egyedül.