Harry felugrott a székéből, és megragadta Draco mindkét kezét, közel rántva őket, hogy jobban megvizsgálhassa a csuklóját.

– Szabad vagy!

– Igen.

– Te szabad vagy! – Nem nagyon tudott túljutni ezen az egy szón.

– Igen – mondta Draco megint.

Harry nem tehetett róla; Draco csuklóját egészen közel húzta a szeméhez, és minden lehetséges szögből megnézte.

– Alig tudom elhinni. Eltűntek? Ez nem csak egy fedőbűbáj?

– Nem.

– De akkor használtál valami varázslatot, hogy úgy tűnjön, mintha még ott lennének?

– Emberátváltoztató varázslatot használtam. – Draco megköszörülte a torkát. – Egy bájitallal együtt, hogy az átváltoztatás stabilabb legyen. Nem engedhettem meg, hogy egy alkalmatlan pillanatban egyszer csak eltűnjön.

– Azt láttam készülőfélben Hollóbércen?

Draco bólintott.

– Nem síkosító volt – lehelte Harry, és szinte megszédült az összefüggések felismerésétől. – Tudsz hazudni nekem! Hazudtál is nekem!

– Nem kellett volna. – Draco a szemébe nézett. – De... úgy tűnt, ez az egyetlen módja, hogy tovább színlelhessek.

Harry már tényleg szédült a sokktól.

– De... egek! Mikor... Várj! Rabszolga voltál egyáltalán?

– Ne légy röhejes! Persze, hogy a rabszolgád voltam. Csak nem gondolod, hogy tudok szívelégtelenséget színlelni?

Harry felhorkantott.

– Most már semmire sem vennék mérget. Hiszen szemlátomást azt is el tudod játszani, hogy rabszolga vagy.

– Nem valami jól. – Draco megköszörülte a torkát. – Nem akartam, hogy azt hidd, teherbe estem. Sosem fordult meg a fejemben, hogy így értelmezed majd a... dolgokat.

Dolgokat.

– Úgy érted, a terhességi tüneteidnek köze volt... – Harry rántott egyet Draco csuklóján. – A felszabadulásod miatt tűnt el az étvágyad?

Draco elvörösödött.

– Nem, de azt jelentette, hogy bármikor ehetek, amikor csak akarok, és... nos, elég gyors az anyagcserém, és szeretek egész nap csemegézni. Próbáltam kontrollálni, amikor rájöttem, hogy aggódsz, hogy nem nagyon eszem az étkezésekkor.

– Erre utaltál azzal, hogy meg kell találni az egyensúlyt! – Aztán egy másik dolog jutott az eszébe. – Ó, egek! Hónapokig éheztél. Ha csemegéző természet vagy, én pedig arra kényszerítettelek, hogy naponta csak háromszor egyél... – De nem volt ideje erre. – És mi van azzal, hogy problémáid voltak az elélvezéssel? Maszturbáltál is egész nap?

Draco még jobban elvörösödött.

– Tényleg azt csináltad! – Harry nem tudta, miért érezte magát elárultnak. Tudta, hogy a maszturbálás teljesen normális dolog a férfiaknál. Még a kapcsolatban lévő férfiaknál is. De a francba is, hozzá volt szokva, hogy Draco csak az övé! – A velem való szex nem volt elég?

– Nem erről van szó! A veled való szex nagyszerű...

– Ne használd ezt a szót!

Draco nyelt egyet, miközben bólintott.

– Fantasztikus veled a szex, Harry. De rettegtem, hogy engedély nélkül fogok elmenni, és akkor rájössz, mi történt velem. Úgyhogy muszáj volt, érted? Le kellett, hogy fárasszam magam, hogy kontrollálni tudjam a dolgot, és csak akkor menjek el, amikor engedélyt adsz rá. De néha túlzásba vittem, és aztán egyáltalán nem tudtam elmenni.

– Máskor meg észrevetted, hogy engedély nélkül fogsz elmenni – mondta Harry, visszaemlékezve pár alkalomra, amikor Draco szinte őrjöngött, és Harry hátát verte az öklével, annyira könyörgött az engedélyért.

– Próbáltam megtalálni az egyensúlyt. Nem volt könnyű.

– És azok a vad hangulatingadozásaid?

– Az egész helyzet miatti stressztől volt. A rabszolgád akartam lenni, és elvesztettem ezt, de arra gondoltam, hogy ha elég jól színlelek, akkor fenn tudnám tartani ezt a dolgot, csak mindig aggódtam, hogy vagy túlzásba esek, vagy nem teszek meg eleget...

Harry gondolatai szélvészként kavarogtak. Végigsimított az ujjával Draco csuklóin, kitapintva a sima, jelöletlen bőrön.

– Mióta? – kérdezte végül.

Draco sóhajtott.

– Emlékszel arra a reggelre, amikor hánytam? Amikor reggel felébredtem, a jelek már nem voltak rajtam. Ettől lettem rosszul, Harry. Hogy megláttam, hogy nincsenek ott, amikor megnyújtóztam.

– Miért lettél ettől rosszul?

– Miért ne lettem volna? Abszolút nyomorultul éreztem magam. A Res mea es elvesztése a legrosszabb dolog volt, ami valaha történt velem.

– Ó, ez nem igaz! Nem lehetett rosszabb, mint Voldemorttal tölteni egy nyarat.

Draco egyetértése jeléül bólintott.

– De várj! – mondta Harry. – Azt mondtad, történt veled. Hát nem te magad csináltad? Nem te találtál módot arra, hogy megtörd a bűbájt?

– Miért tettem volna ilyet? – kérdezte Draco türelmesen. – Nem akartam, hogy megtörjön a bűbáj.

– Akkor mégis hogy... mi történt?

– Kibaszottul szeretlek, ez történt. – Draco sóhajtott. – Emlékezz vissza az éjszakára, mielőtt hánytam. Mit csináltunk?

– Öh... alaposan megfegyelmeztelek.

– Nagyon, nagyon alaposan megfegyelmeztél. Amiről tudtad, hogy vonakodtam veled csinálni, mihelyst visszaemlékeztem rá, hogy a férjemmel is csináltam. De aztán... arra gondoltam, hogy szeretlek, Harry. Párszor már majdnem meg is mondtam neked, de visszafogtam magam, mert nem tudtam, hogy mindent meg tudok-e veled tenni. Úgy értem, mindent, a fegyelmezést is beleértve. Azelőtt ez csak játék volt, de azt akartam, hogy valódi legyen. És hogy teljesen az életünk részévé váljon. Annyira sóvárogtam ezért, hogy már szinte éreztem az ízét, de akkorra már emlékeztem Nikre is, és attól tartottam, hogy... – Draco nyelt egyet, és elfordította a tekintetét.

Harry várt.

Draco bólintott, jelezve, hogy összeszedte magát.

– Ne vedd rossz néven, de attól tartottam, hogy nem leszel olyan vad, mint amilyenre szükségem van. Nik megértett engem, és azt hittem, hogy te is megértesz, de mi van, ha mégis tévedek... Így aztán nem voltam képes rávenni magam, hogy megtegyem ezt a lépést.

– Úgyhogy ehelyett visszakérted a pálcádat.

– Igen. Arra gondoltam, hogy miután verekedtünk, a bűbáj majd arra kényszerít téged, hogy megbüntess, és akkor majd megtudom.

– Arra is gondoltál egyúttal, akárcsak egy kicsit is, hogy azért szerezd meg a pálcámat, hogy a Pálcák Urának birtokosa legyél?

Draco furcsállva nézett rá.

– De te még mindig birtoklod a saját pálcádat, és így a Pálcák Urát is.

– Nos, Hermione arra gondolt, hogy talán ismertél egy módszert, amivel legyőzhetsz engem egy verekedés során, és megszerezheted a Pálcák Urát, nem pedig azt, amit mindig használok.

– Ez körülbelül ugyanakkora ostobaság, mint az, hogy egy férfi teherbe eshet.

– Draco, te hallhatatlan voltál. Hermione tudta, hogy a háború után nagy hangsúlyt helyeztetek a pálcatudományra. Igazából ezt te magad mondtad el nekem.

– Attól tartok, már nem mondhatok erről többet – felelte Draco. – A Res mea es nélkül a hallhatatlanok Megszeghetetlen Esküje lehet, hogy megint életbe lépett.

Harry szinte rosszul lett hirtelen.

– Felejtsd el, hogy megemlítettem a hallhatatlanokat! Soha többé nem hozom föl a Misztériumügyi Főosztályt.

– Egyébként sem szükséges a munkámról beszélnünk ahhoz, hogy megcáfoljuk Hermione elmebeteg teóriáit. Csak gondolj arra, hogy fogalmam sincs, hol lehet a Pálcák Ura. Egy pálcának a birtoklása csak az egyik szükséges dolog ahhoz, hogy az ember képes legyen használni. Az is kell hozzá, hogy a kezedben legyen.

– Nem tudod, hogy hol van?

Ettől Draco még inkább furcsállva nézett rá.

– Nem, persze, hogy nem. Miért, a házban tartod? Nem bántásból, de ha igen, akkor elég nagy ostobaság tőled.

– Nem a házban van.

– Helyes – mondta Draco velősen. – Akár meg is találhattam volna. Biztosíthatlak róla, hogy nem tudtam volna használni... vagy legalábbis nem jól. Te vagy a gazdája. De a puszta látványától is megeredt volna a fantáziám.

– Draco...

– Nem tehetek róla. Ez része az aranyvérű neveltetésemnek; olvastam történeteket a Hatalom Pálcájáról...

Harry ezt meg tudta érteni, de akkor sem tetszett neki az ábrándos hang, ahogy Draco erről beszélt.

– Felejtsd el a pálcát! Az estéről beszéltünk, amikor ökölharcoltunk. Aminek a végén meg kellett kérned engem, hogy büntesselek meg.

Ez hatásos elterelés volt. Draco szeme felragyogott.

– Mmm, igen. És talán azért volt olyan igazi, mert te akartad csinálni, nem pedig a bűbáj kényszerített rá. És Harry... tökéletes voltál. Könyörtelen, vad, és akaratos. Rávettél, hogy túllépjek a határaimon. Kényszerítettél, hogy a te igényeidet nézzem, ne a sajátjaimat. Merlin édes golyóira, azt mondtam, ötöt viselek el, és te tizenkettőt adtál, és mindegyik annyira volt erős, amennyire te akartad!

– Mintha azt mondtad volna, hogy nem volt olyan erotikus, mint gondoltad; hogy a golyóid megkorbácsolása csak rohadt fájdalmas volt.

– Tényleg rohadt fájdalmas volt. Épp ez a lényeg. Hogy kényszerítettél valamire, ami több annál, mint amit akartam.

– Több, mint amit akartál? De... de...

– Ez a lényeg, Harry – ismételte el Draco. – Ez az egésznek a lényege. Azt akarom, hogy többre kényszeríts rá, mint amennyit akarok.

– Kissé ellentmondásos – mondta Harry szárazon.

– Nem annyira. – Draco vállat vont. – Mert amit valójában akarok, az maga az alávetettség. Színtiszta alávetettség, minden vágyadnak, mert komolyan vágyom arra, hogy igazi rabszolga lehessek, és ez csak a megfelelő gazdával lehetséges. Miután olyan alaposan megvesszőztél, tudtam, hogy te az lehetsz. Minden tekintetben, még a fegyelmezést illetően is. Amikor aznap este aludni mentünk, rájöttem, hogy a lelkem legmélyéig szeretlek, és hogy így fogok érezni az utolsó leheletemig. Azt hiszem, akkor voltam a legboldogabb életemben, és elnézve, hogy azt akartam, dugj meg, és akkor még nem tetted meg, ez elmond valamit. És aztán felébredtem, és minden tönkrement.

Harry nem értette a „tönkrement" részt, de erre visszatérhettek egy perc múlva is.

– Úgy ébredtél fel, hogy szabad vagy. Akkor ennyi? A szeretet a Res mea es ellenszere?

– Nem hiszem, hogy normális esetben ez, de a mi esetünk más. Heteim voltak arra, hogy ezen gondolkodjak. Az én esetemben mi keltette életre a bűbájt? Az életadósság, ami vissza akart engem tartani attól, hogy megöljelek. Az életadósság reagált a gyűlöletre, amit irántad éreztem, amikor azt hittem, meg fogsz házasodni épp azután, hogy elvesztettem a férjem. A gyűlölet ellentéte nem a szeretet? Azt hiszem, hogy az életadósság elengedett engem, mihelyst megértette, hogy az irántad való szeretetem mély és végtelen. Már nem állt fenn az a veszély, hogy elvesztem az eszem és megöllek.

– De... de... igényt tartottam rád!

– Igaz, de nem lehetett ugyanakkora ereje, amikor nem a te tudásod volt az, ami azt okozta, hogy ágynak essek. Az életadósság tette. – Draco megvonta a vállát. – Ennél többet nem tudok, Harry. Az életadósságokat nem értik még annyira jól, és a generációs mágiával való kölcsönhatása teljesen ismeretlen.

Draco finoman kihúzta a csuklóját Harry kezéből.

– Mindenesetre ezért nem akartam semennyi időt sem eltölteni a szüleim közelében. Nagyon jól ismernek engem, és rettegtem, hogy megérzik, hogy valami megváltozott.

– És mi lett volna, ha megérezték volna? Apád megpróbált volna elválasztani minket, de téged úgysem érdekel már, hogy mit gondol. Én... nem értem, miért érezted ezt a bizarr késztetést, hogy színlelj.

– Mert érdekel, hogy mit gondolsz – mondta Draco, megdörzsölve a csuklóját, pont ugyanúgy, mint amikor még rajta voltak a jelek. Egy ideje már nem csinálta, jött rá Harry. Draco biztosan próbálta elkerülni, hogy felhívja a figyelmét a jelekre, arra az esetre, ha az átváltoztatóbűbáj nem működne tökéletesen.

– Ó! Ó! Ezért adtad be nekem azt a bájitalt? Hogy rávegyél, elnézzek a jeleid felett, ha észreveszem, hogy megváltoztak?

– Kellett egy tartalék terv – válaszolta Draco védekezőn. – Elismerem, nem kellett volna ezt tennem, de fogalmad sincs, milyen kétségbeesett voltam. Azt akartam, hogy rá tudjalak venni, hogy elnézz bármi felett, ami megváltozott.

– Mi felett néztem még el? – kérdezte Harry mogorván.

– Nem használtam olyan sokat...

– Mi felett, Draco?

– A bájital készítésem felett, Hollóbércen – suttogta Draco. – Túlzottan kíváncsi voltál rá. Használtam az aktiváló szót, hogy rávegyelek, ejtsd a témát.

– Akkor már szabad voltál; úgy is távol tarthattál volna, hogy megváltoztatod a védőbűbájokat.

– Nem, ezt nem tehettem meg. Nem kockáztathattam meg a kérdést, amit ez felvetett volna.

– Mint amikor azt sem kockáztathattad, hogy ragaszkodjak hozzá, hogy beszélj anyáddal. Arról is „lenagyszerűztél" engem, nem igaz? És... – Harry kényszerítette magát, hogy emlékezzen. – Azt hiszem, arra is használtad a szót, hogy elhallgattass, amikor aggódtam az ágybeli problémáid miatt. Apropó, voltál valaha is ideges amiatt, hogy pénzt vesztettél repülőszőnyeg bizniszen?

Draco elfordította az arcát.

– Nem. Az igazat megvallva több pénzem van, mint valaha. De arra gondoltam, hogy ha megszellőztetek valami illegálisat, akkor utána nem fogsz tovább arra kérni, hogy magyarázzam meg a hangulatingadozásaimat. Nem magyarázhattam meg. Semmi olyat nem tehettem, ami jelezhette volna neked, hogy már nem vagyok többé a rabszolgád.

– De miért? – Harry a homlokát ráncolta. – Draco... ennek semmi értelme.

Draco sóhajtott.

– Leülhetnénk, Harry gazdám?

– Persze – mondta Harry bátorítóan, miközben a kanapé felé vezette Dracót. – Még mindig hívhatsz így, ha szeretnél. De csak ha szeretnél.

– Ó, szeretnélek! – Draco babrált egy kicsit a mandzsettáival, miután leült, de nem tűrte őket le. Nem mondott egy szót sem; egyértelműen Harryre várt, hogy irányítsa a beszélgetést.

– Épp el akartad mondani, hogy miért döntöttél úgy, hogy színlelni fogsz – súgott neki Harry.

– Igen. – Draco hangja olyan halk volt, hogy Harrynek fülelnie kellett. – Nem akartam, hogy elküldj. Azt mondtad, elküldesz, ha valaha felszabadulok. Hogy magam dönthessek. Hogy megtudhasd, nem állok annak a befolyása alatt, amin veled együtt keresztülmentem.

– Én akkor mondtam ezt, amikor azt mondtad, nem szeretsz, de ennek ellenére is velem maradnál. Ez pedig nem hangzott jó ötletnek. Legalábbis anélkül nem, hogy eltöltenél egy kis időt nyugalomban, mielőtt meghoznál egy ilyen döntést. – Harry elmosolyodott. – Hiányoztál volna, de tudod, csak hat hónapra gondoltam.

Draco lesújtottnak tűnt, ami meglepte Harryt.

– Mi az? – kérdezte Harry. – Mondd el!

Draco hosszan, lassan beszívta a levegőt.

– Nem akartam, hogy elküldj, Harry. Rengeteg minden történhet hat hónap alatt, és azt mondtad, nem lehet köztünk semmilyen kontaktus ez idő alatt.

– Igen, hogy megbizonyosodjunk, saját elhatározásodból jössz vissza, ha visszatérsz. De mit hittél, mi történhet?

– Az, hogy... te esetleg...

Nem kellett befejeznie; minden ott volt a megsebzett tekintetében, abban, ahogy a keze remegett az ölében. Harry közel húzta magához.

– Azt hitted, találok valaki mást, igaz?

Draco válaszul Harry karjaiba bújt, és a nyakába temette az arcát.

– Ó, Draco! – mondta Harry szomorúan. – Szeretlek. Bárcsak elhinnéd. Szerinted annyira csapodár vagyok, hogy elfelejtelek, csak mert pár hónapig külön vagyunk?

– Még mindig szeretsz? – kérdezte Draco cérnavékony hangon. – Még azok után is...?

– Igen – felelte Harry, apró körökben simogatva Draco hátát. – Még azok után is szeretlek, hogy bájitalt adtál és hazudtál nekem, meg még ki tudja, mit csináltál. Mindig szeretni foglak, Draco.

Nedvesség borította be hirtelen Harry nyakát, amit viharos csókok követtek, miközben Draco hozzá dörgölőzött.

– De ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok mérges – figyelmeztette Harry. – Az vagyok. Át kell majd beszélnünk azt, amit tettél. De csak később. Most fontosabb, hogy megértsem, mi miatt csináltál ilyen hülyeségeket, hogy gondoskodjunk róla, hogy ne történhessen meg még egyszer.

Draco szorosabban ölelte Harryt, és még mindig a nyakához bújva válaszolt.

– Esküszöm, hogy örökké a rabszolgád leszek! Ha felbosszantottalak, büntess meg!

– Ha? – kérdezte Harry hitetlenkedve. – A bosszantásnál sokkal rosszabb dolgot csináltál, te is tudod.

Draco egy kicsit megrezzent.

– Igen.

– És meg foglak büntetni – ígérte Harry. – Komolyan mondom. Nem fogod élvezni. Utána pedig soha többé nem csinálsz ilyen ártalmas dolgot.

– Le... levetkőzzek?

– Nem. Nem ma büntetlek meg. – Harry halványan elmosolyodott, habár Draco nem láthatta. – A ma este a megértésé. Azt akarom, hogy mondd el, miért hiszed azt, hogy olyan törékeny a kapcsolatunk, hogy nem bírna ki hat hónap különélést.

Csend jött feleletként.

– Draco! – szólt rá Harry szigorúan.

– A szigorú hang már nem működik többé.

– Tényleg nem – ismerte el Harry. – Ahogy az előbb is mondtad. Magadtól kell megtenned. Így valószínűleg nehezebb, de ha tényleg a rabszolgámként akarod élni az életed, akkor, ha engedelmességet kérek, szerintem engedelmeskedned is kellene. Szóval ki vele! Miért vagy ilyen bizalmatlan? A végére kell járnunk. Nem akarom, hogy állandóan őrjöngj a féltékenységtől. Beszélj!

Draco elhúzódott tőle, és összegömbölyödött.

– Én... tudom, hogy nem az a fajta ember vagyok, akivel hosszútávon együtt maradnál.

– Miért nem?

Hosszú csend ereszkedett rájuk.

– Először is, mivel férfi vagyok.

– És akkor? Ha gyereket akarunk, örökbe fogadhatunk...

– Én nem erről beszélek. Hanem rólad, Harry. – Draco összeszorította a szemét. – Amikor még iskolába jártunk, mindig is tökéletesen heterónak tűntél nekem. Aztán a karjaidba hullottam, csókolni kezdtelek, és az érintésedért könyörögni, és tudom, sosem voltál előítéletes. Úgyhogy eldöntötted, bár talán nem szándékosan, hogy kísérletezel egy kicsit, kipróbálsz ezt-azt egy férfival, de már hosszú ideje tudom, hogy ez nem tarthat örökké. Előbb vagy utóbb eszedbe jut, hogy csak azért kezdtél lefeküdni velem, mert kéznél voltam, amikor két barátnő közt voltál éppen, és...

– Ez baromság! – vágott közbe Harry.

– Nem baromság. Először voltál egyedül a háború óta, és egy idő után szükséged volt szexre, ahogy bármilyen korodbeli férfinek szüksége lenne, én pedig folyton hozzád dörgölőztem és csókolgattalak... persze, hogy hagytad, hogy leszopjalak. Kényelmes volt, és biztos vagyok benne, hogy izgalmas újdonságot is jelentett, a férfiak biztos egy kicsit máshogy csinálják, mint a nők...

– Te nem csak valami kalandot jelentesz nekem, és ha már itt tartunk, nem két barátnő közt vagyok.

– Ó, nem? – Draco orrlyukai kitágultak. – Akkor nevezd meg a többi férfit, akikkel jártál.

– Olyan sok nővel sem jártam. Nem gondolhatod, hogy az iskolai dolgaim bármit is bizonyítanak... te is mindig heterónak tűntél nekem. De most már egy férfival járok, akit annyira szeretek, hogy álmodni sem tudnék arról, hogy bárkire is így gondoljak, mint rád. Úgyhogy ki merem jelenteni, hogy nem vagyok heteró. Mi van még?

– Még?

– Amikor elkezdted magyarázni, hogy miért nem maradnék veled örökre, azt mondtad, „először is". Nos, mi a következő idióta okod?

Draco mintha még jobban összegömbölyödött volna.

– Nem, ez minden...

– Most, hogy tudom, hazudhatsz is, sokkal jobban képes vagyok észrevenni, mikor teszed meg – mondta Harry szárazon. – Beszélj!

– Nem.

– Beszélj, rabszolga!

– Nem.

Annak ellenére, amit az előbb mondott, Harry nem igazán akarta erőltetni a témát. Tényleg úgy gondolta, Dracónak is jár a privát szféra... de ezt akkor sem hagyhatta annyiban. Ez a dolog már elgennyesedett és elég problémát okozott eddig is.

– Beszélj, vagy elhozom a Veritaserumot az irodámból. Ezt komolyan mondom. Ezt nem hagyhatjuk ennyiben.

– Nem kényszeríthetsz...

Harry hűvösen rámosolygott, pont, ahogy a kihallgatásokon szokott. Nem szerette így kezelni Dracót, de most keresztül kellett vigye az akaratát. Azon kívül a szerepcsere teljesen korrekt volt. Nem ő kezdett beadni a másiknak bájitalokat.

– Úgy gondolod, nem tudom megitatni veled? Fogalmad sincs róla, milyen jó vagyok a munkámban.

– K... k... kényszeríteni fogsz? – Draco elfúló hangot adott.

– Mmm, tudok egy sor bűbájt, amivel magatehetetlenné varázsolhatlak – mondta Harry nyugodtan. – És a Veritaserumot le sem kell nyelned. Elég három csepp a nyelvedre. Nem számolva azzal, hogy akármikor bekenhetem vele a farkamat, aztán megkérhetlek rá, hogy szopj le...

– Ó, cseszd meg! – mordult föl Draco.

– Így van. El fogod mondani. – Újabb hűvös mosoly. – Csak rajtad áll, hogy bájital hatása alatt akarod-e.

Draco nyelt egyet.

– Én... én egyszerűen csak nem az a fajta ember vagyok, akit szeretned kéne, ez minden. Előbb vagy utóbb...

– Előbb vagy utóbb felismerem? Nos, mi a probléma? Túl magas vagy? Túl szőke? Túl mardekáros?

Draco összerezzent, mire Harry eltátotta a száját.

– Nem gondolhatod, hogy ez számít nekem!

– Én... a rossz oldalon álltam...

– Hányszor kell elmondanom neked, hogy akkor még gyerek voltál?

Dracóban valami elpattant.

– Olyan gyerek, aki fölvette a Sötét Jegyet! – kiáltotta, kiegyenesedve végül.

– Igen, akarata ellenére! – kiáltotta vissza Harry.

– Ez nem igaz! – mondta Draco halkabban, de korántsem nyugodtan. – Elismerem, hogy kényszer hatása alatt álltam, de bizonyítani is akartam magamnak, fontos akartam lenni, küldetést akartam... és akkoriban a Sötét Nagyúr minden szavát elhittem!

–Voldemort.

– Pontosan! – kiáltotta Draco. – Én olyasfajta ember vagyok, aki Sötét Nagyúrnak hívta őt, és komolyan is gondoltam, Harry! Legtöbbször még most is így gondolok rá. Néha, ha veled vagyok, be tudom mesélni magamnak, hogy a múlt nem számít, de mélyen legbelül mindig is tudtam, hogy egy nap ránézel a Sötét Jegyemre, és... és...

– És mi? – Amikor Draco nem válaszolt, Harry folytatta. – Nézd, Draco! Sajnálom, hogy a férjed annyira oda volt a Sötét Jegyed miatt. Ezért nem akartad levenni az ingedet olyan sokáig, igaz? Komplexusod lett Nikolai miatt.

– Nikolai le sem szarta a jegyemet. Tudta, hogy micsoda, de semmit sem jelentett neki. Csak egy sebhely volt...

– Sebhely – sóhajtotta Harry, amikor hirtelen felismerte az összefüggéseket. – Ó, egek! A Sötét Jegy miatt főzted azt a bőrápolót, ugye? Próbáltál megszabadulni tőle.

Draco megint összegömbölyödött.

– Én... nos, igen. Ronda, én viszont tökéletes akartam lenni neked, és...

– Elég a rohadt hazugságokból!

– Nem hazudok! Ronda és tényleg tökéletes akartam lenni neked...

– Nagyon jó vagy abban, hogy anélkül mondj igazat, hogy elmondanád, mi jár valójában a fejedben – vágta rá Harry. – Erre emlékezni fogok a jövőben. Most pedig valld be az igazság maradékát is, Draco! Mert számít. Annyira meg akartál szabadulni a Sötét Jegytől, hogy kis híján megölted magad azzal a rohadt bőrápolóval!

– Nem tudtam, hogy allergiás vagyok a lóherére!

Harry megragadta a gallérját, és közel rántotta őt magához.

– Tudtad, hogy olyasvalami okozta a reakciót, ami a főzetben volt. Első alkalommal még rendben, de mihelyst jelentkezett a reakció, soha többé nem kellett volna a bőröd közelébe engedned azt a holmit. Te viszont tovább használtad!

– M... mert szerettem, hogy hozzám érsz és nem tudtam, hogyan kérjelek meg...

– És?

Draco összerezzent.

– És mert amikor ránéztem a karomra, úgy tűnt, hogy a Jegy elhalványodott. Egy kicsit. Talán.

Harry nem bírta visszafogni magát, megrázta egy kicsit Dracót.

– Még mindig nem mondtad el nekem, hogy miért csináltál ekkora idiótaságot. Ha a férjed le sem szarta, hogy látja vagy sem, akkor honnan jön ez a dolog?

– Nem akartam, hogy te lásd – motyogta Draco.

– Tudod, mennyire értelmetlen, amit mondasz? – Harry elengedte, és visszaült a díszpárnák közé. – Hatodév óta tudok róla, amikor még senki sem hitte el nekem. Megpróbálni elrejteni előlem színtiszta hülyeség.

– Így van, hülye vagyok.

– Ó, nem vagy az! De egy kissé beteges vagy. És nem gondolod át a dolgokat, úgyhogy felteszem, a „túl mardekárost" kihúzhatjuk az okok listájáról, hogy miért ne szeresselek örökké. Jézusom, Draco! Van fogalmad róla, hogy mit okozol ezekkel a játszmákkal meg ügyeskedésekkel? Problémákat, azokat!

Draco megint megborzongott, és semmit sem mondott, de a tekintete mindent elárult. Arra gondolt, hogy ő a probléma, és hogy előbb-utóbb Harry belefárad a vele való kínlódásba. Talán ezért aggasztotta annyira, amikor a sajtó a kapcsolatukról írt; félt, hogy Harrynek nem fog tetszeni a visszhang, és végül őt hibáztatja majd.

Dracónak megnyugtatásra volt szüksége, amit Harry már eddig is bőséggel próbált megadni neki, de Harry mindent elrontott, mert nem tudta a bizonytalansága fő okát. Most, hogy már tudja, jobban csinálhatja.

– Mint az, hogy nem vetted le az ingedet – mondta Harry lazán. – Azt mondtad, nem lenne illendő, ez pedig arról győzött meg, hogy még mindig el voltál borzadva attól, hogy intim kapcsolatba kerültünk az emlékeid visszatérése előtt.

– Ó, nem, addigra már tudtam, hogy akarlak, de...

Harry nem hagyta, hogy befejezze.

– És aztán, amikor megint szeretők lettünk, ragaszkodtál hozzá, hogy sötétben csináljuk. Tudod, mit hittem erről, Draco? Hogy azt próbáltad tettetni, hogy Nikolai-jal szeretkezel. El sem tudom mondani, mennyire fájt ez.

– Nem, nem, soha nem tettettem ezt. Nem tennék ilyet veled...

– És aztán elkezdtünk világosban is szeretkezni, de becsukva tartottad a szemed. Gondolom, nem akartad látni, ahogy a Jegyedet nézem.

Draco meglehetősen hevesen bólogatott, mintha megkönnyebbült volna, hogy Harry végre megértett valamit.

– Először azt hittem, hogy még mindig próbálsz úgy csinálni, mintha a férjeddel lennél – mondta Harry színtelenül. – Aztán rájöttem, hogy nagyon hasonlítottam rá, és azt gondoltam, próbálsz biztosra menni, hogy ne zavarodj össze az ágyban. Ami jobb volt, de engem zavart, hogy esély volt rá, hogy összezavarodsz, kinek a farka súrolja a tiédet.

– Sosem zavarodtam össze...

– De igen – javította ki Harry, gyengédebb hangon. – Ha valaha is aggódtál a Jegyed miatt, akkor összezavarodtál. És még te mondogattad mindig, hogy én nem figyelek. Sokkal jobban kell figyelned! Szeretlek. Egyetlen egy alkalom sem volt, amikor ezt mondtam és ne lettem volna tisztában a múltaddal. Mindent tudok róla. Még annál is többet, mint amiről tudsz, mert néha Voldemort szemén keresztül láttam, mialatt a családotok házában lakott. Tudom, mennyit szenvedtél, és hogy miket tettél, és semmi sem akadályozott meg abban, hogy beléd szeressek. Beléd, Draco. Abba, aki te mindenestől vagy.

Draco felemelte sebzett tekintetét, és megremegett.

– Mindenestől...

– Igen, mindenestől – felelte Harry, közel hajolva, hogy egy lágy, lassú csókot adjon Draco ajkára. Uh, dohányszagú volt. De Harry figyelmen kívül hagyta. – Figyelsz még? Hallasz engem?

– Én... de nem gondolhatsz arra, hogy...

– Mindenestől – ismételte el Harry határozottan. – Most pedig játsszunk egy kis játékot! Te leszel a rabszolga, én pedig a gazda. Pontosan azt kell csinálnod, amit mondok, kérdezés és késlekedés nélkül.

– Nem akarok játszani; én így akarok élni...

Harry elmosolyodott.

– Jó. Akkor nem jelent majd problémát az engedelmesség, ugye?

Draco idegesen megnyalta az ajkát.

– De mit fogsz...

– Kérdezés és késlekedés nélkül – emlékeztette őt Harry. – Meg tudod tenni?

Értem tenni, üzente a hangszíne, de ez persze nem lett volna szigorúan véve igaz. Ez inkább volt Dracóért.

– Igen, Harry gazdám – mondta Draco, és úgy nézett ki, mintha alig kapna levegőt.

Ez rendben is volt; szabad volt félnie, amíg engedelmeskedett.

– Vedd le az inged! – mondta Harry.

Az engedelmeskedés tovább tartott Dracónak, mint kellett volna. Az ujjai sokáig babráltak a gombokkal. De végül a kezébe fogta az ingét, és odanyújtotta Harry felé.

– Vesd a tűzre! – mondta Harry, a kandalló felé biccentve, amiben még mindig lobogott a tűz.

Draco ezt is megtette, és míg visszasétált Harryhez, úgy tartotta a bal kezét, hogy elrejtse a Jegyét. Nem tűnt szándékosnak; Harrynek az a benyomása támadt, hogy ez már a természetévé válhatott.

– Térdre! – mondta Harry egy díszpárnát lökve a padlóra maga elé.

Draco a megszokott eleganciájával térdelt le rá, de persze csak a következő utasítás volt a kemény dió.

– Nézz rám! – mondta Harry kedvesen. – És mutasd meg a Sötét Jegyed.

Draco nyaka merev lett, és aztán a mellizmai is; a karjai is élettelenekké váltak, ahogy az oldalain lógtak, alkarjaival szorosan a testéhez feszülve.

– Én... Harry, én...

– Nem fogod tovább színlelni, hogy nem látom – mondta Harry, a fejét rázva. – Tudni fogod, hogy látom, és hogy ez semmit sem változtat kettőnk közt, és soha nem is fog. Most pedig engedelmeskedj!

Az, hogy a férfi vonakodott, enyhe kifejezés volt. Először görcsös maradt, aztán nagyon lassan kinyújtotta a bal kezét. És még eközben is csukva maradt a szeme.

Harry csak várt. Nem érdekelte, ha ez egész éjszakán át tart. Vagy egész nap, mivel addigra már szinte hajnalodott.

Végül azonban Draco kinyitotta a szemét.

Harry várt még egy kicsit, míg Draco már nem a padlót bámulta és felemelte a tekintetét.

– Jó – mondta szívélyesen. – És köszönöm. Nem hittem volna, hogy képes lennék még jobban szeretni, de tévedtem. Nagyon becses vagy nekem. Mindenestől. Ezzel együtt is.

Finoman megfogva a férfi karját, végigsimított a Jegyen.

Draco megremegett az érintése alatt.

– Tudom, mit fogsz mondani. Hogy már csak egy sebhely, és meg kell tanulnom figyelmen kívül hagyni...

– Fogalmad sincs róla, mit fogok mondani – szólt közbe Harry. – A Sötét Jegyed nem csak egy sebhely. Ez a részed, és nem olyan részed, amit figyelmen kívül kellene hagynod. Nekem évekig tartott, hogy rájöjjek erre a magam esetében, de végül sikerült.

– De a te sebhelyed egy kitüntetés.

– A tiéd is az – mondta Harry hevesen –, mindenki számára, aki most ismer téged. Azt mutatja, ki voltál, de ugyanakkor azt is jelenti, hogy mi nem vagy már, Draco. Hát nem érted? Megváltoztál, és a Jeled a bizonyítéka, hogy mennyire. Erre gondolok, amikor ránézek. Tudom, milyen könnyű lett volna hagynod, hogy örökre elmerülj a szörnyű aranyvér mániába. De erősebb voltál ennél. Megvolt benned a tisztesség, hogy végül annak lásd, ami. Összeházasodtál egy félvérrel. Elkezdted a saját utadat járni, a múltadat magad mögött hagyva. Amikor a Sötét Jegyedre nézek, azt a férfit látom, aki vagy, nem pedig aki voltál.

Draco szeme nedvességtől csillogott.

– De... de...

– Még mindig nem figyelsz? Nos... mindig is jobb voltam a tettekben. – Azzal Harry Draco karja fölé hajolt, és finoman hozzáérintette az ajkát a koponya és a kígyó sebhelyes képéhez.
Draco elrántotta a karját.

– Ne! – lehelte. – Ne, ne! Ez ostoba, helytelen, szörnyű...

– Nem, egyik sem. Már nem. Hanem része annak a férfinak, akit szeretek. Nyújtsd vissza a kezed!

– Hogy megcsókolhasd a Sötét Jegyem?

– Igen.

– Harry...

– Ebben a helyzetben a gazdád vagyok. Nem nyakaskodhatsz.

Draco elfintorodott.

– Meglep, hogy ismersz ilyen szót, mint a nyakaskodni.

– Jól van, sértegess csak, a mennyit akarsz! Én vagyok az a férfi, akit szeretsz. De akkor is engedelmeskedni fogsz.

Egy hosszú sóhajt követően Draco megint kinyújtotta a karját.

– Igen, igazad van, engedelmeskedni fogok.

Harry újból lehajolt, és megcsókolta a Sötét Jegyet. Ezúttal sokkal lassabban. Sokkal alaposabban, sokkal határozottabban, a csukott ajkaival végigkövetve a sebhely minden vonalát.

– Szeretlek – mormogta közben.

Aztán szétnyitotta az ajkait, és összecsukta a száját körülötte, a nyelvével gyengéden nyalogatva itt-ott, kezével pedig Draco immár jelöletlen csuklóit cirógatta.

– Szeretlek – mondta megint, amikor levegőt vett. – Mindenestől szeretlek.

Draco élesen beszívta a levegőt és egész testében remegni kezdett.

– Én... én... én is szeretlek! És sajnálom a bájitalos dolgot és a hazudozást és... és...

– És még mit? – kérdezte Harry, ajkával és nyelvével továbbra is a Sötét Jegyet cirógatva. – Mostanra már tudnod kellene, hogy bármit elmondhatsz nekem.

– Sajnálom, hogy azt szerettem volna, ha Ginny Weasley meghalna – nyögte Draco. – Habár, hogyha mindent elmondhatok, be kell ismernem, hogy egy aprócska részem még mindig ezt szeretné.

Harry nem akart Ginnyről beszélni. Lecsusszanva a kanapáról, Draco mellé térdelt, de közben továbbra is a karját csókolgatta. Ez a testhelyzet sokkal jobb volt, de még ennél is jobb lett, amikor a hátára nyomta Dracót, hogy a férfi kiterüljön a padlón. Igen, így sokkal jobb volt. Harry egyenesen az arcába tudott nézni, és úgy mondani, hogy „szeretlek".

Draco reszketősen bólintott.

– Hiszek neked.

– Minden alkalommal megcsókolom a Sötét Jegyed, amikor szeretkezünk, míg tökéletesen biztos nem leszel a dolgokban – ígérte Harry. – Ne szégyelld többé, Draco! Légy büszke magadra, amiért magad mögött hagytad azokat a dolgokat. És kérlek, esküdj meg nekem, hogy nem próbálsz meg többé megszabadulni tőle. Azok után, ami a lóherével történt, túl kockázatos.

– Egyébként is időpocsékolás lenne – mondta Draco, felkönyökölve. – Mindent megpróbáltam. Emberi átváltoztatóbűbájt, balzsamokat, bájitalokat, még egy kis számmisztikát is. Még ilyen mugli kencéket is, amik hegesedés ellen vannak...

Harrynek hirtelen a plasztikai műtét jutott az eszébe, de csendben maradt. Ha Dracónak sikerülne is valahogy megszabadulnia a Jegytől, valószínűleg akkor is tovább viselné belül. Jobb neki, ha elfogadja a múltat és továbblép a még mindig látható nyomával.

– De Nik tényleg le sem szarta – tette hozzá Draco, egyértelműen védekezőn. – Inkább volt köze... nos, sok időm volt ezen gondolkodni. És tudod, mennyire erőltették az újságírók, hogy forró szerelmi kapcsolatunk volt az iskolában? Én... azt hiszem, valóban vonzónak találtalak valamilyen szinten. De olyan abszolút elérhetetlen voltál, hogy teljesen elnyomtam magamban, és a vonzalmam haraggá változott. Különböző oldalon álltunk. És... – Összeszorította a szemét, és elfordította az arcát, akadozó lélegzettel beszélve. – És talán elsősorban ezért szerettem bele Nikbe. Olyan volt, mint te, csak ő nem utált engem. Ő nem volt elérhetetlen, míg te igen. Tudtam, hogy az vagy, főleg miután arra sem vetted a fáradságot, hogy eljöjj a tárgyalásomra...

– És előbb vagy utóbb rá fogok jönni, hogy csak két barátnő közt vagyok éppen. – Harry nem tehetett róla, elnevette magát. – Draco Malfoy, te nagyon, nagyon hülye vagy, de így is szeretlek. Hozzám jössz?

– Igen – felelte Draco azonnal, feljebb támaszkodva, hogy alaposan megcsókolja Harryt, aztán csókokat dobjon az állkapcsára, miközben beszélt. – Már a legutóbb is hozzád akartam menni, amikor beszéltünk róla, de meg voltál róla győződve, hogy a bűbáj miatt nem praktikus. Ez kis híján megölt, csak szólok. Semmilyen bűbáj nem volt az útban, de nem mondhattam meg, mert lehet, hogy esetleg még ragaszkodtál volna ahhoz a hat hónapos különéléshez, amit kitaláltál. – Hirtelen megdermedt. – Most már nem ragaszkodsz hozzá, ugye?

Harry megrázta a fejét.

– Mivel eléggé szeretsz ahhoz, hogy a bűbáj felszabadított téged, nem. Azt hiszem, rendben vagyunk. Csak még egy kérdésem lenne. Vagyis jelenleg. Talán később több is eszembe jut majd. De akárhogy is, mit értettél az alatt, hogy csak meg szeretted volna adni nekem azt, amit Ginny is megadhatott?

– Ó... – Draco úgy nézett ki, mint aki azon töpreng, hogyan fogalmazza meg a válaszát. – A szexre utaltam. A behatolásos szexre.

Harry csak pislogott.

– Nem értem.

– Ez volt a másik okom, hogy megfőzzem azt a bájitalt. Azt akartam, hogy megdugj, mert nem akartál.

– Mit értesz az alatt, hogy nem akartalak?

Draco eltolta magától Harryt, és felült.

– Úgy értem, hogy nem akartál, Harry. Hónapokig könyörögtem, amikor amnéziás voltam.

– Nem akartalak kihasználni! – meredt rá Harry. – És jól is tettem, mivel nem kérted többször, miután visszatértek az emlékeid. És nem arra az időre gondolok, amikor gyászoltál. Későbbre, amikor már rengeteget szexeltünk. Sosem hoztad fel, amiből arra következtettem, hogy örülsz, amiért meghúztam azt a vonalat...

– Mekkora idióta vagy néha! – Draco sóhajtott. – Először még egyáltalán nem tudtam szexre gondolni, ez igaz. De aztán, amikor már megint együtt voltunk, persze, hogy nem kértem többet, hogy dugj meg. Már így is eléggé megalázottnak éreztem magam, amiért csak könyörögtem és könyörögtem a semmiért. Azon kívül addigra már arra jutottam, hogy bizonyára lehet valami problémád. Valószínűleg azzal kapcsolatos, hogy előttem csak nőkkel jártál. Szerettem volna megint kérni, de a büszkeségem megállított. Vagy ha nem is a büszkeség, akkor a meggyőződés, hogy jó rabszolgaként nem kellene olyasvalamit kérnem, amit nyilvánvalóan nem szeretnél megadni...

Ó! Harrynek még sosem jutott eszébe, hogy Draco visszautasítottnak és megalázottnak érzi magát attól, hogy ő megtagadja a dugást. De a másik kijelentés?

– Nekem nincs ezzel problémám. Én tényleg akartalak úgy is!

– Vicces módon mutattad ki. Tudod, felhozhattad volna a témát. Miután már a szó minden értelmében szeretők voltunk, nem hihetted, hogy még mindig gyászolom a férjemet...

Harry elfordította a tekintetét.

Draco megragadta Harry állát, és visszafordította a fejét.

– Tudod, te is bármit elmondhatsz nekem.

Harry tudta, de akkor is nehéz volt beismernie bizonyos dolgokat. De végül is, ő sem kért kevesebbet Dracótól.

– Nos, ez csak... még sosem csináltam azelőtt, tudod? Kicsit ideges voltam, és féltem, hogy Nikhez fogsz hasonlítani, és a végén úgy találod majd, hogy...

Draco felhúzódott, hogy megcsókolja.

– Nem, nem, nem. Te vagy minden, amit csak akarok. Minden szempontból. De meg kell értened, hogy milyen állapotban voltam akkor lelkileg. Úgy tűnt nekem, hogy sosem fogsz rendesen megdugni. Pedig annyira akartalak, Harry. Végül kidobtam a büszkeségemet az ablakon, és újra megkértelek. És erre mi történt? Hogy kikötöztél egy puffhoz, aztán ott voltam megverve és felkészítve az élvezetedre, és erre kiverted magadnak ahelyett, hogy elvetted volna, ami nyilvánvalóan fel volt kínálva.

– Én... én nem gondolkodtam – mondta Harry. Ez még saját fülének is bénán hangzott.

– Én igen – mondta Draco. – A következő reggel szabad voltam, és mi még mindig nem csináltuk, és akkorra teljesen bizonyosnak tűnt, hogy valamiféle ki tudja, miben gyökerező idegenkedésed van. Amitől csak még inkább azt gondoltam, hogy valójában heteró vagy, és egy nap majd visszatérsz a lányokhoz. Úgyhogy megfőztem a bájitalt, azt gondolva, hogy meggyőzhetlek róla, hogy adj egy esélyt és próbáld ki velem. Tudtam, hogy tovább fenntartom az érdeklődésed, ha nem csak szopásra, kézimunkára meg dörgölőzésre korlátozódik a szexuális életünk. Férfi vagy. A férfiak szeretnek dugni.

– Te is férfi vagy. – Harry nem bírta ki, hogy meg ne jegyezze.

– Igen, de én alárendelődő férfi vagyok – mondta Draco, olyan türelmesen, hogy Harry tudta, semerre sem fog jutni ezzel a témával.

Még.

– Nos, kétségtelen, hogy szeretlek megdugni – mondta Harry, egy kicsi végigstírölve Dracót, hogy elvegye az élét a következő szavainak. – Tudod, amit terveztél, azt nemi erőszaknak is lehet értelmezni. Elmekontrollt használni, hogy rávegyél a szexre?

– De én nem tettem ilyet. Kellemesen meglepődtem. Megkértelek rá, hogy dugj meg, te pedig örömmel megtetted.

– Igaz. De aztán azt mondtad, hogy nagyszerű leszek. Gondolom, nem véletlenül.

– Nos, úgy tűnt, az önbizalmadnak szüksége van egy kis lökésre – vallotta be Draco elvörösödve. – De ez nem volt nemi erőszak. Egyértelműen akartad, csak egy kicsit bátortalan voltál.

– Aztán meg túlságosan magabiztos lettem – mondta Harry, visszaemlékezve az érzésre, ami fellángolt benne, ahogy durva, egyenesen brutális lett Dracóval, annyira eltöltötte az önbizalom, hogy semmit sem ronthat el. A hatására egy ideig figyelmen kívül hagyta Draco egyértelmű jelzéseit. – Kis híján többet is kaptál annál a dugásnál.

– Szerencsésnek mondhattam volna magamat, ha bármit kaptam volna. Akkorra már örökre akartalak téged.

Harry elvigyorodott. Az örökre kiválóan hangzott.

– Mikor jössz hozzám?

Draco úgy nézett ki, mint aki válaszolni készül, de aztán az arca elkomorult.

– Ó! Öm... jobb, ha elmondok valamit.