Mialatt húsz percig ült az asztalnál, Draco megevett egy két centi hosszú szalonnát és még kevesebbet a tojásából, jutott Harry eszébe a következő reggel. Legalább elég teát ivott, de ez kevés vigasz volt.

– Nem kell aggódnod, hogy a szigorú hangomat használom, hogy felül legyél – mondta Harry, miután elvetett magában minden egyéb megjegyzést. Úgyis csak Draco férjéről szóló kritikák voltak. A legjobb tartózkodni attól a témától.

– Köszönöm, Harry gazdám! – mondta Draco halkan, miközben töltött magának még egy csésze teát. Azonban nem itta meg. Beleöntött egy kis tejet, és folyamatosan kavargatta egy kanállal, miközben a csészébe bámult.

– Úgyhogy fel a fejjel! Minden rendben...

– Tényleg?

– Miért, nem? Mi miatt aggódsz?

– Emiatt – felelte Draco röviden, ahogy egy halk nesz a kandalló felől behallatszott az étkezőbe. – Ez a Reggeli Próféta lesz. Valaki kötelességének érezte küldeni egyet.

Harry sóhajtott, és kinyitotta a nappaliba vezető ajtót. Valóban egy újság feküdt a kandallórácsok közt.

A szoba sarkában az ülőrúdján Susie forgatta a fejét és csiripelt.

Harry nem foglalkozott az újsággal, hanem a madárhoz lépett megvakargatni a füle tövét. Hedvig mindig szerette. Harry először nem nagyon érintette meg az új baglyát – a pokolba, még nevet sem adott neki –, de most, hogy itt volt Susie egy ideje, rájött, hogy őt dédelgetni nem Hedvig elárulása.

– Rendben – mondta neki közel hajolva hozzá. – Nem szeretem azt az újságot. Téged kérnélek meg, hogy hozzál, ha akarnék egyet. De nem igazán akarok.

Susie megint megforgatta a fejét, és rámeredt, nagy barna... nos, bagolyszerű szemével. Harry nem tudta, a madár megértette-e, de arra gondolt, hogy valószínűleg igen.

– Hermionétól jött – mondta, amikor visszatért az étkezőbe. – Egy üzenetet is mellékelt hozzá. Szemlátomást abszolút szerelmeseknek nézünk ki.

– Mától már Kanadában vannak!

– Délig még nem használják a zsupszkulcsot. – Harry kihajtotta az újságot, és megnézte a főoldalon lévő képeket. Mindkettő nyomtatásba került: az is, amelyiken Draco tánc közben gyakorlatilag a karjaiba olvadt, és a másik is, amelyiken pózoltak, Draco pedig észveszejtően dögös volt. – Fotogén vagy.

Draco olyan hangot adott, mintha fuldokolna.

– Ez minden, amit mondani tudsz? Hogy fotogén vagyok?

– Fotogénebb, mint én. – Harry tanulmányozta egy kicsit magát. – De úgy nézek ki, mint egy szerelmes férfi, úgyhogy minden rendben.

– Idióta. – Draco gyorsan átfutotta a cikket. – Úgy hivatkoznak rám, hogy „Draco Malfoy, volt halálfaló, feltehetően továbbra sem tért jó útra". A rivallók bármelyik pillanatban eláraszthatják a házadat!

– A házunkat – mondta Harry elgondolkodva. – A rivallók nem juthatnak be ide. De ismered a rivallókat. Valószínűleg a parancsnokságon fognak megjelenni.

– Az még rosszabb!

– Draco, engem nem érdekel – mondta Harry türelmesen. – Azt hittem, érted. Azt akarom, hogy az emberek megtudják, hogy együtt vagyunk. Te nem a takargatnivaló kis titkom vagy, és nem fogok úgy tenni, mintha az lennél.

– Mondtam már, hogy idióta vagy? A varázsvilág nem fog asszisztálni ehhez...

– Nincs más választásuk.

A telefon egyszer csak megszólalt, ami nem sokszor történt meg. Kevesen tudták a számot, és azok, akik igen, általában jobban kedvelték az üzenetküldés mágikus formáját. Még Hermione is ritkán használta, hogy elérje Harryt, holott telefonközelben nőtt fel, és maga is rendelkezett eggyel a házában.

Amikor Harry odament, hogy felvegye, Draco elfehéredett arccal és szorosan összekulcsolt kézzel követte a konyhába. Úgy nézett ki, mintha az a kevés is kikívánkozna belőle, amit megevett.

– Halló? – Harry Dracóra nézett, és eltátogta, hogy egy újságíró az. Kellett hozzá egy kis kutatás, mire kiderítette a számát, mivel nem volt benne a telefonkönyvben. De egy mugliszületésű talán megtalálhatta a módját, hogy megszerezze. – Igen, igen. Így van. A fotót semmilyen módon nem manipulálták. Pontosan; tegnap este Draco Malfoyjal mentem vacsorázni.

Normális esetben nem beszélné így ki a magánéletét, de ez különleges helyzet volt. Ahogy Dracónak is megmondta: azt akarta, hogy az emberek megtudják.

– Igen, természetesen romantikus természetű volt – mondta aprót nevetve. – Maga szerint táncolok így olyan férfiakkal, akik csak a barátaim? Ó... hogy pontosan mi is a kapcsolatunk? Élettársak vagyunk.

Draco úgy nézett ki, mint aki elájulni készül.

Harry szélesen mosolygott, és tovább válaszolgatott az újságíró kérdéseire.

– Nem, nem, nincsen bejegyezve. Zártkörű ceremónia volt, és biztos vagyok benne, hogy tudja, csak a házasságokat jegyzik be a Minisztériumban. – Harry megforgatta a szemét. – Azt hittem, ezt már megbeszéltük. Maga szerint miért lettünk élettársak, hm? Mert szerelmesek vagyunk.

Draco arccal a fal felé fordult, és nekidöntötte a homlokát; az inge rezgett, ahogy megfeszült a vállai közt a hátán.

– Nos, azt javaslom, előbb próbálja ki az ő helyzetét, mielőtt ilyesmit mond – mondta Harry élesen. Talán jobban kezelte volna a helyzetet, ha Draco nem fordult volna el egyértelműen rettegve. – Gyerekként abban nőtt föl, hogy ezt higgye, és egyébként meg kényszerítették. Magának mi volt a legszörnyűbb problémája tizenhat évesen? Hogy milyen árnyalatú szájfényt viseljen?

– Most jól megcsináltad, remélem, tudod – nyögte Draco, enyhén beleverve a fejét a falba.

– Sss! – csitította Harry. – Éppen beszél. – Hosszú hallgatás után Harry megint beleszólt a telefonba. Ez alkalommal nyugodt maradt a hangja. – Talán nem tud róla, hogy egy ponton elfogtak a halálfalók és a Malfoy kúriába vittek. Durva csalánártásokkal kínoztak, amiktől az arcom annyira feldagadt, hogy a sebhelyem nem volt kivehető. De biztosíthatom, bárki felismerhetett, aki egy iskolába járt velem hat évig. Draco otthon volt, és a saját apja kérte meg rá, hogy azonosítson. Visszautasította. Nagyon jól tudta, ki vagyok, mégis azt mondta a halálfalóknak, hogy nem ismert fel.

Újabb hosszú szünet következett, amit csak Harry alkalmankénti dörmögése szakított meg, hogy „Igen, így van", és „ühüm", míg enyhén epés hangon meg nem kérdezte:

– Maga szerint életben lennék most, ha Draco nem utasította volna vissza az azonosításomat? A halálfalók Voldemort elé akartak engem vinni. Csak biztosak akartak lenni benne, hogy tényleg a kis túlélő van náluk.

Harry eltakarta a telefont a tenyerével.

– Most veled szeretne beszélni.

– Nem – mondta Draco fojtott hangon.

– Inkább nem szeretné – mondta Harry az újságírónak. – Hogy? Ó, nem. Akkor még csak barátok sem voltunk. Semmiféle romantikus nem volt a dologban. Draco csak azt tette, ami helyes...

Draco magas, vékony hangot adott idegességében.

– ...És amikor évekkel később újra összetalálkoztunk, akaratlanul is erre emlékeztem. Ez szolgáltatott alapot, ha ez jelent valamit. Ó... nos, nem beszéltem a tárgyalásán, mert akkoriban még mindig túlságosan haragudtam általánosságban a halálfalókra ahhoz, hogy képes legyek őt egyénként látni. Kicsit olyan voltam, mint maga, amikor elkezdtük ezt a telefonbeszélgetést... Igen, én is élveztem a beszélgetést – mondta Harry grimaszolva. Hiába; Draco még mindig a fal felé volt fordulva. De legalább már nem verte bele a fejét. – De kérem, a jövőben el tudná játszani, hogy nem tudja a számomat? Nem csináltam titkot belőle, hogy szeretem megőrizni a magánéletemet. A fényképek? – Harry azon töprengett, azt nem mondhatja, hogy meglepték őket, úgy nem, hogy legalább az egyiken nyilvánvalóan pózoltak. – Nos, arra gondoltam, jobb, ha mindenki megtudja, hogy foglalt vagyok. Nagyon szeretem Draco Malfoyt. Igen, igen, hát persze. Köszönöm!

Letette.

– Mire mondtad, hogy hát persze?

– Hmm?

– „Igen, igen, hát persze."

– Ó! Azt kérdezte, hogy küldjön-e inkább baglyot telefonálás helyett, ha lesz még kérdése.

– Nem akarhatod, hogy baglyok szálljanak meg!

Harry elmosolyodott.

– Nem, de szerintem Susie élvezné, ha elvihetné a válaszaimat. Szörnyen elhanyagoltam szegényt. És amúgy is elkerülhetetlen, hogy baglyokat kapjunk, szóval... – Harry vállat vont. – Ne aggódj! Nem fognak ide jönni, és komolyan kétlem, hogy más újságírók is használni fogják a telefont.

– Én miattad aggódom – pontosított Draco. – A sajtó érdeklődése és te olyanok vagytok, mint az olaj és a víz.

– Ezúttal nem – mondta Harry vidáman. – A rivallók sem érdekelnek, Draco. Az, hogy együtt vagyunk, lehet, hogy sokkolja majd az embereket, de ez is csak egy három napig tartó csoda lesz.

– Az emberiség megmentője és a halálfaló? Nem hinném!

– Ez elég rémes leírás. Mindkettőnknek. Ne hívd magad többé halálfalónak!

– Miért ne? Az voltam, még ha úgy is tűnik, hogy el felejtetted!

– Nem voltál elég érett ahhoz, hogy szerződést köss – mondta Harry nyugodtan. – Még csak nem is voltál nagykorú, amikor felvetted a jegyet. Már az a tény is szégyenletes, hogy a mágia engedte a szerződést érvénybe lépni. Nem mintha meglepne, hogy Voldemort megszegte a törvényt. Az a lényeg, hogy eleve nem lett volna szabad abba a helyzetbe kerülnöd.

– Térdre – mormogta Draco. – Az a kedvenc testhelyzetem, Harry. Nem is csoda, hogy a rabszolgájaként végeztem, elnézve a hajlamaimat.

– Logikusabb az apádat hibáztatni, mint magadat. Ő tudta, hogy szolgának kell lenned. Te nem. És aztán szolgaságba vetett, Voldemort pedig azzal zsarolva tartott ott, hogy azokat az embereket fenyegette, akiket a legjobban szerettél. És még így is meg volt a bátorságod, hogy szembeszállj velük, amikor visszautasítottad, hogy azonosíts engem.

– Bátorság, a fenét! – Draco elhúzta a száját. – Színtiszta rettegés, attól a fajta világtól, amit a S... amit V... V... Voldemort hozhatott volna létre, mihelyst eltakarított téged az útból. Akkorra már eleget láttam. Csak szerettem volna kilépni belőle.

– Nos, ez is egyfajta bátorság. Még egy kis reggelit? – Harry Draco mellé lépett, és föl-le simítgatta a férfi karját. – A gyomrod görcsben volt előtte, nem? Miközben vártál azokra a fotókra, hogy nyilvánosság elé kerüljenek. De minden rendben – mondta megnyugtató hangon. – Már beszéltem is az első újságíróval. Semmi szörnyű nem történt.

Draco kisöpörte a haját a szeméből, és bólintott.

– Nem haragszol rám, amiért belevittelek ebbe? Tudom, hogy gyűlölöd a sajtót...

– Én magam vittem bele magamat. Én döntöttem úgy, hogy ekkora hűhót csapok. Te mindent megtettél, hogy megments magamtól. – Harry nevetett. – Gyerünk, adjunk nekik még egy kis pletykálnivalót! Elmegyünk valahova reggelizni és pezsgőt is rendelünk.

– Bolond vagy.

– Nem, csak egy szerelmes férfi. Olyan férfi, akinek ezen a hétvégén nem kell dolgoznia. Ünnepeljünk!

Draco beszívta a levegőt.

– Jó. Jó... rendben.

Még mindig bizonytalannak tűnt, de a tekintetében tükröződő gyötrelmes pánik mintha halványult volna. Ha Harrynek sikerülne túljuttatnia őt ezeken a... francba is, komplexusain a szüleivel kapcsolatban, és hogy felül legyen...

Nos, egyszerre csak egyet.

* * *

Miután eltöltöttek egy napot azzal, hogy a varázslótengerpart fölött repültek, Harry ragaszkodott hozzá, hogy vegyék meg az Esti Prófétát. Azt akarta, hogy Draco lássa, nem érdekli, mit mondanak a lapok a kapcsolatukról.

– Igazad volt – mondta átadva az újságot Dracónak, amikor átfutotta.

– Basszus!

– Nem, fölötte – mutatta Harry. – Eldöntötték, hogy már a Roxfortban is szerettük egymást. Hogy ez sorsszerű szerelem. Családi kötöttségek választottak el minket, de hát nem csodálatos, hogy újra egymásra találtunk, stb. stb.

– Micsoda szenny!

– Nos, van egy olyan cikk, ami az épelméjűségemet vitatja – tette hozzá Harry. – De amelyik arról szól, hogyan tagadtad meg az örökségedet, hogy megments a háború alatt... Azt hiszem, felér a „mindig is szerették egymást" maszlaggal.

Egész nap éttermekben ettek, nyilvánosan mutatkoztak, de otthon még megittak egy italt, mielőtt aludni tértek. Most, a nappaliban ülve Draco a dohányzóasztalon dobolt az ujjaival.

– Megbüntetnél ma este? Kérlek!

Harry gondolatai azonnal az előző esti beszélgetésre ugrottak.

– Büntesselek meg? De miért? Nem csináltál semmi rosszat.

– Bocsásd meg a pongyola beszédemet! – Draco nyelt egyet. – Véresre vernél, kérlek, a saját örömödre?

A kérdés rossz szájízt hagyott Harryben. Nem azért, mert nem akarta megtenni, hanem mert úgy érezte, hiba lenne. Akármit is mondott most Draco, büntetésről beszélt, nem élvezetről. A háborúról szóló beszélgetés rossz emlékeket hozott elő benne, és ez volt Draco eszköze, hogy kiűzze őket magából.

Harry nem gondolta, hogy ez egészséges.

– Nem, nem szívesen – felelte lassan. – Ha viszketsz, találjunk ki valamit, amit tehetsz értem. Jólesne egy masszázs. Vagy ami még jobb, egy vízi masszázs. Használjuk az új kádat! Beolajozhatod az egész testem, mielőtt beleülünk, és amikor már a forró vízben ülünk, alaposan megmasszírozhatsz.

Draco tekintete elhomályosodott az örömtől.

– Aztán addig szoplak és szoplak, míg csordultig el nem telek az ambróziáddal...

– Nem – mondta Harry elfúlva. – Hatvankilences. A gazdáknak is kell ambrózia.

Draco lassan bólintott; a szemhéja lecsukódott.

– Mmm. Igen. Gazdám...

Az aznap esti szeretkezés megint olyan volt, mint régen, Draco szenvedélyes volt, érzékeny, és égett a vágytól, hogy örömet okozhasson. Vonaglott, nyögött, és könyörgött, hogy elélvezhessen, és amikor Harry engedélyt adott rá, borzongott az élvezettől, és csúcsra jutott, aztán még többért könyörgött.

Harry felnyalta az egészet, miközben a saját élvezete is ömlött, mintha időzítette volna, utána pedig közel húzta magához Dracót, és elaludt.

* * *

Milyen áldás, hogy létezik mágia, gondolta Harry másnap reggel, amikor belépett a fürdőszobába, hogy megborotválkozzon. A fürdőkád undorítóan nézett ki. Olajos víz volt mindenütt, de egyetlen gyors pálcaintés megoldotta.

– Mmm, ez az én dolgom – mondta Draco lustán, amikor kiporoszkált a fürdőszobába meztelenül.

– Szerintem ki tudok szórni egy egyszerű takarítóbűbájt.

– De szeretem, ha meg kell tennem érted ezt-azt. Elmulasztja a nyűgösségemet. – Draco fel-le stírölte Harryt. – Lenne kedved együtt zuhanyozni?

Harry nevetett.

– Lesz közben valódi mosdás is?

– Igen. Utána... – Draco Harryhez lépett, és jelzésértékűen hozzáfeszült. – Azt akarom, hogy bennem légy. Megdugnál, kérlek?

Nem, te dugj meg engem!, akarta volna Harry mondani, de az időzítés nem volt jó. Nem akarta kényszeríteni Dracót, vagy a szigorú hangját használni, vagy addig zaklatni, míg megteszi. Csak szeretni akarta őt, elfogadni olyannak, amilyen, és megadni neki, amire szüksége van, aztán majd egy nap... nos, talán egy nap Draco eléggé szereti majd Harryt ahhoz, hogy felismerje, Nikolai-nak nem mindig volt igaza.

Harry hirtelen belemarkolt Draco hajába és hátrarántotta a fejét, de nem túl erősen. Csak határozottan.

– Ó, megduglak én, abban nem lesz hiba. Igazán dugnivaló vagy, és az enyém, ami azt jelenti, hogy akkor és ott duglak meg, amikor és ahol kedvem tartja.

Draco lélegzete elakadt, a csípője pedig hintázni kezdett, ahogy zihált.

– De hogyan szeretnéd? – suttogta Harry Draco fülébe, jól beleharapva a fülcimpájába. – Forrón, gyorsan és keményen, vagy lassan és kínzóan? Előtte készítselek elő, gyengéden tágítva, vagy verjem be azonnal, és élvezzem a fájdalmas kiáltásaidat?

– Ó, basszus, annyira szeretlek! – nyögte Draco. – Említettem már, hogy tökéletes vagy?

– Válaszolj, ha a gazdád kérdez valamit! – Harry megint beleharapott a fülcimpájába, addig mélyesztve bele a fogát, míg Draco felkiáltott. – Mit akarsz, Draco? Kemény gazdát, aki hozzálök a zuhany falához, és nem érdekli, ha megsérülsz, aki megdönget a padlón, és pont ugyanolyan durván fogja neked kiverni? Vagy gyengéd, szerető partnert, aki az egész reggelt egy fülledt, lassú, ködös gyönyörré változtatja, amiből alig látsz majd ki?

– Szeretem azokat a napokat, amikor nem kell munkába rohannod – mondta Draco elfúló hangon.

Harry nem akarta még jobban megharapni, úgyhogy csak hirtelen rácsapott Draco meztelen fenekére.

– Mi a válaszod?

Draco csípője rándult egyet a csapással egy időben, a farka még jobban megkeményedett, ahogy Harryhez feszült. – Mindkettőt akarom, Harry gazdám. Mindkettő te vagy. Mindent akarok tőled.

Harry megint megrántotta Draco haját.

– Mmm, jó válasz, rabszolga. Akkor mindkettő lesz. Keményen és gyorsan foglak megdöngetni, és megtanítalak rá, hogy azt csinálok vele, amit csak akarok, és nem állok le, míg teljesen, tökéletesen ki nem elégülök...

– Nagyon keményen és gyorsan – zihálta Draco.

– ...és aztán csókolni foglak, miközben a víz ránk csorog, amíg halkan nyöszörögsz majd a szükségtől és aztán – suttogta Harry – újból a magamévá teszlek, és megmutatom, hogy a finomság és gyengédség épp olyan kéjjel teli, forró és szenvedélyes tud lenni, és addig csináljuk majd, míg újból el nem megyek, és te is el nem mész.

Draco máris nyöszörgött, az ajka elnyílt, amikor élesen beszívta a levegőt, a csípője pedig lassan és egyenletesen hintázott.

– Igen, mmm, igen. Ez nagyszer... öm, ez lenyűgözően hangzik, Harry. Tökéletes, tökéletes, tökéletes. Említettem már, ma reggel, hogy szeretlek, szeretlek, szeretek?

– Én is szeretlek téged. Akkor most indíts a zuhany alá, hogy kiélhessem az egyik ilyen erőszakolós fantáziámat.

– Ellenkezzek is?

Ez néha jó szórakozás volna, de nem a zuhany alatt. Túl sok volt az esélye, hogy az egyikük megcsúszik.

– Ne! – felelte Harry megcsókolva őt. – Csak legyél az, aki vagy. Egy olyan férfi, aki élvezi az erőszakot.

Draco nem hadakozott, de így is átkozottul csúszós volt a zuhany alatt. Harry figyelmeztette magát, hogy majd varázsoljon oda valami kapaszkodót Dracónak, hogy abba fogódzzon, ha megint a fürdőben akarnak szexelni.

Ami azt jelentette, hogy egyértelműen szükségük lesz azokra a kapaszkodókra.

Harry szélesen vigyorgott, amikor végül vizesen és kimerülve előjöttek. Miért is ne vigyorgott volna? Két orgazmus igen gyönyörű kezdése volt egy vasárnap reggelnek, és a boldogságát az tette teljessé, hogy épp úgy, mint előző éjjel, Dracónak nem volt problémája az elélvezéssel.

Távolról sem.

Harry azt gondolta, talán a tény, hogy még sosem volt felül, valahogy ránehezedett. Esetleg Draco úgy érezte, ez egy titok volt, és most, hogy szereti Harryt, nem akart tovább titkolózni, de nem tudta, hogyan hozzon fel egy ilyen témát.

Főleg, mivel nem akart felül lenni, és kimondottan nem akarta, hogy Harry az iránt érdeklődjön, milyen alul lenni.

Igen, biztosan erről lehet szó.

Draco szemlátomást jobban érezte magát, mióta péntek este beszélgettek, már ha a szexuális vágyból ki lehetett indulni.

Ez az elképzelés megerősítést nyert, amikor együtt készítettek reggelit, beszélgettek, és Draco ragaszkodott hozzá, hogy összeüssön egy egész angol reggelit, amit utána jó étvággyal felfalt.

– Jó látni, hogy visszajött az étvágyad – jegyezte meg Harry, próbálva közömbösnek tűnni. Nem akarta, hogy Draco rájöjjön, mennyire aggódott miatta.

– Mmm, azt hiszem, túl vagyok a legrosszabbon.

– A legrosszabb min?

Draco vállat vont.

– Nyomta a lelkemet egy s más.

De megszabadult ezektől, amikor elmondta Harrynek, hogy nem lehet felül, hogy nem volt még soha felül. Főleg miután egyértelmű volt, hogy Harry nem fogja kényszeríteni. Nem csoda, hogy megjavult az étvágya.

Vagy talán az oldotta meg a dolgot, hogy Harry érdektelen maradt az iránt, mit ír róluk a sajtó.

Akármelyik is, Harry örült, és elhatározta, hogy minden lehetőt megtesz, hogy Dracót ilyen jó hangulatban tartsa.

A bejárati ajtó felől hallatszó kopogás zavarta meg őket.

– Újságírók – mondta Draco komoran. Legalább nem tűnt rémültnek a gondolattól. Talán kezdte elhinni, hogy Harry kezelni tudja a sajtó felbolydulását.

– Lehetetlen – mondta Harry, egy vajas pirítóssal a kezében, miközben felállt. – A védőbűbájaim távol tartanák őket. De Ron és Hermione tegnap este érkeztek meg Kanadába... ők csak behoppanálnának ide...

– Tényleg? – kérdezte Draco kuncogva. – Azok után, hogy mi történt a legutóbb?

– Nos, amúgy is Kanadában vannak. Akkor ki lehet? – Abban a pillanatban, hogy ezt megkérdezte, már tudta a választ. Ó, egek! Ginny. Biztos olvasta az újságokat, és azért jött, hogy ezt tisztázza vele. Tényleg elhitte azt az ostobaságot arról, hogy Harry és Draco titokban már az iskolában is szeretők voltak?

– Majd én kinyitom – mondta Harry komoran.

Azonban nem Ginny volt az.

Amikor az ajtó feltárult, Lucius Malfoy állt ott, és pontosan olyan komornak látszott, mint az előbb Harry.

– Úgy vélem – kezdte fagyosan –, hogy ön és a fiam tartoznak némi magyarázattal!