Mihelyst Harry tetőtől talpig meztelenre vetkőzött, kicsit hülyén érezte magát, ahogy ott áll. Az sem segített, hogy Draco még nem vette le a talárját. Csak állt az ebédlőasztal mellett, oldalra billentett csípővel, és a tekintete szürke bársony volt, ahogy Harryt gusztálta.

Egy pillanat múlva Harry megelégelte a stírölést.

– Nos?

Csak egy jókedvű vigyor volt a válasz.

Minden másodperccel bosszúsabbá válva Harry ingerülten kifújta a levegőt.

– Draco...

Újabb jókedvű vigyor.

– Csak próbállak felbőszíteni, ó én gazdám. Nem kell aggódnod. Ez csak jót tesz.

Harry érezte, hogy maga is elvigyorodik.

– Akkor rendben. Öm... hogy akarod kezdeni?

– Személy szerint betennék egy DVD-t. Összebújhatnánk a kanapén, és harapdálhatnánk egymást.

– Azt hittem, verekedni akarsz!

– Ó, fogunk is. Amikor a legkevésbé számítasz rá természetesen. – Draco hangja úgy hatott Harryre, mint egy fülledt kis ígéret. – Habár szeretnélek egy valamiben kijavítani. Nem akarok verekedni veled, Harry. Soha többé nem akarok verekedni veled.

– De most muszáj. Megértem.

– Megengedem, hogy te válaszd ki a filmet.

Harry megrázta a fejét.

– A terved túl idegtépően hangzik. Szerintem csak kezdjük el.

– Griffendéles – mondta Draco lekicsinylően, amikor kigombolta a talárját remegő ujjaival, elárulva az idegességét, ami teljesen ellentétben állt a szavaival. – Ünneprontó. Savanyú uborka...

Harry kis híján felhorkantott.

– Hogy micsoda? Mire készülsz..?

Ekkor történt. Draco minden figyelmeztetés nélkül előrelendült, bal kezével félredobta a talárt, és jobbjával megragadta a galagonyapálcát, majd erősen megrántotta, épp ahogy Harry mondta az előbb.

Harry kis híján hagyta, hogy elvegye. Olyan egyszerű lett volna csak egy kicsit ellazítani az ujjait, és már érezte is volna, hogy a sima fa kicsusszan a markából. A pálca bizonyára lelkesen visszatért volna a gazdájához, aki valóban akarta is őt, nem igaz?

Azon kívül Harry sem akart verekedni. Soha többé, ahogy Draco mondta.

És mivel kellene, ha Draco nem igazi győzelemmel kapná vissza a pálcáját... nem maradt más hátra, mint elragadni a pálcát. Szó szerint.

Harry amilyen erősen csak tudta, visszarántotta a karját, és furcsán elégedett volt, amikor a pálca kicsusszant Draco ujjai közül. Abban a pillanatban, hogy a fát már nem markolta a másik férfi, Harry hátrébb ugrott, és gyorsan úgy helyezkedett, hogy az asztal elválassza Dracótól.

– Szép próbálkozás, Malfoy – morogta. – De ez a trükk csak egyszer működhet. Nem tudsz másodszor is meglepni!

– Azt majd meglátjuk!

Harry balra, jobbra, aztán megint balra ugrott, ujjaival erősen szorítva Draco pálcáját, miközben az asztal közte és a jövendőbeli támadója közt maradt.

Draco követte a tekintetével, és a fogai kivillantak.

– Egész éjjel ezt csinálhatjuk, vagy akár be is fejezhetnéd, hogy az asztal mögött bujkálsz. Azt hitem, auror vagy!

– Alapvető önvédelmi technika – mondta Harry.

– Cseszd meg! – mordult Draco, hirtelen megragadva az asztalt alulról, és félrehajítva. Fürgén az asztal helyére ugrott, és Harryre vetette magát.

Harry megint hátrább ugrott, de ezúttal egyből a mögötte lévő falnak koccant. Draco nem állt meg, és Harrynek vetődött, kezével a pálca után nyúlva.

Harry lábujjhegyre állt, és a karját magasan a feje fölé nyújtotta, hogy Draco ne érje el.

Draco mindkét kezével megmarkolta Harry csuklóját, az ujjai fájdalmasan rászorultak, ahogy felrántotta a kezét, ami nem a pálcát tartotta és Harryt falhoz szegezte.

– Engedd el, Potter!

– Soha...

– Ó, majd én teszek róla – suttogta Draco ádázul, ahogy teljes testével a falhoz szorította Harryt. Lehajtva a fejét lecsapott egy érzékeny pontra Harry nyakán, és nyaldosni kezdte.

Harry felnyögött. Draco teljes teste forró volt, és meztelen bőre mindenütt selymes, bárhol ért hozzá. És a csókja... pontosan tudta, mire vágyik, mit szeret Harry.

Még egy érintés Dracótól, és Harry kész lett volna elolvadni.

– Mmm, imádom az ízedet – mondta Draco mély torokhangon mormogva. – Mmmm...

Harry érezte, hogy elgyengülnek az ujjai, de az utolsó pillanatban, mielőtt még elejtette volna a galagonyapálcát, félig lehunyt pillái alól látott valamit, ami visszarántotta a valóságba.

Épp az arca mellett volt Draco bal alkarja, és a Sötét Jegy elhalványult sebhelye nézett feléje. Már nem volt fekete színű, sem kimondottan ronda, csak egy sebhely volt, a koponya már alig látszott, a kígyó pedig csak egy elmosódott hullámos vonal.

De ahhoz elég volt, hogy arra emlékeztesse Harryt, hogy Draco mardekáros volt. Hogy nem idegen tőle a trükközés és megtévesztés, és hogy mindent bevessen, hogy megkapja, amit akar.

Harry kettőzött erővel fogta a pálcát, és sikertelenül harcolt, hogy visszafogja az erekcióját. Mostanra a farka már Draco szögletes csípőjéhez feszült, és csak nagy erőfeszítések árán tudta megállni, hogy ne dörgölőzzön hozzá.

– Felejtsd el, Malfoy! – dörmögte, próbálva nem zihálni. – Nem fogsz csábítással nyerni.

– De szeretsz engem – turbékolta Draco, nyelvével széles, lassú csíkban felnyalva Harry füléig. Harry megborzongott, az érzés egyenesen a farkáig kúszott. – Nem tudsz ellenállni nekem, hmm?

Harry akaratlanul is előredöfött a csípőjével. De ugyanúgy teljes erőből szorította a rohadt pálcát.

– Igen, szeretlek – zihálta. – Ezért nem adom fel harc nélkül...

– Egyáltalán nem fogod feladni – mondta Draco élesen, hirtelen beleharapva Harry fülcimpájába; a fájdalom éles és sokkoló volt. – Kibaszottul nem fogod, kis griffendéles pöcs. Akaratod ellenére veszem el tőled!

Azzal megint harapott, még erősebben. Csessze meg! Elég erősen ahhoz, hogy majdnem kiharapjon belőle egy darabot!

Ami ezután történt, az színtiszta és egyszerű ösztön volt. Harry egyik lábát Dracóé köré fonta, és arra használta, hogy durván oldalra rántsa. Semmi más nem lévén, amibe belekapaszkodhatna, kivéve Harry csuklóját, Draco a földre borult, és magával rántotta Harryt is.

Az ebédlő kemény fapadlójára zuhantak, Draco feje csak centikkel kerülte el a tálalószekrény szélét.

Harry landolt felül, és sikerült kiszabadítania a csuklóját. Még hogy ő egy kis pöcs? Morogva vette a fogai közé a pálcát Draco kutató ujjaitól távol, és aztán lecsapott Draco kezeire, szilárdan a földre szegezve őket, miközben lovaglóülésben ráült Dracóra.

– Meg ne harapd a pálcámat! – kiáltotta Draco vergődve, de nem sikerült kiszabadulnia Harry szorításából. – Te kretén! Ez undorító! Vedd ki a szádból!

Harry válaszolt volna, de épp tele volt a szája.

Egyébként is, volt egy olyan érzése, hogy a hirtelen inzultusáradat, mint a kis griffendéles pöcs is, csak Draco próbálkozása volt arra, hogy kibillentse őt az egyensúlyából.

Talán Harry megemlíthetné valamikor, hogy a süveg először a Mardekárba akarta osztani.

Draco hirtelen felrántotta az egyik térdét, és megrúgta vele hátulról Harryt, az ütés olyan erős volt, hogy Harry hányingert kapott.

Draco erőteljesen oldalra vetette magát, és sikerült kiszabadítania a csuklóját.

Aztán a kezei megragadták a pálcáját, ahogy próbálta kirántani Harry szájából. Szemlátomást nem érdekelte, hogy kitörheti Harry fogát a művelet közben.

Harry erősen összeharapott az őrlőfogaival. Ha Draco fognyomokat akart a pálcájára, hát csak tessék!

Megpróbálta megint elkapni Draco csuklóját, de ez a terv megbukott, amikor Draco behúzott neki egyet. Az ütés olyan erős volt, hogy Harry leesett róla. Harry kivette a szájából a pálcát, mielőtt egy újabb ütés kiverhette volna a fogát, és nagyon erősen szorította a jobb kezében.

Draco kiszabadította magát, és olyan pozícióba próbált helyezkedni, ahol Harry mögé kerülhetett. Hogy esetleg fojtófogást alkalmazhasson.

Harry kissé megundorodott magától, amiért még egy ilyen pillanatban is, mint ez, azt figyelte, hogy a férfi nehéz golyói mozgás közben előre-hátra himbálóznak, és hogy a farka hegye egy apró cseppnyi előváladéktól csillogott...

Draco hirtelen előrelendült, de nem Harryre vetette magát. Megragadott egy üvegvázát a tálalón, és egyenesen Harry fejéhez vágta.

Harry behúzta a fejét, és a váza elrepült mellette, át az ebédlő bejáratán, hogy a kandallóban törjön össze.

– Cseszd meg, ez egy ajándék volt Mollytól! – kiáltotta Harry.

– Majd használom a Reparót, ha visszakapom a pálcámat...

Ekkor Draco minden előjel nélkül térdre esett, az arca elsápadt, ahogy a mellkasát markolászva összegörnyedt, az arca eltorzult a fájdalomtól, ami minden pillanattal egyértelműen erősödhetett.

– Basszus, ne, ne most!

Ó, egek! Harry gondolhatott volna erre. Miért várna a Res mea es a verekedés végéig, hogy megbüntesse Dracót? Hiszem megtámadta a gazdáját!

– Draco! – kiáltotta Harry előrerohanva, és térdre esett. – Szükséged van rá, hogy megüsselek? Hogy...

Harry hirtelen fájdalmat érzett a tenyerén, ahogy egyetlen gyors mozdulattal Draco rávetődött, és erőteljesen kirántotta a galagonyapálcát a kezéből.

– Nem, te naiv kis szarházi – zihálta Harry fülébe. – Csak erre van szükségem.

Harry kis híján odakapott, hogy visszavegye a pálcát, de ez csak ösztön volt. Jó ösztön, a terepen többször is megmentette az életét, de most kényszerítette magát, hogy elnyomja.

– Megcsináltad – lihegte visszaülve a sarkára, és fáradt mosolyra húzódott az ajka. – Örülj neki, Draco! Megcsináltad!

A másik férfi meglepettnek tűnt.

– Én... én nem, vagy mégis?

Harry mosolya szélesebb lett, noha a hangja gyengédebb volt.

– Nem számítottál rá?

– Ellened? – Draco gúnyos hangot adott. – Öt az egyhez gondoltam az esélyét, míg az nem jutott az eszembe, hogy... – Hirtelen zihálni kezdett, holott valójában már ki kellett volna fújnia magát a megerőltetésből. – Én... én...

A pálca kiesett a kezéből.

Harry újra feltérdelt, és Draco köré fonta a karjait.

– Mi az? Mégiscsak a mellkasfájdalom?

Draco alig tudott beszélni a nehezen jövő, kapkodó lélegzetvételei közben.

Hiperventilláció, ismerte fel Harry hirtelen, épp abban a pillanatban, amikor Dracónak sikerült kinyögnie, hogy „én h... h... ha..."

– Hazudtál.

Draco bólintott, a mozdulat reszketős volt, és az arca kezdett sötét rózsaszínűre színeződni.

– Nos, ez annyira nem komoly – mondta Harry halkan. – Sajnálom, hogy erre van szükség.

Meglendítve a tenyerét arcon ütötte Dracót, amitől a másik férfinak oldalra lendült a feje.

De Draco még mindig zihált, úgyhogy Harry megint megütötte, ugyanazon a helyen.

Draco Harry felé kapta a fejét, és ezüst tőrök villantak a tekintetében.

– Mi az?

– Már egy után is jól voltam!

– Nem úgy tűnt...

– Esélyt sem adtál rá, hogy lélegzethez jussak, seggfej. – Egy pillanat múlva féloldalas mosoly jelent meg Draco arcán. – Ez rosszul jött ki, Harry gazdám. Úgy értettem... köszönöm.

– Most már jól vagy?

Draco feltartotta egyik kezét, és bólintott, miközben mélyen beszívta a levegőt.

– Igen, igen. Tökéletesen.

Harry homloka ráncba szaladt.

– Ez furcsa, nem? Azt hittem, komolyan meg kell majd verjelek. Úgy értem, miután te versz meg engem. Nem érzed, hogy kezdődne valamiféle mellkasfájdalom?

Draco fel-le járatta a kezét a meztelen mellkasán, mintha ellenőrizné magát.

– Huh, nem, semmi. Igazad van, ez tényleg furcsa. A legutóbb, amikor megtámadtalak, a bűbáj eléggé ki volt rám akadva. Most meg egyenesen elvettem tőled egy pálcát. Az ember azt gondolná, hogy a bűbáj kész lenne élve megnyúzatni veled.

– Ellenőrizd a pálcádat! – javasolta Harry.

– Ó, ne! Ugye, nem gondolod azt... – A fejét rázva Draco felkapta a pálcát a padlóról, és kiszórta a Reparót, amit korábban megígért.

A bűbáj tökéletesen működött, még ha a váza nem is azok közé a tárgyak közé tartozott, amikre az ember Reparót szokott szórni.

– Invito váza! – tette hozzá Draco, aztán fürgén elkapta, és átadta Harrynek. – Ez a pálca nem működött jól, mióta visszaadtad, de most... – Elmosolyodott. – Pont, mint a régi időkben.

– Nem pontosan – mondta Harry.

Nem értette, miért tűnt Draco ennek hallatán egy kicsit megbántottnak, még el is fordult, miközben az ujjaival kibontotta a masnit a tarkóján. Hosszú haja előrehullott, hogy elrejtse az arckifejezését.

– Úgy értem... most már nem gyűlöljük egymást.

– Ó! – Draco a hajfüggönyén át oldalt pillantott, és feszülten elmosolyodott.

– Miért, mit hittél, mire gondolok?

Amikor Draco válaszolt, a hangjában volt valami, amitől Harry gyanút fogott.

– Valami hasonlóra.

– Draco!

A másik férfi megköszörülte a torkát.

– Én... öh... nos, azt hittem, arra utalsz... – Tétova mozdulatot tett, de mihelyst beszélni kezdett, egyre jobban megeredt a nyelve. – Hogy halálfaló voltam, aki megmérgezte a legjobb barátodat, és azt tervezte, hogy megölje a mentorodat, és akinek annyi esze sem volt, hogy elfogadja a felajánlott segítséget, és...

– Még most sincs sok eszed – vágott közbe Harry. – Engem halál nem érdekel ez az egész, Draco. Már nem. Mikor fogsz már hinni nekem?

Draco valahogy elveszettnek látszott. Gyámoltalannak.

– Én... most?

A hangjából kiérződő zavar szinte összetörte Harry szívét.

– Ismersz engem, Draco – mondta halkan. – Szerinted tényleg képes lennék szeretni egy rossz embert?

– Nem. – Draco csak suttogta a szót, és megint elfordította az arcát, a haja pedig szabadon szállt, függönyként eltakarva őt Harry elől.

Harry nem állhatta ezt. Magához húzta Dracót és szájon csókolta.

– Akkor te nem vagy az – mondta a másik férfi ajkaihoz közvetlen közel. – Az most már mögötted van. Minden mögötted van.

Amikor finom borzongás remegtette meg Draco vállát, Harry hátrébb húzódott.

– Ó, ne! Ne most! A mellkasfájdalom kezdődik?

– Nem. – Ezúttal Draco hangja durva volt, szürke szemében megsebzettség látszott, mintha a múltra gondolni fájdalmat okozna neki. Mély fájdalmat. – Azt hiszem... azt hiszem, ez a veszély nem fenyeget. Nem tudom... legutóbb, amikor meg kellett korbácsolnod, akkor tényleg megtámadtalak. De most számítottál rá. Engedélyt adtál rá, hogy támadjak. Talán emiatt a különbség.

Harry bólintott, mert ez szerinte is logikusan hangzott.

– Akkor miért nem megyünk és lazítunk egyet a kádban? Harapdáljuk egy kicsit egymás testrészeit, ahogy korábban javasoltad! Pokoli egy nap volt a mai.

– Ahogy kívánod – mondta Draco, mint a belenyugvás szobra, de volt valami a hangjában, valami halvány vonakodás.

– Más elképzelésed van?

– Azért élek, hogy téged szolgáljalak, gazdám. – Draco úgy nézett, ki, mintha próbálná összeszedni magát, amint Harryre nézett. – A mindened akarok lenni. Ha fürdőt szeretnél, akkor nekem is arra van szükségem...

– Ó, hagyd már ezt! Saját szükségleteid is vannak, és nincs ezzel semmi baj. A bűbáj rég lenyugodott, tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem. Szóval? Mondd el!

Draco megnyalta az ajkát.

– Szeretnéd, hogy kényszerítselek?

– Igen – lehelte Draco fojtott hangon.

– Rendben...

– Várj, úgy értem, nem. – Draco vállat vont, ami fájdalmasnak tűnt. – Anélkül is elmondom. Úgy értem... tudom, hogy el kellene. Csak egy kicsit bonyolult.

Harry majdnem megkérdezte, hogy mi nem az, mert amikor Dracóról volt szó, úgy érezte, ritkán ért mindent. Elnézve a lóherés kudarcot is, és hogy Draco milyen messzire elment, hogy Harry hozzáérjen, amikor csak kérnie kellett volna.

– Akkor bonyolult. Akkor is elmondhatod.

Draco bólintott, és összerezzent, amikor végignézett a romhalmazon, ami Harry ebédlőjében volt.

– Én... öm, esetleg összetakaríthatnánk előtte. Majd én megcsinálom; végtére is ez az egész az én ötletem volt...

– Ki vele, Draco! – Harry nem használta a szigorú hangját. Igazából mosolygott, hogy kimutassa, bármi is az, rendben van.

– Rendben. Én... Merlinre, egy idióta vagyok. Az a helyzet... – Bátran Harry szemébe nézett. – Tényleg vissza akartam kapni a pálcámat, Harry. Hinned kell nekem. Nem hazudtam erről.

– Igen, tudom, hogy nem hazudtál. – A hiperventilláció, aminek az előbb tanúja volt, elég bizonyítékként szolgált.

– Rengeteget jelent nekem, azok miatt az okok miatt, amiket már elmondtam neked. – folytatta Draco. – De... öh, az egyik fő ok, amiért vissza akartam kapni, az volt, hogy tudtam, meg kell verekednünk érte. És... és... én tényleg azt hittem, hogy a bűbáj jóvoltából majd a térdeden kötök ki egy ilyen dolog miatt. És...

– És te ezt akartad volna – mondta Harry halkan, miután az igazság világossá vált előtte. – Ó, Draco! Ha azt akarod, hogy elfenekeljelek, vagy megüsselek, csak mondanod kellett volna. Te is tudod.

– Tudom, de... – Draco vállat vont. – Azt akartam, hogy muszáj legyen megtenned, Harry. Hogy teljesen valóságos legyen és ne csak játék. Ami Nikkel volt, az nagyon valóságos volt és... – Felemelte a tekintetét, és a szeme telve volt fájdalommal. – Tudnom kell, hogy átélhetem-e ugyanazt veled.

Harry halványan rámosolygott.

– Meglep, hogy elrendezted a pálca dolgot, hogy ezt az egészet véghezvidd. Egyszerűen csak minden figyelmeztetés nélkül is behúzhattál volna egyet... Biztos vagyok benne, hogy a Res mea es ebben az esetben úgy reagált volna, ahogy akartad.

– Öm... igen, talán. De... én nem lettem volna képes ezt tenni veled. Mondtam, hogy nem akarok verekedni.

– Nem is baj – mondta Harry. – Én sem hiszem, hogy túlságosan igazi lenne, ha azért vernélek meg, mert valami rohadt bűbáj kényszerítene rá. A férjeddel nem ezt csináltátok.

– Nem – mondta Draco halkan. – Azért voltam a rabszolgája, mert az akartam lenni.

Fájdalmas volt Harrynek ezt hallania, ami csak azt bizonyította, hogy sok idő kell, míg elmúlik a féltékenysége a halott férfire.

– De most már a tiéd akarok lenni – mondta Draco hirtelen. – Már próbáltam korábban elmondani ezt neked, de nem hittél volna nekem. Esküszöm, Harry, esküszöm. Ha a bűbáj holnap megszűnne, akkor is itt maradnék veled, és sütkéreznék abban, hogy szolgálhatlak. Azt mondtad, közöljem, mire van szükségem? Harry, rád van szükségem. Te vagy minden, amire szükségem van.

Harrynek kényszerítenie kellett magát, hogy ne olvadjon el.

– De még mindig tesztelsz engem, hogy olyan kemény verést tudok-e adni neked, amilyen megfelel...

– Nem, nem. Ez nem erről szólt. Ez csak... – Draco egyenesen a szemébe nézett. – Mindent újra akarok, Harry. Mindent, ami volt, mindent, azt is, hogy egészen addig korbácsolj, míg csillagokat nem látok. Mindezt akarom veled.

– És nem tudtad volna egyszerűen csak kérni?

– Jobban szeretem, ha elveszed, amit akarsz – mondta Draco. – Tekintet nélkül bármire. De... á, rendben. Nem várhatom el tőled, hogy tudd. Szűkszavú voltam... Talán a jövőben majd tudni fogod, hogy elveheted. De ami a jelent illeti...

Befejezetlenül hagyta a mondatot.

Harry egy szót sem szólt. Nem akarta ezt is elcseszni. Nem, azok után, ami a múltkor történt.

Draco kifújta a levegőt.

– Legyen úgy, ahogy te akarod, Harry. Így helyes, mivel te vagy az egyetlen gazdám. Kérni fogok. Könyörögni is, ha ezt szeretnéd. Verj meg. Verj meg úgy, ahogy akkor kellene, ha a bűbáj fenyegetne! Csak... ne a bűbáj miatt... ne másért tedd meg, hanem azért, mert... a tiéd vagyok.