– Jól vagy? – kérdezte Harry, amikor Draco ellépett tőle, és egy kicsit megtántorodott. – Mintha kissé... nos, szinte már szürke lennél.

– Csak vigyél a kúriába, mielőtt teljesen meghátrálnék! – mondta Draco feszülten. – Már most is kezdem meggondolni magam...

– Nincs ok arra, hogy ne maradjunk itt még pár pillanatig. – Valahogy a háza még sosem nézett ki jobban. Azon kívül kíváncsi volt rá, hogy mutat az új kád. A munkások már biztosan napok óta készen vannak...

– Kérlek, vigyél a kúriába, Harry! – Ezúttal Draco hangja szinte könyörgő volt. – Teljesen émelygek, és ez nem lesz jobb, míg túl nem leszünk ezen, és tudod, hogy nem vagyok képes odamenni nélküled. A bűbáj nem engedné...

– Rendben – felelte Harry gyengéden. – Csak értesítem a szüleidet, hogy jövünk.

– Anyám megmondta neked, hogy nincs rá szükség. Bármikor szívesen látnak.

– Nem érzem helyesnek csak úgy felbukkanni a házukban.

– A fiuk vagyok!

– De én nem.

– Te aztán makacs egy alak vagy!

Személy szerint Harry úgy érezte, jobb, ha az. Máskülönben Draco átgázolna rajta.

– Ülj le! – mondta neki, éppen csak egy árnyalatnyi szigorúsággal a hangjában. – Úgy nézel ki, mint aki elájulni készül.

Draco ledobta magát a legközelebbi székbe, és mogorván összefonta a karját.

Csak pár pillanatba került Harrynek kapcsolatba lépnie a Malfoy kúriával. Narcissa jött oda a kandallóhoz. Csillámló ruhát viselt és gyémántok garmadát, és egy pillanatig Harrynek az jutott eszébe, hogy talán vendégeik vannak. A gondolat azonban szertefoszlott, amikor az asszony azt mondta, a ház üresnek tűnik Draco nélkül, így karácsonykor. Hozzátette, hogy boldogan vennék, ha Harry és Draco csatlakoznának hozzájuk.

– Na, látod? – Harry leporolta magát, miközben felállt. – Öm, anyád kimondottan elegánsan volt öltözve. Talán mi is felmehetnénk, hogy magunkra kapjunk valami talárt.

– Egy félvérrel házasodtam össze – vicsorgott Draco megtántorodva, amikor talpra állt. – Azt hiszed, ha varázslóöltözékben megyünk, az bármin változtat? A francba a talárral! Csak vigyél már oda!

Harry bólintott, majd Dracót a karjaiba vonva megpördült.

* * *

Ha Harry tudta volna, milyen rettenetesen érzi magát Draco, ragaszkodott volna hozzá, hogy tovább pihenjen.

– Mr Potter! – köszöntötte Narcissa szívélyesen, ahogy hozzájuk lépett. Ő is és a férje is vártak már rájuk a hatalmas házuk fő fogadószalonjában. – Draco! Boldog karácsonyt, drágám!

Draco remegett Harry karjaiban, de Hary nem sejtette, mitől. Azt hitte, csak a stressztől. És talán a félelemtől, amit aziránt érzett, amit egész házassága alatt sikerült elkerülnie. A szülei elutasítása miatti félelemtől.

Harry finoman kibontakozott és félreállt, hogy Draco szembenézhessen a szüleivel és túl legyen a dolgon.

Nem volt felkészülve arra, ami következett.

Amint Lucius közelebb lépett, Draco lábai megadták magukat, és a férfi négykézlábra esett. Aztán erősen rókázni kezdett, és lehányta az apja cipőjét.

Lucius sokkal gyorsabban és barátságosabban reagált, mint Harry képzelte volna. Figyelmen kívül hagyva a padlón lévő mocskot, lenyúlt, hogy talpra húzza a fiát, és a szemébe nézzen.

Ugyanabban a pillanatban egy üdvözlést is elmotyogott Harrynek, mert a bűbáj nyilvánvalóan megkívánta ezt, mielőtt a fiához szólhatott volna.

– Draco?

– Én... én azt hiszem, most lepihennék. – Draco hangja olyan vékony volt, mint egy cérna.

Harry megpróbálta őt a karjaiba emelni, ám mielőtt még elég közel léphetett volna, Malfoy már megtette. Talán jobb is. Harrynek fogalma sem volt, hol lehet a legközelebbi kanapé vagy ágy.

De azon eléggé meglepődött, hogy Malfoy nem valamiféle levitációs bűbájt használt.

Ez könnyen értelmet nyert, amikor Lucius egy fehér brokáttal borított kanapéra helyezte a fiát.

– Szabad mágiát alkalmaznom rajta, Mr Potter?

Harry nem tudta, hogy a férfinak hivatalos engedélyre van-e szüksége, vagy Lucius csak próbálta leellenőrizni, hogy a bűbáj teljesen lenyugodott, de bólintott.

Malfoy kiszórt pár tisztítóbűbájt a fiára, és egy frissítőbűbájt a leheletére, mielőtt a cipőjére koncentrált. Draco sóhajtott, és kicsit belesüllyedt a párnákba a szemét szorosan behunyva. Amikor az apja halványan megérintette a homlokát, Draco belesimult az érintésbe, és a szája sarka alig látható mosolyra húzódott.

A férfi érintése a fián maga volt a gyengédség, és teljesen ellentétben állt a vad pillantással, amit Harry felé lövellt.

– Mit művelt vele?

– Nézze, nem tudom, mitől lett ilyen rosszul – felelte Harry, mivel nem akarta elmondani, hogy valószínűleg az idegesség okozta. Draco döntésén múlt, hogy elmondja-e vagy sem.

– Eppy! – kiáltotta Narcissa parancsoló hangon. Harry túlságosan Dracóra fókuszált ahhoz, hogy észrevegye, de az asszony a kezeit tördelte, ahogy a kanapé mellett térdelt a földön. Amikor megjelent egy házimanó, az asszony felállt, és odaparancsolta a manót, ahol ő volt. – Meg tudod mondani, mi baja a fiamnak?

A manó nagyon komolyan bólintott, és cingár ujjait kinyújtva megérintette Draco homlokát, arcát és mellkasát.

– Eppy mágikus betegséget érez... nem, Eppy úgy érzi, a mágia rontott a betegségen, nem, nem, mágia és az extrém érzelmek, de az egésznek a fő oka valami a vérében...

Draco felmordult.

– Ó, ez megmagyarázza. Három pohár pezsgő, mielőtt zsupszkulccsal átutaztunk az Atlanti-óceánon, és még megtoldottuk egy hoppanálással. Csoda, hogy még eszméletemnél vagyok.

Lucius szeme résnyire szűkült.

– Maga tudott arról, hogy Draco ivott?

– Harry mondta, hogy igyak sok pezsgőt – nyögte Draco, eltakarva a szemét a karjával.

Ettől Malfoy pillantása egyenesen fagyossá vált. Az ujjai a pálcájára szorultak.

– Maga leitatta a fiamat, és rávette, hogy zsupszkulccsal keresztülutazzon az Atlanti-óceánon józanító bűbáj nélkül?

Draco úgy tűnt, rájött, hogy az elejtett megjegyzése mit okozott.

– Ez nem így volt – mondta, és arrébb húzta egy kicsit a karját, hogy mindkettejükre kiláthasson. – Rossz hangulatban voltam, és a pezsgő segített, és amúgy sem gondoltuk, hogy el fogunk utazni a zsupszkulccsal...

Egy aranykeretes tükör hirtelen elrepedt Lucius mellett a falon. Az oka egyértelmű volt. Lucius dühösnek nézett ki, és mivel a bűbáj nem engedte, hogy Harryt átkozza meg, a haragja mást talált meg. Amikor megszólalt, a hangja halk és veszélyes sziszegés volt.

– Ön a kiválasztott, a Sötét Nagyúr legyőzője, Nagy-Britannia aurorparancsnoka, és még mindig nem ismer fel egy zsupszkulcsot?

– Fogd már be! – mondta Draco olyan nyugodt hangon, hogy az már hátborzongató volt.

– Drágám, tudom, hogy nem érzed jól magad, de nem kellene így beszélned apáddal...

– De igen – felelte Draco, és felült, habár végül összegörnyedt, mert még mindig eltakarta a szemét. – Rosszabb dolgokat is fogok még mondani, úgyhogy akár kezdhetem valami viszonylag kedvessel is. Először is, mindenre emlékszem. Már egy ideje. Hónapok óta – vallotta be szárazon. – Hónapok óta, és nem volt kedvem beszámolni róla, úgyhogy nem tettem.

Narcissa olyan hangot adott, mintha fájdalmas lenne ezt hallania. De Harry méltányolta őt; ahelyett, hogy leszidta volna a fiát, amiért ilyen szörnyen viselkedik, olyasmire figyelt, ami fontosabb volt.

– Mr Potter, megengedi, hogy Eppy kiszórjon pár gyógyító bűbájt Dracóra?

– Igen, persze.

A manó aprót bólintott, felágaskodott, és éneklő hangon kántálni kezdett.

– Fogalmam sem volt, hogy egy kis alkohol ezt fogja okozni – mondta Harry bűntudatosan. Végtére is ő volt az, aki a pezsgőt javasolta. Aki ragaszkodott hozzá, hogy Draco sokat igyon. Mert én azt mondom...

– Nem kellett volna ezt okoznia, hacsak nem volt rossz minőségű a zsupszkulcs. De olyankor is előfordul, amikor nagy távolságokra kell vinnie.

– Nos, a miénket maga a kanadai mágiaügyi miniszter bűbájolta. Kedves nő, Jaqueline – mondta Draco jobban kiegyenesedve. Még mindig megrázottnak tűnt, de már jobb színben volt, hála Eppy közreműködésének. – Meghívott minket a házába szilveszterre. Említettem már?

Narcissa leült a székbe, amit Lucius idézett meg a kanapé mellett, és nyugodtan nézett Dracóra, noha a kezét tördelte az ölében.

– Nem, drágám, nem említetted. Nem beszéltél velünk azóta a szörnyű vacsora óta Mr Potternél. Nem mintha a főztöd nem lett volna egyszerűen csodálatos, de a beszélgetés meglehetősen feszült volt, ahogy visszaemlékszem. De ha Harry és te a varázsló nemzetközösség más tájainak vezetőivel ismerkedtek, az hasznos lehet.

– Nem, hogyha az a nő még egy rendes zsupszkulcsot sem tud elkészíteni – morogta Lucius. – Mi a neve?

– LaSalle. Jacqueline LaSalle – mondta Harry.

Lucius vicsorra húzta az ajkát.

– Már emlékszem. A róla szóló hírek még az Azkabanba is elértek. Egy negyedvérű a tartomány élén. Hova fog jutni a világ? Szerencsések, hogy a zsupszkulcs nem a tó közepébe pottyantotta magukat.

Draco felszegte az állát.

– Biztos vagyok benne, hogy az ő mágiája erősebb, mint a tiéd, apám.

– Draco! – kiáltott fel Narcissa, kezét a szája elé kapva egy pillanatra.

– Ez elég rossz kezdés volt – mondta Draco sóhajtva, amikor lábra állt. Egyenesen állt, az arckifejezése higgadt volt, mintha egy tömegnyi előkelőséget készülne megszólítani, nem a szüleit. Úgy nézett ki... mint egy Malfoy, ismerte fel Harry kissé nyugtalanul, de végtére is talán nem is baj. Draco tudta, hogyan kell rávennie a szüleit arra, hogy meghallgassák. – Azt akartam mondani, hogy mivel mindenre visszaemlékeztem, elég sok mindent el kell mondanom nektek. Harry, megbocsátanál, kérlek?

A legvége meglepte Harryt.

– Hogyan?

Draco olyan tekintettel nézett rá, ami egyszerre volt türelmetlen és gúnyos.

– Szeretnék hármasban beszélgetni a szüleimmel. Úgy érzem, zavarna a jelenléted.

Ó, hát valószínűleg tényleg. Mennyire lenne Lucius hajlandó beszélgetni ahelyett, hogy elmerüljön a sértett büszkeségében; ha Harry a szobában maradna, hogy lássa a Draco híreire adott reakcióját?

– Hogyne – felelte Harry, még ha a gondolat, hogy egyedül lesz a Malfoy kúriában, a legjobb esetben is zavaró volt. Nem akart arra gondolni, milyen volt itt lenni a háború alatt.

– Öm... én csak... öm...

Draco kedvesen megragadta a könyökénél, és a dolgozószoba ajtajához kísérte.

– Menj, és nézd meg a kertet, jó? Még tél közepén is látványos. Szeretnéd magadhoz hívni a pávákat? Az egyik manó hozhat neked az ennivalójukból...

– Nem, köszönöm...

Akkor már az ajtóban voltak, Draco áttaszigálta Harryt a küszöbön, aztán elengedte a karját.

– Így lesz a legjobb – mondta halkan. – Köszönöm, Harry.

– Hát persze...

Mielőtt még Harry befejezhette volna a mondatát, az ajtó finoman becsukódott az orra előtt.

Azt mondani, hogy Harry riadt volt, enyhe kifejezés lett volna. Egy része egyenesen döbbent volt. Nem gondolta volna, hogy Draco képes lesz... nos, nem pontosan ellenszegülni. Nem volt szó ellenszegülésről. De ez bepillantást adott Draco erőteljes személyiségébe.

Míg Harry még mindig ott állt zavartan, egy mágiahullám jelent meg az ajtó közelében, és kezdett áramlani a bezárt ajtó körül. A belső aurorja azonnal felismerte a némítóbűbájt. Nem volt túl meglepő, hogy az egyik Malfoy – valószínűleg Lucius – arra gondolt, kiszórja.

A meglepő az volt, ahogy a bűbáj elgyengült, rövidesen azután, hogy kiszórták. Harry a vöröses ragyogásra meredt, ahogy eltávolodott az ajtótól és hirtelen azon kezdet töprengeni, vajon nem mégis Draco szórta-e ki. Talán még mindig nem érezte jól magát, még a manó segítsége után sem...

– Mr Potter! – mondta Lucius hűvösen, amikor kivágódott az ajtó. Harry elnézett mellette, és látta, hogy Draco egy asztalnál ül az anyjával, nyugodtan figyelve, amint egy mágikus teáskanna a levegőben lebegve kiszolgálja őket. – A Res mea esegyértelműen úgy határozott, hogy nem akadályozhatjuk meg, hogy hallja a beszélgetésünket. Azonban az alapvető illem azt diktálná, hogy felkeresse a kertet, amint Draco javasolta.

Úgy beszélt, mintha Harry egy meztelen csigánál is alantasabb lenne, amiért még mindig ott állt. Ami kissé igazságtalan volt, mert egyáltalán nem akart hallgatózni!

– Fogalmam sincs, merre van a kert – felelte hűvösen. – Esetleg adhatna egy térképet, hogy eligazodjak ebben az irdatlan nagy házban.

Lucius megcsikorgatta a fogát.

– Irdatlan? Miközben maga egy akkora kunyhóban lakik, ami egyetlen manónak is kicsi lenne, nemhogy két varázslónak, akik közül az egyik normális méretű lakóhelyhez van szokva?

Draco felemelte a hangját ott, ahol ült.

– Nem haladhatnánk végre?

Lucius hátrapillantott a fiára, és a tekintete ellágyult, ahogy Harry észrevette. Amikor visszafordult, nem volt teljesen békülékeny, de úgy tűnt, megcsappant a vitatkozási kedve.

– Diego! – kiáltotta, és várt, amíg egy házimanó megjelent.

Harry nem tudta megállni.

– Diego?

Lucius arckifejezése mérges lett.

– Barcelonából hoztam. Diego, megmutatod Mr Potternek a kertet, és mellette maradsz arra az esetre, ha bármiféle segítségre lenne szüksége!

A manó rugózott egyet a lábujjain, és lelkesen bólintott.

Malfoy kezdett visszafordulni.

– Emlékezzen, mit mondtam magának! – mondta Harry gyorsan, eléggé lehalkítva a hangját ahhoz, hogy Draco ne hallhassa.

– Mit mondott? – kérdezte Malfoy fél szemöldökét felvonva, amikor visszafordult. – Komolyan, Mr Potter, nem emlékszem olyan alkalomra, amikor bármi hasznosat mondott volna nekem...

Akaratos seggfej – gondolta Harry. Vagy a beképzelt seggfej talán kifejezőbb lenne.

– Az irodámban – felelte Harry. – Azt mondtam magának, hogy Draco már nem ugyanaz az ember, aki volt. Ön már nem ismeri őt. – Harry nyelt egyet, és a saját gyerekkora jutott eszébe, mint valami éhség, amit soha sem lehet csillapítani. Nem gondolt erre túl gyakran, csak néhanapján... – Azt hiszem, Draco olyan apát szeretne, Mr Malfoy, akiben bízhat, hogy nem fogja meggyűlölni, csak mert nem ugyanolyan, mint ön. Kérem, gondolja át alaposan, hogy mit mond majd, amikor visszamegy. Ne... ne vadítsa el magától.

Talán Harry hangjában lévő érzelem hatott, vagy az, hogy ő is egyértelműen törődött Dracóval, de a kemény él Lucius tekintetében enyhült. Megrázottnak tűnt.

– Mit kell a fiamnak elmondania nekem?

– Én... – Harry megköszörülte a torkát. – Hagynom kell, hogy Draco mondja el. – A manóhoz fordult. – Akkor menjünk a kertbe, Diego!

Az ajtó egy kattanással bezárult, amikor Harry elfordult, és követte a manót végig a márvány folyosókon.